Friss topikok


30 Days of Night (2007)

Írta: ANTOR 2010.01.09. 11:53

Biztos sok helyen leírták már, de nem lehet elégszer, mert ez egy kurva jó horror. Az az igazság, hogy még azt is meg lehet bocsájtani neki, hogy a sztori nagy vonalakban totál érhetetlen volt számomra meg ahogy folytak a történések, hát jobban meg kellet volna vágni, az tuti.

A történet nagy vonalalakban csak annyi lenne, hogy Alaszkában úgy cirka harminc napig nem bújik elő a nap, ellenben valami vámpír féleségek igen - azért írom így, mert nem szokványos vámpíros film ez, inkább olyan kreált. Szóval tök sötét van meg fog csikorgató hideg, ezért is gáz, hogy ilyen körülmények közepette tudják meg a lakók, milyen az ha egy horda elkapja, majd jól megcsócsája a nyakukat. A feladat adott, addig kell kihúzni valahogy, még a nap elő nem bukkan, ugyanis azt nem igazán szeretik a barátaink.

A film legnagyobb erénye a havas, jéghideg táj, ami jó nagy hó viharokkal tűzdelt, add az egész történetnek egy plusz feszültség forrást, ami kellőképpen beleélhetővé válik, hogyan is éljük túl eszt is folyományba. Ami viszont nem igazán volt jó, mégpedig a filmnek a dinamikája. Mivel nem lehet kiböjtölni sok napokat egy padláson, ezzel hőseink elhatározták, hogy elmennek valahova, beszereznek kaját, meg egy-két dolgot. Ezzel nem is lett volna gond, csak az út közben úgy jutnak el a-ból b-be, hogy csak azt tudtam néha kérdezni: most mi van? Itt valami kimaradta. Csak úgy ott teremtek valahogy és ez engem néhol zavart, de a kukacoskodásnak vége, mert a feszültség kellő menyiségben tapaszt a képernyőre, így ezt a kis bakikat meg lehet bocsájtani.

Merem ajánlani a filmet, egy jó másfél órás hentelés adott, még akkor is, ha a filmben mindenki játssza a hót hülyét, de mit várnánk mást, nem igaz.

80% 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2007 30 days of night 80 %

Vaskabátok (Hot Fuzz, 2007)

Írta: ANTOR 2009.09.13. 11:20

Azt gondoltam először a filmről, hogy egy jó nagy ökörség, az is, csak elemben kicseszett jól szórakoztam rajta. Lehet, hogy jó napot fogtam ki, de most ez nem kicsit bejött. Tudom, nem egy világrengető film, de szeretem az illyes fajta kifigurázást, főleg ahogy az angolok tették. Itt a zsernyákok voltak a célpontok, és azt hiszem ennél jobban nem is lehetne ledegradálni a rendőri mundér becsületet.

A történet a következő: Van egy megszállott rendőr, aki foggal körömmel ragaszkodik ahhoz az elvéhet, hogy a lehető legtöbb esettet ki kell vizsgálni, bármilyen kicsi szabályszegést sem szabad megtorlatlanul hagyni, meg persze a legfontosabb, a bűnözőnek a börtönben a helye. Ezt a pörgést a londoni kopók nem nézik jól szemmel, ezért áthelyezik egy „ nyugodt” faluba, ami persze csak idillikus, mert dőlnek majd a csontvázak a szekrényekből kifelé rendesen. Ugyanis rejtélyes véletlenek tűnő halál esetek tizedelik a lakosság.

A helyi rendőrségnek azonban nem sok dolga akadt eddig, mert ugye minta falu, nincs bűnözés, csak „kisebbik rossz” elve alapján, hagyák példának okáért a fiatalokat inni, addig sem kint trónolnak. Csak hát, nem ilyen egyszerű a helyzet.

Mivel a falut furcsa emberek lakják, itt is akad olyan akit hülyének mondanák, de a legnagyobb IQ harcosok termesztésen a rendőr kollégák lesznek, akik faszán nem értenek semmihez, jól elpuhultak a semmit tevésben. Ezt az állóvizet fodrozza fel Angel őrmester, aki Simon Pegg játssza elég meggyőzően. Persze kell egy társ is, aki a  hülyék gyöngye, de azért a végére megtáltosodik, meg a többi szájkaratés rendőrök is megtalálhatók szép számmal. Egy valamit hiányoltam a filmből, mégpedig, hogy több poént tehetek volna bele azért. Nem mondom hogy nem lehetett rajta mosolyogni, de hangosan, vagy földön fekvős visítós kacaj biztos hogy nem volt. Mondjuk a szinkronnál lecsaphattak volna több lehetőségre, mert volt itt alkalom ahhoz, hogy egy szájról-szájra terjedő szövegel áldják meg a fimet. De nem volt azért rossz, csak csak, ugye.

Végére azért elborul, jó adag attakot kapunk a képünkbe a falunak a főterén, de én még ha túlzásnak is találtam néhol, attól függetlenül ki lehet vele egyezni, csak jól kell a kérdéshez hozzá állni. Magyarul nagyon nem kell komolyan venni, és akkor nem lesz semmi baj. Szerintem egy szolidan jó szórakozás nyújtó film, amin el lehet azért mulattatni az időt.

70%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika krimi akció 2007 vigjatek hot fuzz 70 %

A kilencek (The Nines, 2007)

Írta: ANTOR 2009.08.31. 17:03

Nekem azt mondták, hogy ez egy jó film. „Nézd meg, mert olyan igazi, hogy egész egyszerűen nem lehet nem szeretni.” Hát akkor csak halkan szólok, tévedés. Nem akarom elbagatellizálni, hogy megemlítsem, az agyam nyilván nekem nem tudta feldolgozni, hogy miket raktak elém a készítők, de akkor sem jött át. Egész egyszerűen nem több a film, mint egy jó nagy adag baromság. Ezt egy olyan írónak a tollából akinek egy perce (vagy többre?) elborult az agya, az általa megírt elmebajos történetet meg vászonra vitte a másik lipóti fickó (sorry).

Ha már a történetről szólok, akkor csak annyi lenne, hogy van egy ember, akinek a film során három alternatív világon keresztül keresi, hogy miért is olyan különleges a kilences szám, meg ő maga is ugye. A számos magyarázattal még én is elboldogultam az elmondottak alapján, de az sötét, hogy akkor most mi lett volna a célja a fazonnak az egész film alatt. Talán valamiféle UFO volt, vagy Isten kis Juniorja, vagy ... szóval lehetne ezt folytatni, de gondolom, majd mindenki eldönti magában (jobb híján), hogy mit látott?

A rendező és forgatókönyv író John August. Mikor megláttam a nevét, rögtön tudtam mi is itt a helyzet. Ha esetleg nem lenne meg, akkor elárulom, hogy a Nagy halt (Big Fish), vagy a Charlie és a csokigyárt is ő írta, úgyhogy az elborult történetért nem kellet neki szomszédba menni. Csak a Big Fish esetében megértettem mit akart, itt viszont azt éreztem, hogy túl akarta magát szárnyalni, ami meglátásom szerint nem sikerült.

Viszont, Ryan Reynolds előtt meg kell emelnem a kalapom, mert végül is csak miatta néztem végig az egészet. Remekül hozta a három teljesen különböző figurát, ami úgy is felfogható, hogy egy színésszel lezavartak három főszerepet. Talán furcsának csak íróként festett, nem igazán tudom elképzelni annak, de csak megbirkózott a szerepel valahogyan. Arra viszont készüljünk fel, hogy az összes szereplő egy brancs lesz végig, minden egyes új történetkor. Találkozik/unk Melissa McCarthy-vel, akit rendszeresen jól átver, vagy Hope Davis-el, aki meg inkább a rejtélyes szerepkört hozta. El ne felejtsem Elle Fanning-t, akiről azért érdemes annyit tudni, hogy fiatal korra ellenére (most 11 éves) remekül játszik, még nagy színésznő válhat belőle.

