Friss topikok

Pénzcsináló (Moneyball, 2011)

Írta: ANTOR 2012.01.02. 17:12

Próbáltam a minél kevesebb információt magamhoz gyűjteni a filmmel kapcsolatban, mert szinte sejtettem, hogy miért nem fogom ajnározni: túlságosan steril lett. Hogy ez alatt mit akarok érteni, kép és kiderül.

Lehetett előre tudni, hogy nem lesz rossz, sőt ha belegondolok a két órás játékidő simán kikapcsolja az ember, nem törődik a külvilággal, de mégis utána az érzés csak olyan megszokott lesz, jó, jó, de most mivel is gazdagodtam, láttam valami újat, ahh, sajnos nem. Ez a film bizony jó iparos munkaként meg van csinálva, az elejétől a végéig, egy tipikusan Oscarra legyártott darab, és ennyi. Olyan ez, mint amikor karácsonykor várod az ajándékot, hisz tudod, hogy kapsz valami csekélységet.

A történet egy Oakland A baseball csapat körül sürög-forog, ugyanis nagy baj van, eligazolt néhány régi bejáratott játékos, így a keretben hiány jelentkezik a profikból. Bily Beane (Brad Pitt) forradalmi ötleten töri a fejét, amivel valószínűleg kilóg a sorból, a régi öregeket kihozza majd a sodrából, majdhogynem eretnekként tekintenek rá. Így is lett, hisz a véletlen összehozza Peter Brand-al (Jonah Hill), aki statisztika alapon dönt a pályán futkározó játékosokról, nem számít milyen dobástechnikával dob, csak érje el a jó százalékot, nem fontos fotogének, képernyőképesnek lenni, csak a posztodon tejesíts. Bejött-e ez, hát nem sokan hittek benne.

A színészek közül mindenképp a legnagyobb név Brad Pitt, akinek az eddigi filmes pólyafutását megnézve nagyon hiányzik a bibliográfiájából egy Oscar szobor. Most vajon megkapja-e? Pont ezért a filmért kapná meg? Megmondom őszintén én nem adnám oda neki (még jó hogy nem én döntök), legalábbis nem ezért az alakításért. Azért, mert szó nincs róla, hogy nem játszaná el jól a törtető menedzsert, aki az akaratát tűzön-vízen, de véghezviszi, csak film nem minden pontján. Meg-meg inog, pontosan azokon a pontokon, amikor a "Brad Pitt"-et hozza, magyarul, azt az arcát, amit minden filmben meg lehet figyelni. Mostanában láttam pár filmet vele, és azt veszem észre, hogy hiába játszik különböző karaktert, valami hasonlóságot, mimikát (amit most nem tudnék felidézni, megmagyarázni, talán mint egy ismétlődő minta) fel lehet fedezni, ami nekem így érzésre túlságosan egyhangúvá teszi a játékát. Teszem hozzá, ez az én érzésem vele kapcsolatban, így ettől másoknak még lehet eltérő véleménye, és kell is hogy legyen.

Mindenképp említésre szorul, habár kicsi háttérbe van szorítva, néhány panaszkodáson, meg "No" szó már-már beteges ismételgetésén kívül sok szerep nem hárul a csapat edzőjét játszó Phillip Seymour Hoffman-ra. És akinek végül is köszönhetjük a baseball megreformálását, a győzelmeket statisztika segítségével megjósolni képes gurut Jonah Hill hozza kitűnően.

Érdekesség, hogy nem igazán a pályán játszódik a történet (nem olyan sport film, mondjuk az utolsó húsz percet leszámítva). Inkább az íróasztalnál dőlnek el a dogok, a játéktéren a történtekből keveset, de annál többet kapunk hátérmunkából, a kulisszák mögött megszülető rögös, néha ravaszan ügyeskedő ötletekről sem mentes helyzetekből. (Egyébként aki minimálisan sincs tisztában a baseball szabályaival, javaslom, hogy mielőtt leülne a film elé, járja kicsit körbe a témát, igencsak sokat beszélnek nem magától értetődő dolgokról, amerikaiak előnyben.)

A képi világot Wally Pfisternek (Batman Begins, Inception) köszönhetjük, aki remek vágásokkal és beállításokkal operál végig, jó hangulatot árasztva, ahol kell pedig feszültséget keltve.

Pénzcsináló értékelés:

Hangsúlyozom, a film nem rossz, sőt jó, egészen jól össze van rakva (majdhogynem ravaszan), sok hibát ha akarnék sem tudnék keresni, de pont emiatt, ki is számítható, így most egy 80%-nál többet nem tudok adni rá, talán ha közeljövőben újranézem más lesz a véleményem.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2011 drama 80 % moneyball penzcsinalok

Legrosszab idei film élmény: Setup

Írta: ANTOR 2011.12.30. 17:24

Kinek mi volt a legrosszabb film élménye az idén?

Tegnap ebéli idei hiányosságomat pótoltam, ugyanis sikerült belefutnom - isten bizony nem kerestem - a Setup cím alatt futó filmnek nevezet, de nem az, förmedvénybe. Őszinte akarok lenni egy valami, pontosabban egy valaki tévesztett meg, azt hittem teljesen naivan, hogy Bruce Willis neve még garancia - á nem a igazán jó filmre, de egy bizonyos mércén nem ad alább, tévedtem. Alább adta.

Igazán röviden: 

Forgatókönyv: van, de ne is beszéljünk róla, sz#r.

Színészek: Bruce Willis (rá nézve szégyen), Ryan Phillippe (jobb szerepről ne is álmodj), 50 Cent (ne akarjál színészkedni, húzzál vissza rappelni).

De legalább jól színészkedtek: egy frászt, azt se tudták eszik vagy isszák, némelyik az se, hogy hol van.

Izgalom: nem éreztem olyat, vagy kellet volna ... várjunk csak, akció film, hhhuuu adrenalin, nem ilyen nem volt.

Pörgős akció jelenetek: az anyát, az me'mi.

Milyen volt a vége: jobb ha nem is beszélünk róla, szívszaggató.

És a rendezővel mi a helyzet: igazán nem vagyok agresszív, de kiszúrni a mind két szemét, levágni mind két lábát, oszt menjen amerre lát.

Úgyhogy, példámból okulva messziről kerülni kell a Setup-t, még bottal sem érdemes megpiszkálni, vagy ha valaki nem hiszi, járjon utána, de én szóltam.

Szólj hozzá!

Címkék: setup rosszfilm

Röviden: Egy nap (One Day, 2011)

Írta: ANTOR 2011.12.30. 08:00

Nos, ez egy olyan romantikus dráma, amit üres két órában nyugodtan megnézhet az ember, csak arra kell felkészülni, hogy miután a végefőcím megy, kicsit "rosszul" érezheti magát. Aki kedveli a drámát némi romantikával fűszerezve, annak egyenesen kötelező.

A film egy fiatal pár sorsát követi végig, akik se veled, se nélküled kapcsolatban élnek, ha valamelyikőjüknek van egy kis vagy nagy problémája rögtön ott van a másiknak szemetesládának, de az igaz szerelem több ok miatt nem tud kiteljesedni. Ez főleg a fiú részéről jelent problémát, aki inkább a léha életet részesíti előnyben, mintsem a fontos dolgokra koncentrálna. 

A film több évet ölel fel, minden évben kapunk egy napot a szereplők hétköznapjaiból, hogy halad a sorsuk, hogyan add az élet valamit majd vesz el, milyen buktatókon keresztül jutnak végül egymás karjaiban, amikor is az élet szól közbe.

Főszerepben Anne Hathaway és Jim Sturgess. A közös bennük, hogy mind a ketten jól játszanak.

Egy nap értékelés:

Hát ez most rövidre sikeredet, de az igazság, hogy különösen nincs mit írni a filmről, hisz a történet klisés, a sok újat nyilván nem tud hozni, viszont nem bántam meg, hogy megnéztem, így egy 70%-t adok neki.

További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika romantikus egy nap 2011 drama 70 % one day

Photo: Underworld: Awakening

Írta: ANTOR 2011.12.29. 21:14

Néhány random fotó az Underworld sorokövetkező folytatásból. Ugye azt tudjuk, hogy Kate Beckinsale újra magára ölti a latex ruhát?

Szólj hozzá!

Címkék: photo underword awakening

Orosz Trailer: The Avengers

Írta: ANTOR 2011.12.29. 18:27

Néhány új jelenetet tartalmaz The Avengers orosz trailere, de nem árt egy kicsit konyítani oroszt.

Szólj hozzá!

Címkék: trailer the avengers

Az eredeti Alien trailer kicsit másképp

Írta: ANTOR 2011.12.29. 15:32

Az eredeti 1979-es Alien trailer Prometheus trailerének a stílusában.

Szólj hozzá!

Címkék: trailer alien prometheus

84. Oscar poszter

Írta: ANTOR 2011.12.28. 21:10

Eddig történt: Kisebb húzza-vonna után Eddie Murphy meggondolta magát, nem vezeti a gálát, így nem volt mit tenni, az egészet odaadták Billy Crystalnak. Hát igen, ilyen ez filmes szakma, valakinek a zongorát is cipelni kell.

