Kíváncsi voltam, mert sokat írták, hogy Zoe Saldona vékonysága - vas ágyal negyven kiló - okán sokan nem igazán hiszik el, hogy puszta kézzel képes lecsapni a rossz arcokat, maximum lesből. Így van, vicces és komolytalan, de attól még a film nem olyan rossz, legalábbis rosszabbra számítottam.

Gyorsan legyünk túl a történeten. Nos, hát a sztorin nem igazán kell izgulni, mert a készítők sem "izzattak vért", oly egyszerű mint egy bot, és a történet vezetése sem küzd különösen komoly kihívásokkal. Szóval, Cataleya Restrepo (Zoe Saldona) gyerek kora kész katasztrófa, hisz Bogotában megölik szüleit és nagybátyához kerül, ami nagyban meghatározza a későbbi életét, hisz akik ezt tették vele, nem maradhat el büntetés, így mint egyszemélyen hadsereg rendezi át a rossz arcok arcberendezését. 

Ami tényleg komolytalan, mert én sok mindent elhiszek Zoe kisaszanyról, de azt speciel nem, hogy a közelharcban lenyom egy nálánál kétszer nagyobb smaszert, főleg nem puszta kézzel. Mondjuk ezen anomálián gyorsan túljutottam, egyébként sem érdemes ezen sokat agyalni, mert végül is a film halad előre, vannak jó pontja, az akciók sem annyira rosszak, simán nézhető, megkockáztatom van az a szint amikor már szórakoztató is. 

Colombiana értékelés:

Nem ez lesz a legjobb filmes élményed az biztos, de ha megnézed sem veszítesz vele olyan sokat, meg mindegy is, egy 60%-t adok rá. 

Nos, ez a mese olyan egyszerű, mint egy faeke, de mégis jó. Jó, mert nem akar sok lenne, a történet egyszerűsége miatt csak nézni kell, a percek meg csak elfogynak, meg a látvány, ami aztán nem piskóta!

A történet mint mondtam is, nem rendelkezik kibogozhatatlan szövevényekkel, attól sem kell félni, hogy az ember elveszti a fonalat. Olyan srácról szól (Tintin - ifjú riporter) aki, ha kicsit esetlen is (ebből adódnak főleg a poénos helyzetek), de helyén a szíve, és a rossz arcok csak meredten figyelhetik, hogyan teszi lóvá őket. Konkrétan egy kincset rejtő hajó rejtélye mozog itt képileg a szemünk előtt, amit természetesen nem porosodhat a tenger mélyen, így meg is indul a "kegyetlen" küzdelem az elemekkel.

Ami nagyon tetszett - nyilván rásegített a dologra, hogy nem akartam különösebben agyalni -, hogy az egész mesének van egy dinamikája, nem hagyja a figyelmet lankadni, oda szegez, és ami tényleg nagy pozitívum, hogy a kivitelezés grafika szintjén pazar. Ha most ilyen, milyen lesz pár év múlva?

Különösebben nem ereszteném bő lére a mondani valómat, de mielőtt az értékelésre rohannánk, elmondom, hogy a filmet Steven Spielberg jegyzi, mint rendező, akinek nyilván a nem eset nehezére a film levezénylése, viszont ettől függetlenül csodát ne várjunk. Nyilván annak nem fog tetszeni, aki eleve abba a korban van és úgy érzi, hogy ciki, másoknak meg azért nem fog, hisz a hemzseg a mese a nevetségesen nevetséges jelenetektől, ami nyilván nem mindenkinek veszi be a gyomra. (Jelzem nekem sem mindig.)

Tintin kalandjai értékelés:

Most én jól szórakoztam, nem igazán éreztem a kaland alatt, hogy el-el bóbiskolnék, kelően lekötött, jókat derültem a bárgyú helyzeteken, szövegeken, úgyhogy egy erős 70%-t simán kiosztok rá, amit nyilván nem fog mindenki osztani velem, de hát így jártam.

