Ez a film úgy kettős ahogy van. Egyfelől, kevesebből húz többet (ezt az anomáliát), másfelől meg sajnos nem kötött le olyan szinten, hogy ne jöjjön be az a bizonyos unalom faktor. Viszont nem jelenti azt, hogy a film a kukába való lenne, mert az összkép mégis valahol konvertál a pozitív tartományban, meg ne felejtsük már el, hogy az elmúlt évben úgymond újra termelte magát a sci-fi, ami nem baj egyébként, főleg ha a tendencia ilyen marad.

A történetét én most itt hanyagolnám, mert minden információ morzsa ront az élményen. De hamár így felhoztam. Rébuszokba azért annyit lelövök, hogy a sztori kelőképen egyszerű ahhoz (akár én is kitalálgattam volna, igen, mért ne) hogy élvezhető legyen, és gyönyörűen ki is számítható, ami számomra nem volt zavaró, csak mondjuk izmosabb befejezés reméltem, de ez legyen az én problémám.

Na de, mit is akarok itt elmondani? Először is, Duncan Joneselső filmes rendező megcsinálta, hisz a pénz amiből gazdálkodtak szinte a vicc kategória, még egy szar magyar Vukra is közzel ennyit szántak, az eredmény meg tudjuk, ugye? Itt meg az égész kivitelezés, még ha minimalista is – nem is kelet több, mert így sugallta csak igazán a komor hangulatú elemekkel a magányt, a remény vesztettséget és a fásultság gyötrő érzését. A holdnak a felszíne, maga a bázis, mind remekek voltak, úgymond beillett a környezetébe, még ha makettokkal dolgoztak is, amit megjegyzek észre sem lehet venni.

Másodsorban, és ez a legfontabb, hogy Sam Rockwell valami isten adta tehetség, mert lenyom itt egy olyan oneman show-t, hogyha így ebben a formában nem teszi, bizony mi is szegényebbek lehetnénk egy élménnyel, meg a film is sokkal rosszabb lett volna. Simán elviszi a hátán az egész történetet, jobban mondva megmenti a dicstelenségtől. Habár nehéz lenne másra kennie a kudarcot, mert csak ő van élő ember a bázison (ez mondjuk így nem teljesen igaz), ja meg az egyetlen társa Gerty, az intelligens komputer, akivel beszélget.

Szóval a filmet jellemzi egyfajta egyszerűség és portosan ez kellet ide. Meg egy kitűnő színészi alakítás, összességeben élvezhető történettel, ami néhol azért leül, de azt kell hogy mondjam, ha nem is mostanában de az újrázás simán elképzelhető, a megtekintése erősen ajánlott, főleg azoknak akik a sci-fi műfajt mint olyan szeretik. A pontozásnál viszont figyelembe kell vennem, hogy többször fészkelődtem a székembe mint kellet volna és néhol még Rockwell játéka sem segített ezen.

Akartam hogy beférjen az óévbe ez a film - sajnos nem így lett, de annyira nem sajnálom, mert mégis egy kiváló filmmel kezdtem ezt az évet is. Nos, aki még nem látta volna annak elöljáróban annyit, hogyha nem is legjobb alkotás lett ebben a kategóriában, de mindenképpen megérdemel egy pár sort, meg aki Zooey rajongó annak meg kötelező, egyébiránt.

Elsőre arra gondol az ember, hogy egy szerelmes sztori lesz, de nem, nagyon is nem. Mert ebben a filmben nincs szerelem, csak annak a keresése, vagy jobban mondva meg nem értése, hogy mi is az? Legalábbis addig homályos, míg fel nem ébred az ember egy szép napon, oszt kész, már ott is van előtte az igazi (a nagy Ő), és ez adott esetben már egy megszólításból is tudhatja, érezheti.

