Friss topikok


Fékezhetetlen (Lawless, 2012)

Írta: ANTOR 2012.11.22. 16:39

A 30-as évek amerikájában járunk, gazdasági válság, szesztilalom, vidéki szegénység mélyülése, így nem maradt ott sem más az embereknek, minthogy belefogjanak a szeszfőzés igen kifizetődő tevékenységébe. Ezt is teszik Bondurant-fivérek, azonban akad egy nagy problémájuk...

lawless.jpg

Mégpedig az új ügynök tűnik fel a városukban, aki szintén részesedést akar a csempész piákból, viszont Bondurantok nem olyanok, hogy bárkinek egy centet is fizessenek, főleg nem egy piperkőc ügynöknek, így meg is indul egymás módszeres levadászása, csak hát az ügy nem ilyen egyszerű, mert Bondurantokon nem fog a golyó olyan könnyen.

Nos, a film lehetne jobb is, de nem panaszkodásból mondom, mert így sem volt rossz. Mivel nekem a 30-as évek mindig is kedvencem volt, de főleg csak a városokat lehetett látni a filmekben, így most már épp ideje volt kicsit az isten háta mögötti vidékkel is foglalkozni egy keveset. A film ennek jegyében poroszkál a jól kijelöl úton, szépen sorjában kapjuk az arcunkba, hogy Bondurantokal tényleg nehéz elbánni, az akció jelenetek, mivel a költségvetés rendesen meg lett faragva nem lehet grandiózus, de kihozták a maximumot a lehetőségből. 

A két testvér a főszereplő, a csendesebbet, de annál keményebb rosszfiút Tom Hardy személyesíti meg, nyilván nem rosszul, mondjuk ezt a folyton bumfordi szótlan stílust nem is volt olyan nehéz eljátszani, viszont a testvérét játszó Shia LaBeouf meglepően jó játszotta a tejfölös szájú gyereket. Az ügynököt Guy Pearce próbálja eljátszani, de valahogy nekem nem volt hiteles az alakítása. Nem is szerepelt annyit, hogy valamilyen szinte komolyan lehessen venni, ráadásul piperkőc viselkedése sem illet igazán ide, de természetesen akadnak ellenvélemények is.

Mint mondtam, nem pereg a film olyan gyorsan, néha el is kalandozhat a figyelem, de összességében engem lekötött a történet, még attól eltekintve is, hogy az utolsó húsz perc tartogatott nevetséges jelenetet is, de az végül is elfogadhatóan volt rossz. Egy 70%.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika krimi 2012 drama 70 % fékezhetetlen lawless

Harmadnaposok (A Few Best Men, 2011)

Írta: ANTOR 2012.11.18. 14:24

Tejes megrökönyödve olvasom, hogy ez aztán a vígjáték, meg azt is, hogy nem is olyan jó, mi nem jó, egyenesen vállalhatatlan. Azt kell, hogy mondjam, mind a két véleményben van némi igazság, de hogy melyik az igaz, a kép után utána járunk.

a-few-best-men.jpg

Nézzük először a történetet: négy fiatal, egy esküvő, a problémák tárháza, amik egy birkában csúcsosodnak ki teljes mértékben. Nos, kb erről szól a film, meg a poén hegyek többsége, ami alpári, megbotránkoztató és erre még undorító is, de simán lehet rajta viháncolni, természetesen módjával. A négy fiatal közül a legnormálisabb megismert egy ausztrál lányt és a rövid ismertség után össze is házasodnak. Így a négy jó barát - a drogos, a kis Hitler, a hőszerelmes - elindulnak a haverjuk legnagyobb napjára, az esküvőre. Perszer egy kis kitérő ott, egy kis legénybúcsú amott, az após szent birkája máris óriási láncreakciót indukál a barátok és a násznép között. 

A film nagyon beteg, mondjuk ebből kifolyólag nem is mindenkinek jönnek be a morbid humor eme formái, így korlátozottan merem ajánlani. Személy szerint nem szórakoztam rosszul. Nem az a fetrengős humort nyomó valami (mondjuk meglehet, hogy valakinél igen), nem is a visszafogottság jellemzi, de voltak pillanatok a filmben, mikor rendesen röhögtem a srácok hülyeségein. Tele van az egész csavarlazítós jelenetekkel, szövegekkel, néhol még párbeszédekkel is, ezért meg is lepődhetem magamon, hogy ennyire lekötött az egész.