Nos, ha őszinte akarok lenni, sajnos azt kell hogy mondjam a Killer Elite csalódás lett. Nem arról van szó, hogy ne lehetne végignézni, mert igen, csak én személy szerint  többet vártam.

A történet egy túsz körül bonyolódik, akit Jason Stathamnek kell kiszabadítani, némi alku fejében. Nem mondok többet, legalább ennyi izgalom legyen, azoknak, akik eddig nem látták volna. 

Ami legfájóbb a filmben, hogy a karakterek rosszak, kidolgozatlanok, és az össze-vissza vezetett történet, meg a kiszámíthatósága erősen rányomta a bélyegét az egész koncepcióra. Hát igen, a forgatókönyv nem egy doktori disszertáció (ugye Pali).

Jason Statham természetesen hozta az előbb ütök, majd utána kérdezek figurát, ebben nyilván nem kelet megerőltetnie magát, annál inkább, ha dráma szerepet osztanának rá, ami soha nem fog bekövetkezni. Clive Owen is hozná a nagyon kemény csávót, ami úgy próbáltak prezentálni, hogy hagytak neki egy röhejes bajuszt, amivel inkább lett nevetséges, mint kifinomult kemény legény.

Akit viszont nem értek mit keres itt, az Robert De Niro. Szerintem ő sem igázán tudta hova keveredett, mert sajnos Nironak nem való már ez, nevetségesen állt a stuki a kezében na, viszont a csöves túsz szerepét hitelesen eljátszotta.

"Fénypontja" a filmnek, hogy az akciós, verekedős jelenekből kis túlzással kihoztak csipetnyi adrenalint, még ha a vége a filmnek úgy rossz ahogy van. A másik a játék idő, ami majd két óra, ami nagyon sok. Néhány üresjáratól, felesleges jelenettől meg kellet volna szabadulni és mindjárt jobb érzéssel telik el az idő. Mert, így némi időpocsékolás felhangja van az egésznek. 

Killer Elite értékelés: 

Hát, erős túlzással nézhető, a csihi-puhi jók, csak az fránya történet, meg Clive Owen bajsza ne lenne (még most is röhögök), de egy 60%-t adok neki, nehogy szó érje a ház elejét. Niro inkább maradjon a komolyabb szerepeknél, ha nem kap, inkább pihenjen, oszt ne hozza kínos helyzetbe magát.

Ryan Caslingot mostanában láthattuk pár filmben (pl. Drive), mondhatjuk nyugodtan, hogy fut a szekér. Érdemtelenül? Erről szó nincs. A hatalom árnyékéban is jó alkotás, a politika mocskos stiklis világát mutatja be, kiélezve a kampány időszakra.

A filmnek a sztorija az USA-ban futó előválasztási kampányt levezénylők bennfentes munkájába enged betekintés. Főleg a kampányt előkészítő stáb munkája kerül előtérbe. Hogy alkudnak, szervezkednek a küldöttek meggyőzése érdekében, és főleg, hogy győzzék le a másik párt emberét, milyen eszközökkel helyezzék játékon kívül.

A filmben nem csak szerepel, hanem rendezi is George Clooney, aki ma már nemcsak hogy jó színész, de még remek rendezővé is vált az idők folyamán. Ő alakítja azt a szenátort, aki megakarja nyerni az elnöki pozíciót, amihez némi elveket is felsorakoztat, de ha helyzet negatív fordulatot vesz, mindent felad, csakhogy ő legyen a világ első számú vezetője. Neki dolgozik Ryan Cosling, aki mint eddig, egyre jobban játszik, itt is remekül hozza a feltörekvő fiatalt, aki nem elégszik meg a kicsivel, hanem ha lehetősége adódik könyörtelenül rálép a másik tyúkszemére, főleg ha hátba támadják.

Nos, a dinamika jó. Megismerjük a pozíciókat, ki mit akar kihozni lehetőségeiből, mi a terv, majd kapunk egy bonyodalmat, ami az elnök körül fog gyülekezni, zsarolható válik, ami Ryan-n kezében erős ütő kártyának bizonyul. A ellenfelek sem alszanak, és természetesen a sajtó zsarolási potenciálját se felejtsük ki.

