Tényleg nem akartam ezzel kezdeni, de már a magyarok többször bebizonyították, hogy ha cím adásról van szó egész egyszerűen nem megy ez nekünk. A Young Adult-ból Pszichoszingli. Úristen, mi ez a förmedvény. Ki ad ki ilyen fordítást a kezéből, és főleg, ki mondta ki a végső szót, hogy ez jó. No de mindegy, koncentráljunk a filmre. 

Maga a film milyen volt? Hát, közepes. Jason Reitman rendezte, akiről annyit illik tudni, hogy a Juno-val alkotott már jót is, itt viszont nem igazán találta el a fonalat. Simán nézhető, főleg az eleje, a közepénél viszont már érződik, hogy a történet olyan amilyen, belesüpped a klisé mocsarába, kár érte. 

Nos, ha már itt tartunk, akkor lássuk, hogy miről is szol a fáma. Mavis Gray egy sikeres író, aki könyveket ír fiatal felnőtteknek. Ő az aki felvállalta, hogy eltávolodik a régi életétől (az unalmas várostól, emberektől), elmegy a nagyvárosba, ahol férjhez ment, azonban kezdeti sikerek után a dédelgetett álmoknak fuccs lett, az élet összességeben szar, elrepült mellette, a házassága is tönkrement, meg persze ő maga is. Elhatározza, hogy vissza tér szülővárosába, a régi életébe, a régi barátjához, akivel felmelegítheti a ezeréves kapcsolatukat és talán újra megtalálhatja a boldogságot. A bökkenő, hogy a férfinak felesége és gyereke van, de hát ez nem lehet akadály egy olyan embernek, aki a boldogságot hírből sem ismeri, vissza kapja ő még a régi szerelmét. 

A fő karaktert Charlize Theron hozza néhol jó, néhol nem annyira jól. Mert volt ő már ennél sokkal jobb, főleg, mikor lerobban nőt (A rém) kellet játszani. Itt is végül is ezt csinálja, csak nem annyira hitelesen. Olyan karaktert formál meg, aki régen a gimnáziumi évek alatt az unalmas helyiek között volt a helyi vagány, ő volt aki fogta magát, elhagyta ezt a posványos közege, és mikor vissza jött, még most is őt csodálják. Csak erről tudomást sem vesz, pusztító életet él, ráadásul az írói karrierje is vakvágányra kerül.

Isten igazából nem lenne olyan rossz film, csak valahogy nem érzem olyan drámainak a helyzetet, nem igazán éreztem a film egy részénél sem azt a hihetetlen nagy morális dilemmákat. Valahogy nem volt elég mélysége a történetnek. Ami megmarat Theron néhány jó beszólása, meg egy-két kínosan humoros jelenet. És ennyi. 

Young Adult értékelés: 

Nos, ilyen film nem is lehet egyébként istenigazából jó, mert boldog nem igazán lesz az ember miután végignézte, viszont egy 60% megy rá simán, de az is inkább Theron miatt van, többi nem igazán kötött le, őszintén szólva.

Azt kell, hogy mondjam a film maga módján teljesen vállalható, sőt, megkockáztatom, hogy szórakoztató, ami nem kis eredmény egy olyan filmtől, ami lehetett volna nagyon rossz is. Főleg rosszabb, mint az eredeti.

A történet fonalát ott vesszük fel, mikor egy amerikai kis városban néhány fiatal meghal, és a helyi tanács tagjai megtiltják a szórakozást, azon belül is főleg a táncot, ami a fiatalok körében mondani sem kell, nem okoz nagy örömet. Így elbujdokolva, titokban kell a szórakozás táncot nevező formáját végezni. Miután e szigorú törvények már-már éket ütöttek a helyiek fejében, akkor érkezik Ren McCormack nagyvárosi ficsúr, akinek az ilyen törvények több mint nevetséges, így hát elindul a "lázongás" minden és mindenki ellen.

A legjobban a filmnek a hangulat fogott meg, a zene és a tánc, ami ugyan nem egy Step up minőség, de a vidéki zenére nyomott lépések tejesen jól működnek és már-már nekem is kedvem lett a végére ropni egy kicsit. Az egészhez pedig hozzátesz a felhígított amerikai kisvárosi country hangulat.

