Friss topikok


Trancsírák (Tucker & Dale vs Evil, 2010)

Írta: ANTOR 2011.12.28. 08:00

Látattok már olyan horror ahol hullnak az emberek, mint a legyek a légypapíron, mégis szénné röhögitek magatok. Nem? Nos, itt a lehetőség, mert az tuti hétszentség, hogy ez a film elborult a maga nemében, olyan viccesen horroros. Nézzünk képet, folytatom.

Van két idióta (Dale és Tucker), akiknek aktuálisan az a legfontosabb, hogy elmenjenek a tó mellé, ahol most sikerült egy vadiúj vidéki házat venni. Jól megérdemel szabadidejüket akarják elütni, némi sör társaságában, meg egy kicsit pecázni, ha már ott vannak. Útközben találkoznak egy főiskolás csoporttal.

Hogy-hogy nem a főiskolások is a tóhoz igyekeznek. Megpillantják az első ránézésre két vidéki surmót, amikor is az egyik kaszával közeledik feléjük leszólítani a maga szerény eszközeivel a csoport legdögösebb csaját. Eredmény: sikítva futás, padlógáz - közben a két haver összenéz, gondolják magukba, ezek hülyék. 
Újbóli találkozási pont a tó: ahol a jó csaj belecsobban a vízbe, elveszti az eszméletét, a két jó barát segítségére siet, ami a partról úgy látszik, hogy elrabolják, a hajsza megindul.

Az egész film egy oltári nagy félreértésre épül, nem akar itt bántani senki senkit, aztán mégis elszabadul a pokol. Ugyanis a körülmények, a balsors, olyan szituációkat hoznak, ahol a főiskolások többsége az idő múlásával alulról szagolja az ibolyát. Az egyik pont belefut egy kiálló faágba, a másik megbotlik, majd kis idő múlva a fadaráló martalékává válik, de még számtalan szituációt lehetne sorolni, ahol a két jó barát jelen van, csak a körülmények szülte vicces helyzetekből  következnek a fatális halálok. Persze, azt senki nem tudja mi is a baja a másiknak.

Érdekesség, hogy a halálesetek mindig úgy következnek be, hogy ahhoz semmilyen formában nem társult emberi kéz, csak a szerencse távolmaradása, az emberek sutasága játszott közre.

Dale (Tyler Labine) és Tucker (Alan Tudyk) karaktereit megformáló színészek már-már Jay és Néma Bob párosát idézik, az egyik ugye a "okos", a másik megállás nélkül csak beszél és beszél. 

Mi a helyzet a magyar címmel?

Nem sok minden, én kérek elnézést.

Trancsírák értékelés:

Ne várjunk sokat a filmtől, nem is vállalkozik a világ megváltásra, csak egyszerűen szórakoztatja azokat, aki vevők erre a horror-vígjáték stílusra. Úgyhogy egy erős 80%-t mindenképp megérdemel, mert én kimondottan jól szórakoztam.

További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror vigjatek 2010 80 % trancsirak tucker & dale vs evil

Röviden: Király! (Your Highness, 2010)

Írta: ANTOR 2011.12.27. 16:16

A film inkább volt fárasztó, mint szórakoztató. Miért?

Hát csak azért, mert altesti poénokkal operáló filmmel a világból ki lehetne kergetni, nem vicces, röhögni ősszintén nem lehet rajta, legalábbis én nem tudok.

Hiába szereppel itt Natalia Portman és James Franco is, nem tudtam szeretni az egész fantasy világba csomagolt vígjátékot. Ez még nem lenne elég, Zooey Deschanel az egész filmet kinyírta szőröstől-bőröstül.

Nem is mondok többet, pontosan azért, mert tudom, hogy a film megosztó, van olyan aki jónak találja, így adok egy 50%-t, így mindenki jól jár, a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik.

További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika fantasy vigjatek 2010 50 % your highness kiraly!

Röviden: Frozen (2010)

Írta: ANTOR 2010.10.25. 20:39

A Frozen az a tipikus horror, jobban mondva nem is, inkább mondanám drámának, amit egyszer nézel meg, de soha többet, viszont erre az egy alkalomra teljesen korrekt darab. Egyébként meglepő módon, mert nem igen fogadtam volna rá, hogy végül, mondjuk ki, tetszeni fog.



Az alap felütés az az lenne, hogy mi van akkor, ha harmad magaddal fennragadsz egy felvonón, miközben a sors úgy hozza, a kutya nem fog rátok nézni egy hétig (ez egy bődületes baromság, síszezonban senki nincs a pályán, na ne), kivéve a farkasokat. Attól a ténytől eltekintenék, hogy az egész film tele van logikátlansággal (nem ugrunk a mélybe, ha magasan vagyunk, meg néha jobb ha körbe nézünk magunk körül, mielőtt hülyeséget csinálunk), mert mégis attól működik, hogy vesztett helyzetben mit tennél, hogyan is cselekszik ilyenkor ez ember...

A film összességében rendben van, dráma van dögivel, pluszba a téli táj sem csúnya. És ami a legfontosabb, hogy érzéseket vált ki ez emberből, hisz ha vannak is hülyeséget - én nem is így cselekedtem volna - át tudod élni, mi történhet az emberrel a ilyenkor, szóval beleélési faktor egy ilyen kis költségvetéssel rendelkező filmtől dicséretes. Úgyhogy, egy erős 60%-t adok neki, ami szerintem teljesen jó, hisz nem hiszem, hogy ha most megnézi valaki, az életben megtenné még egyszer is.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror drama 2010 60 % frozen

Szökőhév (Leap Year, 2010)

Írta: ANTOR 2010.09.25. 19:02

Már megint egy vígjáték, ami nagyon romantikus akkor lenne. Hogy ezek a filmek jók vagy nem, döntse el mindenki magában, a mostan tárgyalt darabunk viszont azért nem jó, mert ilyen már annyiszor láttam, hogy becsömörlés (de hülye szó) teljes mértékeben tünetként jelenkezet nálam, ami nem jó ómen nekem sem, de a filmnek még annyira sem. De azért nem kell szánakozva falnak rohanni, még a kisbabák sem fognak bánatukban felsírni, mert a hűde szerelmes leszek egy délután alatt típusú filmek között még így is vállalható darab.

Szóval a történet nagy vonalakban annyi lenne, hogy Anna (Amy Adams) már nagyon meg akar házasodni, de a hőn szeretet hiper okos faszijának esze ágában sincs igába hajtani a fejét. (Persze addig, míg az érdeke nem kívánja úgy.) Miután a pasija elment Dublinba, ott meg van egy hagyomány, mégpedig, hogy szökőévében a nő is megkérheti a szívé választottja kezét. Így eset, hogy Anna  elindult, belekerült egy jó nagy viharba a repcsije, teljesen máshol szálltak le, a kaland indul: el kell jutni február 29-ig Dublinba. Kérdés: hogyan?

Nem fogjuk kitalálni, de természetesen ilyenkor mindig van kéznél egy jóképű, mogorva, kezdetben unszimpatikus fazon, aki kegyesen felajánlja a szolgálatait. Valami poén abból van, hogy néha alátesznek egymásnak, a nőnek a tisztaság, rendmániája, a férfi némi puritán igénytelenségének ellentettjéből sül ki vicc faktor, ami jó is, nem azt mondom, még mosolyogtam is rajtuk. Amy Adams, mondhatni rutinnal veszi az akadály, nem jelenthet neki problémát eljátszani mennyire szerelmes lesz az utolsó tíz percben, viszont a lovagot nem láttam ez eddig sehol, nyilván leakasztották a szegről, de ha jobban belegondolok, mintha, igen, a Kisvárosi Rock'n Rollban láttam volna. Utána néztem, és tényleg. Nem volt nagy szerepe, ezért is most eltölt némi büszkeség, ilyenre emlékezni. Ebben már csak az a szép, hogy csak az nem mondtam kiről van szó: Matthew Goode.

