A film sajnos erősen B-film, és itt mindent bele kell érteni, ami jellemzi ezt a kategóriát. Habár én olyan vagyok, hogy az akció a minden, úgyhogy kevés eksön filmre szoktam azt mondani, hogy inkább nem kellet volna, s ez van most is. Még a mostanság Wesley Snipes nevével fényjelzet egyenesen dvd-re kiadott filmekre is simán rámondom hogy jók (gondolok itt például a Detonátor-ra). Mert hiába, no, ezzel is elvoltam.



Elvoltam, mert végig fent tudott tartani egy kisebb fajta feszültséget, meg izgalmat, nekem meg ennyi már elég is. (Tudom, nem is mondjátok, igénytelenség felsőfokon.) Mint az elején írtam is, a 12 menet tényleg mindent magában hordoz, ami rá ordítható egy B-filmre. A párbeszédek szenvedősek, a történet meg egy klisé halom, néhol érdekesen rossz megoldásokal. Amit nem is értek, hiszen azért akadt tetszetős jelenetek, mikor rendesen bánnak a kamerával, néhol meg az amatőrség jelent meg elég rendesen. A színészi játék, hát igen, olyan nincs, mondjuk nem is vártam.

Mi is felejtettem el? Ja megvan. A történet: arról lenne szó, hogy van egy mezei rendőr, aki végig üldöz egy veszélyes bűnözött a fél városon (majd meglátjátok, de valami veszedelmesen érhetetlen módon - nem akarom lelőni a poént -, de ha így el lehetne kapni egy minden hájjal megkent gonosztevőt, akkor az ilyen rendőr élőt megemelem a kalapom.) A fő gonosz ugyan megígérte a hős fakabátnak, hogy nem felejt, főleg azt nem, hogy az akció közben meghalt a csaja. Így hát természetesen megszökik a börtönből, elrabolja az azóta már nyomozó rendőr csaját, és kioszt neki tizenkét feladatot pluszba, hogyha nem sikerült akár csak egyet teljesíteni, bizony a kedvesét nem igen látja többet ebben az életben.

Egy valamibe viszont nem lehet belekötni, mégpedig abba, hogy lassú lenne film. Mert bizony már a legelejétől pörgünk ezerrel, és ez folytatódik a végéig. Van itt lövöldözés (még jó), kisebb bunyó, robbantás, a fél város romba döntése, dráma, no meg John Cena, akinek biztos a Tengerészgyalogos volt ide a beugró, mert nem a színészi kvalitás az egyszer biztos. Csak még valamit. Egy dolgot sosem tudok megérteni. Hogy a gonosz emberünk, próbál erősnek, ravasznak, és elvetemültnek, még jobb talán megszállottnak lenni. Mikor a végén, összefut a mindent túl élt akcióhőssel, nem az lesz, hogy lerendeznek egy jó adag attakot, nem, hanem hiphop le is van terítve. Kész, ennyi, végefőcím. Már a Die Hard sorozattal is mindig ez volt a problémám, így sajnos csak szájhősnek tűnek a gonoszok. De lehet, hogy csak én képzelek hülyeséget ebbe bele jól. Die Hard-ról jut eszembe, a filmet az Renny Harlin rendezte, aki lebonyolította a John McClane második rossz napját.



Végére még annyit, hogy aki unja már a régi vágású, elcsépelt, többször is látott klisé hegyeket, akkor annak nem ajánlom, viszont akinek meg teljesen mindegy, csak lásson valami akciót, akkor nincs más hátra, mint megnézni.

60%
 

Nekem azt mondták, hogy ez egy jó film. „Nézd meg, mert olyan igazi, hogy egész egyszerűen nem lehet nem szeretni.” Hát akkor csak halkan szólok, tévedés. Nem akarom elbagatellizálni, hogy megemlítsem, az agyam nyilván nekem nem tudta feldolgozni, hogy miket raktak elém a készítők, de akkor sem jött át. Egész egyszerűen nem több a film, mint egy jó nagy adag baromság. Ezt egy olyan írónak a tollából akinek egy perce (vagy többre?) elborult az agya, az általa megírt elmebajos történetet meg vászonra vitte a másik lipóti fickó (sorry).

Ha már a történetről szólok, akkor csak annyi lenne, hogy van egy ember, akinek a film során három alternatív világon keresztül keresi, hogy miért is olyan különleges a kilences szám, meg ő maga is ugye. A számos magyarázattal még én is elboldogultam az elmondottak alapján, de az sötét, hogy akkor most mi lett volna a célja a fazonnak az egész film alatt. Talán valamiféle UFO volt, vagy Isten kis Juniorja, vagy ... szóval lehetne ezt folytatni, de gondolom, majd mindenki eldönti magában (jobb híján), hogy mit látott?

A rendező és forgatókönyv író John August. Mikor megláttam a nevét, rögtön tudtam mi is itt a helyzet. Ha esetleg nem lenne meg, akkor elárulom, hogy a Nagy halt (Big Fish), vagy a Charlie és a csokigyárt is ő írta, úgyhogy az elborult történetért nem kellet neki szomszédba menni. Csak a Big Fish esetében megértettem mit akart, itt viszont azt éreztem, hogy túl akarta magát szárnyalni, ami meglátásom szerint nem sikerült.

Viszont, Ryan Reynolds előtt meg kell emelnem a kalapom, mert végül is csak miatta néztem végig az egészet. Remekül hozta a három teljesen különböző figurát, ami úgy is felfogható, hogy egy színésszel lezavartak három főszerepet. Talán furcsának csak íróként festett, nem igazán tudom elképzelni annak, de csak megbirkózott a szerepel valahogyan. Arra viszont készüljünk fel, hogy az összes szereplő egy brancs lesz végig, minden egyes új történetkor. Találkozik/unk Melissa McCarthy-vel, akit rendszeresen jól átver, vagy Hope Davis-el, aki meg inkább a rejtélyes szerepkört hozta. El ne felejtsem Elle Fanning-t, akiről azért érdemes annyit tudni, hogy fiatal korra ellenére (most 11 éves) remekül játszik, még nagy színésznő válhat belőle.

Ha esetleg sikerül megfejteni, ki, mit, hogyan, miért tett vagy nem tett a filmben, akkor csak nyugodtan lehet engem a földbe döngölni, vagy okítani, miről is maradtam le itt. Pontozni viszont most nem fogok (50%), mert nem lenne igazságos a filmmel, meg az olvasóval szemben sem. Ugyanis, nem akarom a kedvét senkinek elvenni, attól hogy megnézze, csak azért, mert nem tudom értékelni az ilyen elvont dolgokat - amibe bele kellene látni valamit -, nyilván másoknak ez a csúcs, nincs is ezzel semmi baj.