Ez a film élő példája annak, hogy a tv társaságoknak mennyire csak a nézettség számít. Semmi nem érdekli őket, csak meglegyenek a számok az napra, nem fontos, mint itt a filmben a halál a képernyőn, ugyan, ki törődik ezzel, hozza a számokat, az meg a reklámozókat, az meg a sok pénzt, így mindenki boldog még a tv néző is.

Megemlítem a rendezőt, no nem azért, mert milyen nagy rendezői talentum a pasas, csak gondoltam a neve megér egy misét (nem csúfolódás céljából), szóval Bill Guttantag lenne szó. Nekem rögtön egy vicc jutott az eszembe, nektek?

Nos, a film egy reality műsornak a születését mutatja be egyfajta dokumentarista stílusban, ami nekem néhol zavaró volt, de végül ki lehet egyezni vele, meg a hitelesség véget mégiscsak ez a megoldás bizonyult jónak. Az új műsor, ami majd megrengeti Amerikát, majd mindenki erről fog beszélni – ami sikerül is -, eszik majd a nézők, szóval az nem más, mint Orosz rulett. Azzal gondolom tisztában van mindenki, egy ilyen reality leadása még Amerikában sem menne, nemhogy itthon, habár én simán nem lepődnék meg, ha egy szép napon arra ébrednénk, hogy arról menne a dumcsi ki lesz a következő hülye gyerek aki kiáll lelövetni magát a nyamvadt lóvéért. Habár itt olyan embereket próbáltak beválogatni, akiknek nyomos okuk van változtatni az életükön abban reménykedve, hogy a pénz segíteni fog ebben.

A főszerepben Eva Mendez. Akivel csak annyi gondom volt, hogy kissé hiteltelen a program igazgató szerepben. Ide egy ismeretlenebb, de ha nem is, akkor egy jobb színészi kvalitással megáldott színésznő kellett volna, habár meglepődve kellet konstatálnom, annyira nem is volt gáz a produkciója. Viszont, a játékra jelentkezők között rengeteg ismert arcot fel lehet fedezni. Nekem egy valaki volt közülük sötét folt, de ezt betudom a tájékozatlanságomnak.

Essen pár szó a Orosz rulett nevezetű játékról. Mivel ez képezi a filmnek a magját, ezért is volt fontos, hogy hogyan valósítják meg. Hát. Jobb is lehetett volna. Na jó, azt nem mondom, hogy mikor ott állt a kiválasztott kezében a fegyverrel és a halántékához tartotta (elsül, nem sült el), hogy akkor nem volt feszültség, de annyira lehetett sejteni/tudni ki fogja megszívni, így kisebb érdektelenség lett úrrá. Viszont ami tetszett, az a díszlet. Meg a vége a fimnek, az kissé ütőt nálam, nem vártam na.

Szóval, aki bepillantás akar nyerni egy tv csatorna életében, hogy küzdenek a nézettségért, még ezért bevállalnak egy olyan műsort is, ami nem kis kockázatot hordoz magában, akkor nincs más hátra, mint megnézni.

60%

Nem szokásom poszter kirakni, de ez valami kicseszett jó lett (pedig csak vázlat), úgyhogy nem hagyhattam ki.

Valami épkézláb kritikát kéne össze hozni, ami nem is olyan egyszerű feladat egy olyan film esetében, ami be is jött meg nem is (inkább nem). Hogy mi tetszett meg mi nem, azt hagyuk későbbre. Előbb tisztázzuk le, amit leírtam ide már sokszor, hogy az ilyen thrillerek nem nagyon hatnak meg, így voltam A bűn árfolyamával is, amire nemhogy hasonlít A kettős játék, hanem az értelmezésemben ugyan az volt. Annyi különbség azért akad, hogy A Kettős játékot nem vették annyira komolyan, több poénosnak szánt duma volt benne (az más kérdés, hogy nevettél-e rajta).