Itt be is fejezhetném az irományt, mert sok újat nem tudnék írni, csak a következő frázisokat ismételgethetném: de hisz ilyen már láttam, de hisz ilyen már láttam ... És tényleg így van, szóval a film kellemes szórakozás lehet, annak, akinek minden új-e téren, vagy annak, aki odáig van az ilyen filmekért, csak sajnos az nem én vagyon. Így kiszórok a filmre mondjuk egy 60%-t, mert azt el kell ismerni, hogy a másfél órás filmben voltok humoros jelenek, amin csak-csak sikerült mosolyogni, az idő elszaladt, ez meg csak jelent valamit.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika romantikus vigjatek 2010 60 % leap year

Párterápia (Date Night, 2010)

Írta: ANTOR 2010.09.09. 15:58

Már régen rossz, ha azon töröm a fejem a film közben, hogy hogyan fogom a földbe döngölni ezt a remek alkotást. Pedig, minden porcikám kívánja, mert egyrészt, unalmas, másrészt, valahogy nem igazán lett izomláz a rekeszizmomban. Ja, mellesleg, már régen mondom, hogy Steve Carell (ZseniKém) annyira vicces, mint ha egy földönkívülivel összefutnék szemtől-szemben egy eldugott sikátorban, aki végbél tükrözéssel akarná megalapítani, mi az ő fajuk és a mi fajunk között a kardinális különbség. (Na, ugye hogy nem lenne vicces.)



A film arról szólna, hogy mi van akkor, ha egy házasság már csak állapot, és nem jelent a két fél egymásnak semmit, csak az állandóssá vált szokások tartják együtt a őket, meg persze a gyerekek. Ezen kellene nagyon gyorsan változtatni és bevinni izgalmakat az életükbe. Na, ami hiányzott, azt megtalálták egy vendéglőben, mikor  elfoglalnak egy olyan asztalt ami nem az övék. Így bele keverednek a rossz arcok bizniszében és követelnek tőlük ezt-azt. Persze az egész sztori vihar a biliben, mert nem ez lenne a lényeg, hanem a szórakoztatás(!),  ami pont hiányzik, mert a készítők valahogy ez a (x)factort kihagyták, így se nem vicces, se nem szórakoztató.

Persze, mondhatja valaki, hogy itt van nekünk Steve Carell. Már a bevezetőben is utaltam rá, hogy számomra ez a fickó messze van a humort nyújtó egyénektől, meg egyébként a stílusa sem jön be. Lehet, hogy otthon a két fal között a csillárt letépik, olyan szöveget lenyom, vagy fejet vág, de a filmjeiben ebből édes keveset mutat. De ha nem ő, akkor majd Mark Wehlberg, Mila Kunis (csakhogy az ismertebb neveket említsem) nyújt nükünk kellemes pillanatot. Nehogy azt hidd, csak ha nem tekintjük Mila pofikáját annak. De ez nem ér.

Szóval a film az elején elmegy kategória, az elő fél óra várakozás telivel telt, de nem igazán akart beindulni, a közepe némi akció panelok miatt elmegy kategória, a vége pedig csak tényleg azért jó, mert hál' istenek ezt is megértük. Egy gyenge 50%-t adok neki, de csak ezért, mert vaj szívem van, meg lehet, hogy teljesen rosszul ítélem meg, de szerencse, itt vagytok tik, oszt' jó megmondjátok a tutit.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika akció vigjatek 2010 50 % date night

The Expendables (2010)

Írta: ANTOR 2010.09.02. 15:33

Ha volt film, amit ebben az évben nagyon vártam, akkor az mindenképp a jelenleg tárgyalt darabunkra igaz. Hisz Sylvester Stallone (továbbiakban Sly) ismét igába hajtja a fejét és összehozta a régi-új arcokat, hogy rendet rakjanak a fejekben, mégpedig a célból, hogy lehet-e még régi vágású emberekkel, régi stílusi akció filmet rendezni? Hogy ez sikerült-e neki, az mindjárt kiderül a kép után.



