Ha volt film, amit ebben az évben nagyon vártam, akkor az mindenképp a jelenleg tárgyalt darabunkra igaz. Hisz Sylvester Stallone (továbbiakban Sly) ismét igába hajtja a fejét és összehozta a régi-új arcokat, hogy rendet rakjanak a fejekben, mégpedig a célból, hogy lehet-e még régi vágású emberekkel, régi stílusi akció filmet rendezni? Hogy ez sikerült-e neki, az mindjárt kiderül a kép után.



Először is tegyük tisztába, hogy mégis mit vártam ettől a filmtől. Akciót, de dögivel. Elismerem ez kipipálva, volt jó sok, termesztésen egymás hegyin-hátán, mert a fogatókönyv író (Sly) lezseren vette a film ezen részét. Ellenben, ráerőltették az új trendet a csihi-puhira, ami nem nem más, minthogy rángatjuk a kamerát, mert az olyan jó. Hát nem, és nem. Felfogni nem tudom, hogy mikor értik már meg végre a filmet készítők, hogy ez nem a járható út, ha akciót rendezünk. Főleg Sly-tól nem vártam ezt, mert ha valaki, ő hát csak tudja, hogyan kell egy tökös, kemény (kinek hogy tetszik) filmet készíteni. Erre meg, ááá, mindegy is.

Ugye, Sly-nak már régen dédelgetett álma vált valóra, mégpedig, hogy össze ebrudálja a régi akció sztárokat a jelenlegiekkel, hogy lenyomjanak pár rossz arcot, csak megfakult emlékek miatt. Ez közről-végről összejött, ki hosszabb szerepet kapat, ki egy percet sem(nem vállalta el, pl. Van Dame), és egy két cameo is beugrott, gondolok itt Bruce Willisre, meg persze Arnold Schwarzeneggerre. A többieket nyilván nem sorom fel, mert vagy tök ismeretlenek számomra, vagy könnyen le lehet olvasni a plakátról. Az itt biztos nem derül ki, hogy ki hogyan is ért a szinészkedéshez, mint mesterséghez, mert megerőltetni nem kellet senkinek magát. Ami viszont tényleg nagyon zavart, hogy az még rendben is van, hogy felvonultat a film régen, néhányan még ma is aktív akció színészt, de valahogy mégis kellet volna mélységet adni az egésznek, mert mintha kötelező jelleggel jelenének meg vásznon szinte tök feleslegesen (ha mér itt vagyunk, akkor gondol itt Mickey Rourke-ra, aki elmond egy szívhez szóló történet egy nőről, azt elfogadjuk, mint valami élet tanúságot, de ettől ezért többet vártam volna picivel), és tulajdon képen csak a néző számára furcsa, mit is keresnek most ezek itt.

Mint már utaltam is rá, a fogatókönyv nagyon vékonyka lett, sőt megkockáztatom, ilyennel nem is húzták az időt a fiúk, hanem hagyatkoztak a leleményességükre és improvizáltak ide valamit, legalábbis ennek tudom be, hogy nem ütöttek az egysorosok többségében, sőt akadtak részek, mikor már nekem volt kínos, de nyilván nem értem a poént. A történet köré sem kell rendezni kitaláló show-t, mert egy önjelölt diktátor terrorizál egy tök ismeretlen sziget polgárait. Sly, meg a zsoldos csapata rendet rak, megmentik egy csaj életét, mert valami indok mégis kell a kiruccanáshoz.

Mivel az akció végig rendesen zúzott, ugyan némi céltalanságot véltem felfedezni benne, de akkor sem volt e téren csalódás akkora, ha még tudtam is valahol, ennyi lesz ez, se több se kevesebb, hisz 35 millió dollár nyilván nem elég mindenre (a béna CGI azért befigyel), de egy eresz el a hajam bulit simán futott. A végső verdikt az lenne, hogy oda adok neki egy gyenge 70%-t. Ebben benne van némi nosztalgikus érzés, de az is, hogy ennél többet kellet volna produkálni, főleg a karakterépítésnél. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy legközelebb nem szabad kihagyni a ziccert, hogy tényleg egy ízig-vérig 80-90-s éveket idéző akció mozit tegyen elénk Sly. Hájra, a második részre az alapok meg vannak, mindent bele fiúk!

