Ez a film sem kerül be abba a bizonyos Nagy Könyvbe. Pedig jól indult, még a befejezéssel sem volt gond, de ami közte ment, hát, maradjunk annyiban, hogy röhejes és a viccesen szánalmas közt lavíroz végig.

 

Nem érdemes hosszan elemezni, mert rossz. Volt egy bizonyos ellenérzésem már előre, ami be is jött, de attól még lehetne akár egy elfogadható darab, de valahogy nem találták el a fonalat, hisz csapongó, de nagyon. Ha néhány bakitól eltekintünk, akkor is ez a Farkasember önmagában mutatja be, milyen rossz irányba megy a CGI-nek a használata. Én úgy tudom, hogy az arra van, hogy szebb, élethűbb legyen a film, s nem arra, hogy egy medvét rajzoljanak meg vele feleslegesen, ahol kifejezetten használni kellet, azt ráadásul jól elszúrták.

A történet sem valami nagy durranás, habár emberesen bevallom, fogalmam sincs erről a farkasember atmoszféráról. Az eredetit láttam már valamikor, de olyan régen, hogy szinte semmire sem emlékszem, úgyhogy ha a mostani film volna a mérce, akkor ez alapján nem éppen pozitív arra utaló irányultságom, hogy próbálkozzak az eredeti darabbal.

A színészek játékától sem esik hanyatt az ember, ugyan Benicio Del Toro-ról azt gondoltam nem kifejezetten alkalmas a fenevad megformálására, de igyekezett megcáfolni, neki még sikerül úgy ahogy, de sajnos Anthony Hopkins szürke egéré változtatták, aki ugyan csúnyán néz párszor, de Joe Johnston rendező nem lőtte le a magas labdát, a potenciált bennehagyta Hopkins-ban. A szinte kötelező szerelmi szál női vonalát Emily Blunt szenvedi ki.

Hiába, talán nem kellene ennyire szigorúnak lenni, mert a kort ugyan jól ábrázolták, az atmoszféra azért működött a legtöbb beállításban, ugyan a CGI-vel itt is átestek a ló túl oldalára, de ettől ezt még írhatjuk a pozitív oldalra. És ennyi, ennél több nem is akadt.

Szóval, a film nem lett finoman szólva fényesen ragyogó gyémánt, ajánlani sem igazán érdemes, habár éntőlem meg lehet nézni, legfeljebb csak azt tudom mondani: én szóltam.

40%

Igazság az, hogy a film jó is, meg nem is. Ugyanis, a sztori szempontjából sok újdonság nincs (halottnak hit katona, aki még sem az), de a megvalósítás valahogy jócskán a pozitív intervallum emeli a filmet. A színészi felhozatal sem utolsó szempont, ugyebár. Sőt, ha még jól is játszanak.



Vannak esetek, mikor már nincs vissza út, de a családod miatt még a lehetetlen is bevállalod, átkapcsolsz a túlélő üzemmódba, nincs olyan, amit nem tehetsz meg, hisz haza kell menned. Ez fogalmazódott meg Sam fejében, mikor fogságba esik Afganisztánba. A felesége és a gyerekei viszont azt hiszik, hogy nem tér vissza többet, hisz halott, a fekete bárány testvér előre lép, és próbálja átvenni a halottnak hit családfő szerepét.

Még nem mondtam, de az egész film alatt érezni egy alap feszültséget, ami végighúzódik az egész családon. Remekül mutatják mik azok a mozzanatok, mikor hazatér a hatolnak hit katona, és senkinek nem tudja elmondani, miken ment keresztül, milyen bűnt kellet elkövetnie ahhoz, hogy túlélje és haza jöhessen. Mikor meg itthon van végre, egy idegenek érzi magát, nem tudja eldönteni elárulták-e, megcsalták-e? Szembe fordul az eleségnek hit családjával, nem hisz a feleségének sem, és a lányaival is ellenségesen viselkedik.

A színészek kiválasztása tökéletesen történet. A sittes testvért, aki éppen szabadult a börtönből, Jake Gyllenhaal jól játszotta. A patrióta katonát, Tobey Maguire (Spider-man), meglepően jól formázta meg, habár az elején voltak kétségeim, de a végén, mikor elszakad a cérna, ennél jobban nem hiszem, hogy át lehetne adni a feszültséget a megviselte katonát képeben. A feleséget a kitűnően hozza Natalie Portman, akit anya szerepben is jó látni.