Harmadnaposok értékelés:

Nyilván nem az évtized vígjátéka, de egyszer meglehet nézni, persze, aki bírja a morbid humort. Szerintem nem rossz film, lehet rajta röhögni, ezért egy 70%-ra gondoltam.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2011 vigjatek 70 % a few best men harmadnaposok

Ted (2012)

Írta: ANTOR 2012.11.14. 15:31

Teddy maci a málnásban. A film kegyetlen lett. Csak nem jó értelemben. Mivel sikeres lett, gondolom lesz valami hasonló elvetemült folytatás, mert az valami hihetetlen gagyi. Ettől függetlenül röhögtem rajta. Emberek nem hiszem el, de annyira szürreális, nem e-világi, hogy valaki egy macival éljen együtt, hogy azt kell mondjam a film végül is vicces.

ted.jpg

Nos, a történet benne van a bekezdésben, úgy hogy most ezen részt nem feszegetném tovább, viszont arról mindenképp szeretnék szólni, hogy alap esetben, az olyan filmeket, amik tele van altesti poénokkal, és trágárkodással, azt nem nagyon szoktam komálni. Itt is zörgött a léc, de valahogy elfogatható mértékben volt jelen, még akkor is, ha néhol nem kellet volna ennyire erőltetni.

Két főszereplőt még mindenképp ide vésem. Mark Wahlberg, aki nekem annyira nem szimpatikus, mint színész, nem tudnám megmondani miért. Itt nem játszott rosszul, mondjuk megerőltetnie sem kellet magát. Mila Kunis meg nem lehet nem szeretni, bár ugye ő az aki minden filmben szinte ugyan az hozza, de azt nagyon - jól mutat a vásznon. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy a színészethez, mint mesterséghez mennyire ért, de annyi baj legyen. Majd elfejtettem, a fő-fő szereplőt, az animált Tedet, aki ossza az észt, mindent tud a csajokról és meg is csinálja őket, plusz állandóan be van szíva-lőve, úgyhogy az élet szép, nem igaz. Ja és ő a legkirályabb sztár, mert ő az a maci, aki egy gyerek kívánsága okán életre kelt, így simán közlekedik az utcán, talk showban szerepel és munkát is vállal, bár azt csak kényszerből.

Ted értékelés:

Nos, a film vállalható, viszont a trágárkodást és a fingás továbbra sem jön be, mint humor forrás. Ötlet viszont kreatív, még ha filmként nem minden momentumában állja meg a helyét, közről-végről elvoltam vele, főleg azért is, mert mostanában nem igen láttam jó vígjátékot, úgyhogy egy 70%-t rá dobok, de többet nem.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2012 vigjatek ted 70 %

A biztonság záloga (Safe, 2012)

Írta: ANTOR 2012.11.10. 20:12

Úgy kellett ez, mint egy falat kenyér. Mivel jó akciófilmet keresve is igen nehezen lehet manapság találni, néha ugyan felbukkan egy-kettő, de az vagy eljut az emberhez vagy nem. Itt van rögtön a Safe, amiről nyilván nem sokat hallottunk, maximum belebotlik az ember, velem is ez történet. Kép után jobban utána járunk, miért ez a legjobb akció film, amit valaha láttam.

safe.jpg

Na, jó van, csak vicceltem, el ne higgye már senki, hogy ez a legjobb akciófilm. A története olyan klisé, hogy ahhoz a Mount Everest kis dobocska a síkságon. Kilométeres nemtörődömség, lustaság közepette dobták össze a scriptet, nagyon béna lepecseléssel, mandarinul hablatyoló kínaiak szerepeletetésével akarják eladni a történet hülyeségeit. 

Miről szól a film? Egy kínai kis csajról, akit a helyi kínai maffia vezér elrabol, mert a lány nagyon jó, mit nagyon jó, egyenesen jobb memóriája van, mint egy számítógépnek. Ennyi. Elviszik Amerikába, ahol feltűnnek az oroszok, mert ők is a csajt akarják, ugyan ezen ok miatt. Itt jön a képbe Jasen Statham, aki jól megmenti. 