Mivel tegnap adták a tv-be, így megnéztem, ekkor gyorsan tudatósul  is bennem, ilyen se csinálok többet a hasonszőrű filmekkel. Élőszőr csak arra gondoltam, hogy milyen jó lesz leporolni az emlékeket filmről, amit kis-ötvenezerszer láttam porbanfingó koromban, de a végén bazinagyott csalódnom kellet, felnőtt fejel bizony már nem is olyan jó ez. A másik, termesztésen annak, aki húsz-tizenöt percenkét nyomatta a reklám spotokat, kívánok egy, a fenét, két hét kényszerpihenőt egy koedukált guatemalai börtönben, teljes wellness ellátással.

A film sztorija mai szemmel köztünk szólva is vicces, de nyilván nem ezt kell nézni. Viszont, aki tagnap látta fiatal fejjel, annak viszont biztos bejött. Nyilván a történetet tudja mindenki, de azért nézzük meg gyorsan: a film egy srácról szól, aki anyával elköltözik otthonról, és eljönnek az ismeretlenbe. Itt a vékony dongájú srác rögtön kihúzza a gyufát a helyi vagányoknál, akik jól összeverik néha napján. De a végső rundot majd egy bajnokságon lerendezik, de előtte Myagi mester a karate magas tudója jól felkészíti a lelkes fiatal úrfit cirka két(!) hónap alatt (Edzés terv: kerítés és ház festés, bejáró smirglizés, csónakon egyensúlyozás, muhahaa).

Egyébként a legnagyobb gondom a főszereplő gyerekkel volt, aki nemcsak az elején, de a végén is olyan esetlen, hogy nem hittem el, hogy semmilyen karate előélettel két hónap alatt lenyomja a nálánál ezerszer felkészültem fiukat. Arról már ne is beszéljünk, hogy végét nagyon elkapkodták, talán itt lehetett volna több kéz-láb mozdulatokat mutatni, és rögtön kerekebb lett volna a történet. Azt viszont ne vegyük el a filmtől, hogy biztos rengeteg olyan ember van/volt aki e film miatt kezdet el valamilyen küzdő sportot. Ha így is volt, már ezért megérte megcsinálni.

Egyébiránt nem azért írom ezeket a sorokat, hogy most jól megmondjam a tutit a filmről, csak azt akartam mondani, hogy néha hagyni kell a régi emlékeket maguk valójukban, mert sajnos számomra a Karatekölyök nem állta ki az idő próbáját.

Osztottam - szoroztam, így egy jó indulatú 70%-ot csak rá dobok a végén.

Nahát ettől a filmtől sem fogunk hányat esni izgalmunkban, mert ilyen romantikus történettel már találkozhatunk párszor, mely csak annyival van megspékelve, hogy a nagyon szerelmes pár között cirka tizenöt év van. A film egyébként így előjáróbán sem volt rossz a maga kategóriájában, habár azt sem mondom, hogy ne lehetett volna egy kicsivel kerekebb a történet, de humoros, jól oda ragassza az ember a képernyőre.



A bevezetőben már csepegtettem el a sztoriból, ami annyi lenne, hogy van egy családanya, látszólag rendezett családi élettel, csak arról nem tud semmit, hogy a férje a konyhában gyakorolja a sütés – főzést( értsd: félre kufircol), csak épp nem a feleségével teszi mindezt. Asszony a gyerekkel együtt felköltözik a nagy városba, majd hiphop talál egy „bébiszitter”, aki vigyáz a gyerekekre, meg persze a lelkét és a libidóját is karban tartja, akarom mondani nagyon szerelmes lesz, a tőle jóval fiatalabb „fiúcskába”, aki még mindig az anyát boldogítja otthon.