Szóval a film, nem rossz, sőt egyenesen jónak mondható, habár a világot nem váltja meg, de a színészi játék erős, főleg, hogy mondtam is Tobey lepet meg, de a többiek is jók voltak. Szóval merem ajánlani, annak, aki eddig nem látta volna.

80%
 

Nahát ettől a filmtől sem fogunk hányat esni izgalmunkban, mert ilyen romantikus történettel már találkozhatunk párszor, mely csak annyival van megspékelve, hogy a nagyon szerelmes pár között cirka tizenöt év van. A film egyébként így előjáróbán sem volt rossz a maga kategóriájában, habár azt sem mondom, hogy ne lehetett volna egy kicsivel kerekebb a történet, de humoros, jól oda ragassza az ember a képernyőre.



A bevezetőben már csepegtettem el a sztoriból, ami annyi lenne, hogy van egy családanya, látszólag rendezett családi élettel, csak arról nem tud semmit, hogy a férje a konyhában gyakorolja a sütés – főzést( értsd: félre kufircol), csak épp nem a feleségével teszi mindezt. Asszony a gyerekkel együtt felköltözik a nagy városba, majd hiphop talál egy „bébiszitter”, aki vigyáz a gyerekekre, meg persze a lelkét és a libidóját is karban tartja, akarom mondani nagyon szerelmes lesz, a tőle jóval fiatalabb „fiúcskába”, aki még mindig az anyát boldogítja otthon.

Nos, a film nem mentes a humortól sem (még jó), azonban addig működött is a dolog, míg a gyerekek nem oda illőket mondanak itt-ott, vagy egy-két szituációt sikerült némiképp viccesre faragni, de sajnos a végére mindebből nem sok marad, csak a happy end, és ettől is lett az egész olyan átlagos, majdhogynem említésre sem méltó. Mert ugye a szerelem már csak olyan, hogy jön-megy, de a filmben is felvetődik a kérdés, mégis milyen jövője legyen egy olyan kapcsolatnak, amiben a nő és férfi között a korkülönbség ilyen nagy. A végére ugyan lett megoldás, mondhatni banális, kicsit mesebeli, a fiú fenőtt (világot látott), meg mi egyebek, de aki eddig nem látta, annak nem akarom elrontani a szórakozását, így nem mondok egyebet.



Még annyit, hogy főszerepben Catherina Zeta-Jones, és Justing Bartha. Aki nem ismerné, ő az a srác akit elvesztenek a nagy buli hevében, A másnaposokban. A végső verdikt az az, hogy egy délutáni lazulásra simán jó a film, így aztán nyugodtan lehet vele próbálkozni. Hatalmas kacajokat ha nem is hozz ki az emberből, de egy könnyed jókedvre nagyon is jó a film. Ja, a címen nem tudom, hogy mennyit agyaltak, de valami katasztrofálisan szörnyű lett.

70%

Erről hosszasan már sok helyen kifejtették a véleményüket, ami vagy pozitív, vagy adott esetben negatívra sikeredett. Sajnos nekem is az utóbbihoz húz a szívem. Ugyanis, nem kötött le, sőt, inkább azt éreztem, hogy kár volt erre eltölteni az időt, ami egy Oscart kapott filmnél több mint necces, szerintem.



Talán az volt a baj, hogy jó bő két órában akarja elmondani a rendező, hogy milyen egy bomba szakértő élete a terepen, mikor az életét kockáztatva próbálja hatástalanítani a bombákat. Csak ebben a témában nem sok van, ez látszott a filmen is, mert csak ismételni tudta magát. Kapnak egy fülest, kimennek, hősködik egyet a főnök (mert ki a fasza gyerek, ha nem ő), majd újabb hívás, oszt ennyi. Jó, a rendezéssel nem sok bajom volt, nyilván nem lehetett kihozni belőle ennél többet, főleg azt nem, hogy feszes legyen, legyen valami története az egésznek, egy cél, amiért a néző is izgulhat. Ilyen csak addig volt, míg ismételgetheti magában, na ugyan felrobban-e a bomba, vagy nem, de azért titokban tudta, hogy úgy sem fog.