Footloose értékelés:

A filmet merem ajánlani, másfél óra szórakozásnak jó, noha banális sztori (tiltott tánc 2012-ben kicsit viccesen hat), de a hangulat elviszi a hátán a filmet, így egy 80%-t simán megér.

A tovább mögött egy bónusz kép.

Mit is mondhatnék, vártam ezt a filmet nagyon, és miután különösebb csalódás nem ért, ezért már megérte megnézni. Azt kell hogy mondjam, Liam Neeson tökösebb mint valaha, mondjuk ezt már bizonyította a Taken-ben elég rendesen. Természetesen a The Grey-ben sem okoz csalódást. Csak súgva jegyzem meg, hogy a film nélküle fele olyan jó se lenne.

A történet egy olajfuró csaptról szól, akik épp a fagyos-didergő Alaszka felé repülnek, mikor a gépük a hoviharban lezuhan, ezzel kezdetét veszi az elemekkel és a természtel a küzdelem, aminek a vége megjósolhatatlan.

Ami eladja a filmet, hogy a túlélők minden reménytelenséggel szemben is, de megpróbálják felvenni a harcok a farkasokkal, mert az ember élni akar, még ha lehetetlen helyzetbe is kerül. A farkasok nem szerepelnek sokat a vásznon, de remekül voltak adagolva a feszültségek, volt hogy alig lehetett látni őket, csak a hangok, a fogcsikorgatás, és a sötétben a két világító számpárokkal néztek szembe a túlélők. Nem szabad elfelejteni, hogy a táj, a hideg, a sivalkodó szél, mind ez egyveleget alkot, hogy az ember egy idő után már-már együtt legyen azzal a maroknyi emberrel, akikről tudni lehet, hogy a helyzetük több mint kilátástalan, a biztos halál vár rajuk.

De akkor mi a gyenge pontja a filmnek? 

A játék idő. Feleslegesen volt ez két óra. Egy másfél órában le kellet volna tudni az egészet, sok volt a lelkizés. A töltelék karakterekről csak csipegetve tudunk meg a motivációkat, ami semmire nem volt elég, főleg nem arra, hogy valami szimpátia kialakuljon a nézőbben és ezáltal sajnálja a halálukat.

Csak egy mondat a végéről, ami szintén felemás lett. Jó, tudom, néhéz úgy befejezni a filmet, hogy mindenkinek jó legyen, meg ezt nem is lehetett értelmesen. Így viszont úgy érzem a film után, hogy igazából se eleje, de vége sem igazán volt.

Nos, a színészek közül ugye már Liam Neesen mindenképp meg kell említeni, mert kitűnően adja el a karaktert. Néhány flashbackel próbálják mélyíteni a motivációját, amit szerencsére nem vittek túlzásban. Van néhány erős jelenete, ahol elhiszed neki, hogy szar a helyzet, ebből kiut nem nagyon van, úgyhogy remény és Isten ide kevés, felkel venni a kesztyűt, másként nem megy. A többiek csak tényleg azért vannak, hogy teljen az idő a párbeszédekkel, meg persze meghalni, mi másért.

The Grey értékelés:

Nos, a film nem váltja meg a világot, de egyszer mindenképp kötelező megnézni, főleg Neeson játéka miatt. Gondolkodtam ponton, de egy nem túl erős 80%-t adok neki, mert mostanában nem sok hasonló filmet láttam, meg egyébként is Alaszkát szeretem, ami nálam nyilván plusz pont.

Kíváncsi voltam, mert sokat írták, hogy Zoe Saldona vékonysága - vas ágyal negyven kiló - okán sokan nem igazán hiszik el, hogy puszta kézzel képes lecsapni a rossz arcokat, maximum lesből. Így van, vicces és komolytalan, de attól még a film nem olyan rossz, legalábbis rosszabbra számítottam.

Gyorsan legyünk túl a történeten. Nos, hát a sztorin nem igazán kell izgulni, mert a készítők sem "izzattak vért", oly egyszerű mint egy bot, és a történet vezetése sem küzd különösen komoly kihívásokkal. Szóval, Cataleya Restrepo (Zoe Saldona) gyerek kora kész katasztrófa, hisz Bogotában megölik szüleit és nagybátyához kerül, ami nagyban meghatározza a későbbi életét, hisz akik ezt tették vele, nem maradhat el büntetés, így mint egyszemélyen hadsereg rendezi át a rossz arcok arcberendezését. 

