Friss topikok

A Quantum csendje (Quantum of Solace, 2008)

Írta: ANTOR 2008.11.20. 00:09

Az az igazság, hogy nem ma láttam a filmet, de kellet pár nap, hogy a haragom, a csalódottságom csillapodjon. Mert még olyat írtam volna le, ami nem tűr nyomda festéket. Ha valaki megkérdezné, hogy milyen élménnyel álltam fel a mozi székből, akkor erős izgalmi állapotban nem is tudom mit válaszoltam volna. De most lenyugodva, elmondhatom csalódtam. Megmondom ősszintén átverve éreztem magam, tudom, ez az én bajom, de akkor is.

Mielőtt rátérnénk a filmre egy kis kitérő azért tennék a Casino Royale felé. Amikor megjelent, azt mondtam, így kell felébreszteni már haldokló fesőnt, és új köntösben a nagyközönség elé tárni. Hiába a szidalmazók hada, akkor is jó Craig. Nekem személy szerint nem volt gondom vele, igen is jót tett az ujjá értelmezés, mert az előző Brosnan szériákból már kicsit elegem volt. Főleg a láthatatlan autó, mi. Úgyhogy ha valaki megkérdezte ajánlom-e a filmet, nyugodt szível tudtam mondani, igen, mert volt benne akció, dráma (mondjuk ez egy kicsit nyálas volt), de minden a helyén volt.

Akkor térjünk is át, a mostani, konkrétan egy idióta címmel megáldott Quantum csendjére. Az egy dolog, hogy a magyarok valami oknál fogva nem tudnak címet fordítani magyarra, ettől még a fim lehetett volna jó, de sajnos egy közepes akció filmtől nem lett jobb. Ha valaki úriember James Bondot kereset, ne tegye, mert olyan nincs, helyette kapun egy baltával faragott, teljesen fapofával végig vonuló ütök, vágok, rugók, de véletlenül sem kérdező James Bondot.

A történet ugyan ott folytatódik, ahol a Casnino Royale abba maradt, tehát Bond keresi a szerelme gyilkosait, hogy bosszút álljon - persze ő ez tagadja - és a sok harc közepette ráakadt egy titkos szervezetre a Quantumra. Akiket ugye lehet okolni élete szerelme haláláért.

Deniel Craigel nekem nem volt bajom, mert nem ő rajta múlott a filmnek a jó, vagy rossz megítélése. Hozta, amit a rossz forgató könyv diktált neki. Jó az tudom, hogy a Bondok nem a fergeteges forgató könyvekről híresek, de akkor is próbálkozhattak volna ütősebb dialógusokkal, mert néhol nem értettem miről is megy a diskurzus. Na jó ne legyen forgatókönyv, végöl is nem kell annak olyan vastagnak lenni, de akkor legalább az akció jelenetek legyenek már a toppon, ha azt híresztelik hogy ez minden idők legdrágább Bondja (vagy talán filmje?). Azzal tisztában vagyok, hogy a rendező Mark Forster drámákon nevelkedett, de azért nem volt egyedül, mert a társaságában volt Richard Pearson, aki a Bournet dirigálta le, legalábbis a vágási munkát.

Az a gond, hogy én eleve elítélem azt aki kitalálta, hogy rángassuk a kamerát ezerrel, hagy kapjon ez ember elmebajt. Mert mit lát az ember fia, hát csak egy könyök, egy fülcimpa, egy homlok, de hogy került az ellen a földere, hogy úszta meg hősünk a lehetetlen, az teljességgel kivehetetlen. Pontosan ez volt itt is a gond. Olyan gyors vágásokkal operáltak, hogy nézni néha, főleg az elején szőrnyű volt. Akinek nem jön be ez a stílus – ami csak hozzáértő kezekben ér valami – annak melegen ajánlom a DVD megtekintést. Meglátom én a rossz mögött a jót is. Mert ha nem vágják meg ilyen idiótán, akkor tényleg egy ütős mozit tudtunk volna nézni, remekbe szabott földön, vízen, levegőben operáló Bondal. 

A rossz szerepében, mindjárt itt van nekünk Mathieu Amalric, aki tehetséges színész, csak nem gonosznak. Nekem puhának tűnt, de végül is ilyen is kell, megszállott volt, és ez itt a lényeg.

Akkor térjünk ki csajokra. Az van, hogy Olga Kurylenko volt már szebb is. Nem értem minek az illyes fajta napbarnított bőr. Előnytelen volt. Mondjuk megbírkózott azzal, amit kértek tőle, de nekem akkor is egy átlagos Bond csajnak tűnk, aki egy lerágott csont sztorival hoztak a képbe. Gamma Arterton feltűnik vagy tizenöt percre, akinek az a szerep jut, hogy lefekszik a sármos Jamesel, majd azon mód ejtve lett, megkapta a manapság olyan divat, kell egy halott nő dolgot. Van ugye még M(Judi Dench), akit sikerült egy otthonkés vénasszonnyá avanzsálni. Természetesen csoda kütyük nincsenek.

Így összefoglalva, a felhozatal vegyes, nem lett olyan jó mint a Casino Royale, de én látom, hogy sok dolog jobb is lehetett volna egy hozzá értő kezekben. Ha lesz Dvd, valószínű egy újra nézésre jó lesz, majd akkor talán jobbnak fogom találni, de én csak azt tudom így zárásként mondani, aki akcióra vágyik az látogassa a mozit (és bírja a tized másodpercenkénti vágásokat), akinek meg nem jön be az új stílus, az most inkább hagya ki.

60%

1 komment

Címkék: kritika akció 2008 60 % quantum csendje

A bejegyzés trackback címe:

https://film4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr46778768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.21. 14:38:28

Részemről 55 %, az akciók egy része sem volt jó, köszönhető a rángó kamerának, a főgonosz is csak meresztette a szemét és a Bond csaj sem volt itt szép, csak néha néha
süti beállítások módosítása