Nagyon nehezen indul be a film. Az első húsz percben olyan nyögvenyelősen haladunk előre, hogy komolyan elgondolkodtam abba hagyom az egészet. Mert valahogy nem érdekel a kínai lány nyomorúságos élete, én akciót akarok nézni, nem drámát. Szerencsére ezen gyorsan túljutott a film, rögtön tértünk is lényegre, eltört az első csigolya. És innentől kezdve Stetham megmutatja a kínaiknak, az oroszoknak, miként kell módszeresen meghalniuk. A film végig pörög, a rossz arcok hullnak, mint a legyek, nem aprózzák el a könyörtelen arcul csapásokat, nyak és tüdő rúgásokat sem. Azonban van némi probléma.

Tényleg, tudom, innen ezen a felületen nem tudom megértetni a mostani rendező/operatőr párossal, hogy ne rágassátok a kamerát, könyörgök. Az ember az agybaj kapja el, mikor nekem kell összerakni mi lett volna ott abban a jelenetben. Nem fülcimpát akaratok látni, de nem ám. Én az egész snittet akarom, értitek! A kamera rángatás leszámítván, voltak azért érdekes megoldások, látszott nem nagy költségvetés ellenére a lehetőséghez mérten próbálkoznak valami pluszt belerakni a jelenetekbe. 

Ami viszont tényleg nagyon nem tetszett - a vége. Olyan mintha kapcsoltak volna, ácsi, elértük a másfél órát, ennél több nem fér bele, a végén a fő gonoszt letudjuk gyorsan, le is tudták, és jöhet is vége főcím. Nagyon sajnálom, ott egy kemény bunyót vártam, oly régi módisan, mikor a jó-és a rossz összecsap, de nem. Miért?!

A biztonság záloga értékelés: 

Mivel mostanság ilyen filmet az ember nem igen lát, hiánypontlásként érdemes megnézni. Ezért 70%-t simán rádobok. 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika krimi akció 2012 safe 70 % a biztonság záloga

Röviden: Ezer szó (A Thousand Words, 2011)

Írta: ANTOR 2012.09.11. 18:07

Szakmád szerint csak beszélnek, meggyőznöd kell mindenkit és mi történne, ha egyszer a kertedben nőne egy fa, minden egyes kimondott szónál lehullna egy falevél, minden egyes levél után közelebb kerülsz a saját halálodhoz. Nagyjából ennyi lenne Eddie Murphy legújabb filmjének a története, ami nagyon bugyuta, nagyon nem nekem való, de a film még sem rossz.

thousand_words.jpg

Nem azt mondom, hogy felhőtlen az örömöm, Murphy mostanság nem hassít Hollywood csillagos egén, magyarul elvállal mindent amiben röhögcsélhet egy kicsit. Ez a filmje is inkább készült egy jó nagy családnak, akik körbe ülik a tévét és talán a gyerekek még vihognak is rajta egy keveset.

Poénos helyzetek vannak - több kevesebb sikerrel sikerült olyan szintre hozni a filmben, amiken ugyan rekeszizom sérvet nem fog kapni senki, de egy kellemes másfélt órát simán el lehet vele tölteni. 

Ezer szó értékelés:

Nem rossz film, nem is akarom letagadni, hogy simán végignéztem, jól szórakoztam, kicsit meg is lepet. Egy 70%-ot adok rá, de ebben az is benne van, hogy nem volt nagy az elvárás, és mivel megugrotta a minimum, ez a ponton is meglátszik.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika 2011 vigjatek 70 % ezer szó a tousand words

Vadászlak az erdőben (The Cabin in the Woods, 2011)

Írta: ANTOR 2012.08.22. 13:32

Azt nem tudom, hogy most sírjak-e, vagy nevesek - nem erre számítottam. A film nem rossz, sőt ha jót akarunk nevetni, akkor még be is vállalhatjuk, csak mégis egy horrorral lenne dolgunk, vagy jobban mondva én hittem ezt, pedig nem csak erről van szó. A film végül vicces is, aprítás is van, de szerencsére nem komolyan véve, és ez is menti meg az egész produkciót.

The Cabin in the Woods.jpg

A történetről nem szabad sokat elárulni, mert akkor még az a kis izgalom elszáll ízibe, úgyhogy csak annyi elmondok, hogy pár fiatal elmegy egy faházhoz táborozni, ahol ugye történek olyan dolgok, amik az életükkel összeegyeztethetetlen. Azért ne gondoljuk, hogy ilyen faék egyszerűség jellemzi az egészet, megvan egy kicsit azért bolondítva a történet, ami folyik egyenesen a semmibe, de annyi baj legyen. 