Azt tudjuk, hogy a politika nem kisfiuknak való, itt nagy fiuk játsszák le a játszmát, ebbe a világba lehetőségünk van betekinteni, némileg közelebb hozva, mikét is folyhat az elnök választási folyamat az USA-ban. Úgy tűnik, hogy a politikusok a helyzet úgy hozza, némi gondolkodás után, de feladják az eddig tűzön-vízen keresztül védett érdeküket, rögtön köpenyt cserélnek, ha a célt eléréséhez mást eszköz hatékonyabbnak bizonyul, csakhogy ne csorbuljon a nyerési lehetőségük. Stratégia a fontos, nem a valóság, a hit, hogy az emberek elhiszik, amit hallanak az igaz, és az emberek természetesen el is hiszik, mit tennének mást, gépezet működik.

Ilyen világ ez a politika, a film ebbe porbál hiteles, a valósához minden bizonnyal hasonlító képet mutatni, már ha tud egyáltalán.

Ami kicsit negatív, meg is lepet, hogy beleszőttek a történetbe némi "romantikát", ami nem kellet másra, csak hogy megkeverje az előre kiosztott kártyákat. Ebből a szempontból még el is lehet fogadni, csak ezzel azt érték el, hogy nem igazán csak konkurens párt jelöltje kerül dolgozó stáb került előtérbe, a hanem házon belül is forróvá válik a helyzet. 

A hatalom árnyékában: 

A film nem rossz, aki szereti a politikai drámákat, a egér-macska játékot nézni, akkor annak merem ajánlani. Egy 80%-t simán tudok rá adni, még ilyet.

Milyen nap lenne az a életedben, mikor felkelsz reggel, látszólag minden rendben, közben mikor elmész az orvoshoz a vizsgálati eredményért, az pedig a képedbe mondja: veszélyes rákod van és a túlélésre az esélyed fifti-fifti. Ötven százalék! Mit tennél?

Adam (Josef Gordon-Levitt) író egy rádiónál, aki a munka után elmegy az onkológiára, ahol az orvos majdhogynem szándákosan szadista módon közli vele, hogy egy veszélyes rákja van a gerincében, és mint ahogy a filmnek a címe is sugallja a túlélési esélye nem több mint ötven százalék.

Azért jó ez a film, mert attól függetlenül, hogy szomorúan kellene ülni a film közben, hisz egy húszas éveiben élő ember lesz komolyan beteg, már ilyen fiatalon meg kell tanulnia milyen egy ilyen betegség ellen küzdeni, ez önmagában lehangoló, de film ennek pontosan az ellenkezőjét váltja ki. Jól keverték a humort és a komolyságot.

Adamnak komoly segítői vannak, hogy túl legyen a nehéz helyzetén. Először is ott van a Seth Rogen által megtestesített haverja, aki ha kell, ha nem próbálja rávenni, hogy a csajok márpedig buknak a rákos pasikra, meg persze a hülyülés minden helyzetben. A kemón összeismerkedik sortársaival, akikkel a hosszú kemoterápia telik el gyorsabban.

A barátnője (Bryce Dallas Howard) csak próbál a helyzeten úrrá lenni. Ugyan a kapcsolat már neki nem az jelenti, amit Adamnek, de a helyzetből próbál minél jobban kijönni és nem otthagyni a barátját. Viszont a lelkesedés nem tart sokáig. És hát az édesanyja inkább "nyűg" a hátán, az állandó fontoskodásával, így sokat nem is beszélnek.

Aki viszont a legtöbbet segíti neki, a terapeutája, akivel a hosszas beszélgetés közben a kezdeti ismerkedés után kezd komolyabb kapcsolat kialakulni. Így Adam a nehezebb napokat könnyeben képes átvészelni. 

