Friss topikok

Igazi kaland (We Bought a Zoo, 2011)

Írta: ANTOR 2012.03.31. 10:57

Nos, mit lehet erről a filmről elmondani, elöljáróban mindenképp azt, hogy nyilván nem rossz, sőt az ilyen szirupos filmek között simán elsőosztályúnak mondható, úgy hogy, így az elején leírhatom, hogy esti szórakozásnak adja magát, a többit meg a kép után kitárgyaljuk.

A történet rém egyszerű. Ott indulunk, hogy Benjamin Mee felesége meghalt, a család próbál kilábalni a tragédiából. Nem egyszerű, Benjamin nem képes elengedni a feleséget, ráadásul a rámaradt két gyerekkel is meg kell birkóznia. Majd egy nap elhatározza, hogy most már ebből elég, változtatni kel, új élet majd mindent megold. Az új élethez természetesen környezet változás szükséges, amit egy lerobban állatkert vásárlás testesít meg.

A film nyilván hatásvadász, hisz az érzelmeinkkel játszik, hol boldogan nevetünk, hol lesz olyan is, mikor az olyan lelkületűeknek is kielégíti az igényét, akik szeretnek pityeregni. Megmondom őszintén az ilyen érzelmekre játszó filmek nem igazán a zsánereim, de itt szerencsére nem vitték túlzásban, hanem maradtak egy arany közép úton, amit jól sikerült bejárni. 

A két főszereplő elviszi a hátán a filmet. Jól oldották meg feladatukat. Matt Damon új szerepben láthatjuk, hisz nem játszott még apát, de különösebben drámában sem igazán csillantotta meg a tehetségét. Női vonalt Scarlett Johanson erősíti, aki most szinte smink nélkül szép, ami külön plusz pont. És nyilván nem fogom kihagyni Ellen Fanninget sem, aki a vidéki szeleburdi lányt is tökéletesen megformálta. 

Ha valakinek mind ez egyáltalán nem érdekel, akkor is érdemes megnézni, hisz a film gyönyörűen van fényképezve, és nem maradhatnak ki az állatbarátok sem, hisz azokból itt nem lesz hiány.

Igazi kaland értékelés: 

A végső verdict meglehetősen pozitív kicsengésű, akik szeretik a drámákat, nagyon kicsit vicces formában tálalva, akkor azoknak simán nézhető. A filmre egyébként egy 80%-t dobok, ami megérdemelten megy rá. 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2011 vigjatek drama 80 % we bought a zoo igazi kaland

A bejegyzés trackback címe:

https://film4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr24351115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása