Friss topikok

A bérgyílkosok viadala (The Tournament, 2009)

Írta: ANTOR 2010.01.19. 07:00

Ez a film sem vállalja túl magát az biztos, de nem is kell, mert szállítja a legjobb B-akció filmek hangulatát és ez kérem szépen állatul bejött most.



A történet arról regél nekünk, hogy: vannak a világon kemény, kegyetlen bérgyilkosok, aki csak arra várnak, hogy egymás ellen is alkalmazzák a tudományukat. Nos, van egy ember aki adja hozzá a lehetőséget és helyet, persze a legnagyobb titokba tartva az egészet. Nem önzetlenül teszi mind ezt, hanem egy licitálós verseny fejében, ahol a világ gazdagjai fogadhatnak ki marad talpon a végére.

Rögtön kezdünk is egy ilyen versenyen, ahol Joshua Harlow (Ving Rhames) nyer. Így az öreg bajnok inkább nyugdíjba vonulna, minthogy még egyszer rész vegyen egy adok-kapókban, csak közben rövid úton lerendezik a menyasszonyát, ami még tarkítva van azzal, hogy terhes volt. Persze Harlow arról nem tudhat ki tette, de azt megígéri a főszervező fazon neki, ha a következő viadalon is részt vesz, akkor tuti hogy lerendezheti az ügyet azzal a bérgyilkossal, aki a felelős a nő haláláért. Lerendezte, le bizony.
 

A helyszín London belvárosa és környéke, ahol elszabadul a pokol. Mindenki mindenki ellen, persze a dráma véget kell egy apróság ami motivációt add az egészen egyszerű történetnek, ja meg egy aprócska csavar, amit nyilván már az elején tudunk. A sztori tök egyszerű, agyalni nem kell rajta, de szerencsére nincs CGI sem, ezért a robbantásoknak, a lövéseknek súlya van, egyébként is kellett már ez nagyon. Nem aprózták a vért sem, mert itt bizony vederrel mérik a mennyiséget. Az akció jelenetek meglepően ülnek, a verekedős részek is reálisak. Egyébként nem is értem miért nem mutatták be a mozikban, mert simán oda való lett volna, kár érte.



Aki régen látott egy tökös, ezerrel pörgő akciót, most nyugodtan benevezhet erre a filmre, veszíteni garantáltan nem fog vele.

80%
 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika akció 2009 80 % the tournament

süti beállítások módosítása