Friss topikok

Röviden: Gyilkos Joe (Killer Joe, 2011)

Írta: ANTOR 2014.01.05. 19:06

Tényleg csak röviden, mert hogy is mondjam, nem egyszerűen emészthető, szóval, nem áll fel könnyen ember utána.

killer-joe-2.jpg

Miről is van szó? Chris (Emile Hirsch) a tartozása miatt életveszélyes helyzetbe kerül, az egyetlen lehetősége a kalamajkából kikerüli, ha megszerzi az anya életbiztosításáért járó pénzt, de a muter biztos nem fog a közeljövőben meghalni természetes úton, így az apját, meg a mostohát is bele akarja venni a buliba. Kis noszogatás, majd terv készítés. A gond, hogy egyik sem tett még el láb alól senkit, így jön a képbe Gyilkos Joe - aki szíves örömest megcsinálja a munkát, némi letét mellett, ha esetleg nem kapná meg a pénzét. A letét tárgya Chris húga, akivel Joe szerelmi légyottot folytat. Miért ne, hisz az ő tulajdona, a lelkileg sérült lánnyal minden meg lehet tenni, hiszékeny, befolyásolható, hisz lelki sérült szegény.

Komolyan az ember fiának a gyomra kifordul ettől a filmtől, az összes szereplő olyan retardált, hogy elmondani nem lehet. Élő példája az emberi butaság, gonoszság, kapzsiság, rövidlátás, kicsinyesség, aljasság határtalanságnak. Lehetne folytatni ezt a végtelenségig, minden szereplő a maga szintjén teljesen beteg, nincs egy épeszű a környéken, az szent. 

A színészek közül kiemelendő Matthew McConaughey, aki a bérgyilkos szerepében parádés. Ráadásul mostanában egészen jó filmekben szerepelt és fog is szerepelni. 

Kendőzetlenül tolja a néző arcába William Friendkin rendező a mocskot, dominancia kierőszakolásának megalázó eszközeit, amerika lecsúszott környékeinek mindennapjait meghatározó fertőjét. Remek film, nem láttam mostanában ennyire nyomasztó darabot.

1 komment

Címkék: kritika krimi thriller 2011 drama 80 % killer joe gyilkos joe

Felcsípve (20 ans d'écart, 2013)

Írta: ANTOR 2014.01.04. 11:52

Egy negyvenes nő, aki úgy érzi elmegy mellette az élet, de ez nem mehet így tovább. Mit lehet ilyenkor tenni? Jönnek az új trónkövetelők, munka szar, férfi nincs, szex, uhhh kényes téma, aha, megvan, felszedünk egy hozzánk képeset fiatal srácot, akivel lehet bizonyítani, na ki is itt a MILF?.

20-ans-decart.jpg 20-ans-decart2.jpg

Szóval az van, hogy a nő, aki úgy érzi nem tud érvényesülni a rideg, konzervatív, tartózkodó stílusával, ráadásul a főnöke is állandóan cseszteti a munkahelyen (nem lesz így előléptetés), hogy neki olyan emberek van szüksége akik nem szürkék (fel kell ülni a gázrezsóra, volt már ilyen tanács a történelemben), tehát, ha akar még munkát magának, akkor kezdjen ezzel a helyzettel valamit. Ekkor jön sugallat, a nagy ötlet, hogy van az a srác, akit megismert a repülőn, pontkapórajön, jó lesz ő egy kifutó fiúnak, akiről eleget lehet beszélni, mutatkozni. Tudjuk, hogy szokott ez ilyenkor végződni - szexel, na ugye. 

Alapesetben szeretem a francia filmeket, a romantikát rózsaszín ködben átitattató love storykat meg egyenesen imádom. Mi van? Igen. Gyengéim. Tudtam is rögtön az elején, ez az én filmem, annak ellenére is, hogy harmat gyenge a történet terén. Megbocsátok! Minden második romkom ilyen, szóval, nézeti magát, vicces egy kicsit, mike'még. 

Nos, mit is mondhatnák, nem hiszem, hogy több van ebben az írásban, csak gondoltam megjegyzem, láttam, nem volt rossz, kihagyható, de, mit is akartam még, nem emlékszek, belezavarodtam, na mindegy, megyek. További szép napot.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika vigjatek 60 % 2013 felcsípve 20 ans decart

Barely Lethal képek

Írta: ANTOR 2014.01.04. 11:23

Kémkedés, Titkok, Beszivárgás. Mind ezeket egy erre szakosodott köziskolába tanítják az erre fogékony tanulóknak, hogy a későbbiekben a kormánynak dolgozhassanak, mint ügynökök. A főszereplő (Hailee Steinfeld) azt a megbízatás kapja, hogy épüljön be egy normán középiskolába. A filmet Kyle Newman (Fanboys) rendezi.