Nos, a film nem mentes a humortól sem (még jó), azonban addig működött is a dolog, míg a gyerekek nem oda illőket mondanak itt-ott, vagy egy-két szituációt sikerült némiképp viccesre faragni, de sajnos a végére mindebből nem sok marad, csak a happy end, és ettől is lett az egész olyan átlagos, majdhogynem említésre sem méltó. Mert ugye a szerelem már csak olyan, hogy jön-megy, de a filmben is felvetődik a kérdés, mégis milyen jövője legyen egy olyan kapcsolatnak, amiben a nő és férfi között a korkülönbség ilyen nagy. A végére ugyan lett megoldás, mondhatni banális, kicsit mesebeli, a fiú fenőtt (világot látott), meg mi egyebek, de aki eddig nem látta, annak nem akarom elrontani a szórakozását, így nem mondok egyebet.



Még annyit, hogy főszerepben Catherina Zeta-Jones, és Justing Bartha. Aki nem ismerné, ő az a srác akit elvesztenek a nagy buli hevében, A másnaposokban. A végső verdikt az az, hogy egy délutáni lazulásra simán jó a film, így aztán nyugodtan lehet vele próbálkozni. Hatalmas kacajokat ha nem is hozz ki az emberből, de egy könnyed jókedvre nagyon is jó a film. Ja, a címen nem tudom, hogy mennyit agyaltak, de valami katasztrofálisan szörnyű lett.

70%

Lelkesedés híján, de csak megnéztem ezt a filmet. Habár újat nem mutatott, de azért egyet mégis megértettet az emberel, hogy vannak olyan pillanatok az életben, mikor jobb lenne, ha nem lénél ott, ahol éppen vagy.

Kicsit zavaros, de majd megértitek ha a filmet megnézitek. Szóval a történet nem egy nagy vasziszdasz, mert olyan mintha nem is lenne neki. Sajnos nem tudtam kihámozni mi fán teremne a lényeg, jobbára csak folynak az események, egy-két szerepelő összefut, apa-fia, na a kettőjük kapcsolata a konfliktusok meleg ágya. Majd egy nyomozó, akinek a felesége elvesztése jelent nagy fájdalmat, meg annak a lánya, aki szerelmes lesz. Persze egy olyan srácba, akibe nagyon nem kéne.

A filmnek a minőségével nem sok gond volt. Néhol attól függetlenül, hogy nem igazán vicces a történet, azért remek párbeszédek miatt volt humor is. Szóval a film nézhető, a rendezés is jó, csak valahogy se eleje, se vége, még akkor sem, ha nem is ezt vártam a végére, amit kaptam. Ha őszinte akarok lenni akkor megleptek ezzel a húzással amit a lenyomtak ide befejezés címszó alatt, valahogy nem erre számítottam.

Még annyit, hogy főszerepben Robert Pattinson (Twilight), de feltűnnek még: Emilie de Ravin (Lost), és Pierce Brosnan. Azt nem mondom, hogy nem ajánlom, csak mindenképp vigyük az elvárásainkat egy szintel lejjebb és akkor nem lesz gond. Ennyi lett volna röviden.

70%

Erről hosszasan már sok helyen kifejtették a véleményüket, ami vagy pozitív, vagy adott esetben negatívra sikeredett. Sajnos nekem is az utóbbihoz húz a szívem. Ugyanis, nem kötött le, sőt, inkább azt éreztem, hogy kár volt erre eltölteni az időt, ami egy Oscart kapott filmnél több mint necces, szerintem.