A film remekül megy végig egy férfi-nő kapcsolatán, napokra osztva (500), és ezen napok között válogatva, hogy mi folyik két ember között, mikor az egyik fél azt érzi megtalálta az igazik, a másik meg csak jól érezni magát, de nem akarja olyan érzésekkel skatulyázni a „közös életüket”, mint pl. a szerelem. Így hát nem is étik meg egymás, jön az „ajtó csapkodos” rész, a kapcsolatuk ebben a formában halála van ítélve. A film összességében azért nem depresszív, a végén csak találnak egy aranyközéputas megoldást, ami végül boldog végkifejletnek is felfogható. Egy olyan igazság kibontásával, hogy sosem tudhatod mikor ki „kopog” az ajtódon. Úgyhogy van remény, nem kell megijedni.

A színészek is kitettek magukért még Zooey Deschanel is, akit most azt hiszem divat szeretni vagy mi. Egyébként el kell ismernem – még ha nehezemre esik is - mikor nincs jelen, a film is unalmasabb, úgyhogy van egyfajta kisugárzása, főleg azokban a filmekben mikor az a történet, hogy szeresük Zooey-t. Joseph Gordon-Levitt eddig nem okozott csalódás, itt sem, remek azt tudom mondani. Habár nekem sok volt a rugózása dolgokon, de ez nyilván a szövegkönyv ragasztotta rá. A zene egészen kiválóan lett összeválogatva, úgyhogy ezért is mehet a dicséret.

Összességen a mérleg pozitív, úgyhogy merem ajánlani. Szerencsére itt nem egy huszadrangú szerelmes történettel rukkolt elő Marc Webb rendező, hanem egy életszagú cselekménnyel, amiben betekintést nyerhetünk egy olyan kapcsolatba ami csak egy állomás az igazi felé.

80%

Az az igazság, hogy a készítők eldönthették volna, hogy most a gyászt helyezik a középpontba, vagy a szerelmi fronton erősítenek. Mert így a film két igen fontos motívumot gyengít le teljesen, és marad nekünk egy igencsak közepes drámázás, ami nem is kellet volna annyira.

A történet egy férfiról szól, akinek a felesége meghal egy autó balesetben. Erről ír egy könyvet, főleg saját magának, hogy ezzel is könnyítsen a szerettet fél hiányán, s ezzel együtt elviselhetőbbé, feldolgozhatóbá tegye a gyászt. A könyv azonban bestseller lett, a siker miatt körutakat kell tennie az országban, így egy napon kénytelen vissza menni Seattle-be, ahol a feleségét elvesztette. Itt workshopokat tart, ahol olyan embereknek próbál segíteni, akik hasonló cipőben járnak mint ő. Azonban a „betegei” közben gyógyulgatnak, míg ő el sem kezdett kikászálódni a fájdalmából (nem szál be a liftbe, hanem lépcsőzik). Közben találkozik egy virágkötő lánnyal, aki még bonyolít a dogokon (bár ne tette volna).

A film legnagyobb hibát ott követi el, hogy nem döntötte el, hogy a szerelmi szált erősíti, vagy a gyász által okozott fájdalmat alkarja bemutatni. Így sajnos csak egy sablonos és majdhogynem teljesen érdektelen lett mind a két része a sztorinak. A filmnek a többségét a beszélgetések, a motivációk felvázolása tölti ki, a halállal való szembenézés, annak elfogadása, a többi kis részben, meg valamiféle kapcsolat szövődik, amit sajnos Jennifer Aniston játéka tönkre tett szépen, nem mintha nélküle érne egy fabatkát is. Aaron Echart-ról meg nem hittem, hogy ezt fogom írni, de bizony most ez rutin munka volt, nem is jött át sem a játéka, sem a vásznon fel-fel bukkanó motivációja sem.

Habár nem mondják ki, mi is történt valójában a feleséggel, de valahol sejthető, így a végen a siratós perceknél bizony megkapjuk a papírzsepis jelenetet. Ez viszont az egészét nézve, csak amolyan kötelező percek, amik nélkül nincs vége egy drámának, ezért is nem volt súlya a számomra, habár azt nem mondom, hogy nem lesz olyan akire hatással lesz, hisz pontosan azért vannak ezek a „kimondom az igazat, és minden rendbe jön” percek. A konklúzió viszont az, hogy ettől már készítettek jobb romantikus-gyászolós filmet.

