Friss topikok

HA/VER (Kick-Ass, 2010)

Írta: ANTOR 2010.05.11. 23:21

Hát ez a film, ahogy a rocker körökben mondanák: „horzsol”. Eleinte nem sokat adtam volna annak, hogy be fog jönni, de már ez első perctől kezdve beránt, és nem is ereszt végig, ahol kifújhatod magad, azta basszus, ez kurva jó volt, a fenébe is.



Rögtön kezdeném a színészekkel. Itt egy valakit kell kiemelni: Chloe Moretz-t. A kis csaj egész egyszerűen zseniális. Mindig az járt az eszembe, hogy sokra fogja még vinni, az tuti -, de egy gyerek kezébe fegyvert adni? De ha még csak ez lenne. Úgy gyakja az ellent, mintha egész életébe ezt csinálta volna. Az biztos, hogy nem chips-kóla combon nőt fel. A többiek sajnos, azt kell, hogy mondja, hogy asszisztálni, kitöltik a teret voltak itt. Nicolas Cage meg érzésre visz el az élményből, de nem vészesen. A többi hobbi „szuperhős” meg futja a köztelező köröket (eddig nem volt csaj, de most majd lesz).

Meg kell még említeni, hogy az akció jelenetek (pl.: éjjel látós szemüveges rész, mikor megy az áldást) egyszerűen szuperek. Néhol még a CGI hibáktól is el lehet tekinteni, meg az egésznek van egy dinamikája, meg persze erre nagymértékben rásegít a zene, amik tökéletesen asszisztálnak, annak, hogy kikapcsolj két órára és te is kis pillanatra elhidd, nézd csak, így ni, akár én, igen én is lehetnék abban a szerkóban, az istenit.

A film erőssége még, hogy a humort sem aprózták el. Hisz mégiscsak vicc az egész. Hát most képzeljük el, hogy felveszel egy maskarát, végig mész az utcán, lecsapsz pár rossz arcok, persze a magad módján, bénán, majd fel a youtubra, és ki lesz a hős, ha nem te? Nem igaz?

Szóval, a film szórakoztat, arra is lett csinálva, se többre se kevesebbre. Még ha néha belassul is a film, és be-becsúsznak hullámvölgyek (nyájas részek), ettől még egy első osztályú cool-ság az egész.

90%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika akció vigjatek 2010 90 % kick ass

Röviden: A doboz (The Box, 2009)

Írta: ANTOR 2010.05.10. 22:59

A box. Érdekesen indult a film. Jó is hangzott, hogy van egy doboz, amit ha megnyomsz, valaki meghal, te meg kapsz egy milkát (mármint dollárban, ja és nem a csoki). Csak ennyi lenne, sajnos nálam igen.



Szóval a film ennyiben össze is foglalható, mert bár érdekesnek érdekes, csak olyan unalmas, érdektelen egyveleg lett, meg kissé követhetetlen, hogy még Cameron Diaz játéka sem döbbentett arra rá, hogy jó ez a film. Másik a férj. Na, az csak van. Véleménye nem sokat ér, a történet szempontjából nem is értem minek kellet egy bábut ide rakni. Sakkal többet ki lehettet volna Cameronal hozni, hacsak egyes egyedül izmozik azon, hogy mi is legyen azzal a dobozzal.

Így viszont, a film eleje mégha kecsegtett is felhangokat az érdekesség felé (ilyet se láttam még! - de jobbat igen), csak sajnos a feszültség szépen laposodik exponenciális arányban lefelé és ezzel egy időben válik ráadásul az egész egy teljesen zavaros röhejes valamivé, amit meg érteni sem sikerült (tudom, inteligencia), még havernak sem, pedig állítólag okosabb, mint én.

Nekem nem, de lehet neked be fog jönni, úgyhogy csak rajta, meg kell nézni, majd vélemény formálni …. nem is húzom tovább az időt, lássuk a pontot:

60%

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása