Jason Statham megint akciózott egyet és azt kell hogy mondjam, hozza a szokásos formáját, amit megtett már a közelmúltban itt és itt, na meg itt is. Az a közös ezekben a filmben, hogy biztosan hozza a tökös, a kemény, nyomban meghalsz, ha rám nézel figurát. A Harcban élve viszont többnek látszott, mint ami végül lett, pedig még James Franco is szerepel benne.

A történet annyira nem érintett meg, hisz kb. címszavakban elmesélhető az egész: beépült zsaru, banda vezér sittre vág, családi tragédia, költözés, új város, helyi és múltbéli problémák, dirr,durr, csitt,csatt...

Amit nem igazán tudok még most sem, hogy James Franco mit csinált ebben a filmben. Az előzetesben úgy próbálták eladni, mint egy vidéki kemény legényt; ő lesz az a helyi vagány, aki egy kicsit megtudja sebesíteni Jason Stathamet. Hát nagyon nem, mert csavartak egyet a sztorin, ami nem feltételen jelent minőségi ugrást. Szóval Franco helyet egy random csúnya arcút is találhattak volna. De hát a plakáton mégis több marketing értéke van, mint egy nevesincs senkinek.

Szóval, aki tudja, akarja, van ideje, nézze meg, oszt majd meglátja, vagy válasszon ki az elmúlt évekből egy Statham filmet és garantálom, hogy látta az összeset. Amiben nyilván jó Jason, hogy ezeket a figurákat, mint egy jó iparos, megbízhatóan hozza. Ez a film, hogy is mondjam, nézhető, fogyasztható, akció nyomokban tartalmaz, de szépen kérlek Jason, a fegyver jól áll a kezedben, de dráma az arcodon annál kevésbé, ezért az utóbbiból több, az előbbiből viszont minél kevesebb.

Most kerültem alkotó válságba, mert erről a filmről - romantikus/időutazós mivolta miatt - mindenképp rosszat akartam írni, erre meg olyan szinten megleptek, mondjuk miután megnéztem ki írta/rendezte a filmet, nem is volt kérdés, hogy dobhatom sutba a negatív felhangokat, mert Richard Curtis remek történettel prezentálja a nagyfokú szentimentalizmustól mentes filmjét.

A történet Tim köré épül, aki megtudja az apjától a huszonegyedik születésnapján, hogy a család férfi tagjai - most kell megkapaszkodni - tudnak az időben utazni. Döbbenet, hát valahogy Tim is így állt dologhoz, még hogy időben utazni, hagyámá'. De Timnek be kell látni a "nehéz" tényeket, tényleg képes az időben utazni, persze, néhány ökölszabály erősen ajánlott betartani. Amivel most nem untatnám az olvasót, mert ennyit sem akarok lelőni a filmből, hisz azzal erősen rontanám az élményt. 

Még mielőtt azzal jönne valaki, ugyan már, még egy film, amiben a időutazás téma, hisze látunk már olyan az Idő utazó feleségében, ez igaz is, csak nem így. Ugyanis, az a film elég depresszív, ezzel szemben a About Time még ha tartalmaz is szomorúságra okot adó momentumokat, mégis a végén úgy áll fel az ember, hogy kap egy pozitív képet az életről, ha ehhez kellett is használni az időutazást, mint ugródeszka.

I'm going to go into the bedroom and put on my new pajamas, and in a minute you can come in and take them off.

Ha már témánál vagyunk. Nos, igen, az időben való mászkálást Tim nem a meggazdagodáshoz használja, hanem csak szerelmes akar lenne, és miután megtalálta az igazit, az időben való ugrálást csak azért használja, hogy maga a kapcsolat minél tökéletesebb legyen, ami mi szemszögünkből csalás, de ez van. Mint, mindenek ennek is meglesznek az árny oldalai, ugye, felmerül egy kérdés, mi lesz akkor, ha vissza megy, megváltoztat egy esemény, akkor elindít egy másikat, akkor az ő életedben milyen változást fog eszközölni, ezért Timnek mindegy tanulási folyamaton is át kellet esnie. Az elején sok kínos helyzetbe manőverezi magát, a végén pedig elég ügyesen használja a képességét. De lesz itt még jól kidolgozott apa-fia kapcsolat, meg egyebek, de az meghagyom, annak aki felakarja fedezni a filmet.

