Haj ez a film. Romantikus akar lenni, de nem az. Humoros akar lenni, de az sem. Erre most mit mondjon az ember, hogy rossz, igen az.



Gondok: nem vicces (ezt már írtam), légüres karakterek, sci-fibe illő történet, semmilyen szerelmi szál, lukacsos, semmitmondó sztori, et cetera, et cetera. Szánalmasan szenvedtetős az egész film, vagy háromszor kezdtem neki, de mind végig azt vártam mikor lesz már vége. Danny DeVito most szerintem eljátszotta élete legcikisebb szerepét, biztos azok a kifizetetlen számlák, vagy nem tudom mik késztette erre, de ultra gáz volt. A főszereplő fazon, nem tud színészkedni, inkább keresse mással a kenyerét. A film nagyon a középszer alja, sajnos

Ennél többet nem is szeretnék elmondani, aki akarja próbálja be, de kerülendő, és csak azért kap egy izmos 30%-t, mert Kristen Bell-t sikerült főszereplőnek castingolni.

A film abból a szempontból jó volt, hogy lehetett rajta mosolyogni, de azért feszeget egy-két komolyabb témát, jelen esetben, hogyan és miként induljon el egy fiatal az életben, amikor jobbára gőze nincs mit is kezdjen vele. Útkeresés témakörből, ötös. A téma ugyan lerágott csont, de itt ebben a filmben, sikerült jól megfogni a dolgot, így ha sablonos is, de igazán nem lehat rá haragudni, mikor nevetett, és ez a lényeg.



A 70-es években járunk, ott is Angliában, ahol három fiatal érzi úgy, hogy elszáguld mellettük az élet és lemaradnak olyan dolgokról, amit a jövőben biztos hogy nem tudnak bepótolni, hisz a közvetlen környezetükben is sok példa van erre, ezért ki akarnak törni az állandóságból, abból a posványból, amiben a szüleik is vannak. Ezért tervezgetnek, például az egyik próbál életbiztosításokat kötni, de rájön, nem éppen ez a meló, amit az álmaiban elképzelt, a másiknak - a sablonosság minta példája - nincs csaja, így gyorsan találni kell egyet (persze ott van az óra élőt), a harmadik, hát, az a fazon, aki lázad, aki azt hiszi az egész világ ellene van, ezért verekszik ha kell hanem - keresem a bajt, mert a fater nem azt biztosította amit elvártam volna.

Nézzük meg gyorsan még a színészeket. A három srác külön-külön nem beszélnék, de összességeben nem hozták rosszul a rájuk rót szerepet. Aki ismerős lehet, az Ralph Fiennes, aki azt a gazdag ember játssza, akinek bejött az élet, még példa ként is szolgálhatna, de valahogy mégsem ez fog kiderülni a film során. Nem mind arany, ami fénylik, amire a fiuk is rájönnek idővel.

A film, ahogy már említettem, szórakoztat, remek zenei aláfestésekkel, orbitális beszólásokkal, amik rendesen oda lettek téve. Tetszett, hogy nem veszik teljesen komolyan, hanem olyan laza stílusban nyomják végig, ami jó tett a hangulatomnak is, még akkor is ha nem erre számítottam teljesen, hanem sokallta rosszabbra.

80%

Vannak olyan esetek, mikor vársz egy filmet, a végen meg csalódni kell. Most is ez történt.



Nem fogom a filmet hosszasan elemezni, mert nagyon nincs is mit. Bruce Willis és Tracy Morgan rendet raknak a maguk módján. Hogy miért? Egyszerű, mint a faeke. Először is: ők zsaruk, azokból is a jobbik fajta, másodsorban, Burce bácsinak a lányát férjül kellene adni, de pénze ugye nincs. Nincs mit tenni, el kell adnia a nagyon értékes baseballkártyáját, de mivel a szegény embert az ág is húzza, már majdnem felmarkolta a lóvét, mikor éppen kirabolják az üzletet, a kártyával együtt. Mi a cél: mindenképpen meg kell találni, a rossz fiuk, akik útban vannak meglehetősen megszívják, de ez már legyen az ő bajuk.

