Az az igazság, hogy a készítők eldönthették volna, hogy most a gyászt helyezik a középpontba, vagy a szerelmi fronton erősítenek. Mert így a film két igen fontos motívumot gyengít le teljesen, és marad nekünk egy igencsak közepes drámázás, ami nem is kellet volna annyira.

A történet egy férfiról szól, akinek a felesége meghal egy autó balesetben. Erről ír egy könyvet, főleg saját magának, hogy ezzel is könnyítsen a szerettet fél hiányán, s ezzel együtt elviselhetőbbé, feldolgozhatóbá tegye a gyászt. A könyv azonban bestseller lett, a siker miatt körutakat kell tennie az országban, így egy napon kénytelen vissza menni Seattle-be, ahol a feleségét elvesztette. Itt workshopokat tart, ahol olyan embereknek próbál segíteni, akik hasonló cipőben járnak mint ő. Azonban a „betegei” közben gyógyulgatnak, míg ő el sem kezdett kikászálódni a fájdalmából (nem szál be a liftbe, hanem lépcsőzik). Közben találkozik egy virágkötő lánnyal, aki még bonyolít a dogokon (bár ne tette volna).

A film legnagyobb hibát ott követi el, hogy nem döntötte el, hogy a szerelmi szált erősíti, vagy a gyász által okozott fájdalmat alkarja bemutatni. Így sajnos csak egy sablonos és majdhogynem teljesen érdektelen lett mind a két része a sztorinak. A filmnek a többségét a beszélgetések, a motivációk felvázolása tölti ki, a halállal való szembenézés, annak elfogadása, a többi kis részben, meg valamiféle kapcsolat szövődik, amit sajnos Jennifer Aniston játéka tönkre tett szépen, nem mintha nélküle érne egy fabatkát is. Aaron Echart-ról meg nem hittem, hogy ezt fogom írni, de bizony most ez rutin munka volt, nem is jött át sem a játéka, sem a vásznon fel-fel bukkanó motivációja sem.

Habár nem mondják ki, mi is történt valójában a feleséggel, de valahol sejthető, így a végen a siratós perceknél bizony megkapjuk a papírzsepis jelenetet. Ez viszont az egészét nézve, csak amolyan kötelező percek, amik nélkül nincs vége egy drámának, ezért is nem volt súlya a számomra, habár azt nem mondom, hogy nem lesz olyan akire hatással lesz, hisz pontosan azért vannak ezek a „kimondom az igazat, és minden rendbe jön” percek. A konklúzió viszont az, hogy ettől már készítettek jobb romantikus-gyászolós filmet.

50%