Ami tényleg komolytalan, mert én sok mindent elhiszek Zoe kisaszanyról, de azt speciel nem, hogy a közelharcban lenyom egy nálánál kétszer nagyobb smaszert, főleg nem puszta kézzel. Mondjuk ezen anomálián gyorsan túljutottam, egyébként sem érdemes ezen sokat agyalni, mert végül is a film halad előre, vannak jó pontja, az akciók sem annyira rosszak, simán nézhető, megkockáztatom van az a szint amikor már szórakoztató is. 

Colombiana értékelés:

Nem ez lesz a legjobb filmes élményed az biztos, de ha megnézed sem veszítesz vele olyan sokat, meg mindegy is, egy 60%-t adok rá. 

Ryan Caslingot mostanában láthattuk pár filmben (pl. Drive), mondhatjuk nyugodtan, hogy fut a szekér. Érdemtelenül? Erről szó nincs. A hatalom árnyékéban is jó alkotás, a politika mocskos stiklis világát mutatja be, kiélezve a kampány időszakra.

A filmnek a sztorija az USA-ban futó előválasztási kampányt levezénylők bennfentes munkájába enged betekintés. Főleg a kampányt előkészítő stáb munkája kerül előtérbe. Hogy alkudnak, szervezkednek a küldöttek meggyőzése érdekében, és főleg, hogy győzzék le a másik párt emberét, milyen eszközökkel helyezzék játékon kívül.

A filmben nem csak szerepel, hanem rendezi is George Clooney, aki ma már nemcsak hogy jó színész, de még remek rendezővé is vált az idők folyamán. Ő alakítja azt a szenátort, aki megakarja nyerni az elnöki pozíciót, amihez némi elveket is felsorakoztat, de ha helyzet negatív fordulatot vesz, mindent felad, csakhogy ő legyen a világ első számú vezetője. Neki dolgozik Ryan Cosling, aki mint eddig, egyre jobban játszik, itt is remekül hozza a feltörekvő fiatalt, aki nem elégszik meg a kicsivel, hanem ha lehetősége adódik könyörtelenül rálép a másik tyúkszemére, főleg ha hátba támadják.

Nos, a dinamika jó. Megismerjük a pozíciókat, ki mit akar kihozni lehetőségeiből, mi a terv, majd kapunk egy bonyodalmat, ami az elnök körül fog gyülekezni, zsarolható válik, ami Ryan-n kezében erős ütő kártyának bizonyul. A ellenfelek sem alszanak, és természetesen a sajtó zsarolási potenciálját se felejtsük ki.

Azt tudjuk, hogy a politika nem kisfiuknak való, itt nagy fiuk játsszák le a játszmát, ebbe a világba lehetőségünk van betekinteni, némileg közelebb hozva, mikét is folyhat az elnök választási folyamat az USA-ban. Úgy tűnik, hogy a politikusok a helyzet úgy hozza, némi gondolkodás után, de feladják az eddig tűzön-vízen keresztül védett érdeküket, rögtön köpenyt cserélnek, ha a célt eléréséhez mást eszköz hatékonyabbnak bizonyul, csakhogy ne csorbuljon a nyerési lehetőségük. Stratégia a fontos, nem a valóság, a hit, hogy az emberek elhiszik, amit hallanak az igaz, és az emberek természetesen el is hiszik, mit tennének mást, gépezet működik.

Ilyen világ ez a politika, a film ebbe porbál hiteles, a valósához minden bizonnyal hasonlító képet mutatni, már ha tud egyáltalán.

Ami kicsit negatív, meg is lepet, hogy beleszőttek a történetbe némi "romantikát", ami nem kellet másra, csak hogy megkeverje az előre kiosztott kártyákat. Ebből a szempontból még el is lehet fogadni, csak ezzel azt érték el, hogy nem igazán csak konkurens párt jelöltje kerül dolgozó stáb került előtérbe, a hanem házon belül is forróvá válik a helyzet. 

A hatalom árnyékában: 

A film nem rossz, aki szereti a politikai drámákat, a egér-macska játékot nézni, akkor annak merem ajánlani. Egy 80%-t simán tudok rá adni, még ilyet.

