Mit is mondhatnék, vártam ezt a filmet nagyon, és miután különösebb csalódás nem ért, ezért már megérte megnézni. Azt kell hogy mondjam, Liam Neeson tökösebb mint valaha, mondjuk ezt már bizonyította a Taken-ben elég rendesen. Természetesen a The Grey-ben sem okoz csalódást. Csak súgva jegyzem meg, hogy a film nélküle fele olyan jó se lenne.

A történet egy olajfuró csaptról szól, akik épp a fagyos-didergő Alaszka felé repülnek, mikor a gépük a hoviharban lezuhan, ezzel kezdetét veszi az elemekkel és a természtel a küzdelem, aminek a vége megjósolhatatlan.

Ami eladja a filmet, hogy a túlélők minden reménytelenséggel szemben is, de megpróbálják felvenni a harcok a farkasokkal, mert az ember élni akar, még ha lehetetlen helyzetbe is kerül. A farkasok nem szerepelnek sokat a vásznon, de remekül voltak adagolva a feszültségek, volt hogy alig lehetett látni őket, csak a hangok, a fogcsikorgatás, és a sötétben a két világító számpárokkal néztek szembe a túlélők. Nem szabad elfelejteni, hogy a táj, a hideg, a sivalkodó szél, mind ez egyveleget alkot, hogy az ember egy idő után már-már együtt legyen azzal a maroknyi emberrel, akikről tudni lehet, hogy a helyzetük több mint kilátástalan, a biztos halál vár rajuk.

De akkor mi a gyenge pontja a filmnek? 

A játék idő. Feleslegesen volt ez két óra. Egy másfél órában le kellet volna tudni az egészet, sok volt a lelkizés. A töltelék karakterekről csak csipegetve tudunk meg a motivációkat, ami semmire nem volt elég, főleg nem arra, hogy valami szimpátia kialakuljon a nézőbben és ezáltal sajnálja a halálukat.

Csak egy mondat a végéről, ami szintén felemás lett. Jó, tudom, néhéz úgy befejezni a filmet, hogy mindenkinek jó legyen, meg ezt nem is lehetett értelmesen. Így viszont úgy érzem a film után, hogy igazából se eleje, de vége sem igazán volt.

Nos, a színészek közül ugye már Liam Neesen mindenképp meg kell említeni, mert kitűnően adja el a karaktert. Néhány flashbackel próbálják mélyíteni a motivációját, amit szerencsére nem vittek túlzásban. Van néhány erős jelenete, ahol elhiszed neki, hogy szar a helyzet, ebből kiut nem nagyon van, úgyhogy remény és Isten ide kevés, felkel venni a kesztyűt, másként nem megy. A többiek csak tényleg azért vannak, hogy teljen az idő a párbeszédekkel, meg persze meghalni, mi másért.

The Grey értékelés:

Nos, a film nem váltja meg a világot, de egyszer mindenképp kötelező megnézni, főleg Neeson játéka miatt. Gondolkodtam ponton, de egy nem túl erős 80%-t adok neki, mert mostanában nem sok hasonló filmet láttam, meg egyébként is Alaszkát szeretem, ami nálam nyilván plusz pont.

Ryan Caslingot mostanában láthattuk pár filmben (pl. Drive), mondhatjuk nyugodtan, hogy fut a szekér. Érdemtelenül? Erről szó nincs. A hatalom árnyékéban is jó alkotás, a politika mocskos stiklis világát mutatja be, kiélezve a kampány időszakra.

A filmnek a sztorija az USA-ban futó előválasztási kampányt levezénylők bennfentes munkájába enged betekintés. Főleg a kampányt előkészítő stáb munkája kerül előtérbe. Hogy alkudnak, szervezkednek a küldöttek meggyőzése érdekében, és főleg, hogy győzzék le a másik párt emberét, milyen eszközökkel helyezzék játékon kívül.

