Ha Eddie Morphy, akkor biztos lehetünk benne, legalábbis többségében, hogy végjátékkal állunk szembe. Igaz ez a most tárgyalt darabunkra is, ami nem igazán rengeti meg a falakat, mert szokványos, klisés filmmel állunk szembe, de ami a legfontosabb, még ha nem is engem céloz meg igazán a movie, ellenben jól szórakoztam rajta. Ehhez viszont kell biztosan egy jó adag jó kedv is, mert egy rossz passzban lévő én biztos elküldte volna filmet a …, na szóval tudjuk hova.

A történet annyi lenne, hogy van Evan Danielson (Eddie Murphy) bróker, aki ad és vesz részvényeket, tanácsokat osztogat, megy is a bolt rendesen, legalábbis addig biztos lábakon állnak a dolgai, amíg nem érkezik egy új ember a céghez, akivel úgymond újító szellemben kell versenyeznie, ami nem igazán megy zökkenő mentesen. Evan-nek azonban van egy lánya, akit egy hétre megkap nyűgnek, de a kislányról kiderül, hogy a képzelt barátai valami veszett jó befektetők, akik bennfentes tanácsokkal látják el Evant, közben ahogy az lenni szokott a lányával is rendezik az apa-lánya kapcsolatot.

Azt nem igazán mondanám, hogy a film vicces, lehet itt-ott mosolyogni, főleg a dumák jók, de inkább erőltett vonalon mozgunk. Eddie Morphy meg hozza a szokványos nagypofájú kemény csávót, aki kurva „nagy” szarba keveredik, de azért a végen rendeződnek a csip-csup dolgok és eközben biztos hogy nem ez lesz a legjobb befektetése, legalábbis ami színészi játékát illeti. A filmet ilyen családi mozimatinénak ajánlanám, se nem rossz, se nem akkora jó, de a gyerek biztos jól szórakozik, mi meg rághatjuk a körmünket mire is neveztünk be ezzel a filmmel, na jó, azért nem.

60%
 

Azt nem értem mi volt a gond ezzel a filmmel, hisz teljesen jó, csak egy dolgot tartsunk magunk előtt számon mielőtt bármit is tennénk a Antarktiszon: ne ebből a filmből vegyünk példát mit tegyünk akkor, ha arcunkba kapunk mínusz hatvan fokot. Ugyanis a főhősnőnk, Kate Backinsale úgy flangál ide-oda minden fajta arcvédő nélkül, hogy nem hiszem el, hogy a valóságába ne lett volna mirelit árú a fejéből. Egyébként ilyen apróságra jobb ha fel se figyelünk, mert ez csak az egyik a sok közül előforduló anomáliákból.



Mivel erről a filmről hosszasan nincs mit mondani, ezért röviden csak annyit, hogy egy sarki bázison játszódik, ahol kutatásokat végeznek. Itt tevékenykedik Carrie Statko (Kate Beckinsale) marsall, akinek eddig nem sok tenni valója volt, de most történik egy gyilkosság, ami felbolydítja a csendes hétköznapokat, nem is beszélve a bázisról való távozásukat.

A filmet nyugodtan lehetne rossznak mondani, aki ezt teszi teljesen megértem, mert helyenként a történet kiszámítható, maga az ügynek a megértéséhez sem kell IQ harcosnak lenni, de valahogy engem a havas, jeges táj szépsége megfogott, plusz Beckinsale kisasszony hátsóját is meg lehet tekinteni pár másodpercre. A hóviharban történő jég csákányos csihi-puhi is rendesen hozta az elvárt szintet, bárki bármit mondjon. Ami viszont nem egészen jött be és tudom hogy így akarták a főszeplőnő saját maga „száműzetését” a jégsapkákra megmagyarázni, de ezek a flashback-ek nagyon nem kellettek volna. Semmi másra nem voltak jók, csak hogy idegesítse a nézőt mikor már vagy harmadszóra látjuk ugyan azt.

Szóval, erről most röviden ennyit, azt nem mondom hogy kötelező film lenne, de egyszer biztosan be lehet próbálni annak aki nem tette volna eddig. Legfeljebb lesz kit szidni, engem.