A filmet Kevin Smith (Shop-stop) rendezte, a szöveget mondjuk nem ő írta, pedig tud ő olyat is ha akar. Viszont, nem nagyon tud akció jelenetet rendezni. Volt itt egy temetős autós üldözős, valami fergetegesen sikerült elrontani, parádésan viccesen repült ki a fazon a szélvédőn. Mondjuk az meg is látszott, hogy a rendező nincs a helyzet magaslatán csihi-puhit illetően, ezért is beszéltette inkább színészeit, mintsem randalírozzanak.

A humor volt, de jó fele inkább erőltettet poén. Burce nem volt vicces, Tracy meg nagypofájú, aki csak mondja-mondja, de majd tök fellegesen. Úgyhogy a film kissé csalódás. Mondjuk úgy, nem ilyenre számítottam, de azért elmosolyodtam néha, na jó, többször is.

60%
 

Nahát ettől a filmtől sem fogunk hányat esni izgalmunkban, mert ilyen romantikus történettel már találkozhatunk párszor, mely csak annyival van megspékelve, hogy a nagyon szerelmes pár között cirka tizenöt év van. A film egyébként így előjáróbán sem volt rossz a maga kategóriájában, habár azt sem mondom, hogy ne lehetett volna egy kicsivel kerekebb a történet, de humoros, jól oda ragassza az ember a képernyőre.



A bevezetőben már csepegtettem el a sztoriból, ami annyi lenne, hogy van egy családanya, látszólag rendezett családi élettel, csak arról nem tud semmit, hogy a férje a konyhában gyakorolja a sütés – főzést( értsd: félre kufircol), csak épp nem a feleségével teszi mindezt. Asszony a gyerekkel együtt felköltözik a nagy városba, majd hiphop talál egy „bébiszitter”, aki vigyáz a gyerekekre, meg persze a lelkét és a libidóját is karban tartja, akarom mondani nagyon szerelmes lesz, a tőle jóval fiatalabb „fiúcskába”, aki még mindig az anyát boldogítja otthon.

Nos, a film nem mentes a humortól sem (még jó), azonban addig működött is a dolog, míg a gyerekek nem oda illőket mondanak itt-ott, vagy egy-két szituációt sikerült némiképp viccesre faragni, de sajnos a végére mindebből nem sok marad, csak a happy end, és ettől is lett az egész olyan átlagos, majdhogynem említésre sem méltó. Mert ugye a szerelem már csak olyan, hogy jön-megy, de a filmben is felvetődik a kérdés, mégis milyen jövője legyen egy olyan kapcsolatnak, amiben a nő és férfi között a korkülönbség ilyen nagy. A végére ugyan lett megoldás, mondhatni banális, kicsit mesebeli, a fiú fenőtt (világot látott), meg mi egyebek, de aki eddig nem látta, annak nem akarom elrontani a szórakozását, így nem mondok egyebet.



Még annyit, hogy főszerepben Catherina Zeta-Jones, és Justing Bartha. Aki nem ismerné, ő az a srác akit elvesztenek a nagy buli hevében, A másnaposokban. A végső verdikt az az, hogy egy délutáni lazulásra simán jó a film, így aztán nyugodtan lehet vele próbálkozni. Hatalmas kacajokat ha nem is hozz ki az emberből, de egy könnyed jókedvre nagyon is jó a film. Ja, a címen nem tudom, hogy mennyit agyaltak, de valami katasztrofálisan szörnyű lett.

70%

Hát ez a film, ahogy a rocker körökben mondanák: „horzsol”. Eleinte nem sokat adtam volna annak, hogy be fog jönni, de már ez első perctől kezdve beránt, és nem is ereszt végig, ahol kifújhatod magad, azta basszus, ez kurva jó volt, a fenébe is.



