Ugyan nem ma láttam a legjobb filmet az életemben, de ha maradtak ellenérzéseim is, végül is egy remek alkotás Flash of Genius. Ha keresni kéne egy tétel mondatott, hogy miről is szólt, akkor csak annyi lenne: Nem kell betojni a világ legnagyobb problémájával szembe sem, csak szűnni nem akaró kitartással küzdeni, és szép lassan, de azért meg lesz az eredménye. Meg egyébként is, ilyen koncepcióra, mint amit ez a film is képvisel, simán adtak már díjakat is, úgyhogy ha jól van megcsinálva, a néző már csak olyan, hogy rárepül. Meg egyébként is szeretik emberek, ha nem mindig csak a nagyok győznek, hanem néha azért a kicsiknek is van siker élményük.



Bob Kearns sem adta fel, felvette a harcot a igazáért, még az olyan kemény ellenfél ellen is, mint a Ford. A problémának a gyökere abból indult ki, miután zavarta, hogy az ablaktörlő nyikorog, meg indokolatlanul gyorsan mozog, mikor nem is kellene neki, amikor az eső nem is esik olyan intenzíven, ami ezt indokolná. Így cirka két hét alatt megalkotta azt az ablaktörlőt, ami megoldotta a problémát. Ezzel el ment a haverjaival a Fordhoz, akik természetesen szívélyesen fogadták, majd mór miután elvégezte a dolgát, szépen lenyúlták a találmányát. Bob ezt nem hagyhatta, ezért minden követ megmozgat, hogy a vállalat elismerje a lopást.

Nagy dicséretet érdemel Grag Kinnear (Család kicsi kincse) aki teljes mértékben jól adja a hiteles „kis embert”, akinek csak egy „isteni szikra” kellet ahhoz, hogy végre meglegyen az esélye, hogy nagy ember legyen. Hogy bejöjjön neki, az ami másoknak is, hogy sikeres, elismert ember váljon belőle. Kinnear nem nagyon tud hibázni, szerencsére most sem tette, hanem játszi könnyedséggel formálta meg a rá rót nehéz feladatott.

Nos, mivel nincs tökéletes film, így ez sem az. Valós történetet képvisel (legalábbis ezt mondták), példát mutatna, hogy olykor a gyengébb is nyerhet, ezért is nem kérdéses, hogy mi lesz a vége? Kitalálható. Így, ami tényleg vigasz nyújthat, Kinnear játéka, meg néhol remekül meg-meg fogott hangulat (tárgyalás), ami árad a filmből. Nekem végig az volt az érzésem, hogy most már tényleg ideje lenne feladni a küzdelmet, és elfogadni a cég ajánlatát, továbbállni, új életet kezdeni, majd lesz még rengeteg lehetőség, talán egy új találmányra is. De ő csak makacsul ragaszkodott az igazához, csak közben elszállt mellette az élet.

Szóval ez a film élő példája annak (már csak azért is, mert valós sztorit képvisel), hogy nincs lehetetlen küldetés, nincs veszett ügy, ha az ember kitartóan küzd, és hisz benne. Csak közben nem veszi észre, hogy elveszthet dolgokat, ami fontosabb lenne talán, mint egy fránya „ablaktörlő”. Ez történt Bob-al is, hiába jött ki nyertesen, mégse lehet felhőtlen boldog, nem érezheti, hogy minden igazán teljes. Még akkor sem, ha valahol úgy is gondolja. A film ajánlott, nyugodtan lehet vele próbálkozni.
 

80%

Egy őszinte vallomással kezdeném, hogy mindig is a szívem csücskei voltak a táncos filmek. Pl.: Honey, Step up, Dirty dancing stb. Hamar belopják magukat az ember szívébe. Nem történt ez másképp, ezzel a filmmel sem. A jó történet és a tánclépéseken kívül, sokkal többet kapunk, mint egy átlagos táncos limonádétól. Nem mondom, hogy nincsenek benne klisék, de kérdem én: manapság már miben nincs?

