Tudjátok, sétálgattam, a járdán. Miközben eme igen fontos és egészséges tevékenységet végeztem, arra lettem figyelmes, hogy a jobb lábam valamivel nehezebb lett. Nem tudtam hirtelen mi lehet ez a furcsa súly növekmény; az első reakcióm az volt, hogy oda néztem, na és mit láttok, na mit, hogy mára igen szerencsés napom lesz. Valahogy nem bizonyult igaznak, mert megnéztem a Kamuzsarukat, egészen a végéig, szenvedtem, nagyon.

A történet: Két luzer-senki kamu rendőrnek áll.

Az el kell ismernem, hogy volt a történetnek nettó tíz perce, mikor majdnem tudtam rajta röhögni. A két főszereplő mikor kezd rájönni mennyire király rendőrnek lenni, ezekben a szituációkban volt potenciál. Azonban, mikorra kibontakozott a főkonfliktus, érezhetően leült az egész és csak egy erőltetett akció film lett. És akkor megmutatom a film egyetlen pozitívumát. Ha kíváncsi vagy klikk a továbbra.

Most kerültem alkotó válságba, mert erről a filmről - romantikus/időutazós mivolta miatt - mindenképp rosszat akartam írni, erre meg olyan szinten megleptek, mondjuk miután megnéztem ki írta/rendezte a filmet, nem is volt kérdés, hogy dobhatom sutba a negatív felhangokat, mert Richard Curtis remek történettel prezentálja a nagyfokú szentimentalizmustól mentes filmjét.

A történet Tim köré épül, aki megtudja az apjától a huszonegyedik születésnapján, hogy a család férfi tagjai - most kell megkapaszkodni - tudnak az időben utazni. Döbbenet, hát valahogy Tim is így állt dologhoz, még hogy időben utazni, hagyámá'. De Timnek be kell látni a "nehéz" tényeket, tényleg képes az időben utazni, persze, néhány ökölszabály erősen ajánlott betartani. Amivel most nem untatnám az olvasót, mert ennyit sem akarok lelőni a filmből, hisz azzal erősen rontanám az élményt. 

Még mielőtt azzal jönne valaki, ugyan már, még egy film, amiben a időutazás téma, hisze látunk már olyan az Idő utazó feleségében, ez igaz is, csak nem így. Ugyanis, az a film elég depresszív, ezzel szemben a About Time még ha tartalmaz is szomorúságra okot adó momentumokat, mégis a végén úgy áll fel az ember, hogy kap egy pozitív képet az életről, ha ehhez kellett is használni az időutazást, mint ugródeszka.

I'm going to go into the bedroom and put on my new pajamas, and in a minute you can come in and take them off.

Ha már témánál vagyunk. Nos, igen, az időben való mászkálást Tim nem a meggazdagodáshoz használja, hanem csak szerelmes akar lenne, és miután megtalálta az igazit, az időben való ugrálást csak azért használja, hogy maga a kapcsolat minél tökéletesebb legyen, ami mi szemszögünkből csalás, de ez van. Mint, mindenek ennek is meglesznek az árny oldalai, ugye, felmerül egy kérdés, mi lesz akkor, ha vissza megy, megváltoztat egy esemény, akkor elindít egy másikat, akkor az ő életedben milyen változást fog eszközölni, ezért Timnek mindegy tanulási folyamaton is át kellet esnie. Az elején sok kínos helyzetbe manőverezi magát, a végén pedig elég ügyesen használja a képességét. De lesz itt még jól kidolgozott apa-fia kapcsolat, meg egyebek, de az meghagyom, annak aki felakarja fedezni a filmet.

A női főszerepet Rachel McAdams formálja meg (teszem hozzá rutinból), maga természetes szépségével még mindig kitűnően illik az ilyen szerepekhez, a kissé lesajnált jogász fiút Domhnall Gleeson testesíti meg. A sráccal voltak fenntartásaim, de be tudta bizonyítani az ellenkezőjét, jó párost alkottak. Bill Nighy-ről csak röviden annyit, hogy még mindig zseniális. 

Merem ajánlani a filmet, remek kikapcsolódást nyújt, még a két óra játék idő ellenére is. 