Szólj hozzá!

Címkék: photo barely lethal

Photo: Captain America: The Winter Soldier

Írta: ANTOR 2014.01.03. 17:39

Ugye kint április 4-én érkezik a mozikba Amerika kapitány folytatása, addig is viszont érkezett néhány kép, lehet sasólni a galériára kattintva. A színészek többsége vissza fog térni: Chris Evans, Scarlett Johansson, Samuel L. Jackson,  új belépő Robert Redford lesz. 

Szólj hozzá!

Címkék: photo captain america captian america the winter soldier

Elysium - Zárt világ (Elysium, 2013)

Írta: ANTOR 2014.01.03. 11:28

Tavaly a sci-fi évének egyik monumentális darabja az Elysium - lehetett volna. Minden lehetőség adott volt, hogy egy emlékezetes filmet adjon ki ismét Neil Blomkamp rendező a kezei közül, de azt gondolta, District 9 még egyszer eladható mind hangulatban, mind képi világban. Nem sikerült.

Elysium3.jpg

Két társadalmi helyzet áll fent: a rosszabb sorban vergődnek a szegény emberek a Földön, az Elysium nevű űrállomáson, egy mesterségesen kialakított földi környezetben előnyeit élvezik a gazdagok, akik el vannak látva minden jóval, főleg azokkal a termékkel, eszközökkel, amiket a Földön megtermeltetnek az elnyomott lakossággal. Az egyetlen lehetőségük az elnyomott sorban élőknek, hogy valahogy eljutnak az Elysiumra, de a vezetőség egyes tagjai teljesen másként gondolkodnak erről (új bevándorlás-ellenes törvény), teljesen elvennék a remény, lehetőséget a jobb élettől. Ez elégeli meg Max (Matt Damon), aki színre lépésével káoszt visz a rendbe.

There's nothing left down here. They have it all on Elysium, food, water, medicine, and they'll do anything to keep us out. It's time to change everything.

A rendező megint jól megfogta a hangulatot, a képi világ tényleg remek, ez igaz a földi kopár, szikes környezettre, mind pedig a Elysium ellenpólusként megjelenő kontrasztos gazdagságával.

Viszont, ami engem zavart, az a történetben keresendő. Miért is kellet ennyire elnyomni a földi lakókat? Példa: Van a filmben egy olyan gép, amivel minden betegség gyógyítható. Sokan azért is akarnak feljutni, hogy saját maguknak, vagy a rokonuknak lehetősége legyen a gyógyulásra. De, ettől a lehetőségtől teljesen elzárják, vagy korlátozottan képesek igénybe venne a földi lakok. Egy olyan engedménnyel, ha használhatóvá teszik a gyógyulási lehetőséget, teljesen megkerülhető a konfliktusok többsége. Arról már nem is beszélve, hogy az emberek mérnem teremtették meg a saját gazdaságukat, ezzel szembe, hagyták magukat teljesen kizsákmányolni.

You want to come to my fucking house and play? All right let's fucking play!

Főszereben Matt Damon, aki tisztességgel végignyomja a filmet, de említés mindenképp megérdemel Jodie Foster is, de Blomkamp jól bejáratott színésze Sharlto Copley megmutatja kemény oldalát is, habár ezt már tudtuk a District 9 óta.

Elysium_33.jpg

Ha tavalyról említenem kellene egy sci-fit, ami valamilyen szinten be tudta váltani hozzá fűzött reményeket, hangsúlyozottan az Oblivion-ra esne a választásom. Elysium nem rossz film, de én is, mint sokat mások, többet várt, de azért szépen megvalósított akció van, izgalom is szintén van, úgyhogy egy próbát adhat neki mindenki.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi sci fi drama 70 % elysium 2013

The Veronica Mars trailer

Írta: ANTOR 2014.01.03. 11:02

Hát, trailer nem igazán hozott lázba, de majd meglátjuk. A film ugye a sorozat alapján fog elkészülni, pár hónapja még az interneten ment a tarhálás, ami annyira sikeres lett, hogy a film már  el is készült. A történet: gazdogok és szépek, ahol mindig vannak titkok, titkokra leskelődők az éjszakában, lebuktatás, meg ilyenek, szóval ugyan az, mint anno a sorozatban. A főszerepet természetesen ki más játszhatná, mint Kristen Bell

Szólj hozzá!