A film valós eseményen alapszik. A díjnyertes táncoktató, Pierre Dulaine (Antonio Banderas) nagy álma volt, hogy a tánccal jobbá teszi a világot. Így kerül New York egyik legrosszabb kerületének a középiskolájába. Az igazgatónő szerződteti, hogy felügyeljen az iskola legnagyobb bajkeverőire, akikről már lemondtak a tanárok, a szülők, sőt az egész világ. Előbb-utóbb úgy is bűnözővé válnak. De Mr. Dulaine szembeszáll a tanárokkal, és az egész világgal. Bebizonyítja, hogy amit a tanárok nem értek el a könyvekkel, ő eléri a szalon táncokkal.

Átadja nekik minden tudását, az életre készíti fel őket. A kezdeti tipegésekből kiforrott mozdulatok lesznek. Mindenféle színű, fajú bagázsban pedig örökre szóló barátságok születnek. Megtanulnak bízni önmagukban. Elkezdenek hinni abban, hogy az álmaik valóra válhatnak, ha küzdenek érte. Mind ez hogy valósult meg? Egy tanár által, aki egyengeti az útjukat, ja és persze a régi és a modern zene keverékével.

Azért persze be kell ismerni, hogy a történet az kiszámítható, és nem lenne ennyire nagy durranás, ha nem lenne benne Antonio Banderas. De ezek a pici hibák eltörpülnek a színészi gárda és a zenék miatt. Végre egy film, amibe a szereplők nem olyanok, mintha a kifutóról léptek volna ki. Kifejezetten tetszettek a kontrasztok: gettó-úri világ, régi-modern zene stb. Zárásul annyit, aki teheti, az nézze meg!

80%

Végre, ezt tudom mondani, ugyanis még mindig nem értem, hogy tudtam idáig halogatni a Tőzsdecápák megnézését (jól elkéstem vele, az anyát), mert jó. Nem mai darab, de mégiscsak a laikusoknak is mutat egy keveset a tőzsde világából, egyébként meg nem akármilyen színészi felhozatallal.

A történet adott, Wall Street világát, mozgató rugóját, a hátérben mozgó érdekek egymásnak feszülésébe láthatunk betekintést egy keveset. Miért is kevés? Ez igencsak egyszerű. Az átlag embernek nagy átlagban fogalma sincs mi az hogy sortolás, vagy longolás, meg az indexet alakulási is sötét fogalom, ezért nem is lehet ilyen mélyen belemenni a technikai részletekbe.

Térjünk is rá a filmre. Nem hittem volna, hogy Oliver Stone rendezőnek sikerül összehozni. Sikerült neki és nem fordult az egész érdektelenségbe, hanem egy impozánst darabot tár elénk. Először a színészek terén voltak fenntartásaim, de csalódnom kellet önmagban, ugyanis feleslegesnek bizonyult az aggodalom, mert Michael Douglas minden arcizma arról tanúskodik, hogy sikerült egy minden hájjal megkent tőzsde cápát, egy spekulánst elénk rakni, még szerencse nem? Viszont nem tudott teljes mértékben meggyőzni Charlie Sheen a játékával, hullámzott elég rendesen. Viszont aki teljesen keverheti a biztosítékot, a nagyravágyó, végzet asszonyát játszó Daryl Hannah. Gyenge volt na, nem véletlen sikerült neki bezsebelni az Arany málna díjat.

Végül is nem hiszem, hogy ebből többet ki lehetett hozni. Természetesen itt is megjelenik a tipikus sztori befejezés, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését. Ez írjuk le, mint kötelező motívumit. Ha akad még valaki, aki nem látta voltan, annak kötelező jelleggel pótolni, már csak azért is, mert elég viccesek benne a régi komputerek.

80%

Ezzel a filmel is csak az a baj, hogyha nem látod se vesztel vele semmit. Ugyanis, számtalan helyen és sztorikban volt már olyan, hogy a házas embere rászáll egy nőszemély, az rendesen bekutyul az asszonynál, az meg jól berág, meg kicsit meg is őrülünk a végére. Ilyen már volt, nem is egy, ezért is kellet volna ide egy rakat újdonság, vagy valami plusz, hacsak nem Beyoncé-t gondolták annak.