Hogy ki(k) fog(nak) repdesni felhőtlenül boldogságtól vagy visszafogottan szomorkodni, február 26-án mindenképp kiderül, főleg az is, hogy Brad Pitt végre megkapja-e a nagyon régóta várt Oscar-t?

Szólj hozzá!

Címkék: oscar poszter

Trancsírák (Tucker & Dale vs Evil, 2010)

Írta: ANTOR 2011.12.28. 08:00

Látattok már olyan horror ahol hullnak az emberek, mint a legyek a légypapíron, mégis szénné röhögitek magatok. Nem? Nos, itt a lehetőség, mert az tuti hétszentség, hogy ez a film elborult a maga nemében, olyan viccesen horroros. Nézzünk képet, folytatom.

Van két idióta (Dale és Tucker), akiknek aktuálisan az a legfontosabb, hogy elmenjenek a tó mellé, ahol most sikerült egy vadiúj vidéki házat venni. Jól megérdemel szabadidejüket akarják elütni, némi sör társaságában, meg egy kicsit pecázni, ha már ott vannak. Útközben találkoznak egy főiskolás csoporttal.

Hogy-hogy nem a főiskolások is a tóhoz igyekeznek. Megpillantják az első ránézésre két vidéki surmót, amikor is az egyik kaszával közeledik feléjük leszólítani a maga szerény eszközeivel a csoport legdögösebb csaját. Eredmény: sikítva futás, padlógáz - közben a két haver összenéz, gondolják magukba, ezek hülyék. 
Újbóli találkozási pont a tó: ahol a jó csaj belecsobban a vízbe, elveszti az eszméletét, a két jó barát segítségére siet, ami a partról úgy látszik, hogy elrabolják, a hajsza megindul.

Az egész film egy oltári nagy félreértésre épül, nem akar itt bántani senki senkit, aztán mégis elszabadul a pokol. Ugyanis a körülmények, a balsors, olyan szituációkat hoznak, ahol a főiskolások többsége az idő múlásával alulról szagolja az ibolyát. Az egyik pont belefut egy kiálló faágba, a másik megbotlik, majd kis idő múlva a fadaráló martalékává válik, de még számtalan szituációt lehetne sorolni, ahol a két jó barát jelen van, csak a körülmények szülte vicces helyzetekből  következnek a fatális halálok. Persze, azt senki nem tudja mi is a baja a másiknak.

Érdekesség, hogy a halálesetek mindig úgy következnek be, hogy ahhoz semmilyen formában nem társult emberi kéz, csak a szerencse távolmaradása, az emberek sutasága játszott közre.

Dale (Tyler Labine) és Tucker (Alan Tudyk) karaktereit megformáló színészek már-már Jay és Néma Bob párosát idézik, az egyik ugye a "okos", a másik megállás nélkül csak beszél és beszél. 

Mi a helyzet a magyar címmel?

Nem sok minden, én kérek elnézést.

Trancsírák értékelés:

Ne várjunk sokat a filmtől, nem is vállalkozik a világ megváltásra, csak egyszerűen szórakoztatja azokat, aki vevők erre a horror-vígjáték stílusra. Úgyhogy egy erős 80%-t mindenképp megérdemel, mert én kimondottan jól szórakoztam.

További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror vigjatek 2010 80 % trancsirak tucker & dale vs evil

The Babymakers - Red Band trailer

Írta: ANTOR 2011.12.27. 18:50

Párkapcsolati problémákat boncolgató vígjáték három percben elmesélve, amiben érzésre előre ellövöldözik az összes poént, no mindegy. Főszerepben Olivia Munn és Paul Schneider.

Szólj hozzá!

Címkék: trailer the babymakers red band

Röviden: Király! (Your Highness, 2010)

Írta: ANTOR 2011.12.27. 16:16

A film inkább volt fárasztó, mint szórakoztató. Miért?

Hát csak azért, mert altesti poénokkal operáló filmmel a világból ki lehetne kergetni, nem vicces, röhögni ősszintén nem lehet rajta, legalábbis én nem tudok.

Hiába szereppel itt Natalia Portman és James Franco is, nem tudtam szeretni az egész fantasy világba csomagolt vígjátékot. Ez még nem lenne elég, Zooey Deschanel az egész filmet kinyírta szőröstől-bőröstül.

Nem is mondok többet, pontosan azért, mert tudom, hogy a film megosztó, van olyan aki jónak találja, így adok egy 50%-t, így mindenki jól jár, a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik.

További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika fantasy vigjatek 2010 50 % your highness kiraly!

süti beállítások módosítása