Friss topikok


Vezet a ritmus (Take the Lead, 2006)

Írta: sysoca 2009.08.14. 10:11

Egy őszinte vallomással kezdeném, hogy mindig is a szívem csücskei voltak a táncos filmek. Pl.: Honey, Step up, Dirty dancing stb. Hamar belopják magukat az ember szívébe. Nem történt ez másképp, ezzel a filmmel sem. A jó történet és a tánclépéseken kívül, sokkal többet kapunk, mint egy átlagos táncos limonádétól. Nem mondom, hogy nincsenek benne klisék, de kérdem én: manapság már miben nincs?



A film valós eseményen alapszik. A díjnyertes táncoktató, Pierre Dulaine (Antonio Banderas) nagy álma volt, hogy a tánccal jobbá teszi a világot. Így kerül New York egyik legrosszabb kerületének a középiskolájába. Az igazgatónő szerződteti, hogy felügyeljen az iskola legnagyobb bajkeverőire, akikről már lemondtak a tanárok, a szülők, sőt az egész világ. Előbb-utóbb úgy is bűnözővé válnak. De Mr. Dulaine szembeszáll a tanárokkal, és az egész világgal. Bebizonyítja, hogy amit a tanárok nem értek el a könyvekkel, ő eléri a szalon táncokkal.

Átadja nekik minden tudását, az életre készíti fel őket. A kezdeti tipegésekből kiforrott mozdulatok lesznek. Mindenféle színű, fajú bagázsban pedig örökre szóló barátságok születnek. Megtanulnak bízni önmagukban. Elkezdenek hinni abban, hogy az álmaik valóra válhatnak, ha küzdenek érte. Mind ez hogy valósult meg? Egy tanár által, aki egyengeti az útjukat, ja és persze a régi és a modern zene keverékével.

Azért persze be kell ismerni, hogy a történet az kiszámítható, és nem lenne ennyire nagy durranás, ha nem lenne benne Antonio Banderas. De ezek a pici hibák eltörpülnek a színészi gárda és a zenék miatt. Végre egy film, amibe a szereplők nem olyanok, mintha a kifutóról léptek volna ki. Kifejezetten tetszettek a kontrasztok: gettó-úri világ, régi-modern zene stb. Zárásul annyit, aki teheti, az nézze meg!

80%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2006 tanc drama 80 % take the lead

Halálos hajsza (Running Scared, 2006)

Írta: ANTOR 2009.07.27. 18:24

Mostanság mivel vérszegény az akció mozi paletta, ezért egy régebbi darabot kellet leporolnom, hogy tudjam az ínséges időket egy kicsit palástolni. A Halálos hajsza ezt minden kép megtette, de mivel még nem volt hozzá szerencsém, ezért elkövettem azt a hibát (mint egy amatőr komolyan mondom), hogy utána olvastam fórumokon, ott mindenki ajnározta mennyire jó, erre meg felturbósított elvárassal ültem le rá, erre meg kisebbet csalódnom kellet. Ez azért is következett be, mert már hinni akartam, hogy valami, akkor most ez le tudja az eddig trónon kényelmesen csücsülő Taken-t taszajtani, de nem sikerült neki.

Van egy maffia család, akiknek kisebb nagyobb szolgálatot tesz főhősünk. Egy remekül sikerült túlélő csihi-puhi során, megkapja az aktuális feladatott, tüntessen el egy stukker, amivel fabatkátokat gyaktak. Hát, innen mindenki ki fogja találni, a stukker termesztésen a szomszéd kiskölyök kezébe kerül, aki lelövi az őt és anyát verő mostoha apját. A gyerek megszökik a fegyverrel együtt, amit a hősünknek mindenképpen vissza kell szerezni.

A történet. Tipikus. Nem is ezért jó ez a mozi, hanem a feszes tempója miatt, ami nem tart mindig azonos szintet, de mikor rohanni kell, akkor érzik a készítők, hogyan találják el az emberek feszültség receptorait. Mivel nem nagy költségvetésű filmről beszélünk, oda kellett valamivel szegezni a nézők figyelmét a filmre. Szerencsére nem egy valamivel sikerült elérni. Többek között remek szereplőket válogatok össze. Kisebb meglepetésemre Paul Walker jól játszott, a feleségét játszó Vera Farminga kifejezetten jól domborít. A jóságok itt nem értek véget, mert az igazi meglepetés a remekül eltalált hangulat, meg a fényképezés. Nekem bejött a hitelen közelítő-távolodó mozgások, meg néhol igazán remek meglepetés megoldásokat nyomtak.

