Vietnámról szóló film, hát igen, volt már egy pár hasonló, de lett még egy, én meg most megnéztem, jó is volt, de azért annyira nem, hogy a nagy elődöket maga alá gyűrje (pl. Szakasz). A film azt próbálja bemutatni, hogy milyen nagy hősnek kell lenni ahhoz, hogy a fronton ne szard össze magad, ha szembe kerülsz egy vietcongal. Persze amerikai hősei csak gyaknak, követik a parancsot, meg hullnak mint a legyek, csak a filmből az nem derül ki, hogy mire is volt ez jó, pedig még egy fényképész-firkászt is importáltak a harcmezőre, hogy ha lesz ideje, akkor keresse már meg mi értelme van az egész durvulásnak?



A válasz nem meglepő módon számomra nem derült ki, csak utána kell néznem, hogy mi is történt akkor? A szerepek kiosztásánál Mel Gibson beválogatásért ötös jár, jól játszik, jól adja az elkötelezett keresztényt, családost, a hőst, a harcmezőn félelmet nem ismerő katonát, aki soha nem hagya ott pajtásait, még akkor sem ha parancsot kap rá. A többi katonát a dráma véget ellátták feleséggel, adott esetben gyerekkel, hogy nagyobbat üssön, ha a taxis kolléga kihozza a távíratott a sajnálatos eseményről. Végül is nem volt olyan rossz ötlet, hogy két fronton is ment a közdelem. Otthon az asszonyok izgulhattak, tarthattak kupaktanácsokat, miközben a férjeik a hozza nevében tettek életük végére pontot.

A film sokkal nagyobbat is üthetett volna, ha a drámázást nem viszik túlzásba. Még a vietcongokat is érző embereknek mutatták be, ami biztos így is volt, csak vicces, hogy simán lelövik, lebombázzák őket, de utána magasztalás megy erősen. De ha lehántoljuk drámát, akkor viszont a harc az rendesen kidolgozott, ropognak a fegyverek, ami természetesen minél realisztikusabban találnak célba az ember puha testében.(Csak kérdezem: akkor nem volt olyan felszerelés, hogy védi valami a mellkast, mert így kimenni lelövetni magamat, hát elég neces.) Csak egy gond van, mégpedig, hogy annyi film készül már ilyen témában, hogy az sokat látott nézőnek nem is hat már olyan erősen az idegrendszerére. Nem ütnek meg annyira az események, hogy azt tudja mondani, mekkora szörnyű dolog ez a háború.(Vagy csak én vagyok így ezzel, nem tudom?)

Randall Wallece rendező próbált egy háborús drámát összehozni, ami nem lett annyira rossz, sőt akár elég jó ahhoz, hogy simám végignézze az ember, és elismerően tudomásul vegye, hogy ez is megvolt, de csaknem ért el akkora hatást, mint amit adott estben kellet volna. De, ha nem akarok csökönyös lenni, akkor meleg szível ajánlhatom, talán Mel Gibson játéka, meg a harci jelentek miatt megéri megnézni.
 

70%

De régen meg akartam már nézni, csak valahogy elsiklottam mellette. Most végre, így vizsga időszak vége felé be tudtam próbálni (mondjuk a vizsgára készülés fontosabb lett volna).  Felemás az érzés. Ugyanis, egyfelől azt kell mondanom nem csalódtam, de másfelől viszont bennem van valami furcsa hiány érzet, valami, amit nem tudok megfogni. Sajnos mintha hiányozna egy fontos dolog, ami miatt nem tudom felhőtlenül dicsérni az alkotást.

A történet 1961-ben játszódik, amikor USA és az oroszok egymásnak feszülve versenyeznek, ki tud felülkeresni a hidegháborúban, kinek lesz több atomja, ki tudja nagyon félelemben tartani a másikat? Ezért is építik meg az oroszok K-19 atom-tengeralattjárót. A film igaz történeten alapul, bemutatja hogyan küzdöttek a hősök legnagyobb krízis elkerülése érdekében (nehogy felrobbanjon a tengeralattjáró az atomreaktor meghibásodása miatt), nehogy kitörjön a két nagyhatalom között a harmadik világháború.

Ami a legjobban tetszett, hogy a kor szelemét próbálták minél hitelesebben bemutatni, néha tényleg elhittem, hogy ilyen volt a 1961-es Oroszország. Viszont, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a tengerálattjárón játszódó jelenetbe hogyan tudják a nézőt is bele helyezni? Sajnos itt éreztem a koncepció hiányát, mert talán egy jelenetnél tudtam azt mondani, hogy a vászonra vitt felszültség engem is megmozgatott, s tudtam izgulni a szereplők iránt. A maszkosoknak(teljesen hiteles a végén Ford öregen), a CGI felelősöknek meg megy a piros pont, rajtuk nem múlott a dolog.

Hogy a színészekről is legyen pár mondat. Herrison Ford-t nem kell bemutatni, hozta a kötelezők, de ami csemege lehet a filmek kedvelőinek, hogy sikerült Liam Neeson-l közösen szerepeltetni. Kicsit féltem milyen lesz a kettősük, mindenki megnyugodhat, nincs semmi gond, működött a dolog. A többiek számomra ismeretlenek, nem is voltam mindegyikkel megelégedve, főleg a ifjú mérnőkel, akinek az atomra kellet volna figyelnie.

Összegezve. Tetszett. Csak mégsem érzem igazán jó alkotásnak, viszont ennek ellenére nem bántam meg hogy megnéztem, még akkor sem, ha frissességet nem éreztem bene, mintha csak olyan egy tucat hidegháborúról szóló film lenne, mégis azt mondom érdemes lehet vele próbálkozni.

70%