Először is tegyük tisztába, hogy mégis mit vártam ettől a filmtől. Akciót, de dögivel. Elismerem ez kipipálva, volt jó sok, termesztésen egymás hegyin-hátán, mert a fogatókönyv író (Sly) lezseren vette a film ezen részét. Ellenben, ráerőltették az új trendet a csihi-puhira, ami nem nem más, minthogy rángatjuk a kamerát, mert az olyan jó. Hát nem, és nem. Felfogni nem tudom, hogy mikor értik már meg végre a filmet készítők, hogy ez nem a járható út, ha akciót rendezünk. Főleg Sly-tól nem vártam ezt, mert ha valaki, ő hát csak tudja, hogyan kell egy tökös, kemény (kinek hogy tetszik) filmet készíteni. Erre meg, ááá, mindegy is.

Ugye, Sly-nak már régen dédelgetett álma vált valóra, mégpedig, hogy össze ebrudálja a régi akció sztárokat a jelenlegiekkel, hogy lenyomjanak pár rossz arcot, csak megfakult emlékek miatt. Ez közről-végről összejött, ki hosszabb szerepet kapat, ki egy percet sem(nem vállalta el, pl. Van Dame), és egy két cameo is beugrott, gondolok itt Bruce Willisre, meg persze Arnold Schwarzeneggerre. A többieket nyilván nem sorom fel, mert vagy tök ismeretlenek számomra, vagy könnyen le lehet olvasni a plakátról. Az itt biztos nem derül ki, hogy ki hogyan is ért a szinészkedéshez, mint mesterséghez, mert megerőltetni nem kellet senkinek magát. Ami viszont tényleg nagyon zavart, hogy az még rendben is van, hogy felvonultat a film régen, néhányan még ma is aktív akció színészt, de valahogy mégis kellet volna mélységet adni az egésznek, mert mintha kötelező jelleggel jelenének meg vásznon szinte tök feleslegesen (ha mér itt vagyunk, akkor gondol itt Mickey Rourke-ra, aki elmond egy szívhez szóló történet egy nőről, azt elfogadjuk, mint valami élet tanúságot, de ettől ezért többet vártam volna picivel), és tulajdon képen csak a néző számára furcsa, mit is keresnek most ezek itt.

Mint már utaltam is rá, a fogatókönyv nagyon vékonyka lett, sőt megkockáztatom, ilyennel nem is húzták az időt a fiúk, hanem hagyatkoztak a leleményességükre és improvizáltak ide valamit, legalábbis ennek tudom be, hogy nem ütöttek az egysorosok többségében, sőt akadtak részek, mikor már nekem volt kínos, de nyilván nem értem a poént. A történet köré sem kell rendezni kitaláló show-t, mert egy önjelölt diktátor terrorizál egy tök ismeretlen sziget polgárait. Sly, meg a zsoldos csapata rendet rak, megmentik egy csaj életét, mert valami indok mégis kell a kiruccanáshoz.

Mivel az akció végig rendesen zúzott, ugyan némi céltalanságot véltem felfedezni benne, de akkor sem volt e téren csalódás akkora, ha még tudtam is valahol, ennyi lesz ez, se több se kevesebb, hisz 35 millió dollár nyilván nem elég mindenre (a béna CGI azért befigyel), de egy eresz el a hajam bulit simán futott. A végső verdikt az lenne, hogy oda adok neki egy gyenge 70%-t. Ebben benne van némi nosztalgikus érzés, de az is, hogy ennél többet kellet volna produkálni, főleg a karakterépítésnél. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy legközelebb nem szabad kihagyni a ziccert, hogy tényleg egy ízig-vérig 80-90-s éveket idéző akció mozit tegyen elénk Sly. Hájra, a második részre az alapok meg vannak, mindent bele fiúk!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika akció 2010 70 % the expendables

Röviden: Minden kút Rómába vezet (When in Rome, 2010)

Írta: ANTOR 2010.08.25. 20:05

Haj ez a film. Romantikus akar lenni, de nem az. Humoros akar lenni, de az sem. Erre most mit mondjon az ember, hogy rossz, igen az.