50%

Vírusos film, abból is a rosszabbik fajta. A felütés nem volt rossz, még a jól is indul, viszont a végére nemcsak a felbukkanó betegekkel lesz a gond, hanem az unalommal is, ami elfog.



A történet már a vírus elszabadulása után kezdődik, amikor is nem sok ember élte túl, akik meg igen, azok rohangálnak, mint pók a falon. Így van ez a hőseinkkel is, akik a lopott kocsival akarjál elérni a tengerpartot, ahol régen nyaraltak, csak hát nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan az ember tervezi.
Teljesen feelgood az egész, olyan roadmovie a javából. A járvány ami elpusztítja a világot lópikula, csak az óvintézkedések kell kellőképpen betartani és akkor szabad vagy, mint a madár, még a lopott mercivel is lehet száguldozni, közben a meleg sört iszogatni, aminek olyan az íze, mint a húgynak.

Az eleje tényleg okés a filmnek, van némi izgalom, még útónálokkal is találkoznak. Akiktől nyilván be vannak tojva, mert mi lesz ha elkapják a kort? A főszerepben Chirs Pine, akit legutóbb a Star Trek-ben láthatunk. Azt kell hogy mondjam nem játszik rosszul, legalábbis én elhittem neki, hogy kurva nagy bajban vannak. Összességében az egészet, de főleg a végét, amit nagyon elrontottak, ezért is nekem már teljesen mindegy is volt, hogy élnek vagy halnak. Úgyhogy hiába a jó fényképezés, a film a végére saját magát fertőzte meg.

50%
 

I'm King of the Word. - James Cameron

Ezt mondta James Cameron sikerein felbuzdulva. Akkor talán nagyképűen hangozhatott, de most már kétség nem fér hozzá, hogy ha világ királya nem is, de a jelen pillanatban a filmes rendezők között bizony ö a király. Nem azért mert megcsinálta az Avatar-t, mert az egy dolog, hanem azért, mert ezt bizony ki kellet találni, meg kellet írni, létre kellet hozni Pandora világát, ja meg a technikát is hozzá kellet idomítani, a rendezés ezek alapján már piskóta volt (jó persze ez erős túlzás).



Szóval a film elsőre, majd másodjára is üt rendesen. Hihetetlen részletes képi orgiát szolgáltat, ami olyan szinten nyom a székbe, amit én bevallok őszintén nem is éltem meg eddig igazán. Jó, most jöhetnek azzal, hogy bezzeg Star Wars, ami annak idején biztos nagyot szólt, de mivel én akkor még nem éltem, mikor később megnéztem nem igazán voltam elragadtatva (az utolsó három részről meg jobb ha nem is beszélünk). De szerencsére az Avatar-nak fül és szemtanúja voltam, úgyhogy már megérte elmenni a moziba és megnézni szigorúan csak 3D-ben, mert nyilván így ér valami az egész.

Cameron ezt a filmet már dédelgeti egy ideje. Ült rajta vagy tíz évet, így magát is tartalékra tette, bár nem vonult el a világtól, de a Titanic sikerét nehéz lett volna felülmúlni, így érhető, hogy miért is akart egy igazán nagy volumenű filmel visszatérni a köztudatba. Nos, a nagy mű elkészült, a várakozás nagy volt, nyilván ezt növelte a hihetetlen mértékű reklám, szinte mindenhol beszéltek róla, az elvárás az egekbe, és meg kell hogy mondjam én személy szerint nem csalódtam. A film minden lehetséges vállalást, amit megenged a jelen technika, benne van, maximálisan ki van használva minden a lehető legprecízebben. Olyan mértékben sikerült a Pandora világát életre kelteni, hogy szó szerint a lélegzet előttem a mozi teremben. Mindenek megvolt a pontos helye, szerepe, semmit nem érzetem feleslegesnek és ami a legfontosabb, hogy elhiszem, rengeteg minden lehet még, amit nem láthattunk és nagyon remélem, hogy a folytatásban még több mindenről lehull a lepet.