60%
 

Biztos sok helyen leírták már, de nem lehet elégszer, mert ez egy kurva jó horror. Az az igazság, hogy még azt is meg lehet bocsájtani neki, hogy a sztori nagy vonalakban totál érhetetlen volt számomra meg ahogy folytak a történések, hát jobban meg kellet volna vágni, az tuti.

A történet nagy vonalalakban csak annyi lenne, hogy Alaszkában úgy cirka harminc napig nem bújik elő a nap, ellenben valami vámpír féleségek igen - azért írom így, mert nem szokványos vámpíros film ez, inkább olyan kreált. Szóval tök sötét van meg fog csikorgató hideg, ezért is gáz, hogy ilyen körülmények közepette tudják meg a lakók, milyen az ha egy horda elkapja, majd jól megcsócsája a nyakukat. A feladat adott, addig kell kihúzni valahogy, még a nap elő nem bukkan, ugyanis azt nem igazán szeretik a barátaink.

A film legnagyobb erénye a havas, jéghideg táj, ami jó nagy hó viharokkal tűzdelt, add az egész történetnek egy plusz feszültség forrást, ami kellőképpen beleélhetővé válik, hogyan is éljük túl eszt is folyományba. Ami viszont nem igazán volt jó, mégpedig a filmnek a dinamikája. Mivel nem lehet kiböjtölni sok napokat egy padláson, ezzel hőseink elhatározták, hogy elmennek valahova, beszereznek kaját, meg egy-két dolgot. Ezzel nem is lett volna gond, csak az út közben úgy jutnak el a-ból b-be, hogy csak azt tudtam néha kérdezni: most mi van? Itt valami kimaradta. Csak úgy ott teremtek valahogy és ez engem néhol zavart, de a kukacoskodásnak vége, mert a feszültség kellő menyiségben tapaszt a képernyőre, így ezt a kis bakikat meg lehet bocsájtani.

Merem ajánlani a filmet, egy jó másfél órás hentelés adott, még akkor is, ha a filmben mindenki játssza a hót hülyét, de mit várnánk mást, nem igaz.

80% 

Mivel romantikus történetet kitalálni nem olyan nehéz, hiszen az egyetemes filmes történelemben volt már példa mindenre, ami csak egy férfi-nő között lehet, így a tucat romantikázás hanyagolva végre találtak egy regényt, ami megpróbált valami újdonságot bevetni, még pedig a sci-fi-be illő időútázást. Na jó, ez az ide megyünk, majd ott vagyunk história nem új, de egy szerelmi szált is belefűzni, na ilyen még biztos nem sok volt.



A filmben a történet egy olyan emberről szól, akinek egy gén hibája miatt (legalábbis ezzel magyarázták) képes az időutazásra. Így találkozik már felnőtten egy kislánnyal (az idő múlással többször is), aki ezek után mindig is arról álmodozik, hogy a felesége lesz. Nem fogjuk kitalálni, az lesz, de ugye a bonyodalom egy ilyen férjjel extrán nehéz. Hisz egyszer csak eltűnik (ruhát persze nem vihet), majd egy másik „énje” megjelenik, majd megint eltűnik, majd visszatér ez eredeti, aki elment. Olyan mintha évente lejátszódna a múltad, te meg minden egyes ismétléskor megszületnél és léteznél, közben meg ugrándoznál az időben még saját magaddal is találkozva akár. Hát, igen elég bonyolult, nem is ragozom tovább, mert leírni is nehéz, nemhogy felfogni.

Azt kell hogy mondjam, hogyha leveszem a történet időútázásos aspektusát, akkor sok újat nekem nem mondott a film. A könyvet ugyan nem olvastam, állítólag sok dolgot kihagytak, módosítottak a film kedvéért, de ettől függetlenül a sztori megy előre, azt sem lehet mondani hogy olyan váratlan, vagy meglepő dolog történne, hisz majd mindig sejthető hogy a végkifejlet nem lehet teljesen heppy end. Sajnos így vásznon tálalva az eseményeket nem volt nagy hatással rám, ilyet is láttam, de ezen kívül nem éreztem, hogy plusz jelent az egésznek az ide-oda ugrálás.