Gondok: nem vicces (ezt már írtam), légüres karakterek, sci-fibe illő történet, semmilyen szerelmi szál, lukacsos, semmitmondó sztori, et cetera, et cetera. Szánalmasan szenvedtetős az egész film, vagy háromszor kezdtem neki, de mind végig azt vártam mikor lesz már vége. Danny DeVito most szerintem eljátszotta élete legcikisebb szerepét, biztos azok a kifizetetlen számlák, vagy nem tudom mik késztette erre, de ultra gáz volt. A főszereplő fazon, nem tud színészkedni, inkább keresse mással a kenyerét. A film nagyon a középszer alja, sajnos

Ennél többet nem is szeretnék elmondani, aki akarja próbálja be, de kerülendő, és csak azért kap egy izmos 30%-t, mert Kristen Bell-t sikerült főszereplőnek castingolni.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika romantikus vigjatek 2010 30 % when in rome

Salt ügynök (Salt, 2010)

Írta: ANTOR 2010.08.20. 08:00

Angelina Jolie mintha nyilatkozta volna, hogy nem fog többet szerepelni akció filmben, és most lás csodát, mégis elvállalta a Salt ügynököt. (Habár, lehet, hogy ez után mondta, nem emlékszem.) Sajnos meg kell állapítani, hogy inkább maradjon a dráma vonalon, mert a kemény csajból kinőni látszik, vagy, javaslat, szedjen fel magára néhány kilót, mert így komolytalan a dolog, és ezen még egy hajfestés sem segített. A film egyébként nem olyan rossz, de vártól azért messze keresendő.



A történet kezdete visszanyúlik a rideg Oroszországban, ahol egy titkos projekt keretében alvó ügynököket nevelnek ki, akiket az X-napon aktiválnak, majd a feladatott végrehajtják, amit jól beléjük neveltek. Salt ügynök USA-ban van "beépítve", majd egy napon (x-napon) megjelenik egy orosz ember, aki kihallgat, meg aktiválva lesz gyorsan. A feladat, ki kell nyírni az orosz elnököt, de azért nem ilyen egyszerű a történet, egy aprócska csavar azért akad, csak ki számítható, csak az nem, hogy ki lesz a fordulat kulcsa.

Az jellemző a filmre, hogy átlagos, abból is szerencsére a jobbik fajta, de így is sajnos kevés. Ugye már említettem, hogy Jolie soványsága nem éppen húzó erő egy ütök-vágok akció filmbe, főleg akkor nem, mikor átgázol három jól megtermett ügynökön. Szerencsére a lövöldözős részek jók voltak, a feszültség teremtésen ugyan lehetett volna még dolgozni, de ha leveszem az elvárást, ezzel is ki vagyok békülve. Szerepel még a filmben Liev Schreiber, semmi könnyfakasztó esztra, eljátssza amit kell.

Egy valami már nagyon régen zavar, ami az utóbbi pár évben lett divat. Mégpedig, hogy állat módjára rángatjuk a kamerát. Szólni kéne már az rendező/operatőr párosnak, hogy ez nagyon nem trendi, mert nem élvezhető, sőt rombolja a filmélmény, sőt, még ideges is lesz az ember, ha nem látja, hogy mi fene történik már itt a filmben. Habár, én megértem, hogy ezzel akarnak valóságot adni a törés-zúzásnak, de találjanak már más, mert itt a Salt-ban is sok helyen nagyon rosszúl volt alakalmazva, noha, néha azért eltalálták.

Nos, a film elvárások alatt, de egy szürke akció film keretét hozta. Biztos nem váltja meg a világot, valószínű holnap már arra sem emlékszem, hogy megnézetem. Habár lehet, hogy lesz folytatás, hisz nem varrták el az összes szálat. Jolienak meg csak annyit, hogy jó döntés hozott, mikor nem vállalta el a Wanted folytatását, nem neki való már ez.

60%
 

1 komment

Címkék: kritika akció thriller 2010 60 % salt

Kisvárosi rock and roll (Cemetery Junction, 2010 )

Írta: ANTOR 2010.08.19. 15:16

A film abból a szempontból jó volt, hogy lehetett rajta mosolyogni, de azért feszeget egy-két komolyabb témát, jelen esetben, hogyan és miként induljon el egy fiatal az életben, amikor jobbára gőze nincs mit is kezdjen vele. Útkeresés témakörből, ötös. A téma ugyan lerágott csont, de itt ebben a filmben, sikerült jól megfogni a dolgot, így ha sablonos is, de igazán nem lehat rá haragudni, mikor nevetett, és ez a lényeg.