A női főszerepet Rachel McAdams formálja meg (teszem hozzá rutinból), maga természetes szépségével még mindig kitűnően illik az ilyen szerepekhez, a kissé lesajnált jogász fiút Domhnall Gleeson testesíti meg. A sráccal voltak fenntartásaim, de be tudta bizonyítani az ellenkezőjét, jó párost alkottak. Bill Nighy-ről csak röviden annyit, hogy még mindig zseniális. 

Merem ajánlani a filmet, remek kikapcsolódást nyújt, még a két óra játék idő ellenére is. 

Az utóbbi időben láttam pár közepes filmet, de szerencsére a Mellékhatások minden szempontból pozitív csalódás, mert Steven Soderbergh (Magic Mike) megint megtudott lepni, nem is akárhogyan.

Miről van szó? Emily (Rooney Mara) élete kisiklik, a férje börtönbe kerül bennfentes kereskedésért, az addig megszokott miliőből kiesik, depressziós, pszichiáterhez jár, rengeteg gyógyszert szed. Már kezd rendbe jönni mikor a férjet (Channign Tatum) kiengedik és újra előjönnek a depresszió tünetei, csak sokkal durvábban. Újra orvoshoz kerül (Jude Law). A helyzet viszont nem ilyen egyszerű (először azt hittem a gyógyszerek lesznek a központban, de nem), mert vannak itt csavarok, amiről egy mondatot nem érdemes írni, mert elrontanám a filmélmény.

I'm not crazy, you know I'm not crazy.

A történet tartalmaz annyi csavart, hogy nem lehet unatkozni a lassan folyó események miatt, egyrészt azért, mert a rendező szépen építi fel a karatereit és a sztorit is sikerül úgy variálni, hogy a film elejéhez képes a végére kapunk egy más jellegű filmet.

Két színészt mindenképp érdemes megemlíteni. Jude Law mintha rá írták volna a pszichiáter szerepét, Rooney Mara pedig sziporkázik a depressziós szerepben, van jövő a csajban. Channing Tatum és Catherien Zeta-Jones viszont teljesíti a kötelezők, de nem is voltok annyira előtérben.

Remélem sikerült felhívni a figyelmet a filmre ezzel a kis szösszenettel, szerintem érdemes rá időt szánni, fordulatokban gazdag, remek képi világ szépen fényképezve, jó színészi alakításokkal.

Egy negyvenes nő, aki úgy érzi elmegy mellette az élet, de ez nem mehet így tovább. Mit lehet ilyenkor tenni? Jönnek az új trónkövetelők, munka szar, férfi nincs, szex, uhhh kényes téma, aha, megvan, felszedünk egy hozzánk képeset fiatal srácot, akivel lehet bizonyítani, na ki is itt a MILF?.

Szóval az van, hogy a nő, aki úgy érzi nem tud érvényesülni a rideg, konzervatív, tartózkodó stílusával, ráadásul a főnöke is állandóan cseszteti a munkahelyen (nem lesz így előléptetés), hogy neki olyan emberek van szüksége akik nem szürkék (fel kell ülni a gázrezsóra, volt már ilyen tanács a történelemben), tehát, ha akar még munkát magának, akkor kezdjen ezzel a helyzettel valamit. Ekkor jön sugallat, a nagy ötlet, hogy van az a srác, akit megismert a repülőn, pontkapórajön, jó lesz ő egy kifutó fiúnak, akiről eleget lehet beszélni, mutatkozni. Tudjuk, hogy szokott ez ilyenkor végződni - szexel, na ugye. 