A forgatókönyvet is ide citáljam, annyit azért érdemes tudni róla, hogy meglepődve tapasztaltam, hogy vannak rendesen utalások ide-oda, amit természetesen meghagyok a nézőnek, hogy mindegy egyes mozzanatot felfedezzen magának. 

Színészi játékot ne várjuk, rém gyenge, még szerencse, hogy ez itt nem volt követelmény. Ha biztos ismerőssel akar az ember találkozni, akkor talán Chris Hemsworth (Thor) tudom megemlíteni.

Vadászlak az erdőben értékelés:

Mivel semmilyen előismeretem nem volt a filmmel kapcsolatban, így elsőre nagyon nem ezt vártam, de végül is nem bántam meg, hogy rászántam azt a másfél órát. Nagyban nem változott a véleményem a mostani horrorokról, de szerencsére nem is romlott, így egy 70%-t tudok rá adni, de azt megérdemelten.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika horror 2011 70 % the cabin in the woods vadászlak az erdőben

Utódok (The Descendants, 2011)

Írta: ANTOR 2012.04.23. 08:22

Nagyon gondolkodnom kell, hogy mi is legyen az álláspontom az ügyben, hogy most ez a film tetszett-e, vagy sem. Isten igazából nem tudok egy határozott véleményt mondani, mert nekem sajnos, vagy nem, kitudja, de a film nagyon semleges lett. Megnéztem az egyik Oscar esélyest, de hogy két hét múlva emlékszek-e rá, több mint kérdéses.

Miért? Isten igazából nem tudnám megmondani. Ezzel a filmmel én konkrétan nem tudok mit kezdeni. Valahogy olyan semmilyenek érzem az egészet, majdhogynem megkockáztatom, hogy felesleges volt megnéznem. Valahogy nem kötött le. Vagy én lettem mostanában immúnis a drámákra, vagy valami front van, fogalmam nincs, de sajnos nekem ez a film kevés volt arra, hogy valami érdemlegesen voltoztasson a hangulatomon akár negatív vagy akár pozitív irányba. Nem ütőt olyan nagyot, főleg akkorát nem, amit előzetesen vártam. 

Színészekkel lenne a probléma? Nem hiszem, mert George Clooney színészi alakításáért jelölték az Oscarra, így nyilván nem játszott rosszul, legalábbis eltért a valamelyes "Clooney" vonaltól. Különösen tetszett a játéka a fimnek az utolsó harmadában.

A film Hawaii szigeten játszódik, úgyhogy a környezet pazar egy dráma leforgatásra, főleg egy olyan helyen, ahol az emberek akik nem itt élnek, úgy gondolják a helyről, hogy itt az emberek élik az életüket, különösebb probléma, gondok nem nyomják a vállukat, holott ez közel sincs így. Itt is bármikor történhetnek balesetek, itt is lesznek az emberek betegek. Úgyhogy az élet itt sem fenéki tejfel. Ahogy itt a történet remek példát is mutat.

Utódok értékelés: 

Talán ha nem olvasok sok ajnározó vélemény, akkor az elvárásom kisebb lehetett volna, és most nem ülök itt ilyen tanácstalanul. Nehéz szível, de nem tudok 70%-nál többet adni rá.

Szólj hozzá!

Címkék: 2011 drama 70 % kritiak the escendants utodok

Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn, 2011)

Írta: ANTOR 2012.03.22. 19:04

Nos, ez a mese olyan egyszerű, mint egy faeke, de mégis jó. Jó, mert nem akar sok lenne, a történet egyszerűsége miatt csak nézni kell, a percek meg csak elfogynak, meg a látvány, ami aztán nem piskóta!

Tintin kalandjai

A történet mint mondtam is, nem rendelkezik kibogozhatatlan szövevényekkel, attól sem kell félni, hogy az ember elveszti a fonalat. Olyan srácról szól (Tintin - ifjú riporter) aki, ha kicsit esetlen is (ebből adódnak főleg a poénos helyzetek), de helyén a szíve, és a rossz arcok csak meredten figyelhetik, hogyan teszi lóvá őket. Konkrétan egy kincset rejtő hajó rejtélye mozog itt képileg a szemünk előtt, amit természetesen nem porosodhat a tenger mélyen, így meg is indul a "kegyetlen" küzdelem az elemekkel.