A filmben nem csak szerepel, hanem rendezi is George Clooney, aki ma már nemcsak hogy jó színész, de még remek rendezővé is vált az idők folyamán. Ő alakítja azt a szenátort, aki megakarja nyerni az elnöki pozíciót, amihez némi elveket is felsorakoztat, de ha helyzet negatív fordulatot vesz, mindent felad, csakhogy ő legyen a világ első számú vezetője. Neki dolgozik Ryan Cosling, aki mint eddig, egyre jobban játszik, itt is remekül hozza a feltörekvő fiatalt, aki nem elégszik meg a kicsivel, hanem ha lehetősége adódik könyörtelenül rálép a másik tyúkszemére, főleg ha hátba támadják.

Nos, a dinamika jó. Megismerjük a pozíciókat, ki mit akar kihozni lehetőségeiből, mi a terv, majd kapunk egy bonyodalmat, ami az elnök körül fog gyülekezni, zsarolható válik, ami Ryan-n kezében erős ütő kártyának bizonyul. A ellenfelek sem alszanak, és természetesen a sajtó zsarolási potenciálját se felejtsük ki.

Azt tudjuk, hogy a politika nem kisfiuknak való, itt nagy fiuk játsszák le a játszmát, ebbe a világba lehetőségünk van betekinteni, némileg közelebb hozva, mikét is folyhat az elnök választási folyamat az USA-ban. Úgy tűnik, hogy a politikusok a helyzet úgy hozza, némi gondolkodás után, de feladják az eddig tűzön-vízen keresztül védett érdeküket, rögtön köpenyt cserélnek, ha a célt eléréséhez mást eszköz hatékonyabbnak bizonyul, csakhogy ne csorbuljon a nyerési lehetőségük. Stratégia a fontos, nem a valóság, a hit, hogy az emberek elhiszik, amit hallanak az igaz, és az emberek természetesen el is hiszik, mit tennének mást, gépezet működik.

Ilyen világ ez a politika, a film ebbe porbál hiteles, a valósához minden bizonnyal hasonlító képet mutatni, már ha tud egyáltalán.

Ami kicsit negatív, meg is lepet, hogy beleszőttek a történetbe némi "romantikát", ami nem kellet másra, csak hogy megkeverje az előre kiosztott kártyákat. Ebből a szempontból még el is lehet fogadni, csak ezzel azt érték el, hogy nem igazán csak konkurens párt jelöltje kerül dolgozó stáb került előtérbe, a hanem házon belül is forróvá válik a helyzet. 

A hatalom árnyékában: 

A film nem rossz, aki szereti a politikai drámákat, a egér-macska játékot nézni, akkor annak merem ajánlani. Egy 80%-t simán tudok rá adni, még ilyet.

Próbáltam a minél kevesebb információt magamhoz gyűjteni a filmmel kapcsolatban, mert szinte sejtettem, hogy miért nem fogom ajnározni: túlságosan steril lett. Hogy ez alatt mit akarok érteni, kép és kiderül.

Lehetett előre tudni, hogy nem lesz rossz, sőt ha belegondolok a két órás játékidő simán kikapcsolja az ember, nem törődik a külvilággal, de mégis utána az érzés csak olyan megszokott lesz, jó, jó, de most mivel is gazdagodtam, láttam valami újat, ahh, sajnos nem. Ez a film bizony jó iparos munkaként meg van csinálva, az elejétől a végéig, egy tipikusan Oscarra legyártott darab, és ennyi. Olyan ez, mint amikor karácsonykor várod az ajándékot, hisz tudod, hogy kapsz valami csekélységet.

A történet egy Oakland A baseball csapat körül sürög-forog, ugyanis nagy baj van, eligazolt néhány régi bejáratott játékos, így a keretben hiány jelentkezik a profikból. Bily Beane (Brad Pitt) forradalmi ötleten töri a fejét, amivel valószínűleg kilóg a sorból, a régi öregeket kihozza majd a sodrából, majdhogynem eretnekként tekintenek rá. Így is lett, hisz a véletlen összehozza Peter Brand-al (Jonah Hill), aki statisztika alapon dönt a pályán futkározó játékosokról, nem számít milyen dobástechnikával dob, csak érje el a jó százalékot, nem fontos fotogének, képernyőképesnek lenni, csak a posztodon tejesíts. Bejött-e ez, hát nem sokan hittek benne.