Nem beszéltünk még a történetről. Szóval sztori a távoli jövőben játszódik, amikor is az emberiség birtokba akarja venni Pandorának keresztel bolygót. A bolygón egy eddig ismeretlen ásványra bukkannak, így a nagy üzlet reményében megindulna a bányászat, csak mivel egy törzsi közösségben élő na'vik nem akarjál elhagyni a törzsi helyüket, megindul a hibrid avatarok gyártása. Jaka Sully (Sam Worthington) is egy ilyen avatar tulajdonosa lesz, aki ha segít akkor visszakapja a járását. A feladat egyszerű, békésen győzze meg a na'vik-t a törzsi helyük feladásáról és arról, hogy költözzenek el máshova. Csak Jake Sully megismer egy na'vik lányt, ami felborítja az egész tervet, a gond pedig innentől csak nagyobb lesz, mert Jake vagy elárulja fajtáját, vagy átáll az idegenekhez és velük harcol Pandóra bolygó elő világának megmentéséért.

Nos ha negatívumot akarunk találni (nyilván lehet, mert semmi sem tökéletes, így van ez az Avatar-l is), akkor a történetet bizony klisés. Viszont, nehogy azt higgye valaki, hogy ez akkora probléma, mint ahogy egyesek gondolják. Mert, azért a mai világba kitalálni olyat ami újat, frisset mutat, elég nehéz. De ha jól belegondolok, a Pandora világa, természete, abban élő na'vik, ez előtt biztos nem léteztek, úgyhogy már ezért respect Cameronak. Meg a történet is rejteget apró meglepetések, amik még élvezhetőbe teszi az egész elénk táruló világot.



A színészek is kitesznek magukért. A legnagyobb meglepetés számomra Sigourney Weaver sziporkázó játéka volt. Egy szinte jelentéktelen tudós szerepét tette játékossá, és elvezhetővé. Akitől a legjobban féltem Sam Worthington, aki ha néhol nem is nyújtott maximumot, de hozta a kötelezőt, így azt mondom, csak rosszabb nem legyen. Zoe Saldona a na'vik hercegnőt kiválóan hozza, még akkor is ha kék testén kívül nem sok mindent mutat.

Nos, zárszónak annyit, hogy látni kell, nincs mese.

90%
 

Hát a film olyan amilyen, szóval rossz, de sebaj, mert csak végig néztem, de annyira kár volt, hogy az már szinte fáj. Na jó, azért ez erős túlzás, mert nem mindenki ossza ezt a véleményt, akadtak olyanok akik szerint nagyon is faszás darab lett. Például ott van a kritikát gyűjtő rottentomatoes, ahol jóval többen mint százan gondolták azt, hogy ilyen jót ebben az életben nem láttak, így ki is szórtak rá közösen 92%-t. Hát, nem sok híja volt, hogy leforduljak a székről mikor megláttam. Ezek normálisak, kérdést szegeztem rögtön magamnak, majd elcsendesedett a belső forrongásom és konstatáltam, ez van haver, remélem többet nem fordul ellő, mikor ennyire rosszul ítélek meg egy filmet.



Nos a történet majdnem olyan gáz, mint a magyar válogatott, de azért itt egy fokkal többször találtak be a kapuba. Szóval, arról lenne szó, hogy van egy banki hitelügyintéző csaj, aki valamiféle igazgatói kinevezés ellőt áll, de nem is ez a lényeg, hanem egy szép napon - ami már eleve rosszul indult - betoppant egy vén csarasznyi és kérve-kérik, hogy adjanak már neki még haladékot, arra, hogy törlessze a felvett hitelt. (Itt komolyan azt hittem belejön a képbe a gazdasági világválság, ugyanis azért nem tud fizetni, de hál istenek nem... az lett volna még csak a fertő). Jól el lett küldve a búsba, na de, ezek után jöttek csak a szép dolgok.