Rögtön kezdeném a színészekkel. Itt egy valakit kell kiemelni: Chloe Moretz-t. A kis csaj egész egyszerűen zseniális. Mindig az járt az eszembe, hogy sokra fogja még vinni, az tuti -, de egy gyerek kezébe fegyvert adni? De ha még csak ez lenne. Úgy gyakja az ellent, mintha egész életébe ezt csinálta volna. Az biztos, hogy nem chips-kóla combon nőt fel. A többiek sajnos, azt kell, hogy mondja, hogy asszisztálni, kitöltik a teret voltak itt. Nicolas Cage meg érzésre visz el az élményből, de nem vészesen. A többi hobbi „szuperhős” meg futja a köztelező köröket (eddig nem volt csaj, de most majd lesz).

Meg kell még említeni, hogy az akció jelenetek (pl.: éjjel látós szemüveges rész, mikor megy az áldást) egyszerűen szuperek. Néhol még a CGI hibáktól is el lehet tekinteni, meg az egésznek van egy dinamikája, meg persze erre nagymértékben rásegít a zene, amik tökéletesen asszisztálnak, annak, hogy kikapcsolj két órára és te is kis pillanatra elhidd, nézd csak, így ni, akár én, igen én is lehetnék abban a szerkóban, az istenit.

A film erőssége még, hogy a humort sem aprózták el. Hisz mégiscsak vicc az egész. Hát most képzeljük el, hogy felveszel egy maskarát, végig mész az utcán, lecsapsz pár rossz arcok, persze a magad módján, bénán, majd fel a youtubra, és ki lesz a hős, ha nem te? Nem igaz?

Szóval, a film szórakoztat, arra is lett csinálva, se többre se kevesebbre. Még ha néha belassul is a film, és be-becsúsznak hullámvölgyek (nyájas részek), ettől még egy első osztályú cool-ság az egész.

90%

A film ott bukik el, ahol egy rossz tanuló szokott. Rosszul adja elő a leckét (vagy el se mondja), a tanár meg kérlelhetetlenül belevési a naplóba hülye vagy kisfiam számot szimbolizáló karót. A film azért nem értékelhetetlen, csak sajnos engem nem igazán fogott meg, és olvasgatva a véleményeket, sokan vannak még ezzel így.

Fame egy New York-i iskola, ahova tehetséges diákokat vesznek fel, ahol beléjük pumpálják hogyan és miként lehetnek majd a nagy világban sikeres művészek. Ez szép meg minden, csak olyan az egész film, mintha nem is erről akarna nekünk mesélni, hanem mondjuk hogyan öltözünk fel minél idiótában, majd táncoljunk magunkból kikelve egy számomra értelmezhetetlen buliban, amit sajnos nem tudtam összeegyeztetni az iskola által sugallt puritánsággal.

Mindenkit „szigorúan” nyakon csipnek, ha valamit rosszul csinál, legyen az zongorázás, éneklék, színészkedés. Rávezetik a tutira, csak ebből kellet volna több, nem abból, hogy szerelmes vagyok és depis, meg nem azt csinálom ami én szeretnék, hanem azt amit az apám, meg nem jött össze amit akartam, ezért a metró elé ugrok, hát persze. Ez kell mai fiataloknak, az első kudarc után nincs is más választás, mint kinyírni magunkat, hát szép is ez a művészeti pálya, nem igaz?

Egyébként így, hogy sok művészeti ágat beleraktak, érzésem szerint nem jutott mindegyikre elegendő idő, így aki szimpatikus karakter lett volna, az szerepelt a legkevesebbet. Ráadásul miután szépen kiválogatták a legjobbakat, utána leült a film. Hiába jó a képvilág, hiába volt egy-két jó muzsika, hiába voltak közről-végről jó csajok, nem kötött le. A filmnek az összerakottsága fakó, kicsit lassú, majd kapkodó, nem voltak kibontva pontosan milyen keményen is kell megdolgozni ahhoz, hogy megtaláld önmagad abban amit csinálsz. Azt csak azokban merült ki, hogy az igazgatónő elmondta: nem leányálom az itt lét, aki nem teljesít repül, oszt mehet arra amerre lát. Az itt tanyázó iphone-on nevelkedett tiniket szó szerint nem rázza meg, így a nézőt sem, így komolytalan is, és megint csak azt sugallták ezzel, hogy nem is kell olyan sokat melózni, hisz a mai világban már szinte mindenki lehet akárki, csak fiatalnak kell lenni, meg egy kicsit akár könnyöverűnek is.