Címkék: trailer the veronica mars

That Awkward Moment 4 karakter videóval támad

Írta: ANTOR 2014.01.03. 07:57

Nohát, négy darab karakter videó. Bemutatja a srácokat ebben az erotik.. khmmm .. akarom mondani romantikus komédiában, amiben küzdenek az élet nagy kérdésivel, amik mindenkinek az életében megválaszolásra várnak, még pedig merre van az előre? Hogy erre a választ megtudjuk-e, nem tudni, de a film minden bizonnyal nem lesz rossz, hisz szerepel a filmben Zac Efron! Mondom, minden gonosz felhangtól mentesen, igen, tényleg. A tovább mögött a videók, meg pluszba, ha eddig nem láttad volna az előzetes, azt is lehet csekkolni.

Egyébként, csak érdekesség képen szeretném megjegyezni, hogy magyar fordítók - a filmnek a címénél - megint kitettek magukért, a következőt sikerült - gondolom éjszakába nyúlóan - kitalálni: Csajkeverők. Hát ez fantasztikus, szerények az eszközeim, de azért egy virtuális vállon veregetést feltétlen megérdemelnek a fiuk-lányok. No, mindegy, sok beszédnek sok az alja, a maradék videókért kérlek klikk a továbbra!

Szólj hozzá!

Címkék: video trailer that awkward moment

Röviden: Másnaposok 3. (The Hangover Part III, 2013)

Írta: ANTOR 2014.01.02. 13:12

Röviden emlékezzünk meg, hogy tavaly végre befejezték a Másnaposok trilógiát, amiben egy résznél több nem igen volt, de mivel annyi zöldhasút termelt zsebébe a stúdiónak, hogy egyenes út vezetett ehhez a bosszantó, felesleges lejtmenethez. Amivel csak annyit értek el, hogy rossz szájízzel kellet konstatálni, hogy egyre és egyre rosszabb és rosszabb lett.

So long, bitches!  I believe I can fly… I love cocaine!

hangover3.jpg

A harmadik, egyben befejező rész minden volt, csak nem vicces, de annál inkább feszengős. Mióta röhögünk azon, hogy az autópályán egy idióta lefejez egy zsiráfot egy hiddal, mióta röhögünk azon, hogy egy apa meghal, mert a gyereke annyira retardált, hogy a tulajdon apját sírba viszi, ráadásul a temetésen azt fejtegeti, hogy inkább az anyucinak kellett volna először feldobni a pacskert... és lehetne folytatni, ez a vígjáték az erőltettet poénok tárháza.

I can’t believe my daddy is dead.  I can think of so many people I’d rather have died first, like my mother.

Nem kell félni, több rész nem lesz belőle, legalábbis addig, amíg valamelyik ki nem találja egy szivarfüstben áporodott szobában, hogy van még ebben annyi, hogy egy rebootot megér a dolog. Na, attól mentsen meg minket az égiek. 

Nem írok a részekről külön-külön, azért itt megosztom százalék pontokat: 

The Hangover Part 1: 80%, The Hangover Part 2: 60%, The Hangover Part 3: 40%.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika vigjatek 40 % 2013 másnaposok 3 the hangover part 3

Röviden: Családi üzelmek (We're the Millers, 2013)

Írta: ANTOR 2014.01.02. 11:30

Családi vígjáték egy összeállt kamu családdal, akik csak azért viselik el egymást, mert le kell szállítani pár tonna csempész marihuánát Mexikóból, mert különben "eltörik a nyakát" a családfőnek, mellékesen

were-the-millers2-1.jpg

We’re just pretending to be a family to smuggle drugs across the border

Nem tagadom, voltak fenntartásaim, mert hasonszőrű társi a közelmúltban okoztak annyi lelki traumát, hogy ez a darab is lehetett volna annyira rossz, hogy maximum kutyát dobálni lenne jó. No azt azért mégse, mert még jön a jard és állatkínzásért elvisznek, de szerencsére nem okozott se lelki, se testi elváltozást. Még szórakoztató, mifene.

Voltak egészen elviselhető jelenetek, a karakterek sem rosszak, Jennifer Aniston negyven pluszosan remek formában van (ezt meg is csodálhatjuk a filmben). Noha, ténylegesen azt sem mondanám, hogy ne láttam volna ennél jobbat már a témában, de nyilván a manapság felelhető merítésből kiemelkedően elviselhető, úgyhogy, aki eddig nem próbálkozott vele, teheti nyugodtan. 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika the vigjatek were 80 % 2013 millers családi üzelmek

A pók is szilveszterezik

Írta: ANTOR 2014.01.01. 19:55

Spider-Man 2 új évi promója is tesz arról, nehogy elfeledkezzünk róla, hogy mától bizony megváltoztathatatlanul 2014 írunk.

Szólj hozzá!

Címkék: tvspot amazing spider man amazing spider man 2

süti beállítások módosítása