Alapesetben szeretem a francia filmeket, a romantikát rózsaszín ködben átitattató love storykat meg egyenesen imádom. Mi van? Igen. Gyengéim. Tudtam is rögtön az elején, ez az én filmem, annak ellenére is, hogy harmat gyenge a történet terén. Megbocsátok! Minden második romkom ilyen, szóval, nézeti magát, vicces egy kicsit, mike'még. 

Nos, mit is mondhatnák, nem hiszem, hogy több van ebben az írásban, csak gondoltam megjegyzem, láttam, nem volt rossz, kihagyható, de, mit is akartam még, nem emlékszek, belezavarodtam, na mindegy, megyek. További szép napot.

Tavaly a sci-fi évének egyik monumentális darabja az Elysium - lehetett volna. Minden lehetőség adott volt, hogy egy emlékezetes filmet adjon ki ismét Neil Blomkamp rendező a kezei közül, de azt gondolta, District 9 még egyszer eladható mind hangulatban, mind képi világban. Nem sikerült.

Két társadalmi helyzet áll fent: a rosszabb sorban vergődnek a szegény emberek a Földön, az Elysium nevű űrállomáson, egy mesterségesen kialakított földi környezetben előnyeit élvezik a gazdagok, akik el vannak látva minden jóval, főleg azokkal a termékkel, eszközökkel, amiket a Földön megtermeltetnek az elnyomott lakossággal. Az egyetlen lehetőségük az elnyomott sorban élőknek, hogy valahogy eljutnak az Elysiumra, de a vezetőség egyes tagjai teljesen másként gondolkodnak erről (új bevándorlás-ellenes törvény), teljesen elvennék a remény, lehetőséget a jobb élettől. Ez elégeli meg Max (Matt Damon), aki színre lépésével káoszt visz a rendbe.

There's nothing left down here. They have it all on Elysium, food, water, medicine, and they'll do anything to keep us out. It's time to change everything.

A rendező megint jól megfogta a hangulatot, a képi világ tényleg remek, ez igaz a földi kopár, szikes környezettre, mind pedig a Elysium ellenpólusként megjelenő kontrasztos gazdagságával.

Viszont, ami engem zavart, az a történetben keresendő. Miért is kellet ennyire elnyomni a földi lakókat? Példa: Van a filmben egy olyan gép, amivel minden betegség gyógyítható. Sokan azért is akarnak feljutni, hogy saját maguknak, vagy a rokonuknak lehetősége legyen a gyógyulásra. De, ettől a lehetőségtől teljesen elzárják, vagy korlátozottan képesek igénybe venne a földi lakok. Egy olyan engedménnyel, ha használhatóvá teszik a gyógyulási lehetőséget, teljesen megkerülhető a konfliktusok többsége. Arról már nem is beszélve, hogy az emberek mérnem teremtették meg a saját gazdaságukat, ezzel szembe, hagyták magukat teljesen kizsákmányolni.

You want to come to my fucking house and play? All right let's fucking play!

Főszereben Matt Damon, aki tisztességgel végignyomja a filmet, de említés mindenképp megérdemel Jodie Foster is, de Blomkamp jól bejáratott színésze Sharlto Copley megmutatja kemény oldalát is, habár ezt már tudtuk a District 9 óta.

Ha tavalyról említenem kellene egy sci-fit, ami valamilyen szinten be tudta váltani hozzá fűzött reményeket, hangsúlyozottan az Oblivion-ra esne a választásom. Elysium nem rossz film, de én is, mint sokat mások, többet várt, de azért szépen megvalósított akció van, izgalom is szintén van, úgyhogy egy próbát adhat neki mindenki.