Miben reménykedtem még? Nos, mivel nagy művészeti iskoláról beszélünk, gondoltam, majd láthatunk jó koreografált táncot, zenét, majd lesz a végén valami ütős csattanó, erre sajnos csak egy közepes négy év lezárásaként tartott táncos-énekes bulira futotta, ahol a kedves szülők elmorzsolhattak pár könnycseppet, hogy a csemetéjük végzett, ez se kerül már több pénzbe.

Egyébiránt az se lehetne mondani, hogy nem szeretném az ilyen zenés-táncos filmeket. A Step up sorozattal is ki vagyok békülve, de valahogy Kevin Tancharoen első filmje nem győzőt meg. Azt vártam, hogy kellő képen megmutatják miként folyik egy művész ember élete az illyes fajta iskolában, mit kell tennie ahhoz, hogyan kell foggal-körömmel küzdeni, hogy megbecsült ember legyen abban amit csinál, ehelyett egy amerikai szirupos masszával lettem gazdagabb. Ezek szerint az amerikai álom, nem is akkora álom.

50%

Ha Eddie Morphy, akkor biztos lehetünk benne, legalábbis többségében, hogy végjátékkal állunk szembe. Igaz ez a most tárgyalt darabunkra is, ami nem igazán rengeti meg a falakat, mert szokványos, klisés filmmel állunk szembe, de ami a legfontosabb, még ha nem is engem céloz meg igazán a movie, ellenben jól szórakoztam rajta. Ehhez viszont kell biztosan egy jó adag jó kedv is, mert egy rossz passzban lévő én biztos elküldte volna filmet a …, na szóval tudjuk hova.

A történet annyi lenne, hogy van Evan Danielson (Eddie Murphy) bróker, aki ad és vesz részvényeket, tanácsokat osztogat, megy is a bolt rendesen, legalábbis addig biztos lábakon állnak a dolgai, amíg nem érkezik egy új ember a céghez, akivel úgymond újító szellemben kell versenyeznie, ami nem igazán megy zökkenő mentesen. Evan-nek azonban van egy lánya, akit egy hétre megkap nyűgnek, de a kislányról kiderül, hogy a képzelt barátai valami veszett jó befektetők, akik bennfentes tanácsokkal látják el Evant, közben ahogy az lenni szokott a lányával is rendezik az apa-lánya kapcsolatot.

Azt nem igazán mondanám, hogy a film vicces, lehet itt-ott mosolyogni, főleg a dumák jók, de inkább erőltett vonalon mozgunk. Eddie Morphy meg hozza a szokványos nagypofájú kemény csávót, aki kurva „nagy” szarba keveredik, de azért a végen rendeződnek a csip-csup dolgok és eközben biztos hogy nem ez lesz a legjobb befektetése, legalábbis ami színészi játékát illeti. A filmet ilyen családi mozimatinénak ajánlanám, se nem rossz, se nem akkora jó, de a gyerek biztos jól szórakozik, mi meg rághatjuk a körmünket mire is neveztünk be ezzel a filmmel, na jó, azért nem.

60%
 

Azt gondoltam először a filmről, hogy egy jó nagy ökörség, az is, csak elemben kicseszett jól szórakoztam rajta. Lehet, hogy jó napot fogtam ki, de most ez nem kicsit bejött. Tudom, nem egy világrengető film, de szeretem az illyes fajta kifigurázást, főleg ahogy az angolok tették. Itt a zsernyákok voltak a célpontok, és azt hiszem ennél jobban nem is lehetne ledegradálni a rendőri mundér becsületet.

A történet a következő: Van egy megszállott rendőr, aki foggal körömmel ragaszkodik ahhoz az elvéhet, hogy a lehető legtöbb esettet ki kell vizsgálni, bármilyen kicsi szabályszegést sem szabad megtorlatlanul hagyni, meg persze a legfontosabb, a bűnözőnek a börtönben a helye. Ezt a pörgést a londoni kopók nem nézik jól szemmel, ezért áthelyezik egy „ nyugodt” faluba, ami persze csak idillikus, mert dőlnek majd a csontvázak a szekrényekből kifelé rendesen. Ugyanis rejtélyes véletlenek tűnő halál esetek tizedelik a lakosság.