A sztorit már ez elejét elmeséltem nagyjából. Bővebben annyi, hogy új lakásban költözik az újdonsült család, minden a lehető legnagyobb rendben van, legalábbis addig, amíg a családfő meg nem pillantja az új helyettesítő titkárnőt, akiről termesztésen nem is sejti, hogy mennyire nem százas a csaj. Így megszállottan akarja a férfit, ő pedig nem annyira, de a kalamajka csak növekszik, és csak növekszik.

Baj az tényleg volt rendesen, csak annyira érdektelenül, hogy engem nem hatottak meg, sem feleségnek, sem a férjnek a gondjai. Valahogy nem jött át, nem éreztem oly nagy problémának, hogy egy tök idegen csaj feldúlja egy családnak az élettét. A folyamata filmnek lapos, néha tök unalmas, már csak a végében hittem, hátha, de nem, csak Beyoncé mutatta meg milyen kemény csaj, hogyan veri pépesre a Heroes-os Ali Larter-t. Ennyi, ha valakinek ezért már megéri megnézni, hát lelke rajta, végül is igaz, nem minden nap lát egy igazi test a test elleni vére menő küzdelmet két ilyen csaj között. A férjet Idris Elba játszotta, akiről mindent elhittem, csak azt nem, milyen nagy nőcsábász volt anno, inkább valamilyen agresszív állat gondola sejlett fel nekem. Jerry O'Connell-nek (nagy Sliders rajongók, egy emberként kapják fel a fejüket) viszont ürültem, habár nem kapott valami izmos karaktert. Ráférne már valami értelmes szerep, de lehet, hogy tényleg csak ennyit tud.

Az egész film teljesen felesleges, semmi frissesség érzete nincs az embernek, az meg végképp nincs meg, hogy láttál, vagy hallottál valami újdonságok. Sőt, inkább vesztett időt az életéből, szívem szerint nem ajánlom, de az előbb taglaltak miatt lesz olyan aki bepróbálkozik vele, hát tegye.

40%

Nocsak, nocsak. Egy igazán jó film. Miért írom most ezt, ilyen meglepetten. Hát, csak azért, mert nem vártam volna, oly annyira nem, hogy napolgattam rendesen a megnézését. Jaj, de kár volt.

"Natalie-nak minden bejött az elmúlt időszakban: évkönyvet szerkeszt, ösztöndíjat kapott a főiskolára, jó eredményeket ér el a sportban, és a közösség "királynője". Azután belép az életébe Keith. A titokzatos és tartózkodó fiú nagy hatással van rá, elvonja a figyelmét a dolgairól. Minél inkább visszahúzódik Keith, annál inkább kíváncsivá teszi Natalie-t, aki megpróbál magyarázatot találni Keith különös viselkedésére. Nem akarja közel engedni magához, ám a szívének képtelen parancsolni. Miközben Natalie világa lassan elemeire hullik szét, mindkettőjük élete örökre megváltozik."  (by filmkatalgos.hu)

A történet nem csak fiataloknak szól, hanem szinte minden korosztálynak. Ugye a szerelem nem ismer lehetetlen, végül is ezt mutatná be a film igencsak jól felkonfal. Igazából hosszasan is lehetne erről írni, de én ezt nem teszem, hanem csak ide bököm, hogy látni kell, és kész. Hibába is mondanám, hogy milyen jól játszanak minden helyzetben a színészek fiatal koruk ellenére, mert itt ez lényegtelen. Fontos kellék, de fontosabb a mondani való, amit én meghagyok mindenkinek, hogy nyugodtan, otthon, meghitt környezetben hámozza ki, és döntse el magában, hogy mit jelentett neki ez a másfél óra.

Még annyit, hogy egyedi vonásokat is hordoz magában a film, nem elég, hogy lehet rendesen vigyorogni, még jól földbe is döngöl a végén, teszi úgy is, hogy a végére azért elfogyott a kraft.

90%

Ez a film élő példája annak, hogy a tv társaságoknak mennyire csak a nézettség számít. Semmi nem érdekli őket, csak meglegyenek a számok az napra, nem fontos, mint itt a filmben a halál a képernyőn, ugyan, ki törődik ezzel, hozza a számokat, az meg a reklámozókat, az meg a sok pénzt, így mindenki boldog még a tv néző is.