Milyen nap lenne az a életedben, mikor felkelsz reggel, látszólag minden rendben, közben mikor elmész az orvoshoz a vizsgálati eredményért, az pedig a képedbe mondja: veszélyes rákod van és a túlélésre az esélyed fifti-fifti. Ötven százalék! Mit tennél?

Adam (Josef Gordon-Levitt) író egy rádiónál, aki a munka után elmegy az onkológiára, ahol az orvos majdhogynem szándákosan szadista módon közli vele, hogy egy veszélyes rákja van a gerincében, és mint ahogy a filmnek a címe is sugallja a túlélési esélye nem több mint ötven százalék.

Azért jó ez a film, mert attól függetlenül, hogy szomorúan kellene ülni a film közben, hisz egy húszas éveiben élő ember lesz komolyan beteg, már ilyen fiatalon meg kell tanulnia milyen egy ilyen betegség ellen küzdeni, ez önmagában lehangoló, de film ennek pontosan az ellenkezőjét váltja ki. Jól keverték a humort és a komolyságot.

Adamnak komoly segítői vannak, hogy túl legyen a nehéz helyzetén. Először is ott van a Seth Rogen által megtestesített haverja, aki ha kell, ha nem próbálja rávenni, hogy a csajok márpedig buknak a rákos pasikra, meg persze a hülyülés minden helyzetben. A kemón összeismerkedik sortársaival, akikkel a hosszú kemoterápia telik el gyorsabban.

A barátnője (Bryce Dallas Howard) csak próbál a helyzeten úrrá lenni. Ugyan a kapcsolat már neki nem az jelenti, amit Adamnek, de a helyzetből próbál minél jobban kijönni és nem otthagyni a barátját. Viszont a lelkesedés nem tart sokáig. És hát az édesanyja inkább "nyűg" a hátán, az állandó fontoskodásával, így sokat nem is beszélnek.

Aki viszont a legtöbbet segíti neki, a terapeutája, akivel a hosszas beszélgetés közben a kezdeti ismerkedés után kezd komolyabb kapcsolat kialakulni. Így Adam a nehezebb napokat könnyeben képes átvészelni. 

Nos, a film nem szokványos módon közelíti meg a betegséget, hanem abból csinál humort, hogy valaki ebbe az állapotba kerül. Először is ugye, így könnyeben lehet csajozni, nem csak Adamnak, hanem a haverjának is, hisz ő kísérgeti mindenhova, gondozza, vele van jobban-rosszban, a csajoknak ez pedig imponáló. Úgyhogy, nem lesz az embernek rossz kedve mikor a végefőcím felcsendül, hanem elismerően csettint, így is lehet.

Fifti-fifty értékelés: 

Nem teljesen a való éltet vázolja film, de a rákról némileg többet megtudunk, a színészek jól játszanak és mivel feel-good úgy hogy van, egy 80%-t minden kertelés nélkül adok neki. 

Próbáltam a minél kevesebb információt magamhoz gyűjteni a filmmel kapcsolatban, mert szinte sejtettem, hogy miért nem fogom ajnározni: túlságosan steril lett. Hogy ez alatt mit akarok érteni, kép és kiderül.

Lehetett előre tudni, hogy nem lesz rossz, sőt ha belegondolok a két órás játékidő simán kikapcsolja az ember, nem törődik a külvilággal, de mégis utána az érzés csak olyan megszokott lesz, jó, jó, de most mivel is gazdagodtam, láttam valami újat, ahh, sajnos nem. Ez a film bizony jó iparos munkaként meg van csinálva, az elejétől a végéig, egy tipikusan Oscarra legyártott darab, és ennyi. Olyan ez, mint amikor karácsonykor várod az ajándékot, hisz tudod, hogy kapsz valami csekélységet.

A történet egy Oakland A baseball csapat körül sürög-forog, ugyanis nagy baj van, eligazolt néhány régi bejáratott játékos, így a keretben hiány jelentkezik a profikból. Bily Beane (Brad Pitt) forradalmi ötleten töri a fejét, amivel valószínűleg kilóg a sorból, a régi öregeket kihozza majd a sodrából, majdhogynem eretnekként tekintenek rá. Így is lett, hisz a véletlen összehozza Peter Brand-al (Jonah Hill), aki statisztika alapon dönt a pályán futkározó játékosokról, nem számít milyen dobástechnikával dob, csak érje el a jó százalékot, nem fontos fotogének, képernyőképesnek lenni, csak a posztodon tejesíts. Bejött-e ez, hát nem sokan hittek benne.

