The Rocker egy igazán jó film, még annak függvényében is, hogy én meg a rockzene azért távol állunk egymástól. Na jó, itt nem az van, hogy élből elutasítom, mert az igényes zenére mindig vevő vagyok (itt jegyezném meg, hogy a rockhoz nem értek, nem is nagyon akarok, ez a fajta életérzés nem igazán volt meg, valószínű hogy nem is lesz), csak amire azt mondom, hogy az anyát, apám ez horzsol, ekkor szoktak a hozzá értő koponyák körbe röhögni. Hát szóval ez van.
Viszont a filmre vissza térve a története az khm.., olyan, hogy a kutya háromszor megrágta, meg ki is tette, úgyhogy nem igazán akarom azt mondani hogy szar, csak annyit, hogy eredetiség, újdonság, vagy legalábbis csirája a leleményességnek nem sok volt. Szóval, hogy ne csak beszüljük róla, a következőről akar minket meggyőzni: Van egy nagyon hülye, életvidám, meg szereti rockot, meg kissé igénytelen figura, aki az éppen feltörekvő bandából röpül. Csak úgy. Így vagy húsz éven keresztül csak álmodik régi szép időkről, teng- leng, mire végre lesz alkalma egy új csapattal betörni a nagyok közzé. Közben meg le kell valahogy győzni(fejben) az azóta sikeres régi csapatát.
A film attól függetlenül, hogy nem kaszált sokat a pénztáraknál, magyarul akkorát zakózót, hogy a készítők még mindig azon sakkoznak, miért?! Ettől eltekintve szórakoztat, megnevetett, még akkor is, ha a poénok a múlt században is elavult csontvázak voltak. A régi „őskövület” rocker Rainn Wilson, aki érzésem szerint néhol azért tulspilázta a szerepét, így nem igazán vált szimpatikussá, inkább az emlékemben egy kissé igénytelen, de azért utoljára megmutattam figura maradt meg. Hogy ez jó-e vagy nem, azt teljesen mindegy szerintem, lehet tényleg ilyen egy igazi rocker. A csapat a tipikus klisé figuraként bukkannak fel, ugye ott van a kötelező túlsúlyos, aki szerény, nem tud megszólítani csajokat, meg a szende, érzékeny énekes gyerek (aki jó szöveget ír, igen, szívhez szólót, oka, mert elhagyta az apja), meg Emma Stone, aki még rocker csajkén is szép, úgyhogy a konklúzió nem rossz, csak tipikus. A lelkizős gyerek anyaként felbukkan Christina Applegate, aki szeretni akartam, de hiába, ha nem illet ide, meg nem is játszotta jól a szerepét.
A zene viszont sok embernek felejtős lehet, mert aki egy kemény zúzós zenére számított, annak bizony csalódás a vége. Itt inkább a lélekhez szóló, könnyed műfaj jelenik meg. Személy szerint nem sok bajom volt vele, de hát a megítélésemet nem kell komolyan venne, a fentebb taglaltak miatt főleg. Még egy valami: ugye sokan azzal a reménnyel pakolják fel magukat a youtubra, mert elhiszik, hogy sztár (celeb?) lehetnek, itt is ez történik (csak véletlenül), úgyhogy azt is lehet mondani, a film követi a trendet valamilyen szinten. Szóval merem ajánlani, egy másfél óra szórakozás nyújtja simán.
70%