Az eleje teljesen kecsegtetőt volt, hisz a bevezető képsorok jól berántanak a gödörbe, nincs idő agyalni háteztmosthogy, de utána valahogy közben sikerül kimászni a mélyből és ezen még Rachel McAdams mosolya sem segített. Játszott már ő ennél szerintem jobb romantikus történetben, elég csak említeni a Szerelmünk lapjait, ami ettől hatásosabb alkotás. Eric Bana meg nem okozott akkora csalódást, de, annyira azért nem éreztem benne a szerelmes férfit, ellenben Rachelel, akiről elhittem hogy szereti, még ha a morbiditás ilyen módján is.

A filmet tehát érdemes fenntartással kezelni és talán a könyvet először elolvasni, így vagy jobban fog tetszeni vagy nem. De még így a könyv elolvasása nélkül is érezhető, hogy a film lett a rosszabb, kár érte.

(A könyv, amit a bevezetőben említettem: Audrey Niffenegger: The time traveler's wife, azoknak akik esetlen el szeretnék/akarják olvasni.)

70%
 

Ez a film úgy kettős ahogy van. Egyfelől, kevesebből húz többet (ezt az anomáliát), másfelől meg sajnos nem kötött le olyan szinten, hogy ne jöjjön be az a bizonyos unalom faktor. Viszont nem jelenti azt, hogy a film a kukába való lenne, mert az összkép mégis valahol konvertál a pozitív tartományban, meg ne felejtsük már el, hogy az elmúlt évben úgymond újra termelte magát a sci-fi, ami nem baj egyébként, főleg ha a tendencia ilyen marad.

A történetét én most itt hanyagolnám, mert minden információ morzsa ront az élményen. De hamár így felhoztam. Rébuszokba azért annyit lelövök, hogy a sztori kelőképen egyszerű ahhoz (akár én is kitalálgattam volna, igen, mért ne) hogy élvezhető legyen, és gyönyörűen ki is számítható, ami számomra nem volt zavaró, csak mondjuk izmosabb befejezés reméltem, de ez legyen az én problémám.

Na de, mit is akarok itt elmondani? Először is, Duncan Joneselső filmes rendező megcsinálta, hisz a pénz amiből gazdálkodtak szinte a vicc kategória, még egy szar magyar Vukra is közzel ennyit szántak, az eredmény meg tudjuk, ugye? Itt meg az égész kivitelezés, még ha minimalista is – nem is kelet több, mert így sugallta csak igazán a komor hangulatú elemekkel a magányt, a remény vesztettséget és a fásultság gyötrő érzését. A holdnak a felszíne, maga a bázis, mind remekek voltak, úgymond beillett a környezetébe, még ha makettokkal dolgoztak is, amit megjegyzek észre sem lehet venni.

Másodsorban, és ez a legfontabb, hogy Sam Rockwell valami isten adta tehetség, mert lenyom itt egy olyan oneman show-t, hogyha így ebben a formában nem teszi, bizony mi is szegényebbek lehetnénk egy élménnyel, meg a film is sokkal rosszabb lett volna. Simán elviszi a hátán az egész történetet, jobban mondva megmenti a dicstelenségtől. Habár nehéz lenne másra kennie a kudarcot, mert csak ő van élő ember a bázison (ez mondjuk így nem teljesen igaz), ja meg az egyetlen társa Gerty, az intelligens komputer, akivel beszélget.

Szóval a filmet jellemzi egyfajta egyszerűség és portosan ez kellet ide. Meg egy kitűnő színészi alakítás, összességeben élvezhető történettel, ami néhol azért leül, de azt kell hogy mondjam, ha nem is mostanában de az újrázás simán elképzelhető, a megtekintése erősen ajánlott, főleg azoknak akik a sci-fi műfajt mint olyan szeretik. A pontozásnál viszont figyelembe kell vennem, hogy többször fészkelődtem a székembe mint kellet volna és néhol még Rockwell játéka sem segített ezen.