A helyi rendőrségnek azonban nem sok dolga akadt eddig, mert ugye minta falu, nincs bűnözés, csak „kisebbik rossz” elve alapján, hagyák példának okáért a fiatalokat inni, addig sem kint trónolnak. Csak hát, nem ilyen egyszerű a helyzet.

Mivel a falut furcsa emberek lakják, itt is akad olyan akit hülyének mondanák, de a legnagyobb IQ harcosok termesztésen a rendőr kollégák lesznek, akik faszán nem értenek semmihez, jól elpuhultak a semmit tevésben. Ezt az állóvizet fodrozza fel Angel őrmester, aki Simon Pegg játssza elég meggyőzően. Persze kell egy társ is, aki a  hülyék gyöngye, de azért a végére megtáltosodik, meg a többi szájkaratés rendőrök is megtalálhatók szép számmal. Egy valamit hiányoltam a filmből, mégpedig, hogy több poént tehetek volna bele azért. Nem mondom hogy nem lehetett rajta mosolyogni, de hangosan, vagy földön fekvős visítós kacaj biztos hogy nem volt. Mondjuk a szinkronnál lecsaphattak volna több lehetőségre, mert volt itt alkalom ahhoz, hogy egy szájról-szájra terjedő szövegel áldják meg a fimet. De nem volt azért rossz, csak csak, ugye.

Végére azért elborul, jó adag attakot kapunk a képünkbe a falunak a főterén, de én még ha túlzásnak is találtam néhol, attól függetlenül ki lehet vele egyezni, csak jól kell a kérdéshez hozzá állni. Magyarul nagyon nem kell komolyan venni, és akkor nem lesz semmi baj. Szerintem egy szolidan jó szórakozás nyújtó film, amin el lehet azért mulattatni az időt.

70%

The Rocker egy igazán jó film, még annak függvényében is, hogy én meg a rockzene azért távol állunk egymástól. Na jó, itt nem az van, hogy élből elutasítom, mert az igényes zenére mindig vevő vagyok (itt jegyezném meg, hogy a rockhoz nem értek, nem is nagyon akarok, ez a fajta életérzés nem igazán volt meg, valószínű hogy nem is lesz), csak amire azt mondom, hogy az anyát, apám ez horzsol, ekkor szoktak a hozzá értő koponyák körbe röhögni. Hát szóval ez van.



Viszont a filmre vissza térve a története az khm.., olyan, hogy a kutya háromszor megrágta, meg ki is tette, úgyhogy nem igazán akarom azt mondani hogy szar, csak annyit, hogy eredetiség, újdonság, vagy legalábbis csirája a leleményességnek nem sok volt. Szóval, hogy ne csak beszüljük róla, a következőről akar minket meggyőzni: Van egy nagyon hülye, életvidám, meg szereti rockot, meg kissé igénytelen figura, aki az éppen feltörekvő bandából röpül. Csak úgy. Így vagy húsz éven keresztül csak álmodik régi szép időkről, teng- leng, mire végre lesz alkalma egy új csapattal betörni a nagyok közzé. Közben meg le kell valahogy győzni(fejben) az azóta sikeres régi csapatát.

A film attól függetlenül, hogy nem kaszált sokat a pénztáraknál, magyarul akkorát zakózót, hogy a készítők még mindig azon sakkoznak, miért?! Ettől eltekintve szórakoztat, megnevetett, még akkor is, ha a poénok a múlt században is elavult csontvázak voltak. A régi „őskövület” rocker Rainn Wilson, aki érzésem szerint néhol azért tulspilázta a szerepét, így nem igazán vált szimpatikussá, inkább az emlékemben egy kissé igénytelen, de azért utoljára megmutattam figura maradt meg. Hogy ez jó-e vagy nem, azt teljesen mindegy szerintem, lehet tényleg ilyen egy igazi rocker. A csapat a tipikus klisé figuraként bukkannak fel, ugye ott van a kötelező túlsúlyos, aki szerény, nem tud megszólítani csajokat, meg a szende, érzékeny énekes gyerek (aki jó szöveget ír, igen, szívhez szólót, oka, mert elhagyta az apja), meg Emma Stone, aki még rocker csajkén is szép, úgyhogy a konklúzió nem rossz, csak tipikus. A lelkizős gyerek anyaként felbukkan Christina Applegate, aki szeretni akartam, de hiába, ha nem illet ide, meg nem is játszotta jól a szerepét.