A színészek közül mindenképp a legnagyobb név Brad Pitt, akinek az eddigi filmes pólyafutását megnézve nagyon hiányzik a bibliográfiájából egy Oscar szobor. Most vajon megkapja-e? Pont ezért a filmért kapná meg? Megmondom őszintén én nem adnám oda neki (még jó hogy nem én döntök), legalábbis nem ezért az alakításért. Azért, mert szó nincs róla, hogy nem játszaná el jól a törtető menedzsert, aki az akaratát tűzön-vízen, de véghezviszi, csak film nem minden pontján. Meg-meg inog, pontosan azokon a pontokon, amikor a "Brad Pitt"-et hozza, magyarul, azt az arcát, amit minden filmben meg lehet figyelni. Mostanában láttam pár filmet vele, és azt veszem észre, hogy hiába játszik különböző karaktert, valami hasonlóságot, mimikát (amit most nem tudnék felidézni, megmagyarázni, talán mint egy ismétlődő minta) fel lehet fedezni, ami nekem így érzésre túlságosan egyhangúvá teszi a játékát. Teszem hozzá, ez az én érzésem vele kapcsolatban, így ettől másoknak még lehet eltérő véleménye, és kell is hogy legyen.

Mindenképp említésre szorul, habár kicsi háttérbe van szorítva, néhány panaszkodáson, meg "No" szó már-már beteges ismételgetésén kívül sok szerep nem hárul a csapat edzőjét játszó Phillip Seymour Hoffman-ra. És akinek végül is köszönhetjük a baseball megreformálását, a győzelmeket statisztika segítségével megjósolni képes gurut Jonah Hill hozza kitűnően.

Érdekesség, hogy nem igazán a pályán játszódik a történet (nem olyan sport film, mondjuk az utolsó húsz percet leszámítva). Inkább az íróasztalnál dőlnek el a dogok, a játéktéren a történtekből keveset, de annál többet kapunk hátérmunkából, a kulisszák mögött megszülető rögös, néha ravaszan ügyeskedő ötletekről sem mentes helyzetekből. (Egyébként aki minimálisan sincs tisztában a baseball szabályaival, javaslom, hogy mielőtt leülne a film elé, járja kicsit körbe a témát, igencsak sokat beszélnek nem magától értetődő dolgokról, amerikaiak előnyben.)

A képi világot Wally Pfisternek (Batman Begins, Inception) köszönhetjük, aki remek vágásokkal és beállításokkal operál végig, jó hangulatot árasztva, ahol kell pedig feszültséget keltve.

Pénzcsináló értékelés:

Hangsúlyozom, a film nem rossz, sőt jó, egészen jól össze van rakva (majdhogynem ravaszan), sok hibát ha akarnék sem tudnék keresni, de pont emiatt, ki is számítható, így most egy 80%-nál többet nem tudok adni rá, talán ha közeljövőben újranézem más lesz a véleményem.

Látattok már olyan horror ahol hullnak az emberek, mint a legyek a légypapíron, mégis szénné röhögitek magatok. Nem? Nos, itt a lehetőség, mert az tuti hétszentség, hogy ez a film elborult a maga nemében, olyan viccesen horroros. Nézzünk képet, folytatom.

Van két idióta (Dale és Tucker), akiknek aktuálisan az a legfontosabb, hogy elmenjenek a tó mellé, ahol most sikerült egy vadiúj vidéki házat venni. Jól megérdemel szabadidejüket akarják elütni, némi sör társaságában, meg egy kicsit pecázni, ha már ott vannak. Útközben találkoznak egy főiskolás csoporttal.

Hogy-hogy nem a főiskolások is a tóhoz igyekeznek. Megpillantják az első ránézésre két vidéki surmót, amikor is az egyik kaszával közeledik feléjük leszólítani a maga szerény eszközeivel a csoport legdögösebb csaját. Eredmény: sikítva futás, padlógáz - közben a két haver összenéz, gondolják magukba, ezek hülyék. 
Újbóli találkozási pont a tó: ahol a jó csaj belecsobban a vízbe, elveszti az eszméletét, a két jó barát segítségére siet, ami a partról úgy látszik, hogy elrabolják, a hajsza megindul.

