Friss topikok

Az éhezők viadala (The Hunger Games, 2012)

Írta: ANTOR 2012.09.02. 22:05

Csak sikerült bepótolnom. Mivel Suzanne Collins könyveit nem olvastam, a filmről sem volt sok információm, mert próbáltam elkerülni minden morzsát, így szinte első áldozóként mondhatom, hogy kisebb csalódás ért.

the_hunger_games1.jpg

Nos, a gondom történettel van, ami elsőre sem tűnik túl bonyolultnak, de sajnos másodjára már egyenesen unalmas. Nagy vonalakban annyi lenne, hogy volt valamilyen felkelés, vagy mi fene, és hogy ez ne legyen még egyszer, körzetekre vannak osztva az emberek, ahonnan is egy személyt mindig kiválasztanak és elviszik egy irtó menő helyre (Kaputólium), ahol egy TV showban kell szerepelniük. A "műsor" lényege: csak egy maradhat életben, egy aki minden visz, vagyis mehet vissza oda, ahonnan jött. Na ennek is sok értelme van.  

Igen, a show, amiből nekem semmi nem jött át. Belegondoltam abba, hogy mi lenne, ha most végig kellett volna néznem a küzdelmet, és mondjuk nem először, hát, erősen kérdéses, hogy maradtam volna a végéig, mert a filmben szerintem unalmasan volt vázolva minden. Először is, már elment azzal egy óra, hogy valamilyen szinten mélységet adjanak a szereplőknek, ami még így sem sikerült. Papírmasé karakterek végig, akikért izgulni nem igen lehet.

Itt gondolkodtam, hogy majd az erdőben, ahol folyik az életben maradás, na, majd ott több izgalom lesz, de jó hogy nem így volt. Egy-két jelenetet leszámítva, csak bóklászás, meg nyájas civódás jellemezte az egészet. Nem is értettem, hogy miért nem vágták egy kicsit feszesebbre az egészet, mert majd két és fél órás a film, mégis úgy érzi az ember, hogy felesleges volt eltölteni vele az időt. Az eleje nagyon vontattat, a vége meg nagyon klisé, ami közte van, annak majd édes mindegy, mert nem tudott hozzáadni a összképhez az biztos. 

No, akkor át is nyergelhetünk a színészekhez, akikben még bízhat az átlag mozi néző. Bár ne tettem volna. Jennifer Lawrencetől még sok filmet ugyan nem láttam, de ha ez alapján kellene vélemény mondani, nem tudnák más mondani, minthogy hozta a rámért kötelező ukázokat, de személyével nem sokat tudott hozzá tenni a történethez. Elizabeth Banksot jól kimaszkírozták, részemről felejtős, Josh Hutcherson meg a kötelező hím, aki a főhős csajjal összejön, és ezzel a kilométeres klisével próbálnak feszültséget vinni a filmbe. A legnagyobb arc minden bizonnyal Woody Harrelson, a jó beszólásain ha röhögni nem is, de fél mosolyt eleresztett az ember.

the_hunger_games2.jpg

Az alap ötlet nem rossz, volt ebben potenciál, csak jobban magyarázatra szorult volna, hogy pontosan miért is vannak ezek a küzdelmet, miért hozták létre a körzeteket? Ugyan próbálkoztak, de elintézték egy semmit mondó videóval, meg persze olyan örök igazságokkal, hogy az emberekben a remény csiráját is el kell folytatni, mert attól veszélyesebb még az emberiség nem érzett.

Az éhezők viadala értékelés:

Szóval, összességében csalódás a film, több izgalmat, jobb történet megvalósítást (az effektek terén is), erősebb színészi játékot vártam, de hiába, ez a film egy erős közepes lett, de majd a folytatásra jobban össze szedik magukat, Részemről, 50%. 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika akció 2012 sci fi drama 50 % the hunger games az ehezok viadala

A bosszú jogán (Seeking Justice, 2011)

Írta: ANTOR 2012.08.28. 18:15

Már eleve félek, ha Nicolas Cage mostanában színészkedésre adja a fejét, amit mostanában egyre sűrűbben meg is tesz, amivel sikerült neki olyan mélyre ásnia magát a szememben, hogy onnan már nagyot kell dobbantania, hogy megint komolyan vehető legyen. Na és, mi a helyzet ezzel a filmmel. Nos, meglepődve kellet tapasztalnom, hogy nézhető, sőt maga nagyon egyszerű módján jó thriller.

