Friss topikok

Karatekölyök (The Karate Kid, 1984)

Írta: ANTOR 2010.08.22. 12:48

Mivel tegnap adták a tv-be, így megnéztem, ekkor gyorsan tudatósul  is bennem, ilyen se csinálok többet a hasonszőrű filmekkel. Élőszőr csak arra gondoltam, hogy milyen jó lesz leporolni az emlékeket filmről, amit kis-ötvenezerszer láttam porbanfingó koromban, de a végén bazinagyott csalódnom kellet, felnőtt fejel bizony már nem is olyan jó ez. A másik, termesztésen annak, aki húsz-tizenöt percenkét nyomatta a reklám spotokat, kívánok egy, a fenét, két hét kényszerpihenőt egy koedukált guatemalai börtönben, teljes wellness ellátással.

A film sztorija mai szemmel köztünk szólva is vicces, de nyilván nem ezt kell nézni. Viszont, aki tagnap látta fiatal fejjel, annak viszont biztos bejött. Nyilván a történetet tudja mindenki, de azért nézzük meg gyorsan: a film egy srácról szól, aki anyával elköltözik otthonról, és eljönnek az ismeretlenbe. Itt a vékony dongájú srác rögtön kihúzza a gyufát a helyi vagányoknál, akik jól összeverik néha napján. De a végső rundot majd egy bajnokságon lerendezik, de előtte Myagi mester a karate magas tudója jól felkészíti a lelkes fiatal úrfit cirka két(!) hónap alatt (Edzés terv: kerítés és ház festés, bejáró smirglizés, csónakon egyensúlyozás, muhahaa).

Egyébként a legnagyobb gondom a főszereplő gyerekkel volt, aki nemcsak az elején, de a végén is olyan esetlen, hogy nem hittem el, hogy semmilyen karate előélettel két hónap alatt lenyomja a nálánál ezerszer felkészültem fiukat. Arról már ne is beszéljünk, hogy végét nagyon elkapkodták, talán itt lehetett volna több kéz-láb mozdulatokat mutatni, és rögtön kerekebb lett volna a történet. Azt viszont ne vegyük el a filmtől, hogy biztos rengeteg olyan ember van/volt aki e film miatt kezdet el valamilyen küzdő sportot. Ha így is volt, már ezért megérte megcsinálni.

Egyébiránt nem azért írom ezeket a sorokat, hogy most jól megmondjam a tutit a filmről, csak azt akartam mondani, hogy néha hagyni kell a régi emlékeket maguk valójukban, mert sajnos számomra a Karatekölyök nem állta ki az idő próbáját.

Osztottam - szoroztam, így egy jó indulatú 70%-ot csak rá dobok a végén.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika sport 1984 kaland 70 % karatekolyok

Farkasember (The Wolf Man, 2009)

Írta: ANTOR 2010.08.21. 09:00

Ez a film sem kerül be abba a bizonyos Nagy Könyvbe. Pedig jól indult, még a befejezéssel sem volt gond, de ami közte ment, hát, maradjunk annyiban, hogy röhejes és a viccesen szánalmas közt lavíroz végig.

 

Nem érdemes hosszan elemezni, mert rossz. Volt egy bizonyos ellenérzésem már előre, ami be is jött, de attól még lehetne akár egy elfogadható darab, de valahogy nem találták el a fonalat, hisz csapongó, de nagyon. Ha néhány bakitól eltekintünk, akkor is ez a Farkasember önmagában mutatja be, milyen rossz irányba megy a CGI-nek a használata. Én úgy tudom, hogy az arra van, hogy szebb, élethűbb legyen a film, s nem arra, hogy egy medvét rajzoljanak meg vele feleslegesen, ahol kifejezetten használni kellet, azt ráadásul jól elszúrták.

A történet sem valami nagy durranás, habár emberesen bevallom, fogalmam sincs erről a farkasember atmoszféráról. Az eredetit láttam már valamikor, de olyan régen, hogy szinte semmire sem emlékszem, úgyhogy ha a mostani film volna a mérce, akkor ez alapján nem éppen pozitív arra utaló irányultságom, hogy próbálkozzak az eredeti darabbal.

A színészek játékától sem esik hanyatt az ember, ugyan Benicio Del Toro-ról azt gondoltam nem kifejezetten alkalmas a fenevad megformálására, de igyekezett megcáfolni, neki még sikerül úgy ahogy, de sajnos Anthony Hopkins szürke egéré változtatták, aki ugyan csúnyán néz párszor, de Joe Johnston rendező nem lőtte le a magas labdát, a potenciált bennehagyta Hopkins-ban. A szinte kötelező szerelmi szál női vonalát Emily Blunt szenvedi ki.

Hiába, talán nem kellene ennyire szigorúnak lenni, mert a kort ugyan jól ábrázolták, az atmoszféra azért működött a legtöbb beállításban, ugyan a CGI-vel itt is átestek a ló túl oldalára, de ettől ezt még írhatjuk a pozitív oldalra. És ennyi, ennél több nem is akadt.

Szóval, a film nem lett finoman szólva fényesen ragyogó gyémánt, ajánlani sem igazán érdemes, habár éntőlem meg lehet nézni, legfeljebb csak azt tudom mondani: én szóltam.

40%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2009 the wolf man 40 %

Salt ügynök (Salt, 2010)

Írta: ANTOR 2010.08.20. 08:00

Angelina Jolie mintha nyilatkozta volna, hogy nem fog többet szerepelni akció filmben, és most lás csodát, mégis elvállalta a Salt ügynököt. (Habár, lehet, hogy ez után mondta, nem emlékszem.) Sajnos meg kell állapítani, hogy inkább maradjon a dráma vonalon, mert a kemény csajból kinőni látszik, vagy, javaslat, szedjen fel magára néhány kilót, mert így komolytalan a dolog, és ezen még egy hajfestés sem segített. A film egyébként nem olyan rossz, de vártól azért messze keresendő.



A történet kezdete visszanyúlik a rideg Oroszországban, ahol egy titkos projekt keretében alvó ügynököket nevelnek ki, akiket az X-napon aktiválnak, majd a feladatott végrehajtják, amit jól beléjük neveltek. Salt ügynök USA-ban van "beépítve", majd egy napon (x-napon) megjelenik egy orosz ember, aki kihallgat, meg aktiválva lesz gyorsan. A feladat, ki kell nyírni az orosz elnököt, de azért nem ilyen egyszerű a történet, egy aprócska csavar azért akad, csak ki számítható, csak az nem, hogy ki lesz a fordulat kulcsa.

Az jellemző a filmre, hogy átlagos, abból is szerencsére a jobbik fajta, de így is sajnos kevés. Ugye már említettem, hogy Jolie soványsága nem éppen húzó erő egy ütök-vágok akció filmbe, főleg akkor nem, mikor átgázol három jól megtermett ügynökön. Szerencsére a lövöldözős részek jók voltak, a feszültség teremtésen ugyan lehetett volna még dolgozni, de ha leveszem az elvárást, ezzel is ki vagyok békülve. Szerepel még a filmben Liev Schreiber, semmi könnyfakasztó esztra, eljátssza amit kell.

Egy valami már nagyon régen zavar, ami az utóbbi pár évben lett divat. Mégpedig, hogy állat módjára rángatjuk a kamerát. Szólni kéne már az rendező/operatőr párosnak, hogy ez nagyon nem trendi, mert nem élvezhető, sőt rombolja a filmélmény, sőt, még ideges is lesz az ember, ha nem látja, hogy mi fene történik már itt a filmben. Habár, én megértem, hogy ezzel akarnak valóságot adni a törés-zúzásnak, de találjanak már más, mert itt a Salt-ban is sok helyen nagyon rosszúl volt alakalmazva, noha, néha azért eltalálták.

Nos, a film elvárások alatt, de egy szürke akció film keretét hozta. Biztos nem váltja meg a világot, valószínű holnap már arra sem emlékszem, hogy megnézetem. Habár lehet, hogy lesz folytatás, hisz nem varrták el az összes szálat. Jolienak meg csak annyit, hogy jó döntés hozott, mikor nem vállalta el a Wanted folytatását, nem neki való már ez.

60%
 

1 komment

Címkék: kritika akció thriller 2010 60 % salt

Kisvárosi rock and roll (Cemetery Junction, 2010 )

Írta: ANTOR 2010.08.19. 15:16

A film abból a szempontból jó volt, hogy lehetett rajta mosolyogni, de azért feszeget egy-két komolyabb témát, jelen esetben, hogyan és miként induljon el egy fiatal az életben, amikor jobbára gőze nincs mit is kezdjen vele. Útkeresés témakörből, ötös. A téma ugyan lerágott csont, de itt ebben a filmben, sikerült jól megfogni a dolgot, így ha sablonos is, de igazán nem lehat rá haragudni, mikor nevetett, és ez a lényeg.



A 70-es években járunk, ott is Angliában, ahol három fiatal érzi úgy, hogy elszáguld mellettük az élet és lemaradnak olyan dolgokról, amit a jövőben biztos hogy nem tudnak bepótolni, hisz a közvetlen környezetükben is sok példa van erre, ezért ki akarnak törni az állandóságból, abból a posványból, amiben a szüleik is vannak. Ezért tervezgetnek, például az egyik próbál életbiztosításokat kötni, de rájön, nem éppen ez a meló, amit az álmaiban elképzelt, a másiknak - a sablonosság minta példája - nincs csaja, így gyorsan találni kell egyet (persze ott van az óra élőt), a harmadik, hát, az a fazon, aki lázad, aki azt hiszi az egész világ ellene van, ezért verekszik ha kell hanem - keresem a bajt, mert a fater nem azt biztosította amit elvártam volna.

Nézzük meg gyorsan még a színészeket. A három srác külön-külön nem beszélnék, de összességeben nem hozták rosszul a rájuk rót szerepet. Aki ismerős lehet, az Ralph Fiennes, aki azt a gazdag ember játssza, akinek bejött az élet, még példa ként is szolgálhatna, de valahogy mégsem ez fog kiderülni a film során. Nem mind arany, ami fénylik, amire a fiuk is rájönnek idővel.

A film, ahogy már említettem, szórakoztat, remek zenei aláfestésekkel, orbitális beszólásokkal, amik rendesen oda lettek téve. Tetszett, hogy nem veszik teljesen komolyan, hanem olyan laza stílusban nyomják végig, ami jó tett a hangulatomnak is, még akkor is ha nem erre számítottam teljesen, hanem sokallta rosszabbra.

80%

Szólj hozzá!

Címkék: akció vigjatek drama 2010 80 % kisvarosi rock and roll

süti beállítások módosítása