Megemlítem a rendezőt, no nem azért, mert milyen nagy rendezői talentum a pasas, csak gondoltam a neve megér egy misét (nem csúfolódás céljából), szóval Bill Guttantag lenne szó. Nekem rögtön egy vicc jutott az eszembe, nektek?

Nos, a film egy reality műsornak a születését mutatja be egyfajta dokumentarista stílusban, ami nekem néhol zavaró volt, de végül ki lehet egyezni vele, meg a hitelesség véget mégiscsak ez a megoldás bizonyult jónak. Az új műsor, ami majd megrengeti Amerikát, majd mindenki erről fog beszélni – ami sikerül is -, eszik majd a nézők, szóval az nem más, mint Orosz rulett. Azzal gondolom tisztában van mindenki, egy ilyen reality leadása még Amerikában sem menne, nemhogy itthon, habár én simán nem lepődnék meg, ha egy szép napon arra ébrednénk, hogy arról menne a dumcsi ki lesz a következő hülye gyerek aki kiáll lelövetni magát a nyamvadt lóvéért. Habár itt olyan embereket próbáltak beválogatni, akiknek nyomos okuk van változtatni az életükön abban reménykedve, hogy a pénz segíteni fog ebben.

A főszerepben Eva Mendez. Akivel csak annyi gondom volt, hogy kissé hiteltelen a program igazgató szerepben. Ide egy ismeretlenebb, de ha nem is, akkor egy jobb színészi kvalitással megáldott színésznő kellett volna, habár meglepődve kellet konstatálnom, annyira nem is volt gáz a produkciója. Viszont, a játékra jelentkezők között rengeteg ismert arcot fel lehet fedezni. Nekem egy valaki volt közülük sötét folt, de ezt betudom a tájékozatlanságomnak.

Essen pár szó a Orosz rulett nevezetű játékról. Mivel ez képezi a filmnek a magját, ezért is volt fontos, hogy hogyan valósítják meg. Hát. Jobb is lehetett volna. Na jó, azt nem mondom, hogy mikor ott állt a kiválasztott kezében a fegyverrel és a halántékához tartotta (elsül, nem sült el), hogy akkor nem volt feszültség, de annyira lehetett sejteni/tudni ki fogja megszívni, így kisebb érdektelenség lett úrrá. Viszont ami tetszett, az a díszlet. Meg a vége a fimnek, az kissé ütőt nálam, nem vártam na.

Szóval, aki bepillantás akar nyerni egy tv csatorna életében, hogy küzdenek a nézettségért, még ezért bevállalnak egy olyan műsort is, ami nem kis kockázatot hordoz magában, akkor nincs más hátra, mint megnézni.

60%

Torta, ezt a hülye címet. Filmmel többek között csak ez a bajom volt, egyébként a címadók mentségére legyen mondva, én sem tudtam volna jobbat kitalálni. Na jó, ugorjunk, mert ennél is fontosabb, hogy az elhanyagolt, a nagyérdeműnek ismeretlen alkotás ezzel szembe igencsak jóra sikeredet. Nincs ebben semmi meglepő, hisz a Guy Ritchie producer ismerőse, Metthew Vaughn tört rendezői babérokra. Tanult a mestertől, ami meg is látszik, ugyanis koppintások, klisék találhatók szép számmal. De, a tanultak jól alkalmazva, megy a piros pont.



A történet. Hát geszteres. Bővebben: Mr. X. a sikeres londoni drog díler visszavonulni készül, hogy lábrázós, lazulós, új életbe kezdjen. De még megkérik egy utolsó szívességre: két millió font értékű, első osztályú Ecstasy szállítmány eladását kell lebonyolítania. Mr. X. balszerencséjére kiderül, hogy az anyagot egy szerbiai drogbárótól lopták, aki garantáltan golyót röpít a fejébe, ha eladja az árut. Ugyanezzel a csúfos véggel fenyegeti a londoni alvilág feje, ha nem ad túl a drogon. Kész kutyaszorító. A lecke fel van adva, és ha Mr. X meg akarja oldja a helyzetet, nem veszítheti el a fejét - semmilyen értelemben.

A rendezői székben Metthew Vaughn. Akiről elsősorban annyit illik tudni, hogy nem tehetségtelen, hisz rendezett ő már egy remek filmet a közelmúltban, még pedig a Csillagport, de Guy Ritchievel összehoztak ők egynéhány filmet. Többek között a Blöfföt. Amit akár hányszor újra tudnék nézni.