Ha esetleg sikerül megfejteni, ki, mit, hogyan, miért tett vagy nem tett a filmben, akkor csak nyugodtan lehet engem a földbe döngölni, vagy okítani, miről is maradtam le itt. Pontozni viszont most nem fogok (50%), mert nem lenne igazságos a filmmel, meg az olvasóval szemben sem. Ugyanis, nem akarom a kedvét senkinek elvenni, attól hogy megnézze, csak azért, mert nem tudom értékelni az ilyen elvont dolgokat - amibe bele kellene látni valamit -, nyilván másoknak ez a csúcs, nincs is ezzel semmi baj. 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika fantasy 2007 misztikum drama the nines 50 %

A felvonó (Blackout, 2007)

Írta: ANTOR 2009.08.06. 19:46

A filmre csak azt tudok mondani: hagyd ki! Felesleges időpocsékolás lenne még egy perc is erre az unalmas, tömjén rossz, szánalmas filmpróbálkozásnak nevezett horrorral együtt tölteni. Most nem azért, mert olyan nagy igényeim lennének, vagy nem tudom értékelni a művészetet, de ha egyszer valami ilyen idegesítően szuggerálja magát, hogy kerüld el, de messzire, hát akkor nincs mit tenni.

„Claudia néhány, számára teljesen idegen emberrel egy liftben reked. Bár eleinte udvariaskodva próbálják oldani az összezártság okozta feszültséget, az idő előre haladtával a bent lévők nem bírnak uralkodni indulataikon. Pláne, hogy hármuknak nyomós okuk van arra, hogy minél hamarabb kikerüljenek. Kétségbeesésük és a menekülés vágya minden mást elnyom. Egyvalakiben azonban másféle: gyilkos ösztönök ébrednek...” (by filmkatalogus.hu)

Nem akarok itt regény írni, mert felesleges, ennek a bejegyzésnek csak egy célja van, hogy figyelmeztetésül szolgáljon, hogy felesleges időt, energiát pocsékolni rá, mert olyan szinten érdektelen, hogy most itt hallnak vagy élnek, vagy kivel mi történt amiért olyan depis. Van mindegyik karakternek valami világmegváltó problémája; az egyiknek a csajával plusz a faterjával, a másiknak a nagyanyát ütötte el az autó, a harmadik meg szeret jó csajokra mintákat szabdalni, olyan frenetikus indokkal, hogy mindent olyan könnyen elérnek az ilyen cicababák.

Mi kellet volna ide?
Válasz egészen egyszerű: valami ütősebb sztori, jobb színészek, és a legfontosabb, ami hiányzott, de nagyon, az nem más, mint a bezártság érzés (ha valaki ilyesmire vágyik, akkor próbálkozzon a The Descent-el). Hiába töltöttek el jó egy napot a liftben, komolyabb megrázkódtatás nem ért. A végén már-már azt hittem, én hiszékeny, hogy beindul, de nem, a kis durvának szán jelenet a végén sem több mint két perc.

A konklúzió: 20%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2007 20 % blackout

Szemvillanás alatt (The life before her eyes, 2007)

Írta: sysoca 2009.08.02. 18:38

Két véglet létezik: valaki vagy teljesen odáig van a filmért, vagy egész életében bánja, hogy rápazarolt másfél órát. Én az első kategóriába tartozom. Mondjuk ha nem érted meg a film kulcsát, akkor a második kategóriának a tagja leszel. Bár bevallom nekem sem esett le elsőre, hogy mi lenne ennek a filmnek a lényege. Sajnos manapság az ember megszokta, hogy amit néz az szórakoztat, és egyből világos, gondolkozni lusták vagyunk. Hát igen, mindig utólag okosabb az ember.


A történet Laura Kasischke regényén alapul. Van két 17 éves elválaszthatatlan barátnő, Diana és Maureen, akik nem csak hajuk színében, de személyiségükben is eltérnek. Diana zabolátlan, merész, kicsapongó életet él, megkeseríti az anyja életet. Ezzel szemben Maurren visszafogott, vallasás, egy minta kamasz. Határozott elképzelési vannak a jövőjéről (család, gyerekek stb.), míg legjobb barátnője beleveti magát a nagybetűs életbe (abortusz, drog). Mindez persze addig, amíg egy kattant iskolatársuk el nem határozza, hogy végez a suli rossz arcaival. A lányok életük legnehezebb döntésével találják szembe magukat: melyikük menjen a halálba?