Talán az volt a baj, hogy jó bő két órában akarja elmondani a rendező, hogy milyen egy bomba szakértő élete a terepen, mikor az életét kockáztatva próbálja hatástalanítani a bombákat. Csak ebben a témában nem sok van, ez látszott a filmen is, mert csak ismételni tudta magát. Kapnak egy fülest, kimennek, hősködik egyet a főnök (mert ki a fasza gyerek, ha nem ő), majd újabb hívás, oszt ennyi. Jó, a rendezéssel nem sok bajom volt, nyilván nem lehetett kihozni belőle ennél többet, főleg azt nem, hogy feszes legyen, legyen valami története az egésznek, egy cél, amiért a néző is izgulhat. Ilyen csak addig volt, míg ismételgetheti magában, na ugyan felrobban-e a bomba, vagy nem, de azért titokban tudta, hogy úgy sem fog.

A rendező Kathtyn Begelow, James Cameron volt felesége, akivel ugye csatában volt az Oscarért. Most már tudjuk, hogy a női rendező zsebelte be a díjat a rendezésért, sőt még a legjobb filmért járó díjat is elvitte A bombák földjén. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de szerintem, ez a film így ebben a formában nem érdemelte meg. Az Avatar meg hiába volt nagyságrendekkel jobb film, nem kaphatta meg, így kizárásos alapon maradt ez a megoldás.

Különösebb gond nem volt a színészi játékkal, csak néhol éreztem túljátszottnak. A főszerepben Jeremy Renner, akiről eddig olyan sokat nem lehetett hallani, de nyilván majd most megnyílik előtte a lehetőség. A mellékszerepekben játszó színészek, az ilyenkor szokás körmeneteket játsszák el (az egyik rájön, gyereket akar, de előtte még teljesíteni, amit a haza kíván, meg persze itt van egy porban fingó beszari jankó, aki inkább nyávog, meg a problémát okozza, mintsem a küldetés sikerét lendítené előrébb).

Szóval a film összességében nem nyerte el tetszésemet. Ha nem kapta volna meg a díjat, akkor azt mondanám, hogy egy jó iparos munka, egy női rendezőtől (mondjuk ez már önmagában kuriózum), de így többet várt az ember, valami pluszt, de itt semmit nem éreztem, ami eme hiányt ki tudta volna tölteni. És nem rángásuk már a kamerát, mikor filmezünk, könyörgök, ahhh.

70%

Ha ez a film nem minimalista, akkor nem tudom hogy mi. Először elgondolkoztam írjak-e róla, mert nem egy világmegváltó valami kerekedett ki belőle, de van annyira egyszerű, és ezzel együtt simán nézhető egyszeri alkotás - hát akkor üsse kő, nézzük meg mi a jó csuda történik itt...



Igazából a filmet inkább a régi amerikai autók szerelmeseinek ajánlom, mert maga a történet nem nagy szám … Rennie Cray (James Caviezel) orvos éldegél feleségével, akit egy napon elgázolnak. Ezt önmagába még semmi izgalmat nem rejt, csak hát a gázolónknak ez a hobbija, több növel eljátszotta már ezt, persze rábizonyítani egyszer sem sikerül, így Rennie-nek nem marad más választása, mint járja magányosan az ország útjait abban reménykedve, hogy ha nyomára bukkan megfizetteti vele feleségének fájdalmas elvesztését.

A kidolgozása a filmnek mint említettem nem tartalmaz sok újdonságott, maga a film sem hosszú, mondjuk ez jót is tett neki. De azért ott vannak a régi amerikai monstrumok, és akinek ez nem lenne elég, az Rhona Mitra (Doomsday) szépségével is gazdagabb lehet. A történet szemére vethető a kiszámíthatóság, de azért apró feszültség források találhatók itt-ott. Volt egy-két jelenet amiért érdemes volt megnézni, mondjuk az alagutas balesetnél meglepődtem elsőre, hogy mit keres ott egy ló, hát na.

Aki szereti az egyszerűséget, a nem sok fordulatot rejtő alkotást, de mégis ezzel együtt nézhető filmet, annak ajánlom, nem is beszélve az autós fanokról.