Ha gonosz akarok lenni, akkor ez felfogható egy Ritchie féle film butított verziójának, de ettől még mérleg pozitív, mert hiába nincs nagy szövegek, hatalmas történet, színészek terén vannak viszont ismertebbek. Lásd, Daniel Craig. (Olyan is hallottam, de csak fél fülel, meg nem biztos információ, úgyhogy nem kell komolyan venni. Tehát. Sokat úgy gondolják, hogy ez a film miatt kapta meg Bond szerepét, mivel jól hozta az elegáns csávót. Értitek?) Egy kis negatívat azért. Ami pozitív is. Kérem alássan, ha beválogatunk egy jó csajt, név szerint Sienna Millert, akkor legalább szerepeltessük is, mert ha mondjuk cirka tíz perccel több szerep időt adnak neki, még az értékelésnél is pozitívabb lett volna a mérleg. Tényleg jó a csaj. Van is egy jelenet, amikor illegeti billegeti magát Craignek, sokunknak az lesz a film csúcspontja. Már az Alfiban is bírtam, ott is keveset szerepelt, szerintem teszem hozzá. Miért van ez kérem szépen? Többi színészeket kicsit érdemtelenül, de nem sorolnám fel, de hidjétek el jól hozták a rájuk mért szerepeket.Gyorsan megjegyzem még, hogy a zene jól össze van szedve, kiválóan illenek a jelenetekhez.

Aki kedveli a gengszteres, alvilági, kicsit lerágott csontokat, de összességeben egybe levő filmet, akkor nincs más hátra, mint tedd be a lejátszóba ha megvan, ha nincs, akkor pattanj el a tk-ba, vagy meny a legközelebbi DVD-ket árusító üzletbe, szerezd be, utána tedd meg amiről az előző sorokban írogattam. Vagy sunyiban töltsd le, csak vigyáz, mert még a svédek jogi aktivistái rád szálnak, én szóltam.

Legyen mondjuk, nyolcvan, azaz 80%.

Fú, de nehéz dolgom van ezzel a filmmel. Mert az az igazság, nem gondoltam voltan, hogy ilyen jó fogok szórakozni, ráadásul még depresszív is a film. De jó. Nagyon jó. Na most, hogy így felmagasztaltam, azért nem tökéletes, de tudjuk, hogy kutyával, gyerekkel mindent el lehet adni. Kajálták az emberek, szerették, és tódultak a moziba. Az a szerencse, hogy nem lett rossz a műsor, hanem igazán szórakoztató, még annak a fényében is, hogy lesznek olyanok akiknek a könnye kicsordul majd.

A történet nagy vonalakban. Idillikus családi környezetbe csöppenünk bele, amit csak egy dolog árnyékol be, hogy nem jön a gyerek. Ennek kompenzálására kerül a családba a Marley nevezetű kutya, aki arról híres, hogy a világ legrosszabb kutyája. De hűséges egész élete során. Közben a családba beköszönt a gyermek áldás, nem is egy hanem a film során rögtön három, ami nem kis nehézséget helyez a szülők vállára, de Marley mindig gondoskodik pluszba, hogy ő bizony nem is akármilyen kutya, hanem a világ legrosszabbika.

Am feltűnt a filmben, és tényleg jó lenne ha való életben ilyen „egyszerűn” menne minden, az pedig nem más, hogy telnek múlnak az idők, a család gazdagszik, jönnek a gyerekek, nagyobb autó, nagyobb ház, néha egy kis veszekedéssel tarkított élet, de úgy összességében minden egy helyen van. Ja, meg persze a világ legrosszabb kutyája, majdnem elfelejtettem. Szeretem az ilyet, szeretnék én is így élni. Ahh, majd egyszer. Egyébként, ez a fajta amerikai idill nekem gyanús.Nem röhögős, inkább mosolygós a film. Meg kedves, meg aranyosak a kutyák, ennél azt hiszem nem is kell több. Egy ilyen családi mozi. Ezt biztosítják nekünk Jennifer Aniston és Owen Wilson kettőse, akik remekek, ha nem is tökéletesek. Jól formálják meg a nekem idillikus családi idillt, még akkor is ha akadnak veszekedések, és tragédiák az életükben.