Röviden emlékezzünk meg, hogy tavaly végre befejezték a Másnaposok trilógiát, amiben egy résznél több nem igen volt, de mivel annyi zöldhasút termelt zsebébe a stúdiónak, hogy egyenes út vezetett ehhez a bosszantó, felesleges lejtmenethez. Amivel csak annyit értek el, hogy rossz szájízzel kellet konstatálni, hogy egyre és egyre rosszabb és rosszabb lett.

So long, bitches!  I believe I can fly… I love cocaine!

A harmadik, egyben befejező rész minden volt, csak nem vicces, de annál inkább feszengős. Mióta röhögünk azon, hogy az autópályán egy idióta lefejez egy zsiráfot egy hiddal, mióta röhögünk azon, hogy egy apa meghal, mert a gyereke annyira retardált, hogy a tulajdon apját sírba viszi, ráadásul a temetésen azt fejtegeti, hogy inkább az anyucinak kellett volna először feldobni a pacskert... és lehetne folytatni, ez a vígjáték az erőltettet poénok tárháza.

I can’t believe my daddy is dead.  I can think of so many people I’d rather have died first, like my mother.

Nem kell félni, több rész nem lesz belőle, legalábbis addig, amíg valamelyik ki nem találja egy szivarfüstben áporodott szobában, hogy van még ebben annyi, hogy egy rebootot megér a dolog. Na, attól mentsen meg minket az égiek. 

Nem írok a részekről külön-külön, azért itt megosztom százalék pontokat: 

The Hangover Part 1: 80%, The Hangover Part 2: 60%, The Hangover Part 3: 40%.

Családi vígjáték egy összeállt kamu családdal, akik csak azért viselik el egymást, mert le kell szállítani pár tonna csempész marihuánát Mexikóból, mert különben "eltörik a nyakát" a családfőnek, mellékesen. 

We’re just pretending to be a family to smuggle drugs across the border

Nem tagadom, voltak fenntartásaim, mert hasonszőrű társi a közelmúltban okoztak annyi lelki traumát, hogy ez a darab is lehetett volna annyira rossz, hogy maximum kutyát dobálni lenne jó. No azt azért mégse, mert még jön a jard és állatkínzásért elvisznek, de szerencsére nem okozott se lelki, se testi elváltozást. Még szórakoztató, mifene.

Voltak egészen elviselhető jelenetek, a karakterek sem rosszak, Jennifer Aniston negyven pluszosan remek formában van (ezt meg is csodálhatjuk a filmben). Noha, ténylegesen azt sem mondanám, hogy ne láttam volna ennél jobbat már a témában, de nyilván a manapság felelhető merítésből kiemelkedően elviselhető, úgyhogy, aki eddig nem próbálkozott vele, teheti nyugodtan. 

Ha ha ha, Google reklám, image film, hogy mennyire jó ott dolgozni, igen, a film arról szól, hogy mekkora királyság lehet bekerülne egy olyan céghez, mint a kereső óriás, ráadásul úgy, hogy nincs is semmilyen infós előéleted, a korban is benne vagy, teljesen életszerű nem?

A történet nyomokban sem tartalmaz újdonságot, kreativitás minimális csirája sem található meg. Két laza házaló ügynök elveszíti a munkáját, és hát hol próbáljanak szerencsét, természetesen a Google-nél, hisz, tudjuk már rég óta, Amerika a lehetőségek mekkája, így nyilván egy 40-es figuráknak is lehet szerencséje, úgy, hogy a mai technikákhoz finoman fogalmazva is ügyetlenek.

Welcome to Google.  This will not be your average internship.

Ja, és vígjátákról beszélünk, aminek Owen Wilson és Vince Vaughn páros koronázatlan királyai. Itt is megmutatják fergeteges, könnyet fakasztó humorjukat, csak úgy záporoztak a vicces jelenetek, geeg szövegek. Na nem, sajnos nem, érzésem szerint a páros elfáradt, Vaughn mindig ugyan azt a nagy dumájú figurát hozza minden filmjében, talán Wilson próbál színészkedni is egy keveset, de ez sem segít a filmen valójába. Ritkán volt olyan alkalom, mikor egy cseppet elmosolyodtam, de összességében nem találtam humorosnak a filmet, annak ellenére, hogy szó sincs arról, hogy rossz lenne, csak jobb is, humorosabb is lehetne, ha már vígjáték.