(ui.: a magyar cím meg ultra gáz)

70%
 

Mivel romantikus történetet kitalálni nem olyan nehéz, hiszen az egyetemes filmes történelemben volt már példa mindenre, ami csak egy férfi-nő között lehet, így a tucat romantikázás hanyagolva végre találtak egy regényt, ami megpróbált valami újdonságot bevetni, még pedig a sci-fi-be illő időútázást. Na jó, ez az ide megyünk, majd ott vagyunk história nem új, de egy szerelmi szált is belefűzni, na ilyen még biztos nem sok volt.



A filmben a történet egy olyan emberről szól, akinek egy gén hibája miatt (legalábbis ezzel magyarázták) képes az időutazásra. Így találkozik már felnőtten egy kislánnyal (az idő múlással többször is), aki ezek után mindig is arról álmodozik, hogy a felesége lesz. Nem fogjuk kitalálni, az lesz, de ugye a bonyodalom egy ilyen férjjel extrán nehéz. Hisz egyszer csak eltűnik (ruhát persze nem vihet), majd egy másik „énje” megjelenik, majd megint eltűnik, majd visszatér ez eredeti, aki elment. Olyan mintha évente lejátszódna a múltad, te meg minden egyes ismétléskor megszületnél és léteznél, közben meg ugrándoznál az időben még saját magaddal is találkozva akár. Hát, igen elég bonyolult, nem is ragozom tovább, mert leírni is nehéz, nemhogy felfogni.

Azt kell hogy mondjam, hogyha leveszem a történet időútázásos aspektusát, akkor sok újat nekem nem mondott a film. A könyvet ugyan nem olvastam, állítólag sok dolgot kihagytak, módosítottak a film kedvéért, de ettől függetlenül a sztori megy előre, azt sem lehet mondani hogy olyan váratlan, vagy meglepő dolog történne, hisz majd mindig sejthető hogy a végkifejlet nem lehet teljesen heppy end. Sajnos így vásznon tálalva az eseményeket nem volt nagy hatással rám, ilyet is láttam, de ezen kívül nem éreztem, hogy plusz jelent az egésznek az ide-oda ugrálás.

Az eleje teljesen kecsegtetőt volt, hisz a bevezető képsorok jól berántanak a gödörbe, nincs idő agyalni háteztmosthogy, de utána valahogy közben sikerül kimászni a mélyből és ezen még Rachel McAdams mosolya sem segített. Játszott már ő ennél szerintem jobb romantikus történetben, elég csak említeni a Szerelmünk lapjait, ami ettől hatásosabb alkotás. Eric Bana meg nem okozott akkora csalódást, de, annyira azért nem éreztem benne a szerelmes férfit, ellenben Rachelel, akiről elhittem hogy szereti, még ha a morbiditás ilyen módján is.

A filmet tehát érdemes fenntartással kezelni és talán a könyvet először elolvasni, így vagy jobban fog tetszeni vagy nem. De még így a könyv elolvasása nélkül is érezhető, hogy a film lett a rosszabb, kár érte.

(A könyv, amit a bevezetőben említettem: Audrey Niffenegger: The time traveler's wife, azoknak akik esetlen el szeretnék/akarják olvasni.)

70%
 

Azt nem tudom ki hogy van vele, de ezt a filmet szeretem, pedig Roland Emmerich-t divat mostanság szidni, főleg azért is, mert csaknem akarja abba hagyni a világ elpusztítását. Akaratos, na. Mondjuk a 2012-el végérvényes kinyírt minket egy időre, így gondolom most másokat akar majd eltenni láb alól, gondolok itt például egy idegen fajra. Vagy ha mégis akad valahol a föld mélyén - vagy bárhol - néhány túlélő, akkor azokra egy végső attack azért jár.

A Holnapután rendesen végig megy azon az úton, ami ahhoz vezet, hogyan kell jó néhány tucat ember kinyírni drámaian. Itt az időjárás gabalyodik meg, eljön a következő jégkorszak. A Föld északi részét teljesen jég fogja borítani, ami annak köszönhető, hogy az ember nem vigyáz a természetre, hanem kizsákmányolja, kiszipolyozza, és nem óvja a jövőnket, hanem a jelen a fontos, meg a profit termesztésen. Ha így folytatjuk jó megszívjuk az tuti.