A színészek közül mindenképp a legnagyobb név Brad Pitt, akinek az eddigi filmes pólyafutását megnézve nagyon hiányzik a bibliográfiájából egy Oscar szobor. Most vajon megkapja-e? Pont ezért a filmért kapná meg? Megmondom őszintén én nem adnám oda neki (még jó hogy nem én döntök), legalábbis nem ezért az alakításért. Azért, mert szó nincs róla, hogy nem játszaná el jól a törtető menedzsert, aki az akaratát tűzön-vízen, de véghezviszi, csak film nem minden pontján. Meg-meg inog, pontosan azokon a pontokon, amikor a "Brad Pitt"-et hozza, magyarul, azt az arcát, amit minden filmben meg lehet figyelni. Mostanában láttam pár filmet vele, és azt veszem észre, hogy hiába játszik különböző karaktert, valami hasonlóságot, mimikát (amit most nem tudnék felidézni, megmagyarázni, talán mint egy ismétlődő minta) fel lehet fedezni, ami nekem így érzésre túlságosan egyhangúvá teszi a játékát. Teszem hozzá, ez az én érzésem vele kapcsolatban, így ettől másoknak még lehet eltérő véleménye, és kell is hogy legyen.

Mindenképp említésre szorul, habár kicsi háttérbe van szorítva, néhány panaszkodáson, meg "No" szó már-már beteges ismételgetésén kívül sok szerep nem hárul a csapat edzőjét játszó Phillip Seymour Hoffman-ra. És akinek végül is köszönhetjük a baseball megreformálását, a győzelmeket statisztika segítségével megjósolni képes gurut Jonah Hill hozza kitűnően.

Érdekesség, hogy nem igazán a pályán játszódik a történet (nem olyan sport film, mondjuk az utolsó húsz percet leszámítva). Inkább az íróasztalnál dőlnek el a dogok, a játéktéren a történtekből keveset, de annál többet kapunk hátérmunkából, a kulisszák mögött megszülető rögös, néha ravaszan ügyeskedő ötletekről sem mentes helyzetekből. (Egyébként aki minimálisan sincs tisztában a baseball szabályaival, javaslom, hogy mielőtt leülne a film elé, járja kicsit körbe a témát, igencsak sokat beszélnek nem magától értetődő dolgokról, amerikaiak előnyben.)

A képi világot Wally Pfisternek (Batman Begins, Inception) köszönhetjük, aki remek vágásokkal és beállításokkal operál végig, jó hangulatot árasztva, ahol kell pedig feszültséget keltve.

Pénzcsináló értékelés:

Hangsúlyozom, a film nem rossz, sőt jó, egészen jól össze van rakva (majdhogynem ravaszan), sok hibát ha akarnék sem tudnék keresni, de pont emiatt, ki is számítható, így most egy 80%-nál többet nem tudok adni rá, talán ha közeljövőben újranézem más lesz a véleményem.

Nos, ez egy olyan romantikus dráma, amit üres két órában nyugodtan megnézhet az ember, csak arra kell felkészülni, hogy miután a végefőcím megy, kicsit "rosszul" érezheti magát. Aki kedveli a drámát némi romantikával fűszerezve, annak egyenesen kötelező.

A film egy fiatal pár sorsát követi végig, akik se veled, se nélküled kapcsolatban élnek, ha valamelyikőjüknek van egy kis vagy nagy problémája rögtön ott van a másiknak szemetesládának, de az igaz szerelem több ok miatt nem tud kiteljesedni. Ez főleg a fiú részéről jelent problémát, aki inkább a léha életet részesíti előnyben, mintsem a fontos dolgokra koncentrálna. 

A film több évet ölel fel, minden évben kapunk egy napot a szereplők hétköznapjaiból, hogy halad a sorsuk, hogyan add az élet valamit majd vesz el, milyen buktatókon keresztül jutnak végül egymás karjaiban, amikor is az élet szól közbe.