Egyszer meglehet nézni, elvan vele az ember, de azon mód elfelejti, mert nem egy emlékezetes darab. 

Ha van film, amiről csak rosszak lehetett hallani, akkor ez az volt. Ezért is vonakodtam, hogy megnézzem, de azért akadt egy-két pozitív vélemény is, ezért bepróbáltam. Mindenben igazuk van azoknak, akik negatív felhangot ütöttek meg, hisz tényleg nem a legjobb, ennek ellenére nem szórakoztam rosszul.

Volt itt akció, humor, akció, humor, történet nem sok, csak valami testvér bosszú, meg persze új "hős" születése. Talán legnagyobb probléma, hogy többször szétesik, belassul, lagymatag lesz. Az eleje mikor indul, na mi van, ez jó gyerekek, aztán jön majd 40-50 perc unalom, majd a végére megint felpörögnek az események, teljesen évezhető módon.

You want me to wear a mask?

Jót tett volna a filmnek, ha a vágó asztalon sokkal több rész kivágnak, feszesebbre vágják, és akkor a kasszáknál sem zakózott volna akkorát. Szóval, összességében nem váltja meg a világot, de az akció jeleneket kelően humorosak, jó azon lehet vitatkozni, hogy Johnny Depp-et megint jól elmaszkírozták, és mérhetetlen unalmas ezekben a szerepekben, de itt nem volt rossz, kifejezetten jól hozta a bolond indiánt. Armie Hammer előzőleg nem ismertem, ezért lehet jobb lett volna, ha Depp mellé egy ismertebb színészt választanak, mert úgy tűnik, hogy Depp neve már nem garancia a kassza robbantásra.

There come a time, when good man must wear mask.

Jó, többet nem hiszem, hogy érdemes írni róla, aki eddig nem látta, esetleg próbálkozhat vele, de nyilván, ha kihagya sem fog veszíteni semmit, meg arra azért készülni kell, hogy a két és fél óra a film. Érhetetlenül hosszú.

(Csak zárójelben: nem javaslom a magyarul megnézni, mert valami borzalom Depp szinkronja.)

Mindenki reménykedett, hogy tényleg ez lesz az utolsó nap a Marson hat hónap után. Aztán valami baktérium keresztül húzta a marsi kutató csoport reményeit. Az előzetes többet sejtet pozitív irányba, de most megnézve kisebb csalódás ért.

Time check, final approach: 19 hours, 56 minutes.

Mindenképp az a legnagyobb baj, hogy a film meg sem próbál valami újat belevinni a témába, hanem elpufogtat rengeteg klisét, amitől a film nézhető, csak én mégis abban a reményben ültem le, hogy kicsit azért megerőltetik magukat, de nem. A másik, ami kifejezetten zavart, hogy a szereplők irreálisan viselkedtek, mondom ezt úgy, hogy sosem voltam a Marson, és sosem akart egy ember falka felfalni.

All right, copy that. It will be great to see you guys again.

A trükkök mondhatni elfogadható minőséget képviseltek. A marsi környezetet remekül megvalósították, csak a gépek, főleg a Mars-járók voltak nekem furcsák. A színészi játék nem kiemelkedő, de Liev Schreiber hozza a kötelezőt. A film viszont tényleg nem ajánlom olyanoknak, akik a témában láttak néhányat, mert nyilván unalmasnak fogja találni, én sem tudtam eldönteni miért is néztem végig (nem egy Moon), de aki most találkozik a műfajjal, annak merem ajánlani.