A film látványilag tökély, de tényleg. Mikor New Yorkot elönti a tenger, ott éreztem hogy kitettek magukért a készítők. Meg tetszett a hajó a belvárosban. Az ezzel párosodó izgalom viszont nem volt az igazi, mert a történet butasága miatt – minden kitalálható - nem tesz jót koncepciónak. Így a könyvtárban ragadt emberekért nyilván egy fikarcnyi aggódás sincs, mert tudjuk, hogy valamilyen úton-módon meg fognak menekülni. Így a történet magában nulla, de mégis azt mondom, hogy nem unatkoztam. Így nem is bántom a filmet nagyon. Nincs is miért, hisz a sztorit nézem valamilyen szinte meg is történhet (némi tükör a mostani emberiségnek) meg az ilyen filmeknél a látvány a fontos, masszimum ha köré raknak valami jó felütést még javít rajta pluszba.

A színészek többsége gyenge, egyedül talán Dennis Quaid játszik említésre méltót. Csak egy dolgot javasolnék neki, innen a messzi távolból, hogy vállaljon már el végre egy olyan szerepet, ahol nem a világ összes fájdalma, gondja látszódik az arcán, hanem mondjuk egy kicsike mosoly is megjelenik, könyörgök. Szóval a film nyilván Emmerich eddigi munkásságának minta darabja, úgyhogy mindenki így álljon a kérdéshez ha eddig nem látta volna, de én mint mondtam is elvoltam vele, nem kell agyalni rajta, és ez most így jó volt.

70%

Azt gondoltam először a filmről, hogy egy jó nagy ökörség, az is, csak elemben kicseszett jól szórakoztam rajta. Lehet, hogy jó napot fogtam ki, de most ez nem kicsit bejött. Tudom, nem egy világrengető film, de szeretem az illyes fajta kifigurázást, főleg ahogy az angolok tették. Itt a zsernyákok voltak a célpontok, és azt hiszem ennél jobban nem is lehetne ledegradálni a rendőri mundér becsületet.

A történet a következő: Van egy megszállott rendőr, aki foggal körömmel ragaszkodik ahhoz az elvéhet, hogy a lehető legtöbb esettet ki kell vizsgálni, bármilyen kicsi szabályszegést sem szabad megtorlatlanul hagyni, meg persze a legfontosabb, a bűnözőnek a börtönben a helye. Ezt a pörgést a londoni kopók nem nézik jól szemmel, ezért áthelyezik egy „ nyugodt” faluba, ami persze csak idillikus, mert dőlnek majd a csontvázak a szekrényekből kifelé rendesen. Ugyanis rejtélyes véletlenek tűnő halál esetek tizedelik a lakosság.

A helyi rendőrségnek azonban nem sok dolga akadt eddig, mert ugye minta falu, nincs bűnözés, csak „kisebbik rossz” elve alapján, hagyák példának okáért a fiatalokat inni, addig sem kint trónolnak. Csak hát, nem ilyen egyszerű a helyzet.

Mivel a falut furcsa emberek lakják, itt is akad olyan akit hülyének mondanák, de a legnagyobb IQ harcosok termesztésen a rendőr kollégák lesznek, akik faszán nem értenek semmihez, jól elpuhultak a semmit tevésben. Ezt az állóvizet fodrozza fel Angel őrmester, aki Simon Pegg játssza elég meggyőzően. Persze kell egy társ is, aki a  hülyék gyöngye, de azért a végére megtáltosodik, meg a többi szájkaratés rendőrök is megtalálhatók szép számmal. Egy valamit hiányoltam a filmből, mégpedig, hogy több poént tehetek volna bele azért. Nem mondom hogy nem lehetett rajta mosolyogni, de hangosan, vagy földön fekvős visítós kacaj biztos hogy nem volt. Mondjuk a szinkronnál lecsaphattak volna több lehetőségre, mert volt itt alkalom ahhoz, hogy egy szájról-szájra terjedő szövegel áldják meg a fimet. De nem volt azért rossz, csak csak, ugye.