A rendező Kathtyn Begelow, James Cameron volt felesége, akivel ugye csatában volt az Oscarért. Most már tudjuk, hogy a női rendező zsebelte be a díjat a rendezésért, sőt még a legjobb filmért járó díjat is elvitte A bombák földjén. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de szerintem, ez a film így ebben a formában nem érdemelte meg. Az Avatar meg hiába volt nagyságrendekkel jobb film, nem kaphatta meg, így kizárásos alapon maradt ez a megoldás.

Különösebb gond nem volt a színészi játékkal, csak néhol éreztem túljátszottnak. A főszerepben Jeremy Renner, akiről eddig olyan sokat nem lehetett hallani, de nyilván majd most megnyílik előtte a lehetőség. A mellékszerepekben játszó színészek, az ilyenkor szokás körmeneteket játsszák el (az egyik rájön, gyereket akar, de előtte még teljesíteni, amit a haza kíván, meg persze itt van egy porban fingó beszari jankó, aki inkább nyávog, meg a problémát okozza, mintsem a küldetés sikerét lendítené előrébb).

Szóval a film összességében nem nyerte el tetszésemet. Ha nem kapta volna meg a díjat, akkor azt mondanám, hogy egy jó iparos munka, egy női rendezőtől (mondjuk ez már önmagában kuriózum), de így többet várt az ember, valami pluszt, de itt semmit nem éreztem, ami eme hiányt ki tudta volna tölteni. És nem rángásuk már a kamerát, mikor filmezünk, könyörgök, ahhh.

70%

Ez a film sem vállalja túl magát az biztos, de nem is kell, mert szállítja a legjobb B-akció filmek hangulatát és ez kérem szépen állatul bejött most.



A történet arról regél nekünk, hogy: vannak a világon kemény, kegyetlen bérgyilkosok, aki csak arra várnak, hogy egymás ellen is alkalmazzák a tudományukat. Nos, van egy ember aki adja hozzá a lehetőséget és helyet, persze a legnagyobb titokba tartva az egészet. Nem önzetlenül teszi mind ezt, hanem egy licitálós verseny fejében, ahol a világ gazdagjai fogadhatnak ki marad talpon a végére.

Rögtön kezdünk is egy ilyen versenyen, ahol Joshua Harlow (Ving Rhames) nyer. Így az öreg bajnok inkább nyugdíjba vonulna, minthogy még egyszer rész vegyen egy adok-kapókban, csak közben rövid úton lerendezik a menyasszonyát, ami még tarkítva van azzal, hogy terhes volt. Persze Harlow arról nem tudhat ki tette, de azt megígéri a főszervező fazon neki, ha a következő viadalon is részt vesz, akkor tuti hogy lerendezheti az ügyet azzal a bérgyilkossal, aki a felelős a nő haláláért. Lerendezte, le bizony.
 

A helyszín London belvárosa és környéke, ahol elszabadul a pokol. Mindenki mindenki ellen, persze a dráma véget kell egy apróság ami motivációt add az egészen egyszerű történetnek, ja meg egy aprócska csavar, amit nyilván már az elején tudunk. A sztori tök egyszerű, agyalni nem kell rajta, de szerencsére nincs CGI sem, ezért a robbantásoknak, a lövéseknek súlya van, egyébként is kellett már ez nagyon. Nem aprózták a vért sem, mert itt bizony vederrel mérik a mennyiséget. Az akció jelenetek meglepően ülnek, a verekedős részek is reálisak. Egyébként nem is értem miért nem mutatták be a mozikban, mert simán oda való lett volna, kár érte.



Aki régen látott egy tökös, ezerrel pörgő akciót, most nyugodtan benevezhet erre a filmre, veszíteni garantáltan nem fog vele.

80%
 

A végső állomás sorozat ezzel a negyedik résszel végleg rálépet a silány vonalra, pedig ez igencsak nagy kár, főleg ha belegondolok, az előző három szódával elment (habár megfigyelhető a romlás), nem is beszélve az elsőről, amit azóta is jó ötletnek tartok. Kicseszünk a halállal, az meg szépen javítja azt. Pöpec is volt, de sajnos ugyan ez nem mondható a most tárgyal darabunkról



A történet adott volt, azaz: Van egy fiatal „csapat”, akiknek az egyik tagja „megálmodja” hogyan fognak meghalni egy Nascar versenyen. Így csajával és a többi haverjával kirohanak a pályáról, hasonlóan tesznek még páran, a belesett természetesen bekövetkezik, ők meg hogy-hogy nem túl élik, és ez itt a gond, mert a halál nem igazán nézi jó szemmel, ha beleköpnek a levesébe.