Egy professzor beszéde lesz a filmnek a kulcsa, aki azt mondja hogy az emberekben mindig felmerül a kérdés, hogy milyenné váljanak. Ebben a döntésben a legfőbb vezetőnk a képzelőerőnk, az a képesség, hogy kiragadjuk jövőbeni önmagunkat az előttünk álló számtalan lehetőség közül. Ez reményt ad, hogy befolyással lehetünk a sorsunkra. Diana pont ezt teszi, amikor a barátnője és közte választani kell. Van egy szemvillanás, ahol tulajdonképpen lejátszódik előtte képzeletben, hogy milyen is lenne az élete, ha ő marad életben. Az lelkiismeret furdalás ott lenne minden nap, hogy miatta halt meg a barátnője. A fiatal Diana és az idősebb Diana életébe idősíkváltások útján kaphatunk betekintést.
 

Ki kell, hogy emeljen a szereplőgárdát és persze a stábot. Vadim Perelmen ismét megmutatta sziporkázó tehetségét. Uma Thurman és Evan Rachel Wood alakítják Diana két arcát, az öregebbet és a fiatalabbat. Jobb párosítást nem is találhattak volna. A színészi alakításban nem találhatunk különbséget. Ragozhatnám persze tovább, hiszen a ott van még a bámulatba ejtő képi és érzelmi világ.

80%

10 komment

Címkék: kritika 2007 thriller the life before her eyes 80 %

Orosz rulett élőben (Live!, 2007)

Írta: ANTOR 2009.07.19. 15:59

Ez a film élő példája annak, hogy a tv társaságoknak mennyire csak a nézettség számít. Semmi nem érdekli őket, csak meglegyenek a számok az napra, nem fontos, mint itt a filmben a halál a képernyőn, ugyan, ki törődik ezzel, hozza a számokat, az meg a reklámozókat, az meg a sok pénzt, így mindenki boldog még a tv néző is.

Megemlítem a rendezőt, no nem azért, mert milyen nagy rendezői talentum a pasas, csak gondoltam a neve megér egy misét (nem csúfolódás céljából), szóval Bill Guttantag lenne szó. Nekem rögtön egy vicc jutott az eszembe, nektek?

Nos, a film egy reality műsornak a születését mutatja be egyfajta dokumentarista stílusban, ami nekem néhol zavaró volt, de végül ki lehet egyezni vele, meg a hitelesség véget mégiscsak ez a megoldás bizonyult jónak. Az új műsor, ami majd megrengeti Amerikát, majd mindenki erről fog beszélni – ami sikerül is -, eszik majd a nézők, szóval az nem más, mint Orosz rulett. Azzal gondolom tisztában van mindenki, egy ilyen reality leadása még Amerikában sem menne, nemhogy itthon, habár én simán nem lepődnék meg, ha egy szép napon arra ébrednénk, hogy arról menne a dumcsi ki lesz a következő hülye gyerek aki kiáll lelövetni magát a nyamvadt lóvéért. Habár itt olyan embereket próbáltak beválogatni, akiknek nyomos okuk van változtatni az életükön abban reménykedve, hogy a pénz segíteni fog ebben.

A főszerepben Eva Mendez. Akivel csak annyi gondom volt, hogy kissé hiteltelen a program igazgató szerepben. Ide egy ismeretlenebb, de ha nem is, akkor egy jobb színészi kvalitással megáldott színésznő kellett volna, habár meglepődve kellet konstatálnom, annyira nem is volt gáz a produkciója. Viszont, a játékra jelentkezők között rengeteg ismert arcot fel lehet fedezni. Nekem egy valaki volt közülük sötét folt, de ezt betudom a tájékozatlanságomnak.