Végére azért elborul, jó adag attakot kapunk a képünkbe a falunak a főterén, de én még ha túlzásnak is találtam néhol, attól függetlenül ki lehet vele egyezni, csak jól kell a kérdéshez hozzá állni. Magyarul nagyon nem kell komolyan venni, és akkor nem lesz semmi baj. Szerintem egy szolidan jó szórakozás nyújtó film, amin el lehet azért mulattatni az időt.

70%

The Rocker egy igazán jó film, még annak függvényében is, hogy én meg a rockzene azért távol állunk egymástól. Na jó, itt nem az van, hogy élből elutasítom, mert az igényes zenére mindig vevő vagyok (itt jegyezném meg, hogy a rockhoz nem értek, nem is nagyon akarok, ez a fajta életérzés nem igazán volt meg, valószínű hogy nem is lesz), csak amire azt mondom, hogy az anyát, apám ez horzsol, ekkor szoktak a hozzá értő koponyák körbe röhögni. Hát szóval ez van.



Viszont a filmre vissza térve a története az khm.., olyan, hogy a kutya háromszor megrágta, meg ki is tette, úgyhogy nem igazán akarom azt mondani hogy szar, csak annyit, hogy eredetiség, újdonság, vagy legalábbis csirája a leleményességnek nem sok volt. Szóval, hogy ne csak beszüljük róla, a következőről akar minket meggyőzni: Van egy nagyon hülye, életvidám, meg szereti rockot, meg kissé igénytelen figura, aki az éppen feltörekvő bandából röpül. Csak úgy. Így vagy húsz éven keresztül csak álmodik régi szép időkről, teng- leng, mire végre lesz alkalma egy új csapattal betörni a nagyok közzé. Közben meg le kell valahogy győzni(fejben) az azóta sikeres régi csapatát.

A film attól függetlenül, hogy nem kaszált sokat a pénztáraknál, magyarul akkorát zakózót, hogy a készítők még mindig azon sakkoznak, miért?! Ettől eltekintve szórakoztat, megnevetett, még akkor is, ha a poénok a múlt században is elavult csontvázak voltak. A régi „őskövület” rocker Rainn Wilson, aki érzésem szerint néhol azért tulspilázta a szerepét, így nem igazán vált szimpatikussá, inkább az emlékemben egy kissé igénytelen, de azért utoljára megmutattam figura maradt meg. Hogy ez jó-e vagy nem, azt teljesen mindegy szerintem, lehet tényleg ilyen egy igazi rocker. A csapat a tipikus klisé figuraként bukkannak fel, ugye ott van a kötelező túlsúlyos, aki szerény, nem tud megszólítani csajokat, meg a szende, érzékeny énekes gyerek (aki jó szöveget ír, igen, szívhez szólót, oka, mert elhagyta az apja), meg Emma Stone, aki még rocker csajkén is szép, úgyhogy a konklúzió nem rossz, csak tipikus. A lelkizős gyerek anyaként felbukkan Christina Applegate, aki szeretni akartam, de hiába, ha nem illet ide, meg nem is játszotta jól a szerepét.

A zene viszont sok embernek felejtős lehet, mert aki egy kemény zúzós zenére számított, annak bizony csalódás a vége. Itt inkább a lélekhez szóló, könnyed műfaj jelenik meg. Személy szerint nem sok bajom volt vele, de hát a megítélésemet nem kell komolyan venne, a fentebb taglaltak miatt főleg. Még egy valami: ugye sokan azzal a reménnyel pakolják fel magukat a youtubra, mert elhiszik, hogy sztár (celeb?) lehetnek, itt is ez történik (csak véletlenül), úgyhogy azt is lehet mondani, a film követi a trendet valamilyen szinten. Szóval merem ajánlani, egy másfél óra szórakozás nyújtja simán.
 

70%