A történet: „Claire Stanwick CIA tisztviselő és Ray Koval brit titkosügynök otthagyják a kormányzati hírszerzés világát, hogy megszedjék magukat a két rivális multicég közt dúló, jól jövedelmező hidegháborúban. A küldetésük? Biztosítani egy termék titkosságát, amely egy vagyont hoz annak a cégnek, amely előbb szabadalmaztatja azt. Ugyanis megbízóik - Howard Tully iparmágnás és Dick Garsik vezérigazgató - semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Ám ahogy a tét nő, a rejtély fokozódik és a taktikák egyre mocskosabbá válnak, Claire és Ray számára a legravaszabb titok mégis egymás iránt érzett egyre növekvő vonzalmuk lesz. És ahogy próbálnak egy átveréssel a másik előtt járni, a két munkamániás profi azon kapja magát, hogy ármánykodásaikat az a valami veszélyezteti, amit nem tudnak kicselezni: a szerelem.”

(by filmkatalogus.hu)

A filmet Tony Gilroy (Michael Clayton) rendezte, akinek a neve nekem szinte garancia volt a jó filmhez, de csalódnom kellet. A rendezés és a fogatókönyv (az is ő írta) nem nyerte el a tetszésemet, ugyanis próbálta nem annyira komolyan megfogni az egész sztorit, viszont nem sikerült neki, ami baj.

Hiába is akarom azt mondani, hogy így kell egy ilyen filmet elkészíteni, ugyanis hazudnék, mert unalmas. Egy valami mentette meg, hogy ne hagyam ott egészet, úgy ahogy van, az az, hogy mindig akadt egy-két jelenet, egy jó helyen elsütött párbeszéd, ami eredményezte azt, hogy végig szenvedtem ezt a csöppet sem rövid darabot ( két óra). Ha már itt tartunk. Túlságosan hosszú. Ez azért sem jó, mert nem tesz jó a filmnek, sőt, a nézőnek sem, mert fárasztó, és az unalommal meg nem tudsz mit kezdeni, ezért elkezdesz kiegészítő tevékenységet tenni, ami azon nyomban minősíti is a filmet.

Clive Owen mostanában hasonló filmekben szerepelt, vagy jó ez vagy nem, én az utóbbi véleményen vagyok. Nem is vele volt a igazából a gond, hanem Julia Roberts-l, aki valami érhetetlen okból régen - szerencsére mostanában már nem - elismert, mi több, legjobban kereső és keresett színésznője volt. Máig nem értem hogy miért, de ezt most mellékes is. Az a nő olyan fejjel nyomta végig az egészet, mintha krónikus hasmenése lenne és nem győzne a görcsökkel küzdve zabálni az Imodiumot. Hihetetlen mértékben idegesíttet, habár ez betudható annak, hogy nem vagyunk egy hullám hosszon. A többi színész Tom Wilkinson, és Paul Giamatti - a legjobb jelenetek kétségtelen, hogy hozzájuk főződik. Lásd a film eleje.

Isten igazabból a film addig működött kitűnően, amig meg nem érkeztünk a visszaemlékezéshez. Ugyanis így tudjuk meg, hogy alakul a hőseink viszonya, a közös ügyük. Nem volt kidolgozva, néha érhetetlen, zavaros. Másik, hogy a jelenetek egymás utáni folyása, átgondolatlansága azt eredményezte, hogy az egyszeri néző nem érti meg. Kuszának nevezném, mert ha nem figyelsz, nem igazán bontakozik ki előtted az igazság minden szelete. Viszont a perbeszédek mentetek valamit a mundér becsületen. Nem tagadom, voltak részek amikor a mosoly megjelent az arcomon, mint fontos kellék, de így is kevés volt a felhőtlen szórakozáshoz.

Szóval ezt a filmet érdemes fenntartásokkal kezelni, mert hajlamos lesz az ember elveszteni a fonalat. Nem is merem ajánlani teljes szível, úgyhogy adok neki egy 50%, ami tartalmazza az összes jót, ami itt volt.