Friss topikok


A Föld után (After Earth, 2013)

Írta: ANTOR 2013.09.19. 15:00

A Föd után egy igazi kísérlet elvégzésre is alkalmas. Ki bírja ki, hogy felállás nélkül végignézi az elejétől a végéig. Nem tudom szavakba foglalni mennyire, de mennyire kínkeserves volt az egész. Majd a kép után azért megpróbálom.

after1.jpg

Nézzük, hogy a készítők milyen történettel leptek meg minket, mi az a sztori, amiért rohant az ember a moziba megnézni. (Vagy, inkább nem, mert pont megbukott a pénztáraknál. Csak én teszem hozzá, megérdemelten.) Szóval a Föld nem lakható tovább, ezért az emberek sebtében-loptában új Földet kell találni, ami meg is történik, így az emberiség el is költözik oda. Eddig nagyon izgalmas. Van egy nagyon nagy tekintéllyel rendelkező tábornok, akit teljes átéléssel testesít meg Will Smith, és a fia, aki a valóságban is fia, játssza a fiát. Elindulnak közösen egy nagy utazásra, teljesen követhetetlen módon összetalálkoznak egy aszteroida mezővel, az űrhajójuk megsérül, kuka, lezuhannak a régi Földre (pont oda, baszki), Smith megsérül a lábán, nem tud mozogni, csak két jeladó van, az egyik náluk, de az összetört, a másik a gép farában volt, de az messze van, érte kell menni, de csak Smith fia tud, legnagyobb bonyodalom, hogy valamilyen "szörnyet" is szállítottak, ez a szörny megérzi a félelmet (emelet süket, vak), Smith fia nagyon fél út közben, film végére nem fél, na elmentek ti...

Ez az egész hihetetlen unalmasan van megcsinálva, tetejében nevetséges párbeszéddel megspékelve. Tulajdonképpen Smith és a fia közötti trécselést kell nézni-hallgatni másfél órán keresztül (uramozás miatt csaknem a falat kapartam), csak sajnos, ezt több szempont miatt is legyilkolta az egész filmet. Smith-el még kevesebb baj is lett volna, no de, a fia, hát ez a gyerek egy igazi antiszínész, egy arckifejezéssel nyomta végig az egészet. Nyilván, ha nem az lenne az apja aki, közelébe sem engedték volna egy nagy költségvetésű filmhez, mert nagyobb esély a bukáshoz, mint sikere, de hát tudjuk ki a father, így megtörtént, aminek nem kellet volna.

after2.jpg

A látvány esetében, ha nem vagyok szigorú, akkor az elmegy kategóriába tudom jóindulatúan betuszakolni, mert néhol egészen jól megoldották, de sok helyen bizony látszott, hogy minek van fizikai valója, s minek nincs. Ami nem lett volna akkora baj, ha nem Smith fiának farát kellene bámulni a játékidő nagy része alatt, ehelyett több logika, kreativitás elvárható lett volna az élővilág bemutatásába.

A Föld után értékelés: 

Nem bíztak a véletlenre semmit. Kiválasztottak egy húzó nevet, ez ugye Will Smith. Ő viszont hozta magával a gyereket (szerencse, a kutya-macska otthon maradt), akivel le is nullázták az egészet. Köszönöm, tényleg, kuka.

Szólj hozzá!

Címkék: akció kaland sci fi kritka 30 % 2013 after earth a föld után

süti beállítások módosítása