Nos, nem akarom lelőni a poénokat, de a cigány(?) átok, amit voltak kegyesek úgy elkürtölni, hogy nem lóvari nyelvet vették elő, hanem adták a romásított magyar nyelvet. Hát, mit mondja, érdekes volt. De, kelőképpen meglepő, az egyszer biztos. Szóval a csaj meg lett átkozva a Lamiával, ami majd a harmadik napom jól eljön, elviszi a mennyköves pokolba a lelkét(?), és ott fog senyvedni az idő végezetéig, de a megelőző napokban hogy-hogy nem megjelenik még ijesztgetni egy picikét, meg egyebek, de ezt majd nyilván megnézitek, vagy már láttátok is. (A probléma csak annyi, hogy a Lamiának köze nincs az itt elmondottakhoz, de ettől az anomáliától most tekintsünk el.)

A film legnagyobb baja, és ez az én bajom is főleg, hogy nem szeretem a poénra vett horrort. Valahogy hidegen hagy. Most vagy féljek, vagy fossak be komolyan, de engem viccből, vagy komolytalan hülyeségekkel ne ijesztgessenek. Mert néha az egész film átcsap a paródiába, amit élből rühellek. Minden olyan filmet, ami arra van, hogy elhülyéskedik, kifiguráznak karakterek, sztorit más filmekből, herótom van az ilyenektől. Szerintem semmi szükség nincs rá. No de ez egyéni vélemény, és végül is itt ennél a filmnél ennyire nem volt vészes, de akkor is.



Jó, az tudom hogy Sam Raimi-nek (mesterségem Spider-man) ez a stílusa, meg minden, de nyilván ez nekem nem fekszik. Úgyhogy tudomásul veszem, hogy ezek szerint én vagyon a kisebbség, így csak csendben kiszórok rá 40%-t. Ja, azt viszont nem tagadhatom, hogy a parkolóházas jeleneten szétröhögtem az agyam, ja meg a kecskén, meg néha egy indurka-pindurkát meg is ijedtem.
 

A fimről előjáróbban annyit, hogy nagyon nem kellet volna ez. Egyébként egy dolgot nem értek, hogy a búbánatba támad egy írónak ilyen sztori még csak a gondolatában is. Nem kicsit lerágott csont, hogy van egy méreg drága ellopni való, termesztésen van egy kis összeesküvéses szál, meg persze egy legtutibb módon őrzött, mindenféle bizbasszal ellátott páncélszoba. Ez nem jelent ugye problémát, még a legpitibb tolvajoknak sem, úgy kirámolják, hogy csak öröm nézni.



Nem fogok hosszasan értekezni róla, mert úgymond felesleges. Ugyan, azt nem lehet mondani, hogy ne lenne egy-két fordulat, némi felsejlés, csak nem érzed hogy ez most meghatott volna. Mert tudod, hogy ez fog következni, tudod hogy sikerül minden a rablásnál, és azt is tudod, nem lehet más a vége, mint jó nagy adag heppy end. A színészek terén sikerült valahogy meggyőzni Morgan Freemant, hogy legyen a főrabló, aki olyan ügyes, hogy a főzsernyák esténként a párnájába sír, mert az élete ráment, hogy elfogja, de jó hogy nem sikerült eleddig, de majd most. A másik jómadár Antonio Banderas. Én kérek elnézést, de ha meglátom az embert, a röhögés rögtön el fog, ahogy teszi az agyát, milyen macsó, brrrr.

Az hiszem ennyiből is lejött, hogy nem az én filmem. Ebben a témában már sokkal jobbat is is láttam, mint például az Ocean's trilógia. Az, hogy ismételgették a kliséket, ez most nagyon nem jött be, sajnos.

40%
 

A film sajnos erősen B-film, és itt mindent bele kell érteni, ami jellemzi ezt a kategóriát. Habár én olyan vagyok, hogy az akció a minden, úgyhogy kevés eksön filmre szoktam azt mondani, hogy inkább nem kellet volna, s ez van most is. Még a mostanság Wesley Snipes nevével fényjelzet egyenesen dvd-re kiadott filmekre is simán rámondom hogy jók (gondolok itt például a Detonátor-ra). Mert hiába, no, ezzel is elvoltam.



Elvoltam, mert végig fent tudott tartani egy kisebb fajta feszültséget, meg izgalmat, nekem meg ennyi már elég is. (Tudom, nem is mondjátok, igénytelenség felsőfokon.) Mint az elején írtam is, a 12 menet tényleg mindent magában hordoz, ami rá ordítható egy B-filmre. A párbeszédek szenvedősek, a történet meg egy klisé halom, néhol érdekesen rossz megoldásokal. Amit nem is értek, hiszen azért akadt tetszetős jelenetek, mikor rendesen bánnak a kamerával, néhol meg az amatőrség jelent meg elég rendesen. A színészi játék, hát igen, olyan nincs, mondjuk nem is vártam.

Mi is felejtettem el? Ja megvan. A történet: arról lenne szó, hogy van egy mezei rendőr, aki végig üldöz egy veszélyes bűnözött a fél városon (majd meglátjátok, de valami veszedelmesen érhetetlen módon - nem akarom lelőni a poént -, de ha így el lehetne kapni egy minden hájjal megkent gonosztevőt, akkor az ilyen rendőr élőt megemelem a kalapom.) A fő gonosz ugyan megígérte a hős fakabátnak, hogy nem felejt, főleg azt nem, hogy az akció közben meghalt a csaja. Így hát természetesen megszökik a börtönből, elrabolja az azóta már nyomozó rendőr csaját, és kioszt neki tizenkét feladatot pluszba, hogyha nem sikerült akár csak egyet teljesíteni, bizony a kedvesét nem igen látja többet ebben az életben.

Egy valamibe viszont nem lehet belekötni, mégpedig abba, hogy lassú lenne film. Mert bizony már a legelejétől pörgünk ezerrel, és ez folytatódik a végéig. Van itt lövöldözés (még jó), kisebb bunyó, robbantás, a fél város romba döntése, dráma, no meg John Cena, akinek biztos a Tengerészgyalogos volt ide a beugró, mert nem a színészi kvalitás az egyszer biztos. Csak még valamit. Egy dolgot sosem tudok megérteni. Hogy a gonosz emberünk, próbál erősnek, ravasznak, és elvetemültnek, még jobb talán megszállottnak lenni. Mikor a végén, összefut a mindent túl élt akcióhőssel, nem az lesz, hogy lerendeznek egy jó adag attakot, nem, hanem hiphop le is van terítve. Kész, ennyi, végefőcím. Már a Die Hard sorozattal is mindig ez volt a problémám, így sajnos csak szájhősnek tűnek a gonoszok. De lehet, hogy csak én képzelek hülyeséget ebbe bele jól. Die Hard-ról jut eszembe, a filmet az Renny Harlin rendezte, aki lebonyolította a John McClane második rossz napját.



Végére még annyit, hogy aki unja már a régi vágású, elcsépelt, többször is látott klisé hegyeket, akkor annak nem ajánlom, viszont akinek meg teljesen mindegy, csak lásson valami akciót, akkor nincs más hátra, mint megnézni.

60%
 

Akkor nézzük csak: forgatókönyv, zene, rendezés, élmény, autók. Így, cakkpakk egyben úgy ahogy van egyik sem ütötte meg a számomra elvárt mércét. Sokat ócsárolták a harmadik részt, ami szerintem nem is olyan rossz (egyébként kíváncsi lennék rá, hogy mi volt a baj a Driftelésel, az nem menő, vagy valaki elsütötte, hogy nem kell szeretni, erre nem is volt jó senkinek, össznépi hatás, ugye?) Sajnálom, aki eddig nem látta volna (van még olyan?), az most jól hiszi hogy nem jött be, sőt nagyon nem. Neked fog-e? Majd eldöntöd.



A történet bonyolultsága vetekszik az egyszeregy szorzási eredményével. Egy Braga nevezetű kokain báró elfogása a cél. Dominicot a bosszú hajtja, Briant meg a kötelesség. Így lesznek végül megint egy csapat.