Egy negyvenes nő, aki úgy érzi elmegy mellette az élet, de ez nem mehet így tovább. Mit lehet ilyenkor tenni? Jönnek az új trónkövetelők, munka szar, férfi nincs, szex, uhhh kényes téma, aha, megvan, felszedünk egy hozzánk képeset fiatal srácot, akivel lehet bizonyítani, na ki is itt a MILF?.

Szóval az van, hogy a nő, aki úgy érzi nem tud érvényesülni a rideg, konzervatív, tartózkodó stílusával, ráadásul a főnöke is állandóan cseszteti a munkahelyen (nem lesz így előléptetés), hogy neki olyan emberek van szüksége akik nem szürkék (fel kell ülni a gázrezsóra, volt már ilyen tanács a történelemben), tehát, ha akar még munkát magának, akkor kezdjen ezzel a helyzettel valamit. Ekkor jön sugallat, a nagy ötlet, hogy van az a srác, akit megismert a repülőn, pontkapórajön, jó lesz ő egy kifutó fiúnak, akiről eleget lehet beszélni, mutatkozni. Tudjuk, hogy szokott ez ilyenkor végződni - szexel, na ugye. 

Alapesetben szeretem a francia filmeket, a romantikát rózsaszín ködben átitattató love storykat meg egyenesen imádom. Mi van? Igen. Gyengéim. Tudtam is rögtön az elején, ez az én filmem, annak ellenére is, hogy harmat gyenge a történet terén. Megbocsátok! Minden második romkom ilyen, szóval, nézeti magát, vicces egy kicsit, mike'még. 

Nos, mit is mondhatnák, nem hiszem, hogy több van ebben az írásban, csak gondoltam megjegyzem, láttam, nem volt rossz, kihagyható, de, mit is akartam még, nem emlékszek, belezavarodtam, na mindegy, megyek. További szép napot.

Röviden emlékezzünk meg, hogy tavaly végre befejezték a Másnaposok trilógiát, amiben egy résznél több nem igen volt, de mivel annyi zöldhasút termelt zsebébe a stúdiónak, hogy egyenes út vezetett ehhez a bosszantó, felesleges lejtmenethez. Amivel csak annyit értek el, hogy rossz szájízzel kellet konstatálni, hogy egyre és egyre rosszabb és rosszabb lett.

So long, bitches!  I believe I can fly… I love cocaine!

A harmadik, egyben befejező rész minden volt, csak nem vicces, de annál inkább feszengős. Mióta röhögünk azon, hogy az autópályán egy idióta lefejez egy zsiráfot egy hiddal, mióta röhögünk azon, hogy egy apa meghal, mert a gyereke annyira retardált, hogy a tulajdon apját sírba viszi, ráadásul a temetésen azt fejtegeti, hogy inkább az anyucinak kellett volna először feldobni a pacskert... és lehetne folytatni, ez a vígjáték az erőltettet poénok tárháza.

I can’t believe my daddy is dead.  I can think of so many people I’d rather have died first, like my mother.

Nem kell félni, több rész nem lesz belőle, legalábbis addig, amíg valamelyik ki nem találja egy szivarfüstben áporodott szobában, hogy van még ebben annyi, hogy egy rebootot megér a dolog. Na, attól mentsen meg minket az égiek. 

Nem írok a részekről külön-külön, azért itt megosztom százalék pontokat: 

The Hangover Part 1: 80%, The Hangover Part 2: 60%, The Hangover Part 3: 40%.

Családi vígjáték egy összeállt kamu családdal, akik csak azért viselik el egymást, mert le kell szállítani pár tonna csempész marihuánát Mexikóból, mert különben "eltörik a nyakát" a családfőnek, mellékesen. 

We’re just pretending to be a family to smuggle drugs across the border

Nem tagadom, voltak fenntartásaim, mert hasonszőrű társi a közelmúltban okoztak annyi lelki traumát, hogy ez a darab is lehetett volna annyira rossz, hogy maximum kutyát dobálni lenne jó. No azt azért mégse, mert még jön a jard és állatkínzásért elvisznek, de szerencsére nem okozott se lelki, se testi elváltozást. Még szórakoztató, mifene.

Voltak egészen elviselhető jelenetek, a karakterek sem rosszak, Jennifer Aniston negyven pluszosan remek formában van (ezt meg is csodálhatjuk a filmben). Noha, ténylegesen azt sem mondanám, hogy ne láttam volna ennél jobbat már a témában, de nyilván a manapság felelhető merítésből kiemelkedően elviselhető, úgyhogy, aki eddig nem próbálkozott vele, teheti nyugodtan. 