Sajnos egyébként többet vártam, mert a film a végére elfogy, nem kicsit kitalálható az a némi kis csavar, de még így is egy korrekt darab lett, szégyenkezni biztos hogy nem kell miatta. Úgyhogy, aki eleddig nem látta volna, és meg akarja nézni, mindenképp tegye, mert szerintem megéri.

80%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2006 akció thriller running scared 80 %

A tengerészgyalogos (The Marine, 2006)

Írta: ANTOR 2009.07.07. 15:30

Régen láttam már egy vérbeli akció mozit, úgyhogy itt volt az ideje egyet megnézni. Mivel nem akarom, hogy a film értékelhetetlen kategóriába kerüljön, ezért rögtön az elején elmondom, hogy ne, még egyszer mondom, ne akarjál gondolkodni a film alatt. Ilyet még véletlenül se tegyél és akkor nem kerülsz abba a hibába, hogy kérdezgeted magadtól, ezt most hogy?

A sztori egy bot egyszerűségével vetekedik, tehát minden olyan megtalálható benne, ami egy igazi B-filmé teszi az egészet. Van egy veterán tengerészgyalogosunk (azért veterán, mert megszegte a parancsot, erre meg nem leszerelték?), akinek be kéne illeszkedni a társadalomba, de nem megy ez olyan könnyen. Jó, hogy megtalálják a rossz fiuk, ráadásul még az asszonyát is elrabolták, így hát nem marad más választása, minthogy ellátja egy-két agyai pofonnal a rossz arcúakat.

Egy valaki nyújt értékelhetőt, nem más, mint Robert folyékonyterminator Patrick. Itt rossz arcként is megállja a helyét, csak olyan helyzetek, párbeszédeket adtak neki, hogy néhol nevetséges, mintsem gonosz. De, még mindig ő mentette meg a dicstelenségtől a filmet. A főszereplő ember, az izomagy, John Cena meg gyakja az ellent, abban nincs is hiba, csak az emberünk néha tényleg olyan, mintha terminátor lenne. Szitává lőnek egy rendőr autót, már egy porcikája sem épp, de persze egy karcolás nélkül vészeli át, meg olyan szitukat túlél, ami valljuk be nem éppen valószínű. Ezért is mondtam, nem kell komolyan venni. Kölönben is, nekem a régi Arnold Schwarzenegger filmek ugrottak be. Ott se volt kölösebb gond tulélni a lehetetlent, meg egyébként is, lőnek, verekednek, robbantanak, úgyhogy erre végképp nem lehet panasz.

Úgy voltam az egésszel, hogy végül is teljesen hozta - ugyan nem a mai kort, de a 80-90-s évek fillingjék biztosan. Ott sem voltak már a mai szemmel sem acélosabb sztorik. Ezért is merem ajánlani, csak mondom, nem akarjon senki azon logikázni, ne adj isten agyalni, na most azt, hogy is élte túl?

60%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2006 akció 60 % a tegereszgyalogos

Ezt éld túl! (Stay Alive, 2006)

Írta: ANTOR 2009.05.23. 15:08

Egy könnyed kis horror, ami nem rengeti meg a világot, de én mégis elvoltam vele. Ezt mondjuk betudhatjuk annak, hogy tele van az egész PC-kel(geek-nek tiszta havaj), meg egy horror kaland játékkal, ami a való életben biztos nem próbálnák ki, de szerintem ti sem.