Essen pár szó a Orosz rulett nevezetű játékról. Mivel ez képezi a filmnek a magját, ezért is volt fontos, hogy hogyan valósítják meg. Hát. Jobb is lehetett volna. Na jó, azt nem mondom, hogy mikor ott állt a kiválasztott kezében a fegyverrel és a halántékához tartotta (elsül, nem sült el), hogy akkor nem volt feszültség, de annyira lehetett sejteni/tudni ki fogja megszívni, így kisebb érdektelenség lett úrrá. Viszont ami tetszett, az a díszlet. Meg a vége a fimnek, az kissé ütőt nálam, nem vártam na.

Szóval, aki bepillantás akar nyerni egy tv csatorna életében, hogy küzdenek a nézettségért, még ezért bevállalnak egy olyan műsort is, ami nem kis kockázatot hordoz magában, akkor nincs más hátra, mint megnézni.

60%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2007 drama 60 % live!

Charlie Bartlett (2007)

Írta: ANTOR 2008.12.20. 17:55

No, kérem szépen a semmiből előtűnő film, amire én nem tetem volna rá egy garast se, de teljességgel meglepetéssel hatott, úgyhogy az előítélet mehet a levesbe, mert egy szórakoztató darabot sikerül komponálni. Habár, azt senki ne várja, hogy itt mélyenszántó, vagy netalántán újításnak lehetünk tanúi, de így klisékel is elvegetál film, nem is akárhogyan.



A történet szempontjából van úgy Charlie Bartlett, akit minden elit/magán iskolából kirúgtak, így kénytelen állami intézménybe átnyergelni. Igen ám, csak ahogy az lenni szokott, nem igen nézik jó szemmel a jó nevel úrficsúrokat, így sajnos megkínálják a WC ízesíttet folyadékával. Megoldásokat keres hogyan tudna tiszteletet kivívni. Így kinevezi magát az iskola pszichiáterének, ezáltal ismertségen és elismerést szerez, de persze önmagát is megtalálja közben, nem is beszélve a szerelemről.

Szóval, ahogy mondtam meglepetés a egész, nem hittem volna amikor leültem megnézni, hogy ilyen jó véleményt fogok leírni ide. Nem tehetek mást, mert remek alakítások, párbeszédek; talán lesz olyan aki magára ismer, tud valami tanúságok levonni, és értékesíteni a saját életében. Ha még mindig gimnáziumba járnék jobban tudnám értékelni, de még így is el kell ismerni remek élethelyzetek és mindennapi problémák jelenek meg, kicsit viccesen, ironikusan prezentálva.

A színészek sokat hozzá tesznek, főleg a Anton Yelchin, aki remekül hozza az iskola ismert, és ravasz „pszichiáter” diákját. Abszolút meglepetést Robert Downey Jr. szállítja. Be kell hogy valljam, amikor utána olvastam a filmnek, csak miatta szántam rá magam, de szerencsére nem csak ő érte volt érdemes megnézni. Szóval remekül személyesíti meg a tekintélyt parancsolni nem tudó, iszákos iskola igazgatott, és remekül kiegészítik egymást Antonal. Sok remek fazon felbukkan a film során, akik szállítják a személyes problémákat, előttük is le a kalappal.

Csak egy valakivel nem voltam kibékülve, mégpedig Róbert lányával, szerintem kilógott egy kicsit, főleg az a piros rúzs a száján, pusztító volt.

Ennyit gondoltam gyorsan elmondani, szóval meleg szível tudom ajánlani, nem fog senki csalódni, ha a tinivígjátékot szereti, habár inkább felfogható egy kis dráma eresztésnek, de azért vannak benne poénok is. Így zárólag ide nyomok egy idézetet a filmből, szerintem tanúságos:

"Senkire ne hallgassatok, aki megmondja milyenek legyetek. Ne hallgassatok arra, aki azt mondja, hogy nem vagytok elég jók arra amit csinálni akartok! Magatoktól is tudtok mindent."