Az egész film egy oltári nagy félreértésre épül, nem akar itt bántani senki senkit, aztán mégis elszabadul a pokol. Ugyanis a körülmények, a balsors, olyan szituációkat hoznak, ahol a főiskolások többsége az idő múlásával alulról szagolja az ibolyát. Az egyik pont belefut egy kiálló faágba, a másik megbotlik, majd kis idő múlva a fadaráló martalékává válik, de még számtalan szituációt lehetne sorolni, ahol a két jó barát jelen van, csak a körülmények szülte vicces helyzetekből  következnek a fatális halálok. Persze, azt senki nem tudja mi is a baja a másiknak.

Érdekesség, hogy a halálesetek mindig úgy következnek be, hogy ahhoz semmilyen formában nem társult emberi kéz, csak a szerencse távolmaradása, az emberek sutasága játszott közre.

Dale (Tyler Labine) és Tucker (Alan Tudyk) karaktereit megformáló színészek már-már Jay és Néma Bob párosát idézik, az egyik ugye a "okos", a másik megállás nélkül csak beszél és beszél. 

Mi a helyzet a magyar címmel?

Nem sok minden, én kérek elnézést.

Trancsírák értékelés:

Ne várjunk sokat a filmtől, nem is vállalkozik a világ megváltásra, csak egyszerűen szórakoztatja azokat, aki vevők erre a horror-vígjáték stílusra. Úgyhogy egy erős 80%-t mindenképp megérdemel, mert én kimondottan jól szórakoztam.

További szép napot!

A film abból a szempontból jó volt, hogy lehetett rajta mosolyogni, de azért feszeget egy-két komolyabb témát, jelen esetben, hogyan és miként induljon el egy fiatal az életben, amikor jobbára gőze nincs mit is kezdjen vele. Útkeresés témakörből, ötös. A téma ugyan lerágott csont, de itt ebben a filmben, sikerült jól megfogni a dolgot, így ha sablonos is, de igazán nem lehat rá haragudni, mikor nevetett, és ez a lényeg.



A 70-es években járunk, ott is Angliában, ahol három fiatal érzi úgy, hogy elszáguld mellettük az élet és lemaradnak olyan dolgokról, amit a jövőben biztos hogy nem tudnak bepótolni, hisz a közvetlen környezetükben is sok példa van erre, ezért ki akarnak törni az állandóságból, abból a posványból, amiben a szüleik is vannak. Ezért tervezgetnek, például az egyik próbál életbiztosításokat kötni, de rájön, nem éppen ez a meló, amit az álmaiban elképzelt, a másiknak - a sablonosság minta példája - nincs csaja, így gyorsan találni kell egyet (persze ott van az óra élőt), a harmadik, hát, az a fazon, aki lázad, aki azt hiszi az egész világ ellene van, ezért verekszik ha kell hanem - keresem a bajt, mert a fater nem azt biztosította amit elvártam volna.

Nézzük meg gyorsan még a színészeket. A három srác külön-külön nem beszélnék, de összességeben nem hozták rosszul a rájuk rót szerepet. Aki ismerős lehet, az Ralph Fiennes, aki azt a gazdag ember játssza, akinek bejött az élet, még példa ként is szolgálhatna, de valahogy mégsem ez fog kiderülni a film során. Nem mind arany, ami fénylik, amire a fiuk is rájönnek idővel.

A film, ahogy már említettem, szórakoztat, remek zenei aláfestésekkel, orbitális beszólásokkal, amik rendesen oda lettek téve. Tetszett, hogy nem veszik teljesen komolyan, hanem olyan laza stílusban nyomják végig, ami jó tett a hangulatomnak is, még akkor is ha nem erre számítottam teljesen, hanem sokallta rosszabbra.