Nos, a film nem szokványos módon közelíti meg a betegséget, hanem abból csinál humort, hogy valaki ebbe az állapotba kerül. Először is ugye, így könnyeben lehet csajozni, nem csak Adamnak, hanem a haverjának is, hisz ő kísérgeti mindenhova, gondozza, vele van jobban-rosszban, a csajoknak ez pedig imponáló. Úgyhogy, nem lesz az embernek rossz kedve mikor a végefőcím felcsendül, hanem elismerően csettint, így is lehet.

Fifti-fifty értékelés: 

Nem teljesen a való éltet vázolja film, de a rákról némileg többet megtudunk, a színészek jól játszanak és mivel feel-good úgy hogy van, egy 80%-t minden kertelés nélkül adok neki. 

Most tényleg nagyon rövid leszek, mert ezt a filmet még említeni sem nagyon szabad, mert végignézni egy igazi szenvedés, még szerencse, hogyha valamit elkezdek nem igen szoktam félbe hagyni, de most majdnem sikerült. Nézzünk képet, folytatom.

Nos, a történet: Nathan (Taylor Lauter=The Twilight Saga) éli a középiskolások gondtalan életét, magyarul, suli, csajok és buli virradásig minden mennyiségben, vagány gyerek na - nem röhög! Szóval - ne zökkenjünk ki - a netten keresgélés közben megtalálja saját gyerekkori képét egy gyerekek eltűnésével foglalkozó oldalon, mikor kis segítség után leesik neki, hogy bizony akiket szüleinek hitt, bizony nem azok. De kik ők? - nem tudja, de kideríti, megjárják a rossz fiuk, hahaha.

Mivel egy akció filmről beszélünk, nem hiszem hogy Taylor Lauter kellet volna castingolni, mint kemény csávót , aki arcberendezést rendez, mert könnyem kicsordult a röhögéstől, mikor mérgesen akart nézni az orosz csávóra, aki éppen az életére tört. Maradjon csak a Twilight vonalon, az az ő világa, ne akarjon már lenni egy Jason Statham.

Mint akció film is szörnyű, nagyon meg kell magam erőszakolni, hogy emlékezzek egy-két jelenetre, pedig tegnap láttam. Nincs sok értékelhető mozzanat a filmben. Nem hogy izgalmas, egyenesen unalmas, a történet érdektelen, fordulatok kiszámíthatók.

Elhurcolva értékelés:

Nos, időpocséklás egy percet is megnézni ebből a filmből, még olvasni is róla, nem is eresztem bő lére az értékelés, egy 20%-ban kiegyezünk.

Gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy ez a film nem a legjobb eresztés.

A történet röviden: pár fiatal elhúz a városból a nyaralójukba, ott viszont a pancssikálás közben egy hívatlan vendék megkóstolja őket. Persze nem ilyen egyszerű ez, mert a történetbe van "némi csavar", pl. az édes vízbe hogy kerül cápa, normális!? Jó, csalok, mert ezt jól megmagyarázták, szénné is röhögtem magam.

Nos, a történet megértéséhez nem kell matematikai Nobel díjjal rendelkezni, mert a forgatókönyv nem több, mint egy lakmuszpapír, annak is a felét megáztatta az eső és ebből kellet volna kihozni valamit, ami jó hogy nem sikerült. Miért nem? Mert az egyszerűből akartak csinálni bonyolultat. A film felénél darabokra hullik, így az érdeklődés majdhogynem nullára csökken. Végül a kutyát nem érdekli mi lesz a főiskolás fiúk-lányokkal, mert nem tök mindegy?

Az elején azt mondtam, na, csak lesz itt valami, szól a zene, fiatalok-fanta-bulizás, aztán, mikor az első embert megkóstolta a cápa, valami történhetett a készítőkel, gondolom ők is össze hugyozták magukat a félelemtől vagy beszívtak,viszont ha ezek nem, nem tudom mi lelhette őket. A történet vezetés meghal, idióta képsorok, egymás után pakolt jelenetek logikátlan történet folyammal megspékelve. Szerencse, hogy az utolsó tíz percre javítottak, legalábbis próbáltak feszültséget kelteni.