Ugyanis egy teljesen ismeretlen horror játékot próbálnak ki a fiuk, lányok, csak olyan élethűre sikerül és olyan élményt nyújt, hogy az egyenesen a halálukat jelenti. Mivel ha meghalsz benne, akkor a való életben is ugyan úgy végzed majd. Ami valljuk be ősszintén gáz. A társaságnak persze idővel leesik a tantusz, nem kéne vele ilyen intenzíven játszani, csak a probléma az, hogy nem lehet abba hagyni(ha nem játszól vele, akkor önálósodik és a gép játszik helyetted). Így muszáj utána járni, mi vagy ki áll a háttérben. A sztori innentől fel vesz egy olyan irányvonalam, ami nem mindenkinek tetszik majd, ugyanis Báthory Erzsébet legendája kerül a képbe, akiről annyit érdemes tudni, hogy nagyon is szerette a szűz lány gyerekeket, nem is beszélve a vérüket. Állítólag sok gyereknek a halála főződik a nevéhez. A játék az ő történetével is összefügg, de hogy miért pontosan az maradjon titok, majd ha megnézitek minden világos lesz, vagy nem, ugye.

Szóval, én teljesen elvoltam vele most korra délután. Viszont színészek nem erőltették meg magukat, de tűrhetően elviselhető a játékuk.Ismert arcokat fel lehet felfedezni, példának okával sorozatokból. Sophia Bush(One Tree Hill), vagy Samaire Armstrong (Dirty Sexy Money). A többieket nem igazén ismertem, de törhetőek voltak.

Az effektek területén küszködik némi hiányossággal, de itt érdemes arra gondolni, hogy a költségvetés területén nem bővelkedtek a készítők kimeríthetetlen kerettel, de legalább egy elfogadható képet tártak elénk. Ami viszont nem tetszett, nem igazán értettem a végét, meg hogy pontosan akkor most ki  is adja ki a játékot, mert csak úgy megjelenik a boltok polcain, és arról senki nem értekezik, hogyan, ki és mikor szállította oda. Mert valakinek csak le kellet programozni, vagy a szellemeknek már az is megy, vagy kiadóként is működnek, a boltosok meg nem is kérdeznek semmit. Furcsa, nagyon furcsa.

Mondom nem kell tőle sokat várni. Csak ha nem tudod az idődet mivel eltölteni, akkor szerintem kikapcsolódásnak is kitűnő választás. Meglátásom szerint annyira azért nem durva horror, hogy ne lehetne végig izgulni, mit fognak kihozni a végén. Ja, ha valaki azzal jönne, hogy ez egy sablonos horror, akkor igazat adok, mert tényleg az.

70%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2006 70 % ezt eld tul!

The Dark(A múlt titka, 2005); Rejtélyek szigete (The Wicker Man, 2006)

Írta: ANTOR 2008.11.14. 11:19

Néztem tegnap két filmet. Bár ne tettem volna, mert ebben a két alkotásban ami közös, az nem éppen pozitív. Nagyon rossz darabok, értelmetlen az egész, kusza történetek, és nem utolsó sorban gyenge rendezés.

Ezekről lenne szó:

The Dark:

Kezdem a jobbal, de ez itt relatív, mert a film rossz. Miért néztem meg? Csak azért, mert látom stáb listát, Maria Mello(Sakáltanya), Sean Bean(Nemzet aranya), aha, csak nem lehet olyan gagyi. De az. Sajnos a színészi játék gyenge, semmi hiteles alkotás, de azért reménykedtem, hogy a történet a végére kerek lesz, de nem, én konkrétan az se tudom mi lett befejezés. Sejtem, de arra meg nincs lelki erő, hogy megnézzem még egyszer, mert egész egyszerűn a dolog nem ér annyit. A legnagyobb gond, az az, hogy egyenesen hülyeség, röhejes az egész cucc. De semmi baj, ilyen alkotások is voltak, és lesznek is. Ebben nincs is meglepő, csak csodálkozom magamon, mindig rá tud venni valami, nézem meg, de mostantól megválogatom a mikre adom a fejem.