80%

Igazság az, hogy a film jó is, meg nem is. Ugyanis, a sztori szempontjából sok újdonság nincs (halottnak hit katona, aki még sem az), de a megvalósítás valahogy jócskán a pozitív intervallum emeli a filmet. A színészi felhozatal sem utolsó szempont, ugyebár. Sőt, ha még jól is játszanak.



Vannak esetek, mikor már nincs vissza út, de a családod miatt még a lehetetlen is bevállalod, átkapcsolsz a túlélő üzemmódba, nincs olyan, amit nem tehetsz meg, hisz haza kell menned. Ez fogalmazódott meg Sam fejében, mikor fogságba esik Afganisztánba. A felesége és a gyerekei viszont azt hiszik, hogy nem tér vissza többet, hisz halott, a fekete bárány testvér előre lép, és próbálja átvenni a halottnak hit családfő szerepét.

Még nem mondtam, de az egész film alatt érezni egy alap feszültséget, ami végighúzódik az egész családon. Remekül mutatják mik azok a mozzanatok, mikor hazatér a hatolnak hit katona, és senkinek nem tudja elmondani, miken ment keresztül, milyen bűnt kellet elkövetnie ahhoz, hogy túlélje és haza jöhessen. Mikor meg itthon van végre, egy idegenek érzi magát, nem tudja eldönteni elárulták-e, megcsalták-e? Szembe fordul az eleségnek hit családjával, nem hisz a feleségének sem, és a lányaival is ellenségesen viselkedik.

A színészek kiválasztása tökéletesen történet. A sittes testvért, aki éppen szabadult a börtönből, Jake Gyllenhaal jól játszotta. A patrióta katonát, Tobey Maguire (Spider-man), meglepően jól formázta meg, habár az elején voltak kétségeim, de a végén, mikor elszakad a cérna, ennél jobban nem hiszem, hogy át lehetne adni a feszültséget a megviselte katonát képeben. A feleséget a kitűnően hozza Natalie Portman, akit anya szerepben is jó látni.



Szóval a film, nem rossz, sőt egyenesen jónak mondható, habár a világot nem váltja meg, de a színészi játék erős, főleg, hogy mondtam is Tobey lepet meg, de a többiek is jók voltak. Szóval merem ajánlani, annak, aki eddig nem látta volna.

80%
 

Ez a film sem vállalja túl magát az biztos, de nem is kell, mert szállítja a legjobb B-akció filmek hangulatát és ez kérem szépen állatul bejött most.



A történet arról regél nekünk, hogy: vannak a világon kemény, kegyetlen bérgyilkosok, aki csak arra várnak, hogy egymás ellen is alkalmazzák a tudományukat. Nos, van egy ember aki adja hozzá a lehetőséget és helyet, persze a legnagyobb titokba tartva az egészet. Nem önzetlenül teszi mind ezt, hanem egy licitálós verseny fejében, ahol a világ gazdagjai fogadhatnak ki marad talpon a végére.

Rögtön kezdünk is egy ilyen versenyen, ahol Joshua Harlow (Ving Rhames) nyer. Így az öreg bajnok inkább nyugdíjba vonulna, minthogy még egyszer rész vegyen egy adok-kapókban, csak közben rövid úton lerendezik a menyasszonyát, ami még tarkítva van azzal, hogy terhes volt. Persze Harlow arról nem tudhat ki tette, de azt megígéri a főszervező fazon neki, ha a következő viadalon is részt vesz, akkor tuti hogy lerendezheti az ügyet azzal a bérgyilkossal, aki a felelős a nő haláláért. Lerendezte, le bizony.
 

A helyszín London belvárosa és környéke, ahol elszabadul a pokol. Mindenki mindenki ellen, persze a dráma véget kell egy apróság ami motivációt add az egészen egyszerű történetnek, ja meg egy aprócska csavar, amit nyilván már az elején tudunk. A sztori tök egyszerű, agyalni nem kell rajta, de szerencsére nincs CGI sem, ezért a robbantásoknak, a lövéseknek súlya van, egyébként is kellett már ez nagyon. Nem aprózták a vért sem, mert itt bizony vederrel mérik a mennyiséget. Az akció jelenetek meglepően ülnek, a verekedős részek is reálisak. Egyébként nem is értem miért nem mutatták be a mozikban, mert simán oda való lett volna, kár érte.



