Igazság az, hogy a film jó is, meg nem is. Ugyanis, a sztori szempontjából sok újdonság nincs (halottnak hit katona, aki még sem az), de a megvalósítás valahogy jócskán a pozitív intervallum emeli a filmet. A színészi felhozatal sem utolsó szempont, ugyebár. Sőt, ha még jól is játszanak.
Vannak esetek, mikor már nincs vissza út, de a családod miatt még a lehetetlen is bevállalod, átkapcsolsz a túlélő üzemmódba, nincs olyan, amit nem tehetsz meg, hisz haza kell menned. Ez fogalmazódott meg Sam fejében, mikor fogságba esik Afganisztánba. A felesége és a gyerekei viszont azt hiszik, hogy nem tér vissza többet, hisz halott, a fekete bárány testvér előre lép, és próbálja átvenni a halottnak hit családfő szerepét.
Még nem mondtam, de az egész film alatt érezni egy alap feszültséget, ami végighúzódik az egész családon. Remekül mutatják mik azok a mozzanatok, mikor hazatér a hatolnak hit katona, és senkinek nem tudja elmondani, miken ment keresztül, milyen bűnt kellet elkövetnie ahhoz, hogy túlélje és haza jöhessen. Mikor meg itthon van végre, egy idegenek érzi magát, nem tudja eldönteni elárulták-e, megcsalták-e? Szembe fordul az eleségnek hit családjával, nem hisz a feleségének sem, és a lányaival is ellenségesen viselkedik.
A színészek kiválasztása tökéletesen történet. A sittes testvért, aki éppen szabadult a börtönből, Jake Gyllenhaal jól játszotta. A patrióta katonát, Tobey Maguire (Spider-man), meglepően jól formázta meg, habár az elején voltak kétségeim, de a végén, mikor elszakad a cérna, ennél jobban nem hiszem, hogy át lehetne adni a feszültséget a megviselte katonát képeben. A feleséget a kitűnően hozza Natalie Portman, akit anya szerepben is jó látni.
Szóval a film, nem rossz, sőt egyenesen jónak mondható, habár a világot nem váltja meg, de a színészi játék erős, főleg, hogy mondtam is Tobey lepet meg, de a többiek is jók voltak. Szóval merem ajánlani, annak, aki eddig nem látta volna.
80%
Testvérek (Brothers, 2009)
Írta: ANTOR 2010.08.13. 11:39
Szólj hozzá!
Címkék: kritika 2009 haborus drama brothers 80 %
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.