A zene viszont sok embernek felejtős lehet, mert aki egy kemény zúzós zenére számított, annak bizony csalódás a vége. Itt inkább a lélekhez szóló, könnyed műfaj jelenik meg. Személy szerint nem sok bajom volt vele, de hát a megítélésemet nem kell komolyan venne, a fentebb taglaltak miatt főleg. Még egy valami: ugye sokan azzal a reménnyel pakolják fel magukat a youtubra, mert elhiszik, hogy sztár (celeb?) lehetnek, itt is ez történik (csak véletlenül), úgyhogy azt is lehet mondani, a film követi a trendet valamilyen szinten. Szóval merem ajánlani, egy másfél óra szórakozás nyújtja simán.
 

70%
 

Ha Jim Carrey, akkor tuti biztos, hogy valami agyatlan vígjátékot vár az ember, amiben kínosan ügyel, hogy a renoméját a sárga földig lerombolja (csak zárójelben megjegyezném, hogy meggyőződésem, csak azért nem jelölik nagyobb díjra, mert nem akármilyen mutatvány mutat be az Ace Ventura-ban, gondolok itt a köpködős üdvözlésre a törzsfőnökkel). Yes Men-től sokan remegve vártak valami hasonlót,vagy legalábbis egy új Hanta Boy-t, de szerencsére erről szó sem volt, hanem egy vállalható darab, még akkor is ha Carrey túlkorosnak tartom már ilyen szerepekre.

A történet annyi, hogy van egy ember, aki szinte mindenre nemet mond. Ezért el megy egy önsegítő csoportba, ahol megszólja a jó lélek, és ezek után mindenre kényszeresen igent mond. Ez persze eleinte jó dolog, csak idővel egyre nagyobb bajba sodorja magát, amiből egyre nehezebb kikóvályogni.

Mint említettem is a film becsapós lehet, mert ugyan vígjátékot vártam/vártunk, de végül nem volt baj, hogy nem teljesen az (romantikus vígjáték?). Azt nem mondom, hogy egy-két mosolygósabb rész nem akadt, de inkább a teljesen kiszámítható történet uralta a vásznat, meg persze Zooey Deschanel. Most biztos nem leszek híres ember, de nem értem mit esznek a csajon (na jó tudom), de valahogy nekem mindig az jut eszembe róla, hogy „nem vagyok jó színész, de a kisugárzásommal, meg a különösen egyedi szempárommal eljátszok játszi könnyedséggel ilyen, és ehhez szinte megszólalásik hasonlító szerepeket". Jó, tudom, menjek a fenébe.

Jim Carrey már ez előzőekben említettem, hogy nem igazán tudom már elképzelni ilyen szerepekben, csak gondolom rájött, a drámázás még ha menne is, csak valahogy a közönség nem ugrik rá. Sajnos skatulyázás örök fogságában él, hogy ebből mikor fok kitörni, az rejtély. Nem arról van szó, hogy nem próbálkozott, mert az Egy makulátlan elme örök ragyogása egy jó film, de nem jött be, ezért átnyergelt thriller csinálni, az se jött be, úgyhogy nem marad más, mint visszatérni a régi receptre. Amit már rutinosan meg is csinál, itt sem volt a játékával semmi gond, hiszen ehhez ért a legjobban, meg egyébként is hihetetlen a pali.

No, a film egészében nézve nem rossz, de nem is váltja meg a világot, egy jó kis másfél órás semmitevés, ami végül is nem telik el érdemtelenül. Csak még annyit, aki nem látta, az nyugodtan nézze meg, így az ünnepre tökéletes.

70%