Egy valami, pontosabban egy valaki tett jót ennek a filmnek, aki pedig nem más mint Vin Diesel. Időben érzékelte, hogy csúszik elég rendesen lefelé a lejtőn, így kellet egy ugró deszka, hogy legalább képbe tudjon maradni. Azt hiszem ez sikerült, mert a film minden viszonylatban sikeres lett. Csak még valami. Egész film alatt azt éreztem, mintha ott se lenne (mármint Diesel). Ott volt, csak visszafogottan, lubickolva a rosszul megírt éget szagú fércmunka szövegek között. Paul Walker, hát inkább hagyuk, és ez igaz a többi színészre is.

A kidolgozottsága filmnek jó is meg nem is. Ami tetszett, eleje, pedig rendes ellőtték a trailerben, még jó volt, mikor kiválasztják őket, ki lesz a sofőr? A többi viszont vagy súrolta a lehetetlen, így nem is jött be, vagy érdektelenség be fulladt. Gondolok itt az FBI-os szálra, ami olyan gagyi és erőtlen kényszerpályán mozgott, hogy csak az az érzése volt az embernek, csak azért kellet ide, hogy összehozzák a két főembert. Ez egyébként az egész filmre jellemző, hogy minden megmozdulásból csak a kényszer, csak valahogy legyen már érzés jött le.

Egyvalami viszont nagyon hiányzott. Az igényes összeválogatott jó zene. Ebben viszont az vicc, hogy fel se tűnt, hogy milyen zenék vannak benne, amíg nem olvastam, hogy nincs benne jó zene. Ez azzal tudható be, hogy egy, teljesen érdektelen huszadrangú trackeket szólaltattak meg, ami igaz is, kettő, én nekem van csökevényes hallásom, és nem érzékelem az igényes saundtracket. Hát majd mindenki szépen eldönti, hogy melyik igaz a kettő közül.

Sajnos nekem nem hozta azt az élményt, ami kellet volna ide. Mert az autókból sem volt annyi újdonság, vagy újabb megoldások, hanem csak az agyonhasznált amerikai kocsik domináltak (egy árva Nissan volt). Itt most nem a tuning volt a lényeg, hanem egy rossz módon felvezettet bosszú. Így nem volt kemény dumák, kemény verdák, és még csajok sem. Ha valaki nem látta volna, nyugodtan lehet vele próbálkozni, az itt leírtak csak személyes véleményem, azt pedig mindenki tudja mennyire mérvadó.

Vaya con Dios

50%

Nos, ezt egy tipikus horror, egy szálal sem jobb, mint a nagy átlag (The Unborn), sőt nem is rosszabb. Így vagy úgy, azért főlényesen nem lehet lehurrogni, és azt mondani, hogy menjenek a fenébe a készítők. Hiába, ők csak követik a többi hülyét, így lesz egy nagy kultuszú Péntek 13-ból egy rengetegszer látott tucat film.



A történet: van neki. Ha valaki netalántán kíváncsi lenne rá akkor utána olvas, mondjuk itt.

A legnagyobb gond itt nem az, hogy nincs benne kellő mennyiségű véres, kegyetlen halál, az ugyan van, csak kreativitás kéne ide, kérem szépen. Telepakoljuk jól mutató csajokkal, meg pasikal, gyúrunk egy szar történetet köréjük, és hadd szóljon. Végig fusuk, üvöltsük az égeszek, teszünk annyi logikátlanságok, amennyit csak lehet, és ezzel el is van boronálva, megvan a kész film. Csak annyi baj van vele, hogy rossz meg felesleges meg kissé szégyen is meg nem méltó az elődökhöz. Különösebben nem is érdemes sok szót fecsérelni rá. Nekem nem jött be, nem favorizálom az olyant, hogy van egy jól csengő cím, jön egy másodhegedűs rendező (Marcus Nispel), összeszed innen-onnan áll celebeket, írnak valami fostalicska forgatókönyvet, oszt várják, hogy pörögjenek a bankjegyek a kézükben.

Állnaivság lenne azt kérni, hogy senki ne nézze meg, mert önmagában nézve - mondjuk, jót tene neki, ha nem lenne már múltja a sztorinak - végül is egyszer simán nézhető, többször aztán biztos hogy nem.

40%