Ha megfeszülök se tudnék sok pozitívat írni, ami működött a Piranha 3D-nél, abból itt semmi. Ami viszont tetszett, hogy a CGI cápa jól nézet ki, úgyhogy itt nincs miért rugdosni készítőket, a kreatívok jól dolgoztak.

Cápák éjszakája értékelés:

Nem hiszem, hogyha kihagyná valaki lemaradna valamiről. Ami miatt talán érdemes megnézni: néhol szépen van fényképezve, így egy 40%-t adok rá, és még jó szívű is voltam.

Paul, mint film inkább a geekeknek szól, hisz a poénok nekik jobban ülnek, de azok se szomorkodjanak, akinek az egész képregény világ kínai, mert így is tökéletes szórakozást nyújthat. Jókat lehet rajta vihorászni, úgy mellékesen.

A történet két képregény-őrült körül bonyolódik, akik Angliából egyenesen Amerikába jöttek a jól megérdemel nyaralásukat eltölteni. Felkeresik azokat a helyeket USA-ban, ahol talán megvetették az idegenek egyszer a lábukat. Hogy-hogy nem belebotlanak Paulba, a földönkívülibe, aki nagyon laza és nagyon haza akar menni, mert a Nagy Ember elakarja tenni láb alól, a két jó barát haptákba vágja magát, és természetesen segít a furcsa szerzetnek.

Nos, Simon Pegg  és Nick Frost jó geek párost alkotnak. Főleg akkor válik igazán nézhetővé, mikor Paul váratlanul felbukkan, remek szövegek nyomva alázza a népet, így kőbunkó stílusával simán viszi a hátán a filmet. Ami pedig extrán pozitív a CGI, Pault élethűen alkották meg a készítők.

Paul értékelés: 

A film még ha néhol gyerekes is, de simán lekötött, vicces, lehet rajta jókat derülni, úgyhogy egy sima 70% lett most ez, csont nélkül.

Próbáltam a minél kevesebb információt magamhoz gyűjteni a filmmel kapcsolatban, mert szinte sejtettem, hogy miért nem fogom ajnározni: túlságosan steril lett. Hogy ez alatt mit akarok érteni, kép és kiderül.

Lehetett előre tudni, hogy nem lesz rossz, sőt ha belegondolok a két órás játékidő simán kikapcsolja az ember, nem törődik a külvilággal, de mégis utána az érzés csak olyan megszokott lesz, jó, jó, de most mivel is gazdagodtam, láttam valami újat, ahh, sajnos nem. Ez a film bizony jó iparos munkaként meg van csinálva, az elejétől a végéig, egy tipikusan Oscarra legyártott darab, és ennyi. Olyan ez, mint amikor karácsonykor várod az ajándékot, hisz tudod, hogy kapsz valami csekélységet.

A történet egy Oakland A baseball csapat körül sürög-forog, ugyanis nagy baj van, eligazolt néhány régi bejáratott játékos, így a keretben hiány jelentkezik a profikból. Bily Beane (Brad Pitt) forradalmi ötleten töri a fejét, amivel valószínűleg kilóg a sorból, a régi öregeket kihozza majd a sodrából, majdhogynem eretnekként tekintenek rá. Így is lett, hisz a véletlen összehozza Peter Brand-al (Jonah Hill), aki statisztika alapon dönt a pályán futkározó játékosokról, nem számít milyen dobástechnikával dob, csak érje el a jó százalékot, nem fontos fotogének, képernyőképesnek lenni, csak a posztodon tejesíts. Bejött-e ez, hát nem sokan hittek benne.

