Friss topikok

Igazi kaland (We Bought a Zoo, 2011)

Írta: ANTOR 2012.03.31. 10:57

Nos, mit lehet erről a filmről elmondani, elöljáróban mindenképp azt, hogy nyilván nem rossz, sőt az ilyen szirupos filmek között simán elsőosztályúnak mondható, úgy hogy, így az elején leírhatom, hogy esti szórakozásnak adja magát, a többit meg a kép után kitárgyaljuk.

A történet rém egyszerű. Ott indulunk, hogy Benjamin Mee felesége meghalt, a család próbál kilábalni a tragédiából. Nem egyszerű, Benjamin nem képes elengedni a feleséget, ráadásul a rámaradt két gyerekkel is meg kell birkóznia. Majd egy nap elhatározza, hogy most már ebből elég, változtatni kel, új élet majd mindent megold. Az új élethez természetesen környezet változás szükséges, amit egy lerobban állatkert vásárlás testesít meg.

A film nyilván hatásvadász, hisz az érzelmeinkkel játszik, hol boldogan nevetünk, hol lesz olyan is, mikor az olyan lelkületűeknek is kielégíti az igényét, akik szeretnek pityeregni. Megmondom őszintén az ilyen érzelmekre játszó filmek nem igazán a zsánereim, de itt szerencsére nem vitték túlzásban, hanem maradtak egy arany közép úton, amit jól sikerült bejárni. 

A két főszereplő elviszi a hátán a filmet. Jól oldották meg feladatukat. Matt Damon új szerepben láthatjuk, hisz nem játszott még apát, de különösebben drámában sem igazán csillantotta meg a tehetségét. Női vonalt Scarlett Johanson erősíti, aki most szinte smink nélkül szép, ami külön plusz pont. És nyilván nem fogom kihagyni Ellen Fanninget sem, aki a vidéki szeleburdi lányt is tökéletesen megformálta. 

Ha valakinek mind ez egyáltalán nem érdekel, akkor is érdemes megnézni, hisz a film gyönyörűen van fényképezve, és nem maradhatnak ki az állatbarátok sem, hisz azokból itt nem lesz hiány.

Igazi kaland értékelés: 

A végső verdict meglehetősen pozitív kicsengésű, akik szeretik a drámákat, nagyon kicsit vicces formában tálalva, akkor azoknak simán nézhető. A filmre egyébként egy 80%-t dobok, ami megérdemelten megy rá. 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2011 vigjatek drama 80 % we bought a zoo igazi kaland

Video: Battleship

Írta: ANTOR 2012.03.30. 18:14

Battleship így készült videó, ahol megismerhetjük a hadihajó legénység színe-javát. A történet röviden: egy haditengerészeti gyakorlat közben megtámadják a hadihajókat az idegen és elindul ez egér-macska játék. Gondolom megint győz az igazság.

Szólj hozzá!

Címkék: video battleship

Man of Steel banner

Írta: ANTOR 2012.03.30. 17:01

Debütált az új Man of Steel banner. A film minden bizonnyal csak jövő nyáron fog a mozikba kerülni. Rebootolt Superman Zack Snyder (300) fogja rendezni, Henry Cavill pedig, mint Clark Kent fog a vásznakról kirepülni. Reméljük a legjobbakat. A bannera kattintva nagyobb lesz!

Man of Steel

Szólj hozzá!

Címkék: superman banner photo man of steel

Trailer: Step Up Revolution

Írta: ANTOR 2012.03.30. 16:28

Folytatódik a Step Up filmsorozat, a helyszín Miami Beach. Na, és mi az ami feltétlen nem hiányozhat, hát a tánc. Nézzük!

Szólj hozzá!

Címkék: trailer step up revolution

Total Recall mozgó poszter

Írta: ANTOR 2012.03.29. 20:00

kate beckinsale

Miután még várni kell vasárnapig a trailere, addig is amíg várakozunk, nézzük meg ezt a menő mozgó posztert.

Tovább mögött a poszter is van!

Szólj hozzá!

Címkék: video poszter total recall

Skyfall: Csajok!

Írta: ANTOR 2012.03.29. 17:57

A Skyfall forgatása még javában tart, de addig se unatkozzunk, megnézhetjük Bond csajait rögtön két videóban. Ja, hölgyek névszerint: Berenice Marlohe, Naomie Harris. Klikk a továbbra!

Szólj hozzá!