Főszerepben Anne Hathaway és Jim Sturgess. A közös bennük, hogy mind a ketten jól játszanak.

Egy nap értékelés:

Hát ez most rövidre sikeredet, de az igazság, hogy különösen nincs mit írni a filmről, hisz a történet klisés, a sok újat nyilván nem tud hozni, viszont nem bántam meg, hogy megnéztem, így egy 70%-t adok neki.

További szép napot!

A Frozen az a tipikus horror, jobban mondva nem is, inkább mondanám drámának, amit egyszer nézel meg, de soha többet, viszont erre az egy alkalomra teljesen korrekt darab. Egyébként meglepő módon, mert nem igen fogadtam volna rá, hogy végül, mondjuk ki, tetszeni fog.



Az alap felütés az az lenne, hogy mi van akkor, ha harmad magaddal fennragadsz egy felvonón, miközben a sors úgy hozza, a kutya nem fog rátok nézni egy hétig (ez egy bődületes baromság, síszezonban senki nincs a pályán, na ne), kivéve a farkasokat. Attól a ténytől eltekintenék, hogy az egész film tele van logikátlansággal (nem ugrunk a mélybe, ha magasan vagyunk, meg néha jobb ha körbe nézünk magunk körül, mielőtt hülyeséget csinálunk), mert mégis attól működik, hogy vesztett helyzetben mit tennél, hogyan is cselekszik ilyenkor ez ember...

A film összességében rendben van, dráma van dögivel, pluszba a téli táj sem csúnya. És ami a legfontosabb, hogy érzéseket vált ki ez emberből, hisz ha vannak is hülyeséget - én nem is így cselekedtem volna - át tudod élni, mi történhet az emberrel a ilyenkor, szóval beleélési faktor egy ilyen kis költségvetéssel rendelkező filmtől dicséretes. Úgyhogy, egy erős 60%-t adok neki, ami szerintem teljesen jó, hisz nem hiszem, hogy ha most megnézi valaki, az életben megtenné még egyszer is.

A film abból a szempontból jó volt, hogy lehetett rajta mosolyogni, de azért feszeget egy-két komolyabb témát, jelen esetben, hogyan és miként induljon el egy fiatal az életben, amikor jobbára gőze nincs mit is kezdjen vele. Útkeresés témakörből, ötös. A téma ugyan lerágott csont, de itt ebben a filmben, sikerült jól megfogni a dolgot, így ha sablonos is, de igazán nem lehat rá haragudni, mikor nevetett, és ez a lényeg.



A 70-es években járunk, ott is Angliában, ahol három fiatal érzi úgy, hogy elszáguld mellettük az élet és lemaradnak olyan dolgokról, amit a jövőben biztos hogy nem tudnak bepótolni, hisz a közvetlen környezetükben is sok példa van erre, ezért ki akarnak törni az állandóságból, abból a posványból, amiben a szüleik is vannak. Ezért tervezgetnek, például az egyik próbál életbiztosításokat kötni, de rájön, nem éppen ez a meló, amit az álmaiban elképzelt, a másiknak - a sablonosság minta példája - nincs csaja, így gyorsan találni kell egyet (persze ott van az óra élőt), a harmadik, hát, az a fazon, aki lázad, aki azt hiszi az egész világ ellene van, ezért verekszik ha kell hanem - keresem a bajt, mert a fater nem azt biztosította amit elvártam volna.

Nézzük meg gyorsan még a színészeket. A három srác külön-külön nem beszélnék, de összességeben nem hozták rosszul a rájuk rót szerepet. Aki ismerős lehet, az Ralph Fiennes, aki azt a gazdag ember játssza, akinek bejött az élet, még példa ként is szolgálhatna, de valahogy mégsem ez fog kiderülni a film során. Nem mind arany, ami fénylik, amire a fiuk is rájönnek idővel.

A film, ahogy már említettem, szórakoztat, remek zenei aláfestésekkel, orbitális beszólásokkal, amik rendesen oda lettek téve. Tetszett, hogy nem veszik teljesen komolyan, hanem olyan laza stílusban nyomják végig, ami jó tett a hangulatomnak is, még akkor is ha nem erre számítottam teljesen, hanem sokallta rosszabbra.

80%