A 70-es években járunk, ott is Angliában, ahol három fiatal érzi úgy, hogy elszáguld mellettük az élet és lemaradnak olyan dolgokról, amit a jövőben biztos hogy nem tudnak bepótolni, hisz a közvetlen környezetükben is sok példa van erre, ezért ki akarnak törni az állandóságból, abból a posványból, amiben a szüleik is vannak. Ezért tervezgetnek, például az egyik próbál életbiztosításokat kötni, de rájön, nem éppen ez a meló, amit az álmaiban elképzelt, a másiknak - a sablonosság minta példája - nincs csaja, így gyorsan találni kell egyet (persze ott van az óra élőt), a harmadik, hát, az a fazon, aki lázad, aki azt hiszi az egész világ ellene van, ezért verekszik ha kell hanem - keresem a bajt, mert a fater nem azt biztosította amit elvártam volna.

Nézzük meg gyorsan még a színészeket. A három srác külön-külön nem beszélnék, de összességeben nem hozták rosszul a rájuk rót szerepet. Aki ismerős lehet, az Ralph Fiennes, aki azt a gazdag ember játssza, akinek bejött az élet, még példa ként is szolgálhatna, de valahogy mégsem ez fog kiderülni a film során. Nem mind arany, ami fénylik, amire a fiuk is rájönnek idővel.

A film, ahogy már említettem, szórakoztat, remek zenei aláfestésekkel, orbitális beszólásokkal, amik rendesen oda lettek téve. Tetszett, hogy nem veszik teljesen komolyan, hanem olyan laza stílusban nyomják végig, ami jó tett a hangulatomnak is, még akkor is ha nem erre számítottam teljesen, hanem sokallta rosszabbra.

80%

Szólj hozzá!

Címkék: akció vigjatek drama 2010 80 % kisvarosi rock and roll

Két kopper (Cop Out, 2010)

Írta: ANTOR 2010.08.11. 06:00

Vannak olyan esetek, mikor vársz egy filmet, a végen meg csalódni kell. Most is ez történt.

a két kopper, és a tolvaj

Nem fogom a filmet hosszasan elemezni, mert nagyon nincs is mit. Bruce Willis és Tracy Morgan rendet raknak a maguk módján. Hogy miért? Egyszerű, mint a faeke. Először is: ők zsaruk, azokból is a jobbik fajta, másodsorban, Burce bácsinak a lányát férjül kellene adni, de pénze ugye nincs. Nincs mit tenni, el kell adnia a nagyon értékes baseballkártyáját, de mivel a szegény embert az ág is húzza, már majdnem felmarkolta a lóvét, mikor éppen kirabolják az üzletet, a kártyával együtt. Mi a cél: mindenképpen meg kell találni, a rossz fiuk, akik útban vannak meglehetősen megszívják, de ez már legyen az ő bajuk.

A filmet Kevin Smith (Shop-stop) rendezte, a szöveget mondjuk nem ő írta, pedig tud ő olyat is ha akar. Viszont, nem nagyon tud akció jelenetet rendezni. Volt itt egy temetős autós üldözős, valami fergetegesen sikerült elrontani, parádésan viccesen repült ki a fazon a szélvédőn. Mondjuk az meg is látszott, hogy a rendező nincs a helyzet magaslatán csihi-puhit illetően, ezért is beszéltette inkább színészeit, mintsem randalírozzanak.

A humor volt, de jó fele inkább erőltettet poén. Burce nem volt vicces, Tracy meg nagypofájú, aki csak mondja-mondja, de majd tök fellegesen. Úgyhogy a film kissé csalódás. Mondjuk úgy, nem ilyenre számítottam, de azért elmosolyodtam néha, na jó, többször is.

60%
 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika krimi vigjatek 2010 60 % cop out

süti beállítások módosítása