Aki régen látott egy tökös, ezerrel pörgő akciót, most nyugodtan benevezhet erre a filmre, veszíteni garantáltan nem fog vele.

80%
 

Biztos sok helyen leírták már, de nem lehet elégszer, mert ez egy kurva jó horror. Az az igazság, hogy még azt is meg lehet bocsájtani neki, hogy a sztori nagy vonalakban totál érhetetlen volt számomra meg ahogy folytak a történések, hát jobban meg kellet volna vágni, az tuti.

A történet nagy vonalalakban csak annyi lenne, hogy Alaszkában úgy cirka harminc napig nem bújik elő a nap, ellenben valami vámpír féleségek igen - azért írom így, mert nem szokványos vámpíros film ez, inkább olyan kreált. Szóval tök sötét van meg fog csikorgató hideg, ezért is gáz, hogy ilyen körülmények közepette tudják meg a lakók, milyen az ha egy horda elkapja, majd jól megcsócsája a nyakukat. A feladat adott, addig kell kihúzni valahogy, még a nap elő nem bukkan, ugyanis azt nem igazán szeretik a barátaink.

A film legnagyobb erénye a havas, jéghideg táj, ami jó nagy hó viharokkal tűzdelt, add az egész történetnek egy plusz feszültség forrást, ami kellőképpen beleélhetővé válik, hogyan is éljük túl eszt is folyományba. Ami viszont nem igazán volt jó, mégpedig a filmnek a dinamikája. Mivel nem lehet kiböjtölni sok napokat egy padláson, ezzel hőseink elhatározták, hogy elmennek valahova, beszereznek kaját, meg egy-két dolgot. Ezzel nem is lett volna gond, csak az út közben úgy jutnak el a-ból b-be, hogy csak azt tudtam néha kérdezni: most mi van? Itt valami kimaradta. Csak úgy ott teremtek valahogy és ez engem néhol zavart, de a kukacoskodásnak vége, mert a feszültség kellő menyiségben tapaszt a képernyőre, így ezt a kis bakikat meg lehet bocsájtani.

Merem ajánlani a filmet, egy jó másfél órás hentelés adott, még akkor is, ha a filmben mindenki játssza a hót hülyét, de mit várnánk mást, nem igaz.

80% 

Ez a film úgy kettős ahogy van. Egyfelől, kevesebből húz többet (ezt az anomáliát), másfelől meg sajnos nem kötött le olyan szinten, hogy ne jöjjön be az a bizonyos unalom faktor. Viszont nem jelenti azt, hogy a film a kukába való lenne, mert az összkép mégis valahol konvertál a pozitív tartományban, meg ne felejtsük már el, hogy az elmúlt évben úgymond újra termelte magát a sci-fi, ami nem baj egyébként, főleg ha a tendencia ilyen marad.

A történetét én most itt hanyagolnám, mert minden információ morzsa ront az élményen. De hamár így felhoztam. Rébuszokba azért annyit lelövök, hogy a sztori kelőképen egyszerű ahhoz (akár én is kitalálgattam volna, igen, mért ne) hogy élvezhető legyen, és gyönyörűen ki is számítható, ami számomra nem volt zavaró, csak mondjuk izmosabb befejezés reméltem, de ez legyen az én problémám.

Na de, mit is akarok itt elmondani? Először is, Duncan Joneselső filmes rendező megcsinálta, hisz a pénz amiből gazdálkodtak szinte a vicc kategória, még egy szar magyar Vukra is közzel ennyit szántak, az eredmény meg tudjuk, ugye? Itt meg az égész kivitelezés, még ha minimalista is – nem is kelet több, mert így sugallta csak igazán a komor hangulatú elemekkel a magányt, a remény vesztettséget és a fásultság gyötrő érzését. A holdnak a felszíne, maga a bázis, mind remekek voltak, úgymond beillett a környezetébe, még ha makettokkal dolgoztak is, amit megjegyzek észre sem lehet venni.