Ha ha ha, Google reklám, image film, hogy mennyire jó ott dolgozni, igen, a film arról szól, hogy mekkora királyság lehet bekerülne egy olyan céghez, mint a kereső óriás, ráadásul úgy, hogy nincs is semmilyen infós előéleted, a korban is benne vagy, teljesen életszerű nem?

A történet nyomokban sem tartalmaz újdonságot, kreativitás minimális csirája sem található meg. Két laza házaló ügynök elveszíti a munkáját, és hát hol próbáljanak szerencsét, természetesen a Google-nél, hisz, tudjuk már rég óta, Amerika a lehetőségek mekkája, így nyilván egy 40-es figuráknak is lehet szerencséje, úgy, hogy a mai technikákhoz finoman fogalmazva is ügyetlenek.

Welcome to Google.  This will not be your average internship.

Ja, és vígjátákról beszélünk, aminek Owen Wilson és Vince Vaughn páros koronázatlan királyai. Itt is megmutatják fergeteges, könnyet fakasztó humorjukat, csak úgy záporoztak a vicces jelenetek, geeg szövegek. Na nem, sajnos nem, érzésem szerint a páros elfáradt, Vaughn mindig ugyan azt a nagy dumájú figurát hozza minden filmjében, talán Wilson próbál színészkedni is egy keveset, de ez sem segít a filmen valójába. Ritkán volt olyan alkalom, mikor egy cseppet elmosolyodtam, de összességében nem találtam humorosnak a filmet, annak ellenére, hogy szó sincs arról, hogy rossz lenne, csak jobb is, humorosabb is lehetne, ha már vígjáték.

Egyszer meglehet nézni, elvan vele az ember, de azon mód elfelejti, mert nem egy emlékezetes darab. 

Csak rosszat olvastam erről a filmről, mondom, csaknem lehet ez olyan gáz, de az. De szórakoztatóan ám, szinte az az érzése az embernek, hogy direkt készítették ilyenre. Ha ez a helyezett áll fent, akkor jó, de minden bizonnyal nem, úgyhogy, nem is tudom, nekem tetszett.

Biztos, ami biztos, mivel ötlet nem sok volt, le is koppintották a Sötét zsarukat, az idegenek mindenhol ott vannak, csak itt nem idegenek hanem halottak, akiket már meghalt rendőrök kaszniznak be a jól megérdemelt helyükre. Hallott az legyen teljesen hallott, ne csak amolyan tingli-tangli módon.

Officer Walker, welcome to the afterlife.

A történet úgy ahogy van nem egy nagy ötlet, a megvalósítás is hagy kivetni valót maga után, de ettől még el is lehetne tekinteni, ha történetesen a kémia a két főszereplő (Jeff Bridges, Ryan Reynolds) között működne, de nem, csak nagyon nagyon ritkán. Viszont azon röhögtem, hogy hogy néznek ki valójában, mert ugye az élő emberek nem ugyanazt látják, mint ők. 

A végső verdict, nem egy nagy film, és akkor még finoman fogalmaztam, de azért rosszul sem szórakoztam. 

A film egy olyan férfiról szól, akit mindennél jobban érdekel a pornó, mert ugyan minden nőt megkap, akit csak akar, csak éppen mégsem olyan, mint amit a pornó filmekben lát. Neki pedig az kell, semmi több.

El lehet vihorászni, vannak jó pillanatai a filmnek, főleg, mikor lebukik néhányszor a főszereplő, hogy a szex után, mivel nem elégült ki elégé, gyorsan megnéz egy filmet, csak azért mert kell, és kész.

Főszerepet Joseph Gordon-Levitt alakítja, de felbukkan az akaratos csaj szerepében Scarlett Johansson, akinek csak jó csajnak kellene lenni, de nem mindig sikerült, ezen kívül Julianne Moore is tiszteletét teszi, mint a tapasztalt nő, aki majd felvilágosítja az eltévedt fiút, hogyan is működnek a dolgok a való világban.

Szóval, nem mondom, hogy nem láttam ettől jobb vígjátékot, de a kategóriáján belül nem rossz darab, nem is hosszú, úgyhogy pont akkor lett vége, mikor már kezdett sok lenni.  

Tejes megrökönyödve olvasom, hogy ez aztán a vígjáték, meg azt is, hogy nem is olyan jó, mi nem jó, egyenesen vállalhatatlan. Azt kell, hogy mondjam, mind a két véleményben van némi igazság, de hogy melyik az igaz, a kép után utána járunk.

Nézzük először a történetet: négy fiatal, egy esküvő, a problémák tárháza, amik egy birkában csúcsosodnak ki teljes mértékben. Nos, kb erről szól a film, meg a poén hegyek többsége, ami alpári, megbotránkoztató és erre még undorító is, de simán lehet rajta viháncolni, természetesen módjával. A négy fiatal közül a legnormálisabb megismert egy ausztrál lányt és a rövid ismertség után össze is házasodnak. Így a négy jó barát - a drogos, a kis Hitler, a hőszerelmes - elindulnak a haverjuk legnagyobb napjára, az esküvőre. Perszer egy kis kitérő ott, egy kis legénybúcsú amott, az após szent birkája máris óriási láncreakciót indukál a barátok és a násznép között. 

A film nagyon beteg, mondjuk ebből kifolyólag nem is mindenkinek jönnek be a morbid humor eme formái, így korlátozottan merem ajánlani. Személy szerint nem szórakoztam rosszul. Nem az a fetrengős humort nyomó valami (mondjuk meglehet, hogy valakinél igen), nem is a visszafogottság jellemzi, de voltak pillanatok a filmben, mikor rendesen röhögtem a srácok hülyeségein. Tele van az egész csavarlazítós jelenetekkel, szövegekkel, néhol még párbeszédekkel is, ezért meg is lepődhetem magamon, hogy ennyire lekötött az egész.

Harmadnaposok értékelés:

Nyilván nem az évtized vígjátéka, de egyszer meglehet nézni, persze, aki bírja a morbid humort. Szerintem nem rossz film, lehet rajta röhögni, ezért egy 70%-ra gondoltam.

Teddy maci a málnásban. A film kegyetlen lett. Csak nem jó értelemben. Mivel sikeres lett, gondolom lesz valami hasonló elvetemült folytatás, mert az valami hihetetlen gagyi. Ettől függetlenül röhögtem rajta. Emberek nem hiszem el, de annyira szürreális, nem e-világi, hogy valaki egy macival éljen együtt, hogy azt kell mondjam a film végül is vicces.

Nos, a történet benne van a bekezdésben, úgy hogy most ezen részt nem feszegetném tovább, viszont arról mindenképp szeretnék szólni, hogy alap esetben, az olyan filmeket, amik tele van altesti poénokkal, és trágárkodással, azt nem nagyon szoktam komálni. Itt is zörgött a léc, de valahogy elfogatható mértékben volt jelen, még akkor is, ha néhol nem kellet volna ennyire erőltetni.

Két főszereplőt még mindenképp ide vésem. Mark Wahlberg, aki nekem annyira nem szimpatikus, mint színész, nem tudnám megmondani miért. Itt nem játszott rosszul, mondjuk megerőltetnie sem kellet magát. Mila Kunis meg nem lehet nem szeretni, bár ugye ő az aki minden filmben szinte ugyan az hozza, de azt nagyon - jól mutat a vásznon. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy a színészethez, mint mesterséghez mennyire ért, de annyi baj legyen. Majd elfejtettem, a fő-fő szereplőt, az animált Tedet, aki ossza az észt, mindent tud a csajokról és meg is csinálja őket, plusz állandóan be van szíva-lőve, úgyhogy az élet szép, nem igaz. Ja és ő a legkirályabb sztár, mert ő az a maci, aki egy gyerek kívánsága okán életre kelt, így simán közlekedik az utcán, talk showban szerepel és munkát is vállal, bár azt csak kényszerből.

Ted értékelés:

Nos, a film vállalható, viszont a trágárkodást és a fingás továbbra sem jön be, mint humor forrás. Ötlet viszont kreatív, még ha filmként nem minden momentumában állja meg a helyét, közről-végről elvoltam vele, főleg azért is, mert mostanában nem igen láttam jó vígjátékot, úgyhogy egy 70%-t rá dobok, de többet nem.