Friss topikok


Cowboyok és űrlények (Cowboys & Aliens, 2011)

Írta: ANTOR 2011.12.25. 20:58

Ez a film nem más, mint a nagy ziccerek kihagyása. Mert abban megegyezhetünk, hogy nem minden nap láttunk a képernyőn vadnyugati környezetben játszódó fantasy sci-fit. Erre, amit el lehetett rontani, az el lett, így a nagy várakozás hiábavalónak bizonyult, mert a prezentált produkció (mint színészileg, mint rendezésileg) nem több mint a középszer minta példánya.

A történet nagyon röviden: cowboyok és az indiánok harcolnak a földből aranyat köpülő idegenek ellen. Aranyat(!), ami számomra az egész film alatt homály maradt, miért? Talán be akarták fektetni valahova, vagy csaknem magyar államkötvényt szándékoztak vásárolni? Nem tudom, nem tudom, de hogy őszinte legyen nem is nagyon érdekel!

Ami a leggyengébb pontja a filmnek, az nem más mint a fogatókönyv, amit öt ember írt. Az össze ebrudált öt koponya sem tudott egy épkézláb betűhalmazt letenni az asztalra. Sikerült egy elnagyolt, sületlenségekkel teletűzdelt párbeszédeket beleadni a színészek szájába, és ha még ez nem lenne elég, a történet néha olyan defektekkel, sehova nem vezető útvesztőkkel van teletűzdelve, hogy az ember csak kapkodja a fejét, és néz ki magából a nagy semmibe, nem hiszi el, ilyet, áh.

Egyetlen értékelhető színészi munkát Harrison Ford rak le, mert legalább a vásznon érződik a jelenléte, még mindenképp említést érdemel Daniel Craig, aki a baltával faragott arcvonásaival nyugodtan jegyet válhatott volna az űrlények közé, a pucsításain kívül emlékezett nem igen nyújtott. Az aktuális jó csaj, Olivia Wilde, pedig hozta a film legbanálisabb jelenetét, ez mondtam már nem lehet igaz, itt gondolkodtam el, hogy hagyom a fenné az egészet, engem ne fárasszanak, acsudába!

Van egyáltalán valami pozitív a filmben?

Jelentem, van. Az egyik, hogy a vadnyugati táját jól fényképezték (hogy kötekedjek egy kicsit, néha azért látszott az odavetítés), és az útólsó húsz perc két feles után egészen üdítően hatott. Más egyéb ... (hosszas gondolkodás) ..., hát, nincs.

Cowboyok és űrlények értékelés:

Érzésem szerint ebben az ötletben hajszálnyival több lehetőség maradt kiaknázatlan, Jon Favreau (Vasember egy kettő) elkövette élete eddigi legnagyobb rendezői tévedését, mert bizony ez izzadság szagóra sikeredet, még a zenei aláfestés is elnagyolt volt. Szóval, ez most nem több, mint 50%, és még így is vajszívű voltam.

További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika akció fantasy sci fi 2011 50 % cowboys & aliens cowboyok es urlenyek

süti beállítások módosítása