20%

Rejtélyek szigete: 

 

Ehhez tartozik egy kis történet, ami megosztok veletek. Nagyban megy haverral a vásárlás az egyik bevásárló központban. Közeledünk DVD-ék felé. Nézegettem, hogy venni kéne valami olyant, amit még nem láttam. Ott van, ehhez nem volt még szerencsém, akkor haverom mondja majd ő megveszi. Hogy mért nem én vettem meg? Sorolom: Főszereplő Nicolas Cage, ezzel nem is lett volna baj, csak a DVD-én egy olyan pasas volt rajta, aki cirka 20 másodpercig lehetett látni a egész film alatt, a többi felületen is csak olyan színészek akik kb. negyedébe sem szerepel . HOL VAN NIC CAGE? Nincs rajta a borítón (legalábbis konkrétan azon, amit mi vettünk, mert megnézve a többi borítót, azokon felelhető). Rájöttem a hogy miért. Szégyenli, nincs messe, rájött ő arra, hogy ehhez a szarhoz nem adja az arcát. Ez eddig Cage legrosszabb alkotása. Súrolja a nézhetetlen kategóriáját. Teljesen értelmetlen sztori, nagyon gyenge megvalósítás. Amit láttunk semmi értelme, kússza az egész, nincs igazi végcél sem, ahogy haladunk a vége felé, úgy romlik az egész és fullad kacsvasba. Sajnálom, de ezt a filmet én szégyelltem, csak azért nem adok neki nagy nullát, mert én vallásom szerint, ha valamit már látok, akkor azt valahogy lehet értékelni, a nulla pedig a semmit jelenti, szóval azért van az, hogy kap egy gyenge 10%-t.


10%


-----------------------------------------------------------

Lehet jövök még ma egy James Bond kritikával, de nem ígérek semmit, mert nem tudom el fogok-e jutni a moziba. Ha most nem, a jövőhéten valamikor meglesem. Olvasva kritikákat elég vegyes, van akinek jó, és van akinek nem, de majd meglátom nekem hogyan fog tetszeni.

1 komment

Címkék: kritika horror 2006 2005 misztikum the dark rejtélyek szigete 20 % 10 %

A testvériség (The Covenant, 2006)

Írta: ANTOR 2008.11.09. 23:29

Erről a filmről tulajdon képen nincs mit mondani, mert egyszer meglehet tekinteni, többet meg úgysem fog senki se rá nézni. Egyébként nem volt rossz, teljesen Odaát filling az egész. Úgy is fel lehet fogni, hogy egy hosszabb eresztésű Odaát. A képi világ is nagyon hosonló.



A történet szerint van öt fiatal akinek természet feletti erejük van, és ahogy az lenni szokott az egyik hatalomra akar törni, és termesztésen a többi nem engedheti, így küzdeni kell minden erejükkel, hogy felvegyék a gonosszal a harcot.
Tényleg semmi esztra a film, de talán pont ez ami segít neki, mert folyik a történet, és te is haladsz vele. Az nem mondanám, hogy untam a dolgot, és nem volt semmi kéztettes arra, hogy ez talán most nem kéne. Az se tudom mondani, hogy nem lettek volna a jelenetek kidolgozva, és minden elismerésem, mert a feszültség nagyon jó volt adagolva, ami nagyon is segített az egész produkción. A végével azért volt gondom, olyan erőltetettre sikerült, de mindent összevetve, nincs semmi probléma a filmmel, nyugodtan meg lehet nézni, aki vágyik egy kis Odaát utánérzésre.

Hosszabb, és kicsivel bővebb kritika, talán holnap, de nem ígérek semmit, mert igencsak be vagyok havazva.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2006 thriller 60 % a testveriseg

Menekülj! (See No Evil, 2006)

Írta: ANTOR 2008.11.07. 12:49

Nosztalgia nagyon fontos alapon, elővetem egy régebbi, 2006-s horrort, csak a feltétel annyi volt, hogy nem legyen nagyon gagyi. Jól is emlékeztem, én még most is elvoltam vele, pedig nem most láttam először. A gond csak az, aki nem bírja a brutalitást, és nem a Fűrészen nőt fel, annak nem ajánlatos megnéznie.



A történek nagy vonalakban – közszolgálatosokat visznek agy hotelbe, ami igencsak le van pukkanva, és ott tulajdonképpen a rendrakás, takarítás lenne a feladat, csak ám nincsen egyedül, hanem van ott egy szellemileg romlott pszichopata, aki a nőket ütve szereti, és szemgolyók gyűjtése a hobbija.

