Friss topikok


Gonosz halott (Evil Dead, 2013)

Írta: ANTOR 2013.09.10. 17:53

A jól marketingelt filmekkel az a baj, hogy felülreprezentálja az elvárásokat. Amit ezek után kap az ember, az finoman szólva sem jó. Manapság sok horror már nem nézek, mert a többsége biztos szemét, ami marad, mint például a Gonosz halott, csak nézhető kategóriába tudnám besuvasztani

evil1.jpg

A történet öt fiatalról szól, akik elmennek egy meg nem nevezett erdőbe, azért, hogy segítsenek az egyik társuknak, mert hát lelki problémája van. Mint mondjak, igazán jó helyet sikerült választani, ami teli van fellógatott macska tetemekkel és egyéb huncutságokkal, meg persze a házat körül ölelő erdő, amiben rejtőzik a nagyon gonoszt, amit a fiuk-lányok által talált könyvben elrejtett "mondókával" lehet felébreszteni, természetesen mondanom sem kell, lesz olyan hülye, aki fel fogja olvasni.

Ami igazán meglepett, az a látvány. Szépen van fényképezve a film, a vér a vérnek hat, és természetesen a csonkítás, a végtagok elvesztése sem maradhat ki a mókából. Úgyhogy a film elég brutális, bár amit ígér, hogy nagyon félelmetes lesz, a készítők sajnos ebből semmit nem valósítottak meg, mert faarccal néztem végig az egészet. Nem félelmetes volt ez inkább csak simán undorító. 

A vége, az utolsó 10 perc nekem személy szerint egyáltalán nem jött be. Nem tudnám pontosan megfogalmazni mi volt vele a baj, de valahogy nem illett ide, összecsapottnak, az addig látottakhoz képest túlzásnak hatott és főleg elnagyoltnak. 

Gonosz halott értékelés: 

Nem rossz horror, de nem is emlékezetes, Az eredetit nem láttam, úgyhogy összehasonlítási alapom nincsen, de gondolom nem lett jobb a 81-es darabtól. Viszont aki horrort akar nézni, mindképp tudom ajánlani. 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror gonosz halott evil dead 70 % 2013

süti beállítások módosítása