Címkék: video james bond skyfall

House At The End Of The Street Trailer

Írta: ANTOR 2012.03.29. 17:41

Jennifer Lawrence

Jennifer Lawrence napokban kezd befutni a Hunger Games-el, ami ugye most kint elég nagy siker, így most ki is jött a House At The ... (bocs, de nem írom le, irtó hosszú cím, marketing szempontból nem a legjobb választás).

Egyékét a film horror lenne, ami arról szól majd, hogy az anya-lánya új életet akar kezdeni, de ebbe az idillbe a szomszéd srác bele szól. Egyébként az első gyorsjelentés a trailer alapján, hogy nem igazán hozott lázba, de majd meglátjuk. A trailer a tovább után!

Szólj hozzá!

Címkék: trailer house at the end of the street

Trailer: American Reunion - Red Band

Írta: ANTOR 2012.03.28. 13:52

Amerikai Pite visszatér a megszokott mederbe, régi banda, régi gondok, régi nők, vagy újak? Örülünk, jó hogy. 

Szólj hozzá!

Címkék: trailer amerika pite american reunion red band

Total Recall Banner

Írta: ANTOR 2012.03.28. 13:22

Tegnap megnézztük a teaser trailert, most meg egy bannert nézegethetünk, legalábbis addig, amíg nem láthatjuk a teljes trailer.

Szólj hozzá!

Címkék: photo total recall

Pszichoszingli (Young Adult, 2011)

Írta: ANTOR 2012.03.28. 11:00

Tényleg nem akartam ezzel kezdeni, de már a magyarok többször bebizonyították, hogy ha cím adásról van szó egész egyszerűen nem megy ez nekünk. A Young Adult-ból Pszichoszingli. Úristen, mi ez a förmedvény. Ki ad ki ilyen fordítást a kezéből, és főleg, ki mondta ki a végső szót, hogy ez jó. No de mindegy, koncentráljunk a filmre. 

Maga a film milyen volt? Hát, közepes. Jason Reitman rendezte, akiről annyit illik tudni, hogy a Juno-val alkotott már jót is, itt viszont nem igazán találta el a fonalat. Simán nézhető, főleg az eleje, a közepénél viszont már érződik, hogy a történet olyan amilyen, belesüpped a klisé mocsarába, kár érte. 

Nos, ha már itt tartunk, akkor lássuk, hogy miről is szol a fáma. Mavis Gray egy sikeres író, aki könyveket ír fiatal felnőtteknek. Ő az aki felvállalta, hogy eltávolodik a régi életétől (az unalmas várostól, emberektől), elmegy a nagyvárosba, ahol férjhez ment, azonban kezdeti sikerek után a dédelgetett álmoknak fuccs lett, az élet összességeben szar, elrepült mellette, a házassága is tönkrement, meg persze ő maga is. Elhatározza, hogy vissza tér szülővárosába, a régi életébe, a régi barátjához, akivel felmelegítheti a ezeréves kapcsolatukat és talán újra megtalálhatja a boldogságot. A bökkenő, hogy a férfinak felesége és gyereke van, de hát ez nem lehet akadály egy olyan embernek, aki a boldogságot hírből sem ismeri, vissza kapja ő még a régi szerelmét. 

A fő karaktert Charlize Theron hozza néhol jó, néhol nem annyira jól. Mert volt ő már ennél sokkal jobb, főleg, mikor lerobban nőt (A rém) kellet játszani. Itt is végül is ezt csinálja, csak nem annyira hitelesen. Olyan karaktert formál meg, aki régen a gimnáziumi évek alatt az unalmas helyiek között volt a helyi vagány, ő volt aki fogta magát, elhagyta ezt a posványos közege, és mikor vissza jött, még most is őt csodálják. Csak erről tudomást sem vesz, pusztító életet él, ráadásul az írói karrierje is vakvágányra kerül.

Isten igazából nem lenne olyan rossz film, csak valahogy nem érzem olyan drámainak a helyzetet, nem igazán éreztem a film egy részénél sem azt a hihetetlen nagy morális dilemmákat. Valahogy nem volt elég mélysége a történetnek. Ami megmarat Theron néhány jó beszólása, meg egy-két kínosan humoros jelenet. És ennyi. 

Young Adult értékelés: 

Nos, ilyen film nem is lehet egyébként istenigazából jó, mert boldog nem igazán lesz az ember miután végignézte, viszont egy 60% megy rá simán, de az is inkább Theron miatt van, többi nem igazán kötött le, őszintén szólva.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2011 vigjatek drama 60 % young adult

süti beállítások módosítása