80%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2007 vigjatek bartlett charlie 80 %

A takarító (Cleaner, 2007)

Írta: ANTOR 2008.11.15. 13:34

Meglepetésként is érhetet volna a film, de átlagosnak mondnám, nem történik semmi olyan benne, amit ezelőtt más hasonló alkotásokban nem fedezhetnénk fel. Amikor is eldöntöttem mi legyen vele, ellőtte megnéztem van-e valami információ a magyar netten róla, hát nem sok. Tulajdonképpen semmi sem, azonkívül, hogy vegyem meg DVD-én. Hú, mondom, ez ilyen ismeretlen, felvállalhatatlan lenne. No mindegy adtam neki egy esélyt, és azt tudom mondani, nem bántam meg, de azért nem is szálltam el a boldogságtól, hajaj, de frankó filmet láttam.



A történet szerint, Tom Carver (Samuel L. Jackson) visszavonult rendőrtiszt, most azzal keresi a kenyerét, hogy gyilkosságok helyszínét a rendőrség megbízásából a vizsgálat lezárása után tisztára pucolja. Majd egy szép napon egy külvárosi házhoz hívják, hogy takarítson el egy gyilkos lövöldözést nyomait, csak az nem sejti, hogy ezzel terhelő bizonyítékok megsemmisítésében nyújt segéd kezet.

A történet nem egyedi, konkrétan az elején le is esik a tantus, lehet nagy dologra gondolni, ugyan mi lesz a csavar, de teljesen felesleges, mert olyan nincs ( van, csak kiszámítható). Én, aki ilyen filmeken nőt fel, levágom rögtön, legalábbis nagy fordulat, csavar kell, hogy ne jöjjek rá, hogy ki a hunyó. Nem akarom fényezni magam, de valahogy érzékem van rá, egyébként itt nem sok szükség van ilyesfajta megérzésekhez.
Úgyhogy ezen a téren gyenge a film, sztori kiszámítható, sablonos, nincs semmi extra, habár az érdekes hogyan tüntetik el a hullák utáni mocskot. Eddig nem is gondoltam bele, de tényleg.

A színészek átlagosak, semmi meglepő, vagy kiemelkedő alakítást nem láttam. Eva Mendest sem tehetsége mivolta miatt szeretjük. De, most Ed Herrisben egy kicsit csalódtam, nekem nem volt meggyűző. Majd az Appaloosa-ban jó lesz, már várom nagyon. Direkt hagytam végére Samuel L. Jacksont, mert ő tőle vártam volna többet, úgy is mondhatnám hozta a kötelezőt, de még így is jobb volt látni, mint Jumperben.

Nincs drámai fordulat, a történet kiszámítható, a szereplők sem erőltetik a színészkedést, forgatókönyv harmatos, tehát ilyen elvárásokkal kell leülni film elé, és kapunk egy átlagos megvalósítást, ami alatt eltelik másfél óra, és már nem töltöttük érdemtelenül. Mondjuk az relatív hogy kinek mi az érdemtelen, mert lehet, hogy van akinek az állondó ülés jelenti a világ legjobb dolgát. Ezért inkább ebben nem is foglalok állást. Adok rá:

50%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika krimi 2007 thriller 50 % ta takarito

A lánc (Black Snake Moan, 2007)

Írta: ANTOR 2008.11.08. 10:00

Ez az a film, amit nem igen híresztelte a kutya se. Arra alapozom azt a merész kijelenést, hogy nem hallottam róla, de ez lehet az én gyengeségem. Sikerült nagy nehezen bepótolnom, és most írni róla. Nem fogok nagy titkot elmondani, de ez a film úgy cool ahogy van. Remek színészek, történet, ami nem kis mosolygós dolgot tartalmaz (annak ellenére, hogy a nem kimondottan vidám), és nem utolsó sorban a zene, ami ötösé varázsolja.



A történet egy lecsúszott lányról szól, akit tulajdon képen nem szeret senki, csak a barátja, de ő elment katonának, így egyedül egyenesen vezet az útja a drogok, pia felé, és bulik hevében fűvel-fával lefekszik. Ilyen állapotban találja meg egy öreg visszavonult blues énekes, és fogadja magához, és elhatározza, ő ha törik, ha szakad, rendes jóravaló teremtést csinál belőle. Mivel nem is veszik olyan komolyan a dolgok a film készítői, ebből a szomorú történetből lesz mégis egy kicsit vidám prezentálás.