A filmet úgy promózták, hogy vígjáték. Közel se. Úgyhogy, aki arra számít, hogy nevet egy jót, nem fog. Ez az életről szól,az elvesztésről, hogy ettől az élet nem áll meg, folytatva a robotot munkát, az ősz nem tart öröké, jön majd a tavasz és kezdőzhet minden előröl. Ilyen az a film. Rengeteget gondolkodtam alatta, milyen is a jó élet. Ilyen,kérem szépen(ami csak amerikai hatásvadász filmekre igaz). Ájánlom, nagy családi videózásra tökéletes, jól fog jönni ezt garantálom, de egyedül/baráttal/barátnővel is fogyasztható.

80%

Mivel egy képregény adaptációról beszélünk, ezért nézünk egy kis történelmet. A alapokat Will Eisner 1940-ben megalkotott képregénye szolgáltatta, amely egy teljesen új képregény hős próbált megteremteni, egy átlagos rendőrt, aki a „hamvaiból” támad fel, és védelmezi a várost, amivel egyé vált. Segíti az ott lakókat és minden megtesz a bűn legyőzéséért.

Néhol nekem zavaros, értelmetlen hozások jellemzik a filmet, ami nem tesz jót neki, viszont a látvány orgiával mindenki ki fog békülni, mert az parádés, remekül keveri valós, majd rajzolt világot. Tehát a látvánnyal minden rendben, érezhető a profizmus ami mögötte van. Viszont ez nem mondható el a szereplők összeválogatásáról. Telepakolták jobbnál jobb nőkel. Először is ott van Eva Mendes (Sand Saref ), aki Spirit megtalálandó szerelme, meg Scarlett Johansson (Silken Floss), aki a Octopus fő gonosznak (inkább szánalmas, mint gonosz, de erről majd később) a segédje. Szép meg minden, és jól játszik. Nem hitem voltan, de nekem az egész film alatt az ő játéka győzött meg a legjobban. Ki ne hagyam Paz Vegat (Plaster of Paris ), aki engem a hastáncos nőre emlékeztetett(mert ugye az is), meg ott volt még Spirit volt szerelme még rendőr korából Sarag Paulson(Ellen Dolan), aki valami furcsa módon nem ismerte fel volt szerelmét, pedig elég kevés valami takarta el az arcát.

Láthatjuk, hogy van női vonalon rendesen felhozatal. Miért is gond ez? Hát, azért kérem szépen, mert a Spiritett játszó Gabriel Macht ehhez édes kevés. Nem hittem el neki, hogy ennyi nő mind meg lenne veszve érten, gyenge volt ő ehhez, ide karakánabb figura kellet volna, aki a kis úját megmozdítja és lábai előtt hevernek a nők. A gonosz Octupus szerepében Samuel L. Jeckson láthatjuk, aki inkább néz ki egy transzvesztitának, mint gonosznak. Nem arról van szó, hogy rossz lenne, csak én erőteljesebb rossz fiút vártam volna, nem ilyen lazán hozott, szinte rutin munkát.

A film mindenképpen oda tesz a vizuális világgal, a rendesen kidolgozott városi képekkel, még a pocsolyák is világosan mutatják, hogy van benne munka. A törekvés látszik, hogy minél jobban érzékeltessék, bizony egy képregény adaptációról beszélünk, ezért a filmnek is minél jobban kellet érzékeltetni a képregény világot. Leglátványosabb újítás volt a víz alatti forgatás. Ennek a megvalósításához egy különleges fénytechnikát, digitális fantom-kamerát használtak.

Végéhez közeledve a kritikának, el kéne dönteni tetszet-e nekem? Az az igazság, hiába pakolták tele jó nőkel, hiába használtak új megoldásokat, kevésnek éreztem. Nem tagadom nekem Denevér ember után érzésem volt. Habár tudom, hogy semmi köze hozzá, csak itt is megvolt a város, amit védeni kell a gonosztól, a hős aki ez megteszi. Csak ezt teszi néhol kiábrándító párbeszéddel, s viccesen rossz narrálással. Úgyhogy összességében nekem nem jött be, hiányzott itt sok minden, hogy jó filmnek érezzem.

