A végső állomás sorozat ezzel a negyedik résszel végleg rálépet a silány vonalra, pedig ez igencsak nagy kár, főleg ha belegondolok, az előző három szódával elment (habár megfigyelhető a romlás), nem is beszélve az elsőről, amit azóta is jó ötletnek tartok. Kicseszünk a halállal, az meg szépen javítja azt. Pöpec is volt, de sajnos ugyan ez nem mondható a most tárgyal darabunkról



A történet adott volt, azaz: Van egy fiatal „csapat”, akiknek az egyik tagja „megálmodja” hogyan fognak meghalni egy Nascar versenyen. Így csajával és a többi haverjával kirohanak a pályáról, hasonlóan tesznek még páran, a belesett természetesen bekövetkezik, ők meg hogy-hogy nem túl élik, és ez itt a gond, mert a halál nem igazán nézi jó szemmel, ha beleköpnek a levesébe.

Most befigyelt a 3D. De minek. Teljes mértékben azért kellett, mert a film önmagában már tényleg unalmas lenne. Hacsak nem a csajok seggét akarnánk premier plánban nézni vagy hogyan halnak meg a halál által felállított esemény sorozatok által. Halál, kretativitás, oh yeah. Hát igen, ezzel most megérkeztünk ahhoz a témához, ami a leggyengébb a filmben. Szóval, az van, hogy attól előre tartottam, hogy nem hogy kreatív nem lesz a halálnak halála, hanem nevetséges is. A legnagyobb problémám ott kezdődött, hogyha jól emlékszem ez előző részekben főleg a szereplők/körülmények idézték elő azokat a folyamatokat amik oda vezetek, hogy meghaltak, itt elemben a hálál olyan pofátlan módon avatkozott bele az eseményekbe, ami nekem sok volt és hülyeség is.

A színészek sem őstehetségek, de nem is vártunk más. A 3D-nek a minőségét nem tudom minősíti, mert nekem maradt a monitor (fölösleges is lett volna ehhez széles vászon), de valószínű ez menti meg a filmet az értékelhetetlen jelzőtől.

A végső verdict, hogy megkapjuk a sorozat leggyengébb darabját, ezért is kéne most abba hagyni vagy elgondolkodni azon mi pluszt lehet ebbe beletelni, de szerintem ez a hajó már elment. De, ha nem is sikerült kreatívnak lenni, akkor csak jobban kell gazdálkodni az eredeti koncepcióval és nem megcsúfolni a sorozat rajongóit (engem, fenébe is).

30%
 

A film ott bukik el, ahol egy rossz tanuló szokott. Rosszul adja elő a leckét (vagy el se mondja), a tanár meg kérlelhetetlenül belevési a naplóba hülye vagy kisfiam számot szimbolizáló karót. A film azért nem értékelhetetlen, csak sajnos engem nem igazán fogott meg, és olvasgatva a véleményeket, sokan vannak még ezzel így.

Fame egy New York-i iskola, ahova tehetséges diákokat vesznek fel, ahol beléjük pumpálják hogyan és miként lehetnek majd a nagy világban sikeres művészek. Ez szép meg minden, csak olyan az egész film, mintha nem is erről akarna nekünk mesélni, hanem mondjuk hogyan öltözünk fel minél idiótában, majd táncoljunk magunkból kikelve egy számomra értelmezhetetlen buliban, amit sajnos nem tudtam összeegyeztetni az iskola által sugallt puritánsággal.

Mindenkit „szigorúan” nyakon csipnek, ha valamit rosszul csinál, legyen az zongorázás, éneklék, színészkedés. Rávezetik a tutira, csak ebből kellet volna több, nem abból, hogy szerelmes vagyok és depis, meg nem azt csinálom ami én szeretnék, hanem azt amit az apám, meg nem jött össze amit akartam, ezért a metró elé ugrok, hát persze. Ez kell mai fiataloknak, az első kudarc után nincs is más választás, mint kinyírni magunkat, hát szép is ez a művészeti pálya, nem igaz?