Most befigyelt a 3D. De minek. Teljes mértékben azért kellett, mert a film önmagában már tényleg unalmas lenne. Hacsak nem a csajok seggét akarnánk premier plánban nézni vagy hogyan halnak meg a halál által felállított esemény sorozatok által. Halál, kretativitás, oh yeah. Hát igen, ezzel most megérkeztünk ahhoz a témához, ami a leggyengébb a filmben. Szóval, az van, hogy attól előre tartottam, hogy nem hogy kreatív nem lesz a halálnak halála, hanem nevetséges is. A legnagyobb problémám ott kezdődött, hogyha jól emlékszem ez előző részekben főleg a szereplők/körülmények idézték elő azokat a folyamatokat amik oda vezetek, hogy meghaltak, itt elemben a hálál olyan pofátlan módon avatkozott bele az eseményekbe, ami nekem sok volt és hülyeség is.

A színészek sem őstehetségek, de nem is vártunk más. A 3D-nek a minőségét nem tudom minősíti, mert nekem maradt a monitor (fölösleges is lett volna ehhez széles vászon), de valószínű ez menti meg a filmet az értékelhetetlen jelzőtől.

A végső verdict, hogy megkapjuk a sorozat leggyengébb darabját, ezért is kéne most abba hagyni vagy elgondolkodni azon mi pluszt lehet ebbe beletelni, de szerintem ez a hajó már elment. De, ha nem is sikerült kreatívnak lenni, akkor csak jobban kell gazdálkodni az eredeti koncepcióval és nem megcsúfolni a sorozat rajongóit (engem, fenébe is).

30%
 

A film ott bukik el, ahol egy rossz tanuló szokott. Rosszul adja elő a leckét (vagy el se mondja), a tanár meg kérlelhetetlenül belevési a naplóba hülye vagy kisfiam számot szimbolizáló karót. A film azért nem értékelhetetlen, csak sajnos engem nem igazán fogott meg, és olvasgatva a véleményeket, sokan vannak még ezzel így.

Fame egy New York-i iskola, ahova tehetséges diákokat vesznek fel, ahol beléjük pumpálják hogyan és miként lehetnek majd a nagy világban sikeres művészek. Ez szép meg minden, csak olyan az egész film, mintha nem is erről akarna nekünk mesélni, hanem mondjuk hogyan öltözünk fel minél idiótában, majd táncoljunk magunkból kikelve egy számomra értelmezhetetlen buliban, amit sajnos nem tudtam összeegyeztetni az iskola által sugallt puritánsággal.

Mindenkit „szigorúan” nyakon csipnek, ha valamit rosszul csinál, legyen az zongorázás, éneklék, színészkedés. Rávezetik a tutira, csak ebből kellet volna több, nem abból, hogy szerelmes vagyok és depis, meg nem azt csinálom ami én szeretnék, hanem azt amit az apám, meg nem jött össze amit akartam, ezért a metró elé ugrok, hát persze. Ez kell mai fiataloknak, az első kudarc után nincs is más választás, mint kinyírni magunkat, hát szép is ez a művészeti pálya, nem igaz?

Egyébként így, hogy sok művészeti ágat beleraktak, érzésem szerint nem jutott mindegyikre elegendő idő, így aki szimpatikus karakter lett volna, az szerepelt a legkevesebbet. Ráadásul miután szépen kiválogatták a legjobbakat, utána leült a film. Hiába jó a képvilág, hiába volt egy-két jó muzsika, hiába voltak közről-végről jó csajok, nem kötött le. A filmnek az összerakottsága fakó, kicsit lassú, majd kapkodó, nem voltak kibontva pontosan milyen keményen is kell megdolgozni ahhoz, hogy megtaláld önmagad abban amit csinálsz. Azt csak azokban merült ki, hogy az igazgatónő elmondta: nem leányálom az itt lét, aki nem teljesít repül, oszt mehet arra amerre lát. Az itt tanyázó iphone-on nevelkedett tiniket szó szerint nem rázza meg, így a nézőt sem, így komolytalan is, és megint csak azt sugallták ezzel, hogy nem is kell olyan sokat melózni, hisz a mai világban már szinte mindenki lehet akárki, csak fiatalnak kell lenni, meg egy kicsit akár könnyöverűnek is.