Olyan színészekkel adják el, mint Samuel L. Jackson, aki most kitett magáért. Azt hiszem énnél hitelesebben nem lehetett hozni a lepukkant, magába fordult, egyedül élő énekest, akinek csak ez az egy alkalma marad az életben, hogy segítsen egy elesett lányon, és valamilyen megbocsátást nyerjen eddigi bűneiért, amit elkövettet. A lányt nem más, mint Chistina Ricci játssza, és nehogy azt higgye valaki, hogy rosszul. Nagyon is jól. Nem sok csajról mondható el, hogy ilyen „lepukkant” állapotban is vonzó tud maradni. 
Mint a barátja szerepel Justin Timberlake is, akit mint énekes nem nagyra tartok, de mint színész kicsivel többre, ettől függetlenül ő a leggyengébb láncszem a gépezetbe.
A zene, ami nélkül szinte nem is érne semmit, beleépítve a filmbe, egy nosztalgiára készteti a nézőt, nem kis hatással, mert mindig jó régi korok nagyságait hallgatni.

Van benne néhány jelent, amin konkrétan kacagtam, pedig nem egy vígjátékról beszélünk. Szerintem a címből is kiderült, a lánc központi szerepet kap, és ebből aztán lesz egy jelent a filmben, ami nem kicsit volt fun. Nem akarom elmesélni, mert aki még nem látta annak elrontanám az élmény, aki látta, úgy is tudja miről beszélek.

Valaki látni akarja, hogy legalulról, a legmélyebb gödörből is ki lehet mászni, csak tudni kell segítséget elfogadni, és megtanulni hagyni, hogy a dallamok vezessenek, erőt adjanak, akkor az ő filmje lesz. És el kell tudni fogadni azt a tényt, hogy mindenki ér valamit ebben a világban, nincs olyan ember, akin ne lehet segíteni. Nem sok ilyen alkotás van, amire azt tudom mondani, hogy maga nemében majdnem tökételes.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.

90%

2 komment

Címkék: kritika 2007 romantikus drama 90 % a lanc

A halálraítélt (The Condemned, 2007)

Írta: ANTOR 2008.11.01. 15:34

Hát igen, ezzel a filmben csak az a baj, hogy tíz-húsz évvel ezelőtt adták volna, akkor istencsászár alkotássá avanzsáltak volna, de még  így is lerágott csont szerepét nagyon jól betölti. Utánérzésre alkalmas, mert régi akciók atmoszféráját adagolja.



A történet kiábrándítón egyszerű, de ilyen filmeknél nem is kell más. Szóval, összeszednek halálra ítéltekből egy csapatot, akiknek a feladata, hogy ne bánjanak egymással kesztyűs kézzel, tehát aki utoljára marad, megnyeri a szabadulása jogát. Ezt persze közvetítik az interneten is, ami rengeted nézőt vonz.

Amerikában a film megbukott, egyébként ez nem is értettem, hiszen ott nagyon is szeretik az agyatlan dolgokat, na mindegy is. Ami pozitív oldalon jól működött a zene, és a kamaramozgások. Itt tényleg oda tették magukat a készítők, nagyon jó beállításokkal mutatják be a küzdelmeket, ezért tényleg dicséret jár.
A negatív oldalon, gyenge színészek, és a semmilyen sztorit is képesek voltak le redukálni a végére, mert a történet közepétől, nem hogy nem harcoltak egymás ellen, még szövetséget kötöttek, így elvesztette a film a potenciálját. Ez nagy hiba volt, mert ebből ki lehetett volna hozni egy igazán állat filmet, na mindegy.

Mint írtam utánérzésnek tökéletes, számomra a régi fillinget hozta vissza, úgyhogy én azt mondom, egyszer nem volt rossz, a kamera, zene jó megoldásai miatt ajánlani tudom.

60%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika krimi akció 2007 thriller 60 % the condemned

süti beállítások módosítása