bosszu.jpg

Lássuk gyorsan a történetet. Nick Gerard (Nicolas Cage) és felesége élik minden napjaikat, mikor az asszonyt egy idegen összeveri, megerőszakolja, a nagyon dühös férj pedig gondolatban párszor eltervezte hogyan fogja a tettest elkapni, azonban neki nem sok eszköze van ehhez. Ekkor bukkan fel egy idegen, aki vázolja neki, hogy majd ők elintézik helyette a fickót, de cserébe, ha kérik, néhány szívességet meg kell tennie. Nick némi húzza-vonna után belemegy a játékba, ami rá nézve a későbbikben nem várt következménnyel jár, ugyanis nem olyan egyszerű ebből a játékból kiszállni, ha egyszer belekerültél a rendszerbe. 

A film nem mond semmi újat, de sikerül végig fent tartani az érdeklődést, ami abban merül ki, hogy kíváncsi voltam, mégis hogy lehet egy ilyen slamasztikábból kikeveredni. Tehát a történet nem bonyolult, csordogál előre, Nick Gerard egyre jobban próbál ellenállni, ekkor döbben rá, hogy ezt bizony elcseszte, mert ezek a fiuk nem szarral gurigáznak, nem élég azt mondania: bocsi, most ezt nem? 

Azt márt írtam, hogy Nic Cage nem tud leállni, ha elétolnak egy forgatókönyvet, ő rögtön bólint egyet, részéről mehet a buli. Nem ez lesz élete legjobb szerepe, de nem is a legrosszabb. Szerepel még a filmben Guy Pearce, aki idén jelenkezet a Lockout-l, ami rém gyenge akció film, úgyhogy most ezzel javított nálam egy kicsit.

A bosszú jogán értékelés:

Nem ez lesz életed legjobb thrillerre, de egy délután be lehet próbálni, legfeljebb itt leszek, akin el lehet verni a port. 60%.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika thriller 2011 drama 60 % seeking justice bosszu jogan

Szerencsecsillag (The Lucky One, 2012)

Írta: ANTOR 2012.08.27. 13:06

Ez az a film ami jól indult, de a végére nagyon elfogyott.

the_locky_one2.jpg

A történet szerint Irakban kezdünk, ahol egy katona (Zac Efron) harci mezőn meglát egy képet, oda megy, felveszi, közben azt a helyet, ahol állt rakéta támadás éri, így közről-végről de a kép megmentette az életét. A képen egy lány található, akiről semmit nem tud, ezért elhatározza, hogy megkeresi és megköszöni neki, hogy megmentette az életét. Innen sztori kitalálható, minden kliséjével együtt.

Zac Efron mint színész még mindig küzd némi hiányosságokkal, de azt kell hogy mondja, ezek alapján kezdi talán kinőni a tini fiús vonalat, de azért még messze van egy komoly férfias szereptől. Mert a probléma, hogy katonát játszik, aki nagyon kemény, de ez valahogy nem jött át, meg persze a nővel való viszonyát is megrontotta, mert olybá tűnt, mintha gyerek-anya párost láttam volna egymásba gabalyodni.

A film összességében nincs rosszul összerakva, jó, ne várjunk valami eget rengető minőséget, én csak abból indulok ki, hogy sokkal rosszabbra számítottam, de szerencsére nem éreztem, hogy elvesztegetem az életemből másfél órát. A film nézhető, persze annak nem nagyon, aki Zac látványától is epe ömlést kap.

Szerencsecsillag értékelés:

Nos, ilyenkor szoktak jönni egy filmes közhellyel: egyszer nézhető. Nem bonyolult a történet, agyalni sem kell sokat rajta, a nő-férfi kapcsolat kicsit furcsa lehet, de ez már leírtam miért, plusz még a filmnek a fényképezés sem vészes, úgyhogy egy 60%-t adok neki, ami testvérek között is egy igazságos felállás lenne.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2012 drama 60 % the lucky one szerencsecsillag

süti beállítások módosítása