Brutalitás a fő vonal, amin végig megyünk, főleg különböző aspektusból kapunk felvilágosítást, hogyan kel az emberi szemet szakszerűen eltávolítani, mert ugye ez a gonosz specialitása. Néhol tényleg durvul a film, de azért nem annyira, mint amit a Fűrészben megszokhatunk.
A kis költségvetés ellenére, a képi világ abszolút illet ide, tényleg sugalta a nyomosztó lékkört, és a lepusztult tárgyi, és emberi szellemet.
Néhány ismert arc felbukkan, példának okáért Racheal Tayler, akit legutóbb a Transformers-ben (így mondjuk ez nem teljesen igaz, meg legutóbb az Árnyképben játszott, gondolom, ezt nem sokat ismerik) láthatunk, mint számítógépes szakember.
Szereplők közül egy emberrel sem tudtam azonosulni, nem izgultam egyik után sem, mindegy volt, hogy élnek vagy halnak. Ez nagy hiba filmben, mert úgy nézed végig, hogy ott van egy elmebeteg, és jobban sajnálod, mint akit lekaszabol.

Essen pár szó, a gyilkoló gépről. Egy kis gondom azért volt vele. Az ilyen elnyomott emberek, szellemileg legalábbis leépült, hogy tudott egy bodybuilder küllemet legyártani magának. Ilyen benga állat legyen valaki sok kitartás szükséges. Neki, hát kitartás nem igen volt. A sok szenvedéstől meg nem lesz valaki ilyen.

Nekem egynek elment, most is meg anno is, nem bántam meg, hogy megnéztem. Ez még jobb horrorokból való, nézhető kategória, úgyhogy csak annyit tudok mondani, aki szereti az ilyesmit, és még nem látta nyugodtam megnézheti.

60%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2006 60 % menekulj!

Tűzfal (Firewall, 2006)

Írta: ANTOR 2008.11.03. 21:09

Nagy gondba vagyok a filmmel kapcsolatban, mert nem tudom eldönteni, hogy most ez nekem tetszett, vagy nem. De tényleg. Hihetetlen, de ez van. Mert egyfelől az van, hogy nem igazán tud újat mutatni, ellenben, ha az egészet nézem, akkor igen, nem olyan rossz.
Tehát, én megállapodok magammal egy köztes állapoton, és leteszem a lantot azon, hogy lehetett volna jobb is, de így is jó volt.



A történek egy családról szól, akik élik minden napjaikat. Az apa egy jól menő bank számítógépes szakembere, anya építész, van két gyerek, de arra nem gondolnak, hogy figyelik őket, majd az életükre törnek, azzal a céllal, hogy megszerezzék a banki ügyfelek adatait, ezzel együtt a pénzüket.

A sztori átlagosnak mondható, nem tud semmi ujjat felmutatni, de amit elvállaltak a készítők az meg is csinálják, ezért a maga módján nincs vele gond. De ami negatív a dologban, az nem más, mint Herrison Ford. Tényleg nem akarom bántani az öreget, mert elismerésre méltó, amit letett az asztalra, de sajnos, mint mindenki, ő is öregszik, ezért nem áll már olyan jól neki az akciózás. Kicsit olyan, mint amikor valaki túl magas és kilóg a torna sorból, nem is beszélve arról, aki még az egyenruhát sem volt képes felvenni. Ezért furcsának hatott, verekedik, megél olyan izgalmakat, amiket egy ilyen korú embernél a szívleállás minimum. De, annyira azért nem vészes, és fim összhatásán számomra nem ront, talán még egy kicsit jó is volt látni ilyen szerepben, de hangsúlyozom, és innentől megállapítom, Ford nem számítástechnikusnak született, az egyszer biztos. Legalábbis nem hittem el neki, hogy ül egy sötét szobában, és fénysebességgel géppel.
Negatív oldalon Paul Battany se elvenni, se hozzátenni nem tud, rossz fiúnak nem mondanám, hogy teljességgel rossz lenne, de látott már a filmtörténelem nagyobb ívű gonoszt, de amire szánták annak eleget tesz.

Másik kérdés, ami még tisztázásra maradt, hogy feszültség keltésben milyen alapokon fekszik a film? Ilyen thrillernél létkérdés, hogy szinten tud-e maradni, és kitart-e a végig az adrenalin? Sajnos nekem a felénél nem jelentett a történek különösebb hatást, kiszámítható volt, azért a végén izgultam, hogy Ford belene rokkanjon a nagy közdelembe. Féltettem az egészségét, még megroppant volna a dereka, rossz belegondolni.