A színészek közül mindenképp a legnagyobb név Brad Pitt, akinek az eddigi filmes pólyafutását megnézve nagyon hiányzik a bibliográfiájából egy Oscar szobor. Most vajon megkapja-e? Pont ezért a filmért kapná meg? Megmondom őszintén én nem adnám oda neki (még jó hogy nem én döntök), legalábbis nem ezért az alakításért. Azért, mert szó nincs róla, hogy nem játszaná el jól a törtető menedzsert, aki az akaratát tűzön-vízen, de véghezviszi, csak film nem minden pontján. Meg-meg inog, pontosan azokon a pontokon, amikor a "Brad Pitt"-et hozza, magyarul, azt az arcát, amit minden filmben meg lehet figyelni. Mostanában láttam pár filmet vele, és azt veszem észre, hogy hiába játszik különböző karaktert, valami hasonlóságot, mimikát (amit most nem tudnék felidézni, megmagyarázni, talán mint egy ismétlődő minta) fel lehet fedezni, ami nekem így érzésre túlságosan egyhangúvá teszi a játékát. Teszem hozzá, ez az én érzésem vele kapcsolatban, így ettől másoknak még lehet eltérő véleménye, és kell is hogy legyen.

Mindenképp említésre szorul, habár kicsi háttérbe van szorítva, néhány panaszkodáson, meg "No" szó már-már beteges ismételgetésén kívül sok szerep nem hárul a csapat edzőjét játszó Phillip Seymour Hoffman-ra. És akinek végül is köszönhetjük a baseball megreformálását, a győzelmeket statisztika segítségével megjósolni képes gurut Jonah Hill hozza kitűnően.

Érdekesség, hogy nem igazán a pályán játszódik a történet (nem olyan sport film, mondjuk az utolsó húsz percet leszámítva). Inkább az íróasztalnál dőlnek el a dogok, a játéktéren a történtekből keveset, de annál többet kapunk hátérmunkából, a kulisszák mögött megszülető rögös, néha ravaszan ügyeskedő ötletekről sem mentes helyzetekből. (Egyébként aki minimálisan sincs tisztában a baseball szabályaival, javaslom, hogy mielőtt leülne a film elé, járja kicsit körbe a témát, igencsak sokat beszélnek nem magától értetődő dolgokról, amerikaiak előnyben.)

A képi világot Wally Pfisternek (Batman Begins, Inception) köszönhetjük, aki remek vágásokkal és beállításokkal operál végig, jó hangulatot árasztva, ahol kell pedig feszültséget keltve.

Pénzcsináló értékelés:

Hangsúlyozom, a film nem rossz, sőt jó, egészen jól össze van rakva (majdhogynem ravaszan), sok hibát ha akarnék sem tudnék keresni, de pont emiatt, ki is számítható, így most egy 80%-nál többet nem tudok adni rá, talán ha közeljövőben újranézem más lesz a véleményem.

Nos, ez egy olyan romantikus dráma, amit üres két órában nyugodtan megnézhet az ember, csak arra kell felkészülni, hogy miután a végefőcím megy, kicsit "rosszul" érezheti magát. Aki kedveli a drámát némi romantikával fűszerezve, annak egyenesen kötelező.

A film egy fiatal pár sorsát követi végig, akik se veled, se nélküled kapcsolatban élnek, ha valamelyikőjüknek van egy kis vagy nagy problémája rögtön ott van a másiknak szemetesládának, de az igaz szerelem több ok miatt nem tud kiteljesedni. Ez főleg a fiú részéről jelent problémát, aki inkább a léha életet részesíti előnyben, mintsem a fontos dolgokra koncentrálna. 

A film több évet ölel fel, minden évben kapunk egy napot a szereplők hétköznapjaiból, hogy halad a sorsuk, hogyan add az élet valamit majd vesz el, milyen buktatókon keresztül jutnak végül egymás karjaiban, amikor is az élet szól közbe.

Főszerepben Anne Hathaway és Jim Sturgess. A közös bennük, hogy mind a ketten jól játszanak.

Egy nap értékelés:

Hát ez most rövidre sikeredet, de az igazság, hogy különösen nincs mit írni a filmről, hisz a történet klisés, a sok újat nyilván nem tud hozni, viszont nem bántam meg, hogy megnéztem, így egy 70%-t adok neki.

További szép napot!