Miben reménykedtem még? Nos, mivel nagy művészeti iskoláról beszélünk, gondoltam, majd láthatunk jó koreografált táncot, zenét, majd lesz a végén valami ütős csattanó, erre sajnos csak egy közepes négy év lezárásaként tartott táncos-énekes bulira futotta, ahol a kedves szülők elmorzsolhattak pár könnycseppet, hogy a csemetéjük végzett, ez se kerül már több pénzbe.

Egyébiránt az se lehetne mondani, hogy nem szeretném az ilyen zenés-táncos filmeket. A Step up sorozattal is ki vagyok békülve, de valahogy Kevin Tancharoen első filmje nem győzőt meg. Azt vártam, hogy kellő képen megmutatják miként folyik egy művész ember élete az illyes fajta iskolában, mit kell tennie ahhoz, hogyan kell foggal-körömmel küzdeni, hogy megbecsült ember legyen abban amit csinál, ehelyett egy amerikai szirupos masszával lettem gazdagabb. Ezek szerint az amerikai álom, nem is akkora álom.

50%

Ha Eddie Morphy, akkor biztos lehetünk benne, legalábbis többségében, hogy végjátékkal állunk szembe. Igaz ez a most tárgyalt darabunkra is, ami nem igazán rengeti meg a falakat, mert szokványos, klisés filmmel állunk szembe, de ami a legfontosabb, még ha nem is engem céloz meg igazán a movie, ellenben jól szórakoztam rajta. Ehhez viszont kell biztosan egy jó adag jó kedv is, mert egy rossz passzban lévő én biztos elküldte volna filmet a …, na szóval tudjuk hova.

A történet annyi lenne, hogy van Evan Danielson (Eddie Murphy) bróker, aki ad és vesz részvényeket, tanácsokat osztogat, megy is a bolt rendesen, legalábbis addig biztos lábakon állnak a dolgai, amíg nem érkezik egy új ember a céghez, akivel úgymond újító szellemben kell versenyeznie, ami nem igazán megy zökkenő mentesen. Evan-nek azonban van egy lánya, akit egy hétre megkap nyűgnek, de a kislányról kiderül, hogy a képzelt barátai valami veszett jó befektetők, akik bennfentes tanácsokkal látják el Evant, közben ahogy az lenni szokott a lányával is rendezik az apa-lánya kapcsolatot.

Azt nem igazán mondanám, hogy a film vicces, lehet itt-ott mosolyogni, főleg a dumák jók, de inkább erőltett vonalon mozgunk. Eddie Morphy meg hozza a szokványos nagypofájú kemény csávót, aki kurva „nagy” szarba keveredik, de azért a végen rendeződnek a csip-csup dolgok és eközben biztos hogy nem ez lesz a legjobb befektetése, legalábbis ami színészi játékát illeti. A filmet ilyen családi mozimatinénak ajánlanám, se nem rossz, se nem akkora jó, de a gyerek biztos jól szórakozik, mi meg rághatjuk a körmünket mire is neveztünk be ezzel a filmmel, na jó, azért nem.

60%
 

Azt nem értem mi volt a gond ezzel a filmmel, hisz teljesen jó, csak egy dolgot tartsunk magunk előtt számon mielőtt bármit is tennénk a Antarktiszon: ne ebből a filmből vegyünk példát mit tegyünk akkor, ha arcunkba kapunk mínusz hatvan fokot. Ugyanis a főhősnőnk, Kate Backinsale úgy flangál ide-oda minden fajta arcvédő nélkül, hogy nem hiszem el, hogy a valóságába ne lett volna mirelit árú a fejéből. Egyébként ilyen apróságra jobb ha fel se figyelünk, mert ez csak az egyik a sok közül előforduló anomáliákból.



Mivel erről a filmről hosszasan nincs mit mondani, ezért röviden csak annyit, hogy egy sarki bázison játszódik, ahol kutatásokat végeznek. Itt tevékenykedik Carrie Statko (Kate Beckinsale) marsall, akinek eddig nem sok tenni valója volt, de most történik egy gyilkosság, ami felbolydítja a csendes hétköznapokat, nem is beszélve a bázisról való távozásukat.

