Semmi jó nem sül ki abból, ha fiatalok kezébe szuperképességek kerülnek, főleg, ha az egyik közülük a helyi vagány akar lenni, mert mért ne. Mind ezt egy 60 másodperces spot-ban prezentálva. Hogy a film milyen lesz, mondjuk azt, van benne potenciál.

Pár fotó már napvilágra került, nézünk párat.

Ha valaki elfejeltette volna, jön a Ghost Rider folytatással Nicolas Cage (plusz a haja természetesen), akkor most ezzel a tv spot-al figyelmeztetnek minket mit ne merjünk kihagyni. Várjuk? Hát persze, hogy nem.

Paul, mint film inkább a geekeknek szól, hisz a poénok nekik jobban ülnek, de azok se szomorkodjanak, akinek az egész képregény világ kínai, mert így is tökéletes szórakozást nyújthat. Jókat lehet rajta vihorászni, úgy mellékesen.

A történet két képregény-őrült körül bonyolódik, akik Angliából egyenesen Amerikába jöttek a jól megérdemel nyaralásukat eltölteni. Felkeresik azokat a helyeket USA-ban, ahol talán megvetették az idegenek egyszer a lábukat. Hogy-hogy nem belebotlanak Paulba, a földönkívülibe, aki nagyon laza és nagyon haza akar menni, mert a Nagy Ember elakarja tenni láb alól, a két jó barát haptákba vágja magát, és természetesen segít a furcsa szerzetnek.

Nos, Simon Pegg  és Nick Frost jó geek párost alkotnak. Főleg akkor válik igazán nézhetővé, mikor Paul váratlanul felbukkan, remek szövegek nyomva alázza a népet, így kőbunkó stílusával simán viszi a hátán a filmet. Ami pedig extrán pozitív a CGI, Pault élethűen alkották meg a készítők.

Paul értékelés: 

A film még ha néhol gyerekes is, de simán lekötött, vicces, lehet rajta jókat derülni, úgyhogy egy sima 70% lett most ez, csont nélkül.

Sci-fibe ágyazott szerelmes történet, csak meg van fűszerezve azzal, hogyha felnéznek egy teljesen új világ tárul eléjük, s természetesen a lent és fent (vagy ki honnan nézi) nem puszi pajtások, így a külön világban élő szerelmesek helyzete nem néz ki túl kecsegtetően. Főszerepben Kirsten Dunst és Jim Sturgess.

Próbáltam a minél kevesebb információt magamhoz gyűjteni a filmmel kapcsolatban, mert szinte sejtettem, hogy miért nem fogom ajnározni: túlságosan steril lett. Hogy ez alatt mit akarok érteni, kép és kiderül.

Lehetett előre tudni, hogy nem lesz rossz, sőt ha belegondolok a két órás játékidő simán kikapcsolja az ember, nem törődik a külvilággal, de mégis utána az érzés csak olyan megszokott lesz, jó, jó, de most mivel is gazdagodtam, láttam valami újat, ahh, sajnos nem. Ez a film bizony jó iparos munkaként meg van csinálva, az elejétől a végéig, egy tipikusan Oscarra legyártott darab, és ennyi. Olyan ez, mint amikor karácsonykor várod az ajándékot, hisz tudod, hogy kapsz valami csekélységet.

A történet egy Oakland A baseball csapat körül sürög-forog, ugyanis nagy baj van, eligazolt néhány régi bejáratott játékos, így a keretben hiány jelentkezik a profikból. Bily Beane (Brad Pitt) forradalmi ötleten töri a fejét, amivel valószínűleg kilóg a sorból, a régi öregeket kihozza majd a sodrából, majdhogynem eretnekként tekintenek rá. Így is lett, hisz a véletlen összehozza Peter Brand-al (Jonah Hill), aki statisztika alapon dönt a pályán futkározó játékosokról, nem számít milyen dobástechnikával dob, csak érje el a jó százalékot, nem fontos fotogének, képernyőképesnek lenni, csak a posztodon tejesíts. Bejött-e ez, hát nem sokan hittek benne.

A színészek közül mindenképp a legnagyobb név Brad Pitt, akinek az eddigi filmes pólyafutását megnézve nagyon hiányzik a bibliográfiájából egy Oscar szobor. Most vajon megkapja-e? Pont ezért a filmért kapná meg? Megmondom őszintén én nem adnám oda neki (még jó hogy nem én döntök), legalábbis nem ezért az alakításért. Azért, mert szó nincs róla, hogy nem játszaná el jól a törtető menedzsert, aki az akaratát tűzön-vízen, de véghezviszi, csak film nem minden pontján. Meg-meg inog, pontosan azokon a pontokon, amikor a "Brad Pitt"-et hozza, magyarul, azt az arcát, amit minden filmben meg lehet figyelni. Mostanában láttam pár filmet vele, és azt veszem észre, hogy hiába játszik különböző karaktert, valami hasonlóságot, mimikát (amit most nem tudnék felidézni, megmagyarázni, talán mint egy ismétlődő minta) fel lehet fedezni, ami nekem így érzésre túlságosan egyhangúvá teszi a játékát. Teszem hozzá, ez az én érzésem vele kapcsolatban, így ettől másoknak még lehet eltérő véleménye, és kell is hogy legyen.

Mindenképp említésre szorul, habár kicsi háttérbe van szorítva, néhány panaszkodáson, meg "No" szó már-már beteges ismételgetésén kívül sok szerep nem hárul a csapat edzőjét játszó Phillip Seymour Hoffman-ra. És akinek végül is köszönhetjük a baseball megreformálását, a győzelmeket statisztika segítségével megjósolni képes gurut Jonah Hill hozza kitűnően.

Érdekesség, hogy nem igazán a pályán játszódik a történet (nem olyan sport film, mondjuk az utolsó húsz percet leszámítva). Inkább az íróasztalnál dőlnek el a dogok, a játéktéren a történtekből keveset, de annál többet kapunk hátérmunkából, a kulisszák mögött megszülető rögös, néha ravaszan ügyeskedő ötletekről sem mentes helyzetekből. (Egyébként aki minimálisan sincs tisztában a baseball szabályaival, javaslom, hogy mielőtt leülne a film elé, járja kicsit körbe a témát, igencsak sokat beszélnek nem magától értetődő dolgokról, amerikaiak előnyben.)

A képi világot Wally Pfisternek (Batman Begins, Inception) köszönhetjük, aki remek vágásokkal és beállításokkal operál végig, jó hangulatot árasztva, ahol kell pedig feszültséget keltve.

Pénzcsináló értékelés:

Hangsúlyozom, a film nem rossz, sőt jó, egészen jól össze van rakva (majdhogynem ravaszan), sok hibát ha akarnék sem tudnék keresni, de pont emiatt, ki is számítható, így most egy 80%-nál többet nem tudok adni rá, talán ha közeljövőben újranézem más lesz a véleményem.