Másodsorban, és ez a legfontabb, hogy Sam Rockwell valami isten adta tehetség, mert lenyom itt egy olyan oneman show-t, hogyha így ebben a formában nem teszi, bizony mi is szegényebbek lehetnénk egy élménnyel, meg a film is sokkal rosszabb lett volna. Simán elviszi a hátán az egész történetet, jobban mondva megmenti a dicstelenségtől. Habár nehéz lenne másra kennie a kudarcot, mert csak ő van élő ember a bázison (ez mondjuk így nem teljesen igaz), ja meg az egyetlen társa Gerty, az intelligens komputer, akivel beszélget.

Szóval a filmet jellemzi egyfajta egyszerűség és portosan ez kellet ide. Meg egy kitűnő színészi alakítás, összességeben élvezhető történettel, ami néhol azért leül, de azt kell hogy mondjam, ha nem is mostanában de az újrázás simán elképzelhető, a megtekintése erősen ajánlott, főleg azoknak akik a sci-fi műfajt mint olyan szeretik. A pontozásnál viszont figyelembe kell vennem, hogy többször fészkelődtem a székembe mint kellet volna és néhol még Rockwell játéka sem segített ezen.

Akartam hogy beférjen az óévbe ez a film - sajnos nem így lett, de annyira nem sajnálom, mert mégis egy kiváló filmmel kezdtem ezt az évet is. Nos, aki még nem látta volna annak elöljáróban annyit, hogyha nem is legjobb alkotás lett ebben a kategóriában, de mindenképpen megérdemel egy pár sort, meg aki Zooey rajongó annak meg kötelező, egyébiránt.

Elsőre arra gondol az ember, hogy egy szerelmes sztori lesz, de nem, nagyon is nem. Mert ebben a filmben nincs szerelem, csak annak a keresése, vagy jobban mondva meg nem értése, hogy mi is az? Legalábbis addig homályos, míg fel nem ébred az ember egy szép napon, oszt kész, már ott is van előtte az igazi (a nagy Ő), és ez adott esetben már egy megszólításból is tudhatja, érezheti.

A film remekül megy végig egy férfi-nő kapcsolatán, napokra osztva (500), és ezen napok között válogatva, hogy mi folyik két ember között, mikor az egyik fél azt érzi megtalálta az igazik, a másik meg csak jól érezni magát, de nem akarja olyan érzésekkel skatulyázni a „közös életüket”, mint pl. a szerelem. Így hát nem is étik meg egymás, jön az „ajtó csapkodos” rész, a kapcsolatuk ebben a formában halála van ítélve. A film összességében azért nem depresszív, a végén csak találnak egy aranyközéputas megoldást, ami végül boldog végkifejletnek is felfogható. Egy olyan igazság kibontásával, hogy sosem tudhatod mikor ki „kopog” az ajtódon. Úgyhogy van remény, nem kell megijedni.

A színészek is kitettek magukért még Zooey Deschanel is, akit most azt hiszem divat szeretni vagy mi. Egyébként el kell ismernem – még ha nehezemre esik is - mikor nincs jelen, a film is unalmasabb, úgyhogy van egyfajta kisugárzása, főleg azokban a filmekben mikor az a történet, hogy szeresük Zooey-t. Joseph Gordon-Levitt eddig nem okozott csalódás, itt sem, remek azt tudom mondani. Habár nekem sok volt a rugózása dolgokon, de ez nyilván a szövegkönyv ragasztotta rá. A zene egészen kiválóan lett összeválogatva, úgyhogy ezért is mehet a dicséret.

Összességen a mérleg pozitív, úgyhogy merem ajánlani. Szerencsére itt nem egy huszadrangú szerelmes történettel rukkolt elő Marc Webb rendező, hanem egy életszagú cselekménnyel, amiben betekintést nyerhetünk egy olyan kapcsolatba ami csak egy állomás az igazi felé.

80%