A filmet nyugodtan lehetne rossznak mondani, aki ezt teszi teljesen megértem, mert helyenként a történet kiszámítható, maga az ügynek a megértéséhez sem kell IQ harcosnak lenni, de valahogy engem a havas, jeges táj szépsége megfogott, plusz Beckinsale kisasszony hátsóját is meg lehet tekinteni pár másodpercre. A hóviharban történő jég csákányos csihi-puhi is rendesen hozta az elvárt szintet, bárki bármit mondjon. Ami viszont nem egészen jött be és tudom hogy így akarták a főszeplőnő saját maga „száműzetését” a jégsapkákra megmagyarázni, de ezek a flashback-ek nagyon nem kellettek volna. Semmi másra nem voltak jók, csak hogy idegesítse a nézőt mikor már vagy harmadszóra látjuk ugyan azt.

Szóval, erről most röviden ennyit, azt nem mondom hogy kötelező film lenne, de egyszer biztosan be lehet próbálni annak aki nem tette volna eddig. Legfeljebb lesz kit szidni, engem.

60%
 

Mivel romantikus történetet kitalálni nem olyan nehéz, hiszen az egyetemes filmes történelemben volt már példa mindenre, ami csak egy férfi-nő között lehet, így a tucat romantikázás hanyagolva végre találtak egy regényt, ami megpróbált valami újdonságot bevetni, még pedig a sci-fi-be illő időútázást. Na jó, ez az ide megyünk, majd ott vagyunk história nem új, de egy szerelmi szált is belefűzni, na ilyen még biztos nem sok volt.



A filmben a történet egy olyan emberről szól, akinek egy gén hibája miatt (legalábbis ezzel magyarázták) képes az időutazásra. Így találkozik már felnőtten egy kislánnyal (az idő múlással többször is), aki ezek után mindig is arról álmodozik, hogy a felesége lesz. Nem fogjuk kitalálni, az lesz, de ugye a bonyodalom egy ilyen férjjel extrán nehéz. Hisz egyszer csak eltűnik (ruhát persze nem vihet), majd egy másik „énje” megjelenik, majd megint eltűnik, majd visszatér ez eredeti, aki elment. Olyan mintha évente lejátszódna a múltad, te meg minden egyes ismétléskor megszületnél és léteznél, közben meg ugrándoznál az időben még saját magaddal is találkozva akár. Hát, igen elég bonyolult, nem is ragozom tovább, mert leírni is nehéz, nemhogy felfogni.

Azt kell hogy mondjam, hogyha leveszem a történet időútázásos aspektusát, akkor sok újat nekem nem mondott a film. A könyvet ugyan nem olvastam, állítólag sok dolgot kihagytak, módosítottak a film kedvéért, de ettől függetlenül a sztori megy előre, azt sem lehet mondani hogy olyan váratlan, vagy meglepő dolog történne, hisz majd mindig sejthető hogy a végkifejlet nem lehet teljesen heppy end. Sajnos így vásznon tálalva az eseményeket nem volt nagy hatással rám, ilyet is láttam, de ezen kívül nem éreztem, hogy plusz jelent az egésznek az ide-oda ugrálás.

Az eleje teljesen kecsegtetőt volt, hisz a bevezető képsorok jól berántanak a gödörbe, nincs idő agyalni háteztmosthogy, de utána valahogy közben sikerül kimászni a mélyből és ezen még Rachel McAdams mosolya sem segített. Játszott már ő ennél szerintem jobb romantikus történetben, elég csak említeni a Szerelmünk lapjait, ami ettől hatásosabb alkotás. Eric Bana meg nem okozott akkora csalódást, de, annyira azért nem éreztem benne a szerelmes férfit, ellenben Rachelel, akiről elhittem hogy szereti, még ha a morbiditás ilyen módján is.

A filmet tehát érdemes fenntartással kezelni és talán a könyvet először elolvasni, így vagy jobban fog tetszeni vagy nem. De még így a könyv elolvasása nélkül is érezhető, hogy a film lett a rosszabb, kár érte.

(A könyv, amit a bevezetőben említettem: Audrey Niffenegger: The time traveler's wife, azoknak akik esetlen el szeretnék/akarják olvasni.)

70%