Ettől függetlenül, meg kell nézni, ilyen is látni kell.

60%

Na, kérem szépe David Fincher megmutatta hogyan kell filmét készíteni, kisebb varázslatot alkotni a 21. században. Én már azt hittem nekem sok ujjat nem tudnak mutatni, de itt minden megvolt, miért is kell filmet nézni. Pontosan azért, hogy ilyen élményben és taglózásban legyen részed, mint ami engem most elkapott. Bánom-e? Természetesen nem, inkább azzal volt problémám, hogy vége szakad ennek a csodálatos történetnek. 

Gyorsan tudjuk le sztorit, ami valljuk be őszintén a maga nemében elég morbid. Mert, ugyanis van egy ember aki csecsemőként öregen születik, és ahogy halad az életben, fiatalodik(ugyanis öreg, de szellemi képességi, mint a gyereké) úgy tapasztalja meg az első csókot, a szerelemet, az elmúlást, és minden olyan dolgot, amit az ember megismerhet élete során.

Hogy kicsit szót emeljek David Fincher mellet, aki nekem az egyik kedvenc rendezőm. Nem tudok mást mondani, megcsinálta. Megtette azt, amiről más rendezők csak álmodhatnak. Csodálatosat alkotott, és oly módon ragadta meg a filmet, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Olyan kamera beállításokkal dolgozik, hogy minden egyes képkockáknak élete van. Megelevenedik előtted. Ahogy az angol mondaná: beautifull.

Hosszú filmről beszélünk, de a különlegessége, hogy nem tudod megunni, csak nézni és nézni akarod, nem várod a végét, hanem teljesen behúz a remekül megkomponált képi világ, ami olyan atmoszférával mutatja be 20-30-as évek Amerikáját, ami bámulat számba megy. Nagyon remélem, hogy az Oscaron gondolnak erre, mert ha nem nagyon mérges leszek. Ahogy folyik előre Benjamin élete, olyan tájak, emberek veszik körül , egy külön élettel, mindenkinek egyéni múlttal, és jövővel, ami nem hagyja figyelmedet lankadni, te is részese akarsz lenne.

Gondolom Brad Pitt-et senkinek nem kell bemutatni, remek színész, itt is megmutatta, hogy igen is tudja ő a színészetnek a csínját-bínját. Az kell mondanom remekel és nagyon jól megoldották, amitől kicsit féltem is, hogyan ábrázolják öregen majd fiatalon, de szerencsére a mai kor vívmányit olyan jól alkalmazták, teljesen hiteles öregen, majd fiatal korában is. Brad mellet kicsit talán jobb volt Cate Blanchett, aki bámulatos alakítással rukkolt elő már megint. Hihetetlen a nő, minden el tud játszani olyan hitelesen, hogy else hiszed. Meg lehetne még említeni Benjamin mostoha anyát, aki olyan szeretettel öleli, gondozza a „talált” fiát, hogy le a kalappal előtte. Nagyon sok színészt fel lehetne még sorolni, de szerencsére mindenkinek nagy dicséretet kell hogy adjak, mert remek munkát végeztek. 

Azon gondolkodtam, hogy tudnék a negatívat mondani? Hát a nagyon kukacoskodnék, akkor az lenne, hogy néha leül a film, de csak nagyon kis időre, de egy ilyen hosszúságú filmnél nem csoda.

Végre valaki egy igazi filmet akar látni, remek alakítássokkal, képi világgal, ami hangsúlyozom bámulatos, és egy különleges történettel akar gazdagabb lenni, akkor ez az ő filmje, beleburkolva egy nagyszerű zenei alá festésbe. Garantálom ilyen élményben mostanában nem volt része senkinek, és kapsz egy olyan orgiát, olyan tömény érzelmi világot, ami én képességemet meghaladja, hogy ide leírjam. Zár szónak annyit, hogy 100% fogok adni a filmnek, de ez nem jelenti azt, hogy tökéletes lenne, csak azt üzenném vele, hogy ilyen darabokkal kell előállni, és akkor nem lesz gond a kicsit lesajnált Hollywood-al.
 

100%