Ami nagyon tetszett - nyilván rásegített a dologra, hogy nem akartam különösebben agyalni -, hogy az egész mesének van egy dinamikája, nem hagyja a figyelmet lankadni, oda szegez, és ami tényleg nagy pozitívum, hogy a kivitelezés grafika szintjén pazar. Ha most ilyen, milyen lesz pár év múlva?

Különösebben nem ereszteném bő lére a mondani valómat, de mielőtt az értékelésre rohannánk, elmondom, hogy a filmet Steven Spielberg jegyzi, mint rendező, akinek nyilván a nem eset nehezére a film levezénylése, viszont ettől függetlenül csodát ne várjunk. Nyilván annak nem fog tetszeni, aki eleve abba a korban van és úgy érzi, hogy ciki, másoknak meg azért nem fog, hisz a hemzseg a mese a nevetségesen nevetséges jelenetektől, ami nyilván nem mindenkinek veszi be a gyomra. (Jelzem nekem sem mindig.)

Tintin kalandjai értékelés:

Most én jól szórakoztam, nem igazán éreztem a kaland alatt, hogy el-el bóbiskolnék, kelően lekötött, jókat derültem a bárgyú helyzeteken, szövegeken, úgyhogy egy erős 70%-t simán kiosztok rá, amit nyilván nem fog mindenki osztani velem, de hát így jártam.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika családi kaland 2011 70 % animacios the adventures of tintin

Röviden: Paul (2011)

Írta: ANTOR 2012.01.04. 08:11

Paul, mint film inkább a geekeknek szól, hisz a poénok nekik jobban ülnek, de azok se szomorkodjanak, akinek az egész képregény világ kínai, mert így is tökéletes szórakozást nyújthat. Jókat lehet rajta vihorászni, úgy mellékesen.

A történet két képregény-őrült körül bonyolódik, akik Angliából egyenesen Amerikába jöttek a jól megérdemel nyaralásukat eltölteni. Felkeresik azokat a helyeket USA-ban, ahol talán megvetették az idegenek egyszer a lábukat. Hogy-hogy nem belebotlanak Paulba, a földönkívülibe, aki nagyon laza és nagyon haza akar menni, mert a Nagy Ember elakarja tenni láb alól, a két jó barát haptákba vágja magát, és természetesen segít a furcsa szerzetnek.

Nos, Simon Pegg  és Nick Frost jó geek párost alkotnak. Főleg akkor válik igazán nézhetővé, mikor Paul váratlanul felbukkan, remek szövegek nyomva alázza a népet, így kőbunkó stílusával simán viszi a hátán a filmet. Ami pedig extrán pozitív a CGI, Pault élethűen alkották meg a készítők.

Paul értékelés: 

A film még ha néhol gyerekes is, de simán lekötött, vicces, lehet rajta jókat derülni, úgyhogy egy sima 70% lett most ez, csont nélkül.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika sci fi paul 2011 vigjatek 70 %

Röviden: Egy nap (One Day, 2011)

Írta: ANTOR 2011.12.30. 08:00

Nos, ez egy olyan romantikus dráma, amit üres két órában nyugodtan megnézhet az ember, csak arra kell felkészülni, hogy miután a végefőcím megy, kicsit "rosszul" érezheti magát. Aki kedveli a drámát némi romantikával fűszerezve, annak egyenesen kötelező.

A film egy fiatal pár sorsát követi végig, akik se veled, se nélküled kapcsolatban élnek, ha valamelyikőjüknek van egy kis vagy nagy problémája rögtön ott van a másiknak szemetesládának, de az igaz szerelem több ok miatt nem tud kiteljesedni. Ez főleg a fiú részéről jelent problémát, aki inkább a léha életet részesíti előnyben, mintsem a fontos dolgokra koncentrálna. 

A film több évet ölel fel, minden évben kapunk egy napot a szereplők hétköznapjaiból, hogy halad a sorsuk, hogyan add az élet valamit majd vesz el, milyen buktatókon keresztül jutnak végül egymás karjaiban, amikor is az élet szól közbe.

Főszerepben Anne Hathaway és Jim Sturgess. A közös bennük, hogy mind a ketten jól játszanak.

Egy nap értékelés:

Hát ez most rövidre sikeredet, de az igazság, hogy különösen nincs mit írni a filmről, hisz a történet klisés, a sok újat nyilván nem tud hozni, viszont nem bántam meg, hogy megnéztem, így egy 70%-t adok neki.

További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika romantikus egy nap 2011 drama 70 % one day

süti beállítások módosítása