The Rocker egy igazán jó film, még annak függvényében is, hogy én meg a rockzene azért távol állunk egymástól. Na jó, itt nem az van, hogy élből elutasítom, mert az igényes zenére mindig vevő vagyok (itt jegyezném meg, hogy a rockhoz nem értek, nem is nagyon akarok, ez a fajta életérzés nem igazán volt meg, valószínű hogy nem is lesz), csak amire azt mondom, hogy az anyát, apám ez horzsol, ekkor szoktak a hozzá értő koponyák körbe röhögni. Hát szóval ez van.



Viszont a filmre vissza térve a története az khm.., olyan, hogy a kutya háromszor megrágta, meg ki is tette, úgyhogy nem igazán akarom azt mondani hogy szar, csak annyit, hogy eredetiség, újdonság, vagy legalábbis csirája a leleményességnek nem sok volt. Szóval, hogy ne csak beszüljük róla, a következőről akar minket meggyőzni: Van egy nagyon hülye, életvidám, meg szereti rockot, meg kissé igénytelen figura, aki az éppen feltörekvő bandából röpül. Csak úgy. Így vagy húsz éven keresztül csak álmodik régi szép időkről, teng- leng, mire végre lesz alkalma egy új csapattal betörni a nagyok közzé. Közben meg le kell valahogy győzni(fejben) az azóta sikeres régi csapatát.

A film attól függetlenül, hogy nem kaszált sokat a pénztáraknál, magyarul akkorát zakózót, hogy a készítők még mindig azon sakkoznak, miért?! Ettől eltekintve szórakoztat, megnevetett, még akkor is, ha a poénok a múlt században is elavult csontvázak voltak. A régi „őskövület” rocker Rainn Wilson, aki érzésem szerint néhol azért tulspilázta a szerepét, így nem igazán vált szimpatikussá, inkább az emlékemben egy kissé igénytelen, de azért utoljára megmutattam figura maradt meg. Hogy ez jó-e vagy nem, azt teljesen mindegy szerintem, lehet tényleg ilyen egy igazi rocker. A csapat a tipikus klisé figuraként bukkannak fel, ugye ott van a kötelező túlsúlyos, aki szerény, nem tud megszólítani csajokat, meg a szende, érzékeny énekes gyerek (aki jó szöveget ír, igen, szívhez szólót, oka, mert elhagyta az apja), meg Emma Stone, aki még rocker csajkén is szép, úgyhogy a konklúzió nem rossz, csak tipikus. A lelkizős gyerek anyaként felbukkan Christina Applegate, aki szeretni akartam, de hiába, ha nem illet ide, meg nem is játszotta jól a szerepét.

A zene viszont sok embernek felejtős lehet, mert aki egy kemény zúzós zenére számított, annak bizony csalódás a vége. Itt inkább a lélekhez szóló, könnyed műfaj jelenik meg. Személy szerint nem sok bajom volt vele, de hát a megítélésemet nem kell komolyan venne, a fentebb taglaltak miatt főleg. Még egy valami: ugye sokan azzal a reménnyel pakolják fel magukat a youtubra, mert elhiszik, hogy sztár (celeb?) lehetnek, itt is ez történik (csak véletlenül), úgyhogy azt is lehet mondani, a film követi a trendet valamilyen szinten. Szóval merem ajánlani, egy másfél óra szórakozás nyújtja simán.
 

70%
 

Akkor nézzük csak: forgatókönyv, zene, rendezés, élmény, autók. Így, cakkpakk egyben úgy ahogy van egyik sem ütötte meg a számomra elvárt mércét. Sokat ócsárolták a harmadik részt, ami szerintem nem is olyan rossz (egyébként kíváncsi lennék rá, hogy mi volt a baj a Driftelésel, az nem menő, vagy valaki elsütötte, hogy nem kell szeretni, erre nem is volt jó senkinek, össznépi hatás, ugye?) Sajnálom, aki eddig nem látta volna (van még olyan?), az most jól hiszi hogy nem jött be, sőt nagyon nem. Neked fog-e? Majd eldöntöd.



A történet bonyolultsága vetekszik az egyszeregy szorzási eredményével. Egy Braga nevezetű kokain báró elfogása a cél. Dominicot a bosszú hajtja, Briant meg a kötelesség. Így lesznek végül megint egy csapat.

Egy valami, pontosabban egy valaki tett jót ennek a filmnek, aki pedig nem más mint Vin Diesel. Időben érzékelte, hogy csúszik elég rendesen lefelé a lejtőn, így kellet egy ugró deszka, hogy legalább képbe tudjon maradni. Azt hiszem ez sikerült, mert a film minden viszonylatban sikeres lett. Csak még valami. Egész film alatt azt éreztem, mintha ott se lenne (mármint Diesel). Ott volt, csak visszafogottan, lubickolva a rosszul megírt éget szagú fércmunka szövegek között. Paul Walker, hát inkább hagyuk, és ez igaz a többi színészre is.

A kidolgozottsága filmnek jó is meg nem is. Ami tetszett, eleje, pedig rendes ellőtték a trailerben, még jó volt, mikor kiválasztják őket, ki lesz a sofőr? A többi viszont vagy súrolta a lehetetlen, így nem is jött be, vagy érdektelenség be fulladt. Gondolok itt az FBI-os szálra, ami olyan gagyi és erőtlen kényszerpályán mozgott, hogy csak az az érzése volt az embernek, csak azért kellet ide, hogy összehozzák a két főembert. Ez egyébként az egész filmre jellemző, hogy minden megmozdulásból csak a kényszer, csak valahogy legyen már érzés jött le.

Egyvalami viszont nagyon hiányzott. Az igényes összeválogatott jó zene. Ebben viszont az vicc, hogy fel se tűnt, hogy milyen zenék vannak benne, amíg nem olvastam, hogy nincs benne jó zene. Ez azzal tudható be, hogy egy, teljesen érdektelen huszadrangú trackeket szólaltattak meg, ami igaz is, kettő, én nekem van csökevényes hallásom, és nem érzékelem az igényes saundtracket. Hát majd mindenki szépen eldönti, hogy melyik igaz a kettő közül.

Sajnos nekem nem hozta azt az élményt, ami kellet volna ide. Mert az autókból sem volt annyi újdonság, vagy újabb megoldások, hanem csak az agyonhasznált amerikai kocsik domináltak (egy árva Nissan volt). Itt most nem a tuning volt a lényeg, hanem egy rossz módon felvezettet bosszú. Így nem volt kemény dumák, kemény verdák, és még csajok sem. Ha valaki nem látta volna, nyugodtan lehet vele próbálkozni, az itt leírtak csak személyes véleményem, azt pedig mindenki tudja mennyire mérvadó.

Vaya con Dios

50%