Egyébként így, hogy sok művészeti ágat beleraktak, érzésem szerint nem jutott mindegyikre elegendő idő, így aki szimpatikus karakter lett volna, az szerepelt a legkevesebbet. Ráadásul miután szépen kiválogatták a legjobbakat, utána leült a film. Hiába jó a képvilág, hiába volt egy-két jó muzsika, hiába voltak közről-végről jó csajok, nem kötött le. A filmnek az összerakottsága fakó, kicsit lassú, majd kapkodó, nem voltak kibontva pontosan milyen keményen is kell megdolgozni ahhoz, hogy megtaláld önmagad abban amit csinálsz. Azt csak azokban merült ki, hogy az igazgatónő elmondta: nem leányálom az itt lét, aki nem teljesít repül, oszt mehet arra amerre lát. Az itt tanyázó iphone-on nevelkedett tiniket szó szerint nem rázza meg, így a nézőt sem, így komolytalan is, és megint csak azt sugallták ezzel, hogy nem is kell olyan sokat melózni, hisz a mai világban már szinte mindenki lehet akárki, csak fiatalnak kell lenni, meg egy kicsit akár könnyöverűnek is.

Miben reménykedtem még? Nos, mivel nagy művészeti iskoláról beszélünk, gondoltam, majd láthatunk jó koreografált táncot, zenét, majd lesz a végén valami ütős csattanó, erre sajnos csak egy közepes négy év lezárásaként tartott táncos-énekes bulira futotta, ahol a kedves szülők elmorzsolhattak pár könnycseppet, hogy a csemetéjük végzett, ez se kerül már több pénzbe.

Egyébiránt az se lehetne mondani, hogy nem szeretném az ilyen zenés-táncos filmeket. A Step up sorozattal is ki vagyok békülve, de valahogy Kevin Tancharoen első filmje nem győzőt meg. Azt vártam, hogy kellő képen megmutatják miként folyik egy művész ember élete az illyes fajta iskolában, mit kell tennie ahhoz, hogyan kell foggal-körömmel küzdeni, hogy megbecsült ember legyen abban amit csinál, ehelyett egy amerikai szirupos masszával lettem gazdagabb. Ezek szerint az amerikai álom, nem is akkora álom.

50%

Ha ez a film nem minimalista, akkor nem tudom hogy mi. Először elgondolkoztam írjak-e róla, mert nem egy világmegváltó valami kerekedett ki belőle, de van annyira egyszerű, és ezzel együtt simán nézhető egyszeri alkotás - hát akkor üsse kő, nézzük meg mi a jó csuda történik itt...



Igazából a filmet inkább a régi amerikai autók szerelmeseinek ajánlom, mert maga a történet nem nagy szám … Rennie Cray (James Caviezel) orvos éldegél feleségével, akit egy napon elgázolnak. Ezt önmagába még semmi izgalmat nem rejt, csak hát a gázolónknak ez a hobbija, több növel eljátszotta már ezt, persze rábizonyítani egyszer sem sikerül, így Rennie-nek nem marad más választása, mint járja magányosan az ország útjait abban reménykedve, hogy ha nyomára bukkan megfizetteti vele feleségének fájdalmas elvesztését.

A kidolgozása a filmnek mint említettem nem tartalmaz sok újdonságott, maga a film sem hosszú, mondjuk ez jót is tett neki. De azért ott vannak a régi amerikai monstrumok, és akinek ez nem lenne elég, az Rhona Mitra (Doomsday) szépségével is gazdagabb lehet. A történet szemére vethető a kiszámíthatóság, de azért apró feszültség források találhatók itt-ott. Volt egy-két jelenet amiért érdemes volt megnézni, mondjuk az alagutas balesetnél meglepődtem elsőre, hogy mit keres ott egy ló, hát na.

Aki szereti az egyszerűséget, a nem sok fordulatot rejtő alkotást, de mégis ezzel együtt nézhető filmet, annak ajánlom, nem is beszélve az autós fanokról.

(ui.: a magyar cím meg ultra gáz)

70%