Egy délutáni könnyed filmnézésre belefér, én elvoltam vele, nem bántam meg a rászánt időt, meg egyébként is, amiben Ford szerepel, úgysem hagynám ki.

60%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2006 thriller 60 % tuzfall

Rest Stop (2006); Rest Stop: Don't Look Back (2008)

Írta: ANTOR 2008.10.29. 22:00

Hol is kezdjem, néztem(Rest Stop) valami véresen komolytalan , szánalmas, minden értelmet nélkülöző filmet. Nem akarok most teljesen átmenni alpáriba -de most kijön belőlem - hitvány szar egy film volt. Az igaz, hogy van benne vér, az nem kétség, meg fúróval is aprítja a térdet a gonosz, de azon kívül marad a hihetetlen bugyuta történet, olyan logikátlanságok vannak benne, hogy az hihetetlen. Egyébként nincs vége a történetnek, de mért nincs, hát azért, ...

 

... mert, nem fogjátok elhinni, ennek van második része (Rest stop: Dont't Lock Back), ami semmivel nem jobb, mint az első, de legalább annyival, hogy kristályosodik, mit is akartak a készítők filmben eljátszatni, a hihetetlen rossz színészekkel. Van egy olyan érzésem, hogy az elsővel mintha valamilyen promót akartak volna. Fantasztikus mire nem adnak pénzt mostanában.

Egyébként, én nem ajánlom egyiket sem megnézésre, maszimum akkor, ha megvan mind a két rész, mert magában az első nem ér semmit, hiába való időtöltés, egyébként személyesen tapasztaltam. Ha lesz valaha olyan, hogy összeszedem, mik voltak a legrosszabb tíz film, amit láttam, nagy eséllyel pályázik mind a kettő. De hogy ne foglaljon el sok helyet, valószínűleg csak az egyik fog szerepelni a listában.

Ez most ennyi volt. Még a karaktereket sem pazarolom rá. Nyugodalmas jó éjszakát.

10%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2006 2008 rest stop 10 %

Ismeretlen hívás (When a Stranger Calls, 2006)

Írta: ANTOR 2008.09.13. 17:25

Hu, ezt a filmet nem most láttam, de amikor néztem, akkor azt mondtam magamban, hogy unalmas. Ritkán mondok ilyet, talán amikor valamilyen politikai témájú filmet nézek, na akkor elő szokott fordulni, hogy bealszok. De ez valami thriller, vagy mi lenne, tehát valami feszültséget csak kellett volna kreálni. Itt ilyenről nem beszélünk. Jó, talán egy percig éreztem valamit.



Van egy Jill nevezetű leányzó, aki szeret plusz munkát vállalni. Elvállal egy gyermekőrzést egy nagy házban, amíg a szülők távol vannak. Itt kezdődnek az egyre durvább telefonhívások, és alakul ki az egér-macska játék

Említettem a thrillertől lenne szó, szaval valami feszkó csak kellene, de itt nem sok volt. Másik, hogy nem volt vér, ráadásul egy embert nem lehetett látni, hogy erős izgalmi állapotában holtan esik össze. Szóval ez egy lájtos tini-thriller film lett, ami nem jelenti azt, hogy rossz lenne, csak én többet vártam.

Ha valami pozitívat kellene mondani, akkor mindenkéken Camilla Bellt emelném ki, aki nagyon jól domborít a vásznon. Másért nem, ő érte érdemes megnézni. A kamera beállítások sem voltak rosszak, csak a feszültség keltésre teljesen alkalmatlanok voltak.A vége a filmnek teljesen negatív irányba mozgatja el a dolgot, mert gyorsan akartál lerendezni, ezért kár volt a főszereplő csajnak végig futkosni a ház/udvar terepét.

Tini-thrillernek egyenek jó, de senki ne számítson sok jóra. Van akinek be fog jönni, lesz olyan akinek nem. Megkérdeztem emberke, hogy is állnak vele? Volt pro és kontra, de én még mindig azt mondom, nekem unalmas, és szenvedtetős volt, még akkor is, ha ilyen csajt választottak a maratón lefutására

60%

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2006 